Sokfélét lehet gondolni a belügyminiszter iskolai mobilhasználattal kapcsolatos rendeletéről és arról is, hogy mennyire vált be, de az biztos, hogy a telefon problémaforrás. A saját iskolámban, hiába vagyunk digitális iskola, ahol a diákok felszerelésének része a laptop, tapasztaltuk, hogy milyen rossz lehet, ha a diákok a telefonjukba temetkeznek minden szabad pillanatukban (és nem egyszer azokban a pillanatokban is, amikr mást kellene csinálniuk). Évfolyamom idén tizedikes, az osztálytermeik mellett egy tágas tér, a diákterasz is található, a fiúk egy nagyobb csapata már hetedikes korától itt tölti a szüneteket. Hetedikes koruk óta próbálunk valamit kezdeni azzal, hogy többnyire a telefonjukba temetkezve ülnek. Egy időben még fényképeztük is napról napra a jelenetet, ahogy mindenki csak a telóját nyomkodja.

Őszintén szólva tanácstalannak éreztük magunkat, észérvek nem hatottak, a rendelet bevezetése után pedig egyfajta rabló-pandúr helyzet alakult ki, ahol a rajtakapott gyerekekkel elrakattuk a szekrénybe a telefonjukat, de ez nem jelentette azt, hogy másnap, vagy akár egy órával később ne lenne újra a kezében. Közben voltak sokan az évfolyamon, akik sokkal kevésbé voltak a mobiljukhoz kötve, de ez a két társaság szeparálódott is egymástól. A diákterasz a mobilozós fiúk helye lett és maradt.

Aztán egyikőjük egyszer csak behozott egy darts táblát, otthon feleslegessé vált és kirakta a falra egy olyan helyre, ahol kisebb volt az esélye, hogy egymást találják el a nyilakkal, és ettől minden megváltozott. Pár napig vidáman dartsoztak, elkezdtek bajnokságot szervezni. Megjelent egy csocsó is, de mi is szereztünk mindenféle érdekes játékot. Felcsavaroztunk egy kosárpalánkot és szereztünk hozzá szivacslabdát, hoztak spikeball-t. A mobiltelefonokat alig láttuk a gyerekek kezében és sokan becsatlakoztak közéjük, akiknek korábban nem volt szimpatikus a kinti társaság hangulata. Mi tanárok pedig azon keseregtünk, hogy egy ilyen megoldás miért nem jutott eszünkbe hamarabb?

Mindezek kapcsán jutott eszembe egy híres kísérlet, amit a 70-es évek végén végzett el a kanadai Bruce K. Alexander. Pár évvel korábban nagy port kavart az a kísérlet, ami a morfium hatását vizsgálta patkányokon. Az állatokat berakták egy ketrecbe, ahol két itató is volt, az egyikben víz, a másikban morfiumos víz. A kísérleti álatok szinte kizárólag a morfiumos vizet itták, nem egyszer olyan sokat, hogy a túladagolásba bele is haltak. A következtetés egyértelmű volt, a morfium rettenetes anyag, ami súlyos függőséget okoz. Alexander azt gondolta, hogy a következtetés nem állja meg a helyét. Jól ismerte ugyanis a patkányokat és tudta, hogy ezek érzékeny, kíváncsi, intelligens állatok, amik kifejezetten komplex szociális életet is élnek. A patkányok számára az, hogy egyedül vannak, egy olyan ketrecben, ami szűk, nincsen benne búvóhely, nincsen benne semmi érdekes és ráadásul erős fényben is vannak a stressz netovábbja, nem véletlen, hogy a szorongásuk oldásához a morfiumot választják. Hogy ellenőrizze az elképzelést felépítette a patkány parkot, a park kétszázszor nagyobb volt egy ketrecnél, húsz állat lakott benne, voltak játékok, búvóhelyek, kellemes félhomály. A hely maga volt a paradicsom a patkányok számára. Itt is kétféle itató volt, az egyik morfiumos vízzel, a másik tisztával, de itt az állatok nem nagyon ittak a kábítószeres léből, egyszer-egyszer kipróbálták, de egyáltalán nem szoktak rá. Ugyan Alexander elsődleges célja az volt, hogy bemutassa, a patkányokkal végzett kísérleteknél oda kell figyelni az állatok igényeire, a függőségekkel foglalkozó szakemberek számára is tanulságos volt a vizsgálat. Egyértelművé vált ugyanis, hogy addikciók esetében nem lehet kizárólag az adott anyagra koncentrálni, legalább ilyen fontos, hogy milyenek az adott személy körülményei.

A mi spontán kísérletünkből (legalábbis az elmúlt fél évben) az derült ki, hogy a mobiltelefon-addikciónál nagyon lényeges, hogy milyen a környezet és előfordulhat, hogy a környezet változtatásával sokkal többet lehet elérni, mint a tiltással.

