• Interaktív történetek az alkoholról - diákoknak

    Internet a tanórán - 3 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Meglepően nagy, komplex anyaggal jelentkezik a Smashed Project -magyarul (ITT TALÁLHATÓ). A koncepció röviden: három tinédzser (két fiú, és egy lány) történetébe helyezkedhetünk bele - külön-külön is akár. Egy hétközi dumálás a tó partján pár sörrel a kiindulópont, a vége pedig ... na jó, ezt nem mondjuk el, bár a történet legelején erős utalás található a végkifejletre. Ami igazán érdekes, az valójában az út, ahogyan a három fiatal eljut egy ártatlan délutáni sörözgetéstől addig a bizonyos 4 héttel későbbi pontig. Szerintem ebben a műfajban meglepően igényes a kivitelezés, feltűnnek profi szinészek, Kálloy Molnár Péter az elveszett apa szerepében, vagy mellékszeprepekben a Momentán társulat tagjai. A videók nagyon profik, a dialógusok majdnem mindig teljesen ülnek, nem érződik, hogy amolyan felnőttes 'na, így beszélnek a tinédszerek' hangulatban írták a szövegkönyvet. A történet átérezhető, érdekes még akkor is, ha kicsit didaktikus helyenként. Az interaktív elemek között több kreatív megoldás található, pl. amikor egy party után Instára feltöltött képeket kell pörgetni, és megmondani, hogy vajon melyik lenne egyébként szabálysértés, vagy bűncselekmény, ha más is látná. Összességében: ez egy nagyon jól összerakott, profi kivitelezésű anyag, rengeteg beszédtémát kínál tanórákra is. Külön óravázlat csomagokat lehetne készíteni az anyag kapcsán, annyi vetülete van a témának - bár egy rövid segédlet elérhető tanároknak az oldalon is. Ha valaki nyelvórán szeretné használni, az eredeti, sok nyelven elérhető, oldalt ITT TALÁLJA.

    Bővebben...

  • Ne érj az arcodhoz! Egy website, amelyik érted haragszik

    - 5 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Szóval van ez a koronavírus, ami egyre több szeletében hoz újdonságokat az életünkben. Az egyik ilyen, hogy elővigyázatosságból és a vírus terjedésének a megakadályozására praktikus, ha gyakran kezet mosunk és nem piszkáljuk az arcunkat. Magyarországon Győrfi Pál mondja el nekünk egy videóban, amely kiemelt helyen található a koronavírusról készült kormányzati tájékoztató oldalon. Március 10-ig 481 megtekintés szerénykedik a videó alatt, ami sajnálatos. Vietnamban slágert csináltak belőle, ezt angol felirattal ITT lehet megnézni. Végül készült egy fegyelmező oldal, ahol, ha bekapcsoljuk a kameránkat, mindig csúsza szidást kapunk, ha az arcunkhoz érünk. A neve DoNotTouchYourFace. Az oldal készítői becsszóra ígérik, hogy a kamera által közvetített képet még csak nem is rögzítik. Én szeretnék hinni nekik.

    Bővebben...

  • Mennyit is együnk?

    Letölthető anyagok - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az Eatwell Guide (INNEN LETÖLTHETŐ A PDF) az egészséges étkezést segít úgy megtervezni, hogy megmondja nekünk, hogy miből mennyit kellene is enni, hogy kiegyensúlyozottan étkezzünk. Az oldalon rengeteg egyéb információt is tartalmaz, megtanulhatjuk (angolul) azt is, hogy mennyi a napi referenciamennyiség egyes ételcsoportokból, és ITT) egy hatalmas A-Z az egészségről adatbázist is találhatunk. Ez angoltanároknak bármilyen iskolatípusban ajánljuk! Érdemes kipróbálni.

    Bővebben...

  • SzívCity - egy életmentő app

    Letölthető anyagok - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az Szív city ITT TALÁLHATÓ egy potenciálisan életmentő app. A koncepció nagyon egyszerű, és a közösségi funkcióit használja ki a mobilkommunikációnak. Ha letöltjük az applikációt, és saját bevallásunk szerint tudunk újraéleszteni, akkor beregisztrálhatunk a rendszerbe. Az OMSZ is a fejesztők között van, ezért, ha riasztást kapnak hirtelen szívmegálláshoz, akkor a mentők mellett az appot is riasztják, aki megnézi, hogy a közelben hol található önkéntes, aki a helyszínre sietve elkezdheti az újraélesztést. Feltétlenül érdekes kezdeményezés, de ez - mint minden hasonló app - csak akkor működik, ha elég sokan letöltik, és jó eséllyel van valaki az eset közelében. Ha már részt vettünk ilyen képzésen, talán megér egy percet.

    Bővebben...

  • Egészség - letölthető, nyomtatható társasjáték angolul

    Nyelvoktatás - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Life course game kit (IDE KATTINTVA érhető el), egy igen érdekes kinyomtatható 3D-s társasjáték, amelyhez minden elemet megkapunk, és elvihetünk. A koncepció az, hogy az egészségünket komplex módon, sokféle szempontból próbálja izsgálni, és különböző események történnek velünk életünk során, amelyeket egy táblán követhetünk. Nem túl IKTs, nem túl komplikált, de nagyon érdekesen kidolgozott, és esztétikus ötlet.

    Bővebben...

  • Mi tartott minket rettegésben?

    Internet a tanórán - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    molehill Y2K! Talán még emlékeznek páran rá. Ez volt az a bizonyos nap, 2000. január 1., amikor a számítógépek az évezredváltáskor mind megzavarodnak, leállnak a banki rendszerek és megbénul a világ informatikaileg. Szerencsére kiderül, hogy ez nem így van és a gépek csont nélkül vették az új évezred kihívásait. Volt aztán még az influenzának több változata, amelyek már tényleg nagy vihart kavart, és bár a sertésinfluenzában valóban meghaltak nagyon sokan (18 000 halott világszerte) - talán az is beszédes adat, hogy a 'rendes' influenzában ezalatt 375 000 ember vesztette életét. Az Information is beautiful oldalán érdekes összeállítást találhatunk mindezekről a riasztásokról (IDE KATTINTVA )- amelyek részben tévesek voltak, részben túlhajszoltak. Az oldal adatait kiválóan lehet tanórán használni, összefoglalva, hogy mi az, aminek valóban volt alapja (ha nem is sok), és melyek azok a témák, ahol a média gondolta csak azt, hogy ebből sztori lehet. És lett is!

    Bővebben...

  • Online elsősegély-óra

    Hírek - 11 éve

    Írta: Nádori Gergely

    elsosegelyJúnius 20-án tart ingyenes online elsősegély-órát a londoni St. John Ambulance. Bárki részt vehet rajta, csak regisztráció szükséges hozzá és megismerkedhet az alapokkal. Maga a tanóra 50 perc és a résztvevők tanúsítványt is kapnak róla. További részletek az Elsősegély.hu oldalon érhetőek el, ahol segítséget is adnak a regisztrációhoz.

    Bővebben...

  • Ebéd a japán iskolában - művészet vagy abszurd?

    Angolos ötletek - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagyon sikeres órákat szoktam tartani a japán uzsonnadobozokból (lunch boxes). A lényeg annyi, hogy Japánban láthatóan sokan híúsági kérdést csinálnak abból, hogy a gyerekeik ebédje hogyan néz ki. És itt ne csinosan elrendezett falatkákra gondoljunk, hanem egy külön művészeti formára, amelyben a szülők kiélhetik minden kreativitásukat. IDE KATTINTVA egy keresés eredményét mentettem el, ezek közül lehet szemezgetni, tényleg nem érdemes kihagyni! Ráadásként találtam a BBC-n egy rövid tudósítást is a jelenségről, itt érdekes kulisszatitkokat is megtudhatunk a japán iskolába vitt ebédekről, ez ITT TALÁLHATÓ.

  • Ételek összehasonlítása

    Internet a tanórás - 15 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Sokszor hallottuk - valószínűleg igaz is - hogy a kóla egészségtelenebb, mint a víz. De mindez elvont tudás egészen addig, amíg meg nem ismerkedünk a Two Foods nevű oldallal (IDE KATTINTVA található). A Two Foods segítségével bármely tetszőleges 2 ételt összehasonlíthatunk (pl. fehérjetartalom, szénhidrátok, illetve kalória terén). Különböző kiszerelésekkel is lehet játszani, tényleg sokkal érdekesebb, mint egyszerűen megtanítani angolul az ételek nevét!

  • Segélynyújtó mobiltelefon

    Termtudos ötletek - 15 éve

    Írta: Marsi Zoltán

    DocAvatar egy mobiltelefonra tölthető szolgáltatás, amely néhány vészhelyzet ellátásában segíthet. A szolgáltatás több nyelven is elérhető, így angol, német, francia, spanyol, portugál, kínai. A nyelv kiválasztása után teszteljük le a készüléket (ITT). Ez az innovatív fejlesztés azonban ennél is többet tud, így érdemes böngészni az oldalon. Megtalálható számos betegség és az sem mellékes, hogy nemcsak mobiltelefonos megoldásokat kínálnak.