Prezentáció, ahogyan én szeretném
Tippek, trükkök - 6 napja
A minap előadást kellett tartanom, hosszút, 120 perceset és olyat, amiben sok adatot kellett elmondanom. Rájöttem, hogy amire nekem szükségem lenne, azt a Powerpoint pont nem tudja. Nagy rajongója vagyok az előadói nézetnek és a diákhoz fűzött megjegyzéseknek is, de most ennél több kellett a számomra. Egyfelől az időzítésben fontos lett volna, hogy ne csak a teljes eltelt időt lássam, hanem az egyes szakaszoknak is legyen külön időkerete és lássam, hogy azzal miként állok. Másrészt mivel egy-egy diánál több adatra is szükség volt, ezért nem lett volna elég a jegyzetbe felírni őket, főként, hogy úgy csak nagyon kis betűmérettel jelennek meg, míg én azt szerettem volna, hogy akár távolról le tudjam olvasni a dolgokat. A megoldás persze a vibe kódolás volt.
Miről szól még a cikk?
Bemutatunk egy alternatív prezentációs szoftvert, amiben az előadáshoz pontos forgatókönyv készülhet. Azt is elmeséljük, hogy milyen volt használni.
Sokat szoktam azzal foglalkozni, hogy vajon milyen is egy jó előadás, és nem egyszerű a diákoknak akár csak a legegyszerűbb szabályokat is elmagyarázni. Megértik, de ahhoz, hogy használják, rengeteg gyakorlás kell. mindig is vágytam egy olyan videóra, amely tartalmilag 'üres', azaz csakis a formára koncentrál. Értelemszerűen ilyen nincs, mert ha valaki előad (jól vagy rosszul), akkor általában szeretne, vagy legalábbis próbál valamit közvetíteni. Mostantól azonban más a helyzet, mivel a TED előadásokról készült paródia videó, mindent megváltoztat egy csapásra. Nem szól másról, mint hogy milyen külsőségek szükségesek egy jó TED előadáshoz. A speakier folyamatosan kommentálja, amit csinál, ami persze vicces, mert ironikus, ugyanakkor tényleg így csinálják, ezért hasznos is. Én kétszer szoktam levetíteni a Thought Leader címre hallgató (és
Nagyon vicces, hasznos és izgalams oldalnak tűnik a Buncee (
Kicsit a Kahoot! és a Socrative vonalán halad a Mentimeter nevű alkalmazás, de még annál is több lehetőséget kínál fel, mint azok. Nem csak kvízeket készíthetünk, hanem akár szófelhőt is, valamivel kapcsolatban, vagy éppen közvélemény-kutatást, nyitott kérdéseket is feltehetünk, de különféle szempontok alapján is osztályozhatunk dolgokat. A dolog nagyon egyszerű, a tanár a
Nagyszerű oldal a ClassTools, ahol nagyon sok, atanításban remekül használható eszközt lelhetünk. Az oldal már nagyon régóta létezik, de folyamatosan gyarapodik. Alapelve, hogy az eszközök ingyenesek és nagyon gyorsan, nagyon egyszerűen használhatóak legyenek. A minap egy prezentáció készítő került fel a meglevő eszközök közé.
Többször írtunk már a Sway nevű programról, amivel izgalmas prezentációkat, bemutatókat készíthetünk (például
Már volt szó a TanárBlogon az általunk szorgalmazott Slide Force nevű gyorsreagálású egységről, akik a prezentációkat tartó előadókat fülelnék le TEK-es módszerekkel. Természetesen az ember gyerekekkel sokkal megengedőbb, és megpróbál segíteni nekik abban, hogy mások által is élvezhető prezentációkat legyenek képesek készíteni. Egy tizedikes osztályom egy (számukra) elég unalmas, de jól előadható témában készített prezentációkat, viszont az előadások során kiderült, hogy sokan jegyzetekből olvastak, és a diák alapján egyáltalán nem tudtak beszélni. Megígértem nekik, hogy összegyűjtök néhány jótanácsot, példákkal és ellenpéldákkal a következő kiselőadáshoz. A végeredmény letölthető innen, a TanárBlogról a lapozás után.
Lassan Dunát lehetne rekeszteni a különféle prezentációkészítő alkalmazásokból, de úgy látszik mindig van olyan ötlet, amivel érdemes még előállni. Az Emaze oldalon (
Ki ne szeretné, hogy a szoftverek rendelkezésre álljanak bárhol, bármikor? Mennyivel kellemesebb lenne az élet, ha nem lennénk a gépünkhöz kötve, hanem egyenesen egy böngésző felületén megoldhatnánk például a prezentációk elkészítését. Ebben nyújt segítséget a Slides.com nevű oldal ( 