Mi lett volna, ha ...? Teszi fel a kérdést sok híres könyv, sci-fi film, vagy sorozat. Az Ai világában mindez már nem csupán a saját fantáziánkra van hagyva, hanem egy külön oldalt fejlesztettek, ahol különböző altervatív történelmi szcenáriókat tudunk tesztelni, természetesen úgy, hogy az AI segít abban, hogy minél izgalmasabb, részletgazdagabb, vagy éppen realisztikusabb legyen a saját világunk. Én kipróbáltam, kifejezetten érdekes, bár, őszintén, ugyanezt el lehetne játszani úgy is, hogy Custom GPT-t, vagy gem-et fejlesztünk, és azzal játszunk. Természetesen kényelmesebb, ha ez már megcsinálták helyettünk. Az ötlet mindenesetre érdekes, akár egy remek iskolai projektet is lehetne erre felfűzni.

Rengeteg előadást, képzést, workshop-ot tartunk, és most egy érdekes jelenséget kezdünk tapasztalni - ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyre erősebb türelmetlenség. Most, ohgy sok mindent tud, már elvárás gyakran, hogy mindent tudjon, és azonnal. Mivel rengetegszer hallottuk már, elmondták különböző megoldások fejlesztői, tudjuk azt is, hogy a jól használt AI azonnal, és főleg a mi gondolataink hullámhosszára kapcsolódva, ad megoldásokat minden kérdésünkre. Ha ugyanis többet kell tölteni vele, akkor az már ablakon kidobott idő, ahelyett, hogy kávézhatnánk a kollégákkal, vagy játszhatnánk az udvaron a kutyával. Véleményem szerint ez egy elég veszélyes irány, azt is elmondom, miért.

Diákjaimmal az agy működéséről tanultunk és azon töprengtem, hogy miként lehetne közel hozni, kézzel foghatóvá tenni a számukra az agy működésének különlegességeit. Azt szerettem volna, hogy ne tanári irányítással, hanem kisebb csoportokban tudjanak dolgozni, a kísérleteket ne kelljen sokat magyarázni. Természetesen a vibe-kódolás volt a megoldás. Két óra megfeszített munkával készült el a Pszichológiai labor benne öt könnyen kivitelezhető, de izgalmas kísérlettel.

Sokat lehet aggdni azon, hogy milyen szörnyű hatásai lehetnek a mesterséges intelligenciának és ebben mi is jók vagyunk: elönt minket az igénytelen AI-moslék, erőfeszítés nélkül lehet csak kicsit rossz dolgokat gyártani és elbutít minket, ha gondolkodás nélkül használjuk és megelégszünk a valódi dolgok látszatával. De minden egyes veszély mellé oda lehet rakni egy fantasztikus lehetőséget is. Minden egyes hibáktól hemzsegő Notebook LM grafika mellé oda lehet tenni egy olyan alkalmazást, ami egy valódi pedagógiai helyzetre ad valódi választ, olyat, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

A vibe-kódolás a tanításban teljesen új perspektívákat nyit meg, ha értelmesen használjuk. Ha van egy elképzelésünk arról, hogy kilyen eszközt és milyen tanítási céllal szeretnénk, akkor fantasztikus lehetőség, hogy nem kell grafikusra és programozóra várnunk, hanem megcsinálhatjuk magunk, amit akarunk. A Nobeé-díjas Carl Wieman 2002-ben indította el a PhET kezdeményezést, amivel a természettudományok tanítását kívánte megreformálni. Az oldalon olyan interaktív anyagok, szimulációk találhatók, amiket a tanításban lehet közvetlenül felhasználni. 24 év alatt 173 ilyen készült el, magam is nagyon sokat használtam közülük.

Egy angol tanár nekikezdett vibe-kódolva ilyeneket készíteni és már 28 található az oldalán. Ezek is mind valós pedagógiai helyzetekre készültek megoldásként és remekül működnek. IDE KATTINTVA lehet megnézni őket. Érdemes.

Nagyon szellemes, profi és hihetetlenül egyszerű alkalmazást ajánlunk ma. Sok szolgáltatást nyújt az oldal, ezeket most nem is vesszük sorra, kifejezetten arra a funkcióra koncentrálunk, amely segítségével (némi AI támogatással) bármilyen feltöltött zeneszámnak szétválasztja az ének, és a zene hangsávját, és ezeket nagyon egyszerűen tudjuk állítgatni (pl. ha 0-ra állítjuk az éneket, és 100-ra az instrumentális részt, akkor máris előáll egy karaoke változat bármilyen zeneszámból. Letöltjük a zenei sávot, és már készen is vagyunk. Nagyon izgalmas, és jelenleg teljesen ingyenes (ráadásul gyors, és jól működő) szolgáltatás ez. A lapozás után mutatjuk, hogy érhető el.

Már nekem is nehéz visszaemlékeznem rá, de valamikor 2001 környékén kötöttem szorosabb barátságot a Macromedia cég Flash nevű alkalmazásával. Akkor kezdtem el a Sulinetnél a biológia rovat vezetőjeként dolgozni és kerestem egy olyan programot, amivel könnyen tudok animációkat csinálni, azt gondoltam ugyanis, hogy egy internetes oldalnak többnek kell lennie, mint amit egy nyomtatott lap adni tud és az, hogy a képek meg is tudnak mozdulni pont ilyen dolognak tűnt. Az első animáción, amit készítettem egy 500 millió éve élt őslény úszott át a képernyőn.

Aztán egye jobban fejlődött a Flash és vele együtt én is, kiderült, hogy nem csak animálásra használható, hanem a saját programnyelvével, az Actionscripttel még interaktívvá is tehetőek a dolgok. Így már még izgalmasabbnak tűnt a dolog és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a Flash programozásba, bármiféle komolyabb programozási ismerete nélkül. Az egyik legkomplexebb program, amit készítettem egy idegi hálózatokat szimuláló programocska volt. A felhasználók szabadon rakhattak le és köthettek össze idegsejteket, ezzel működtetve egy kagyló két érzéksejtből és két izomból álló rendszerét. Emlékeim szerint egy héten át dolgoztam minden délután és éjszaka rajta. A végeredményen még lehetett volna javítani, de én már nem bírtam cérnával, amúgy is elég jól használható volt a tanórán is.

Aztán először megszűnt a Sulinet, majd a Flash is. Ma már nem elérhető a cikk, emlékét megőrizte a Wayback Machine (IDE KATTINTVA), de az animáció ott sem elérhető.

Régi probléma és nehézség, hogy nem igazán készítenek jó minőségű audiót az erre szakosodott oldalak - vagy igen, de regisztráció, és gyakran előfizetés kell a használatukhoz. Most egy olyan megoldást mutatunk, ami segít ezen, és elég jó minőségben, rengeteg nyelven képes írott szövegeket hanganyaggá konvertálni. Van magyarul is, én eddig csak az angolt teszteltem, az kifejezetten jónak tűnt. Nem mondom, hogy teljesen hihető volt, de az intonáció is a helyén volt, és tudtam vele hanganyagokat készíteni az órákra - már csak azért is, mert le lehetett tölteni mp3 fájlként és fel tudtam használni akár vibe kódolt alkalmazásokhoz is. Nézzétek meg, megéri szerintem!

Érdekes kérdés, hogy lehet-e majd egyszer (vagy akár már most?) olyan alkalmazást fejleszteni (természetesen AI segítségével), amely valóban képes lesz arre, hogy elcsípje az AI által generált szövegeket, képeket, videókat stb. Nos, ezek a megoldások hihetetlenül magabiztosan, százalékban adják meg gyakran, hogy mennyire eredeti az éppen vizsgált mű. A probléma ezzel csak az, hogy ugyanakkor rendkívül pontatlanul, gyakran AI-nak mondva egy csomó olyan szöveget, amit valójában egy ember írt - évekkel ezelőtt lehetett hallani sok olyan történetet, hogy egy szabadúszó, pl. újságíró, által leadott írást visszadobtak azzal, hogy Ai detektoros vizsgálaton megbukott. És ehhez persze járult a vonatkozó megalázás is - és nem tudták azt bizonyítani, hogy ez emberi teljesítmény. Manapság az AI detektoroknak ez a fétise már mintha kevésbé lenne elterjedt, de ettől függetlenül jönnek az újabb és újabb, magukat őszinte hittel megbízhatónak gondoló megoldások. A lapozás után egy magyar fejlesztést mutatunk be, próbáljátok ki, nézzétek meg, hogy nektek működik-e.

A szétültetlek, fiam mind a mai napig a tanári fegyvertár fontos rásze és tény, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem mindegy, hogy ki hol ül. Bemutatunk egy programot, ami az ideális ültetési rend elkészítéséhez használható. Megadhatjuk a terem elrendezését, egyenként a diákokat, majd beállíthatjuk a preferenciákat. A barátok (friends) lehetőség szerint egymás mellé kerülnek, az ellenségek (foes) távol egymástól, vannak, akiket egy adott helyhez köthetünk (sticky), másoknál megadhatjuk, hogy biztosan valaki más elé kerüljenek (downline). Több változatot is kipróbálhatunk, egy linket kapunk a nekünk tetsző letöltéséhez.