• Digitális transzformáció és a mobiltelefonok

    Vezércikk - egy hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Nincs hangosabb és fontosabb kérdés a 2024-es tanév kezdetekor, mint a mobiltelefonok használata, szükségessége, elvétele, 'tiltása', korlátozása. Ebben sokan (mi is) és sokszor megnyilvánultak, én most arra gondoltam, hogy nem jogi (jogos-e), logisztikai (kivitelezhető-e) vagy éppen emberi jogi (alapjog-e a telefon), netán közgazdasági (ki fogja kifizetni a megrepedt képernyőt) oldalról közelítenék, hanem megpróbálom azt körüljárni, hogy mire is lehet használni a telefont, és valójában mire használják az iskolában. Ehhez a Tanárblog Facebook csoportjában kértem tippeket, ahol a digitális pedagógia és a tanítás iránt elkötelezett pedagógusok beszélgetnek egymással - igen aktívan! - így nem csoda, hogy 1 nap alatt közel 100 válasz jött, sok kommentben 3-4 felhasználási mód is. Ezekről szeretnék most szólni, de úgy, hogy mindezt hozzákötöm az iskola digitalizációjának szintjeit leíró, ismert és bevett ún. SAMR modellt, és megpróbálom meghatározni, hogy az iskolai mobilhasználat jellemzően melyik szinten van jelen, 'bővíti', vagy 'átalakítja' a tanítás folyamatát. Mindegyik szintnek két al-szintje képzelhető el: a bővítés esetében a helyettesítés és a kiterjesztés, az átalakításnál a módosítás és az átértelmezés. lássuk hát, mire jutottam.

    Bővebben...

  • Mobiltelefonokról és tiltásról (ami nem is tiltás valójában)

    Vezércikk - egy hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Sok gondolat, érzés, szakmai és politikai érv kavarog most körülöttünk, és lassan a mobiltelefon is politikai hovatartozás alapján lesz kívánatos, avagy sem az iskolában (azt már régóta tudjuk, hogy aki biciklizik, az liberális, az autósok viszont konzervatívak - vagy csak lusták 🙂.

    Ez véleményem szerint nem sokat segít a tisztánlátásban, és jönnek olyan szakmailag nonszensz és igencsak butuskának ható megjegyzések, mint "Szervezzék meg úgy az órát, hogy ne kelljen mobiltelefont használni!”, vagy "Bejött a tanár, leadta az anyagot, hát megtanultuk! Nem is értem!”. Aki ilyet mond, nyilvánvalóan nem ért az oktatáshoz, nem szakember, csak hirtelen reflexből ilyenek jutnak az eszébe. És ez káros nagyon, mivel a telefonok iskolai használatáról ezen a szinten kár vitázni is, ugyanakkor azt az érzetet keltheti az emberben, hogy ezek a telefonok használatának korlátozása melletti legfontosabb érvek. Pedig nem ezek.

    Itt, a TanárBlogon is megkérdeztünk titeket, hogy mire használjátok a telefont. Nagyjából 3 kategóriát állíthatunk fel: tankönyvek kiváltására, tartalom megosztására, ezen olvasnak pl kiadmányokat stb. Ezután vannak az interaktív alkalmazások, pl. a Kahoot, ahol a diákok koppinthatnak és pl. feleltválasztós teszteket oldhatnak meg. Ebben a két kategóriában az a közös, hogy ezt egy laptopon ugyanúgy el lehetne végezni, csak sokkal hatékonyabban - egy érettségi tesztet telefonon olvasva sokkal kényelmetlenebb, nehézkesebb megoldani, mint egy nagyobb képernyőn. Hosszabb szöveg olvasása szintén sokkal nehezebb. És van végül a harmadik szint, amihez valóban sokkal jobb, és hatékonyabb a telefon: egy növényhatározó app egy erdei iskolában, fényképek készítése a szabadban, vagy videó felvétele, és még egy sor alkalmazási lehetőség, amihez a gép nem jó, vagy nem életszerű, és mégis a 21. századi pedagógiai elvek mentén halad.

    Ehhez kapcsolódik az a talán már kevéssé vitatott tény, hogy a telefon elsősorban tartalom fogyasztására alkalmas eszköz, korlátozottan alkalmas tartalom előállítására (pl. ha egyes diákok telefonon jegyzetelnek, mások laptopon, érdemes összevetni a jegyzetek minőségét). Azaz, talán kimondhatjuk, hogy a sok telefon (és kizárólag telefon) jobban segíti a tudástranszfert, mint a felfedező, ún. 21. századi tanulást - talán elsőre paradoxonnak tűnően.

    Itt van aztán a tény, hogy amikor van laptop, és van telefon, személyes tapasztalatom, hogy a tanárok legnagyobb része a telefont használta, és nem vetette elő a diákokkal a gépeket, hiába voltak nagyon gyorsan elérhetőek. És többek között ezért gondolom, hogy a telefonok minél szélesebb körű használata nem biztos, hogy jó út. Nem a telefonokhoz kellene így ragaszkodni, hanem egy értelmes digitális transzformációhoz, ezeknek az eszközöknek az tudásépítést támogató használatához. Ahol pl. háttérbe szorul a Kahoot, mert már nem gondoljuk, hogy feleletválasztós tesztekkel kell visszajelezni a tanulást. Ahol nem kell egészen apró betűket olvasni telefonokon, mert sokkal kevésbé hatékony, mint nagyobb képernyőn, kényelmesen. Ahol nem jönnek a telefonokra folyamatosan értesítések, és a tanulás közben nem ír meg gyorsan 6 insta üzenetet a diák az órán.

    Mert nem hiába hívják ‘attention economy’-nak (‘figyelemgazdaságnak’), ami körülöttünk zajlik, hiszen a pénz, az érték ebben a gazdaságban a figyelmünk, az egyes oldalakon eltöltött idő, és az aktivitás. És ezért mindent meg fognak tenni, (és sikerülni fog) ezeknek a cégeknek elrabolni a diákok figyelmét. Nem úgy, ahogy egy galamb, vagy egy hóesés, hanem ún. attention engineer-ek segítségével, adatalapon, mindent megmozgatva, hogy még 5 reklámot lenyomjanak a torkunkon.

    Ha pedig ez így van, akkor lehet, hogy a telefonok ‘betiltását’ (ami valójában NEM betiltás, csak így drámaibban hangzik) nem biztos, hogy helyes irányból közelítjük. Sem a minisztérium, sem a tiltakozók. Amiért harcolni, tüntetni kellene, és amit követelhetnénk, az a hatékony, értelmes digitális transzformáció, elég laptop az iskolákban, megfelelő infrastruktúra, a pedagógusok felkészítése, annak a megértése, hogy azzal, hogy a kiadmányokat telefonon nézik, a PPT-t ott osztják meg, Messenger csoportokban kommunikálnak a diákokkal, és feleletválasztós teszteket oldatnak meg telefonon, valójában nem egy új pedagógiai paradigmában mozognak, hanem egy kicsit fogyaszthatóvá teszik a teljesen unalmas, és elavult módszertant.

    A HVG cikkéből pár idézet, hogy mi van a világban: “Különösen az UNESCO tavaly nyáron publikált jelentése hatására. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének szakértői azt szűrték le a különféle nemzetközi vizsgálatokból, hogy bár lehet hasznos is a technológia az osztályteremben, a túlzott és főleg a nem a tanári iránymutatás szerinti mobilozás egyértelműen a teljesítmény rovására megy, és rossz hatással van a tanulók érzelmi stabilitására. Olyannyira, hogy már az is elvonja a diákok figyelmét, ha tudják, hogy elérhető közelségben van a telefonjuk.”

    “A magyarországihoz hasonló, szigorúbb korlátozásnak – amikor már az intézménybe lépéskor elveszik a mobilokat – azért is van egyre több híve világszerte, mert az eddigi szórványos próbálkozások pozitív eredménnyel jártak. Egy idén publikált felmérés készítői például meglepődve tapasztalták az Egyesült Államok kétezer oktatási intézményében, hogy a kezdeti ellenállás után a korábban szinte kütyüfüggő kamaszok sokkal többet beszélgetnek egymással, és a tanulmányi eredményeik is javultak. A hasonló francia kísérletek során is arról számoltak be a tanárok, hogy „lenyűgöző változást” tapasztaltak a diákok koncentrációs képességében.”

    Azaz, annak a deklarálása, hogy a telefonok nem (vagy csak ritkán) modern pedagógiai paradigmát támogatnak, hanem fenntartják, és kicsit gyorsabbá teszik a 100 éve is hasonlóan zajló folyamatokat, nem biztos, hogy ördögtől való, és lehet, hogy ennek lehet helye, hasonlóan ahhoz, hogy nem lehetnek hamutálak az iskolai folyosón. Az, hogy ezt logisztikailag meg lehet-e valósítani, más kérdés, a jelenlegi feltételek mellett valószínűleg nem. De ha azon gondolkodunk el, hogy mit szeretnék tanítani, mit kellene és hogyan tanulni 2024-ben, akkor lehet, hogy a telefonok - a normális feltételek mellett - egyszerűen kikopnának, és nem arra használnánk őket, mint most - egy meghaladott pedagógia konzerválására. Azaz, a tiltás nem megoldás, még ha Magyarországon nincs is tiltás, és az egész telefonos őrületet az igazgató az rendelet 5. paragrafusának értelmében egy évre felül is írhatja (ha jól olvastam, erre hivatkozott a Madách is). Ugyanakkor a vita rossz dimenzióban zajlik jelenleg, és félő, hogy a leegyszerűsödik a ‘liberális biciklista’ és a ‘fideszes autós’ szintjére.

    Bővebben...

  • Biometrika a mobilon

    Internet a tanórán - 3 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    levelA természettudományos oktatás egyik fontos célja az lehet, hogy a diákok megismerjék a kutatás módszertanát. Akkor fog kialakulni bennük a természettudományos világkép, ha nem csak bemondásra hiszik el a tudományos tényeket és törvényszerűségeket, hanem azzal is tisztában vannak, hogy hogyan és miképp jutottunk el ezekre a következtetésekre. A legjobb eszköz erre, ha a diákok maguk végeznek kísérleteket, vizsgálatokat, megfigyeléseket és azzal is megismerkednek, hogy ezekből milyen módon lehet következtetéseket levonni. A biológiában a növények kiváltképp alkalmasak ilyen vizsgálatokra, mivel nem szaladnak el. Kísérletezhetünk a laborban, de akár a terepen is vizsgálódhatunk, erre az erdei iskola lehet ideális alkalom. A vizsgálódásokat pedig remekül segítheti akár a mobiltelefon is. Mutatunk egy remek alkalmazást erre!

    Bővebben...

  • Fizikalabor mobiltelefonból

    Internet a tanórán - 3 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    fizikaA napokban sok vita van arról, hogy milyen mértékben érdemes lenne betiltani a mobiltelefonok használatát az iskolában. Az ellenzők egyik érve, hogy a mobil kifejezetten hasznos eszköz is lehet, olyan dolgokra is használhtják a diákok, ami egyébként csak drága és érzékeny felszerelésekkel oldható meg. Külön9sen igaz ez a fizikai kísérletekre. A pár éve nagy dérrel-durral behrangozott és aztán mindenféle korrupciógyanús ügyek kapcsán emlgetett Öveges programban például egyes iskolák specializált kísérleti eszközöket kaptak, olyanokat, amikkel (nagyon magas színvonalon) egy-egy kísérlet hajtható végre. A PISA felmérések alapján úgy tűnik, ez nem forradalmasította a természettudományok oktatását. nagyon más megközelítés az, amikor olcsó, meglehet nem a legpontosabb, de sokrétű eszközöket használunk az órai kísérletzésre. Például a mobiltelefont.

    Bővebben...

  • Az ördög szerkentyűje

    Vezércikk - 3 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    gonosz mobilavagy némi hozzászólás az iskolai mobiltelefon-vitához

    Mint oly sok más dologban, a mobiltelefonok iskolai használatában is megfigyelhető egyfajta ciklikusság. Pár éve még az m-learning volt a felkapott kifejezés és a mobil az aktuális dolog, ami majd forradalmasítja az oktatást , most pedig sorra érkeznek a hírek arról, hogy különböző országokban betiltanák az iskolai használatát. Úgy tűnik hazánkban is így tesz a kormány, a gyerekek védelmére hivatkozva. A magyar szabályozás preambulumában hűen követi a britet, a mobiltelefont a figyelmet elterelő és zaklatást lehetővé tevő eszközként azonosítja be. Minthogy a részletes szabályozás még nem jelent meg, nincs értelme előre állást foglalni valamiről, de néhány alapvetést érdemes lenne leszögezni.

    • Nem generációs problémáról van szó. A mobil eszközök és az algoritmusok által vezérelt szolgáltatások, amiknek a használatáért az ott töltött idővel fizet a felhasználó nem csak az iskolás korosztályt érintik. Van abban némi generációs különbség, hogy ki melyik oldalon lóg, a Facebookon például hiába keresünk tiniket, de a TikTokot pörgető tini és a facebookon három percenként kommentelő nagymama között nincs lényegi különbség.
    • Ha addiktív, kezeljük addikcióként. A függőséggel kapcsolatos megoldási lehetőségre már csaknem száz éve rávilágított Kosztolányi Dezső: Csodálkozol a kokainistán / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán - / s megérted! Hosszú évek tapasztalata mutatja, hogy a függőségekkel kapcsolatban sosem az adott szer vagy az adott tevékenység az, ami döntő, hanem a mentálhigiénés állapot, amiben a függőség kialakul. A prohibicionizmus, a Háború a kábítószerek ellen látványos kudarcot vallott, nem csökkent a függők száma, de megteltek a börtönök oda nem való szenvedélybetegekkel. Az egyszerűnek tűnő betiltás helyett érdemes lenen azon is gondolkodni, hogy milyen alternatívái vannak a gyerekeknek, mit tudunk nekik ajánlani, ami érdekes és tartalmasabb, mint az algoritmus generálta hírfolyam vagy a nyolcvanadik hasonló lövöldözős játék?
    • A mobiltelefont a szülő veszi a gyereknek. Kicsit furcsa gondolat, hogy az iskolának kellene elsődlegesen foglalkoznia ezzel a kérdéssel, amikor azokat eszközöket, amikről szó van a szülők veszik meg a gyerekeknek és ők fizetik havonta az előfizetést is. Kicsit sarkítva, de képzeljük el, hogy szülők mindegyike a legmodernebb automata gépkarabélyt vásárolná a gyerekeinek és hozzá minden hónapban egy nagy csomag lőszert, majd az iskolán kérné számon, hogy miért lövöldöznek a gyerekek.
    • Figyelem nincs magától, meg kell teremteni. Ha igaz az, hogy a telefon az oka annak, hogy a diákok nem figyelnek az órán, akkor a tantermeinknek ablaktalannak, fehér falakkal ellátottnak és hangszigeteltnek kellene lennie. A hóesés vagy a tanterem előtti fán egy mókus is hihetetlen mértékben képes elterelni a diákok figyelmét és talán jobb, ha tollat meg füzetet sem kapnak, mert abba meg firkálgatni fognak. Aki azt gondolja, hogy egy ilyen környezetben maximális a diákok figyelme, az joggal harcol a telefonok betiltásáért is. Ezzel szemben az igazság az, hogy a figyelem nem valami olyan dolog, ami alapból megvan és disztrakciók miatt elveszik, hanem az, amit a tanárnak meg kell teremtenie és fent kell tartania. Szép kifejezéssel nevezhetjük ezt tanulási motivációnak is. Meglehet, hogy a zsebben rezgő mobiltelefonok világában kicsit nehezebb a figyelem megteremtése és fenntartása, de nekünk tanároknak is több eszközünk van már erre, részben éppen a mobiltelefonoknak köszönhetően.
    • Az iskolának nem kellene tovább távolodnia a világtól. Sokszor elmondtuk már, hogy a hagyományos iskolára leselkedő legnagyobb veszély az, hogy teljes mértékben érdektelenné, valamifajta ceremoniális zárvánnyá válik. Egyre kevésbé érdekli már a munkáltatókat is, hogy ki mit ért el az iskolában, sőt akár az is, hogy járt-e iskolába. A mesterséges intelligencia korábban mindaz, amit az iskola át próbál adni és amit értékel egyre érdektelenebb lesz, nem csoda, ha a diákok úgy érzik, ami az iskolában történik, ahhoz semmi közük nincsen. Ezen csak ront, ha azt az eszközt, ami a legtöbb diák számára az identitásának része egyszerűen kizárjuk az iskolából.
    • A jó mobilhasználat tanítható. ha belegondolunk egészen furcsa dolog, hogy odaadjuk a gyerekeknek ezeket az eszközöket, amik szerintünk is kifejezetten veszélyesek lehetnek a mentális egészségükre, de semmiféle segítséget nem adunk nekik ahhoz, miként használják. A tiltás helyett sokkal fontosabb lenne olyan, bizonyítékokon alapuló programokat bevezetni, amivel felkészítjük a diákokat a digitális világra, azzal egyidőben vagy akár még az előtt, hogy az rájuk szakad. Ennek jó helye lenne az iskola, még jobb a család, de ehhez a szülők szinte semmi segítséget nem kapnak. Fontos lenne a diákokkal a használat tudatosságáról beszélni, fontos lenne segíteni feldolgozni nekik mindazt, amivel nagyjából az első pillanatban találkozhatnak, amikor felmennek az internetre, legyen az a pornográfia, a csalások vagy akár a bullying. Egy pillanatra se higgyük azt, hogy annyival, hogy napi nyolc órában elvesszük tőlük a telefont, megoldottuk ezt a kérdést.

    Bővebben...

  • Nagy Testvérek között

    Vezércikk - 2 éve

    Írta: Nádori Gergely

    nagy testvérSokszor kritizáltuk már azt a gyakorlatot, amikor a diákoknak a mobiljainkat le kell adniuk amikor belépnek az iskolába és csak akkor kapják vissza, amikor hazamennek. egyszerűen pazarlásnak tűnik, hogy egy ilyen remek eszközt, ami kifejezetten elősegítheti a modern oktatást kitiltunk a tantermekből. Természetesen érthető, hogy miért, az a félelem, hogy a tanóra nem tud versenyezni a diák figyelméért mindazzal, amit a telefon kínál. Pedig ez nincs így, ha érdekes az óra, ha izgalmas a feladat, ha látható a tanulás értelme, a diák örömmel tanul. Tanulni mindenki szeret, nem lehetetlen konkurálni a mobil-világgal. Az utóbbi időben azonban azt látom, hogy nem is ezért lehet gond a mobil az iskolában, hanem egy másik szempontból, ami sokkal inkább a szünetekben, mintsem a tanórákon jelent problémát.

    Bővebben...

  • Digitális detox, persze digitálisan

    Tippek, trükkök - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    sivatagA technika hatással van ez életünkre, ez biztos. Az is biztos, hogy ez a hatás nem csak jótékony. Se szeri, se száma a különféle riasztásoknak, hogy miként lesz más a digitális világban elmerülő ember agya és pszichéje, mint a normális. Miközben mindenki látja, hogy jó lenne a digitális létünket keretek közé szorítani, és többnyire mások számára remek tanácsai is vannak, hogyan kellene ezt tenni, nem könnyű magunkon kezdeni a dolgot. A Google izgalmas kísérletei között találunk egy csokorra valót, amelyik a digitális welness-szel próbál foglalkozni (IDE KATTINTVA). Ugyan a projektek többsége csak jópofa ötlet, mégis érdekesek lehetnek, ha másra nem, hogy elgondolkodjunk rajtuk.

    Bővebben...

  • Írás a falon

    Internet a tanórán - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    wallameSzinte lehetetlen végiggondolni, hogy a gyorsan fejlődő technika milyen sokféleképpen segítheti a tanulást. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy mindenkinél legyen egy olyan szerkezet, amivel mindenfelé elrejtett, titkos feliratokat lehet keresni. Mára ez gyerekjáték lett. A WallaMe nevű mobilos alkalmazás egyfajta virtuális graffitiként működik (ITT TALÁLHATÓ). A kiterjesztett valóság és a geolokáció közös alkamazásával érhetjük ezt el. A használat kifejezetten egyszerű:

    Bővebben...

  • Lassítás

    Termtudos ötletek - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    slomogyakran nem is jut eszébe az embernek, hogy a mindennapivá váló eszközök milyen jól használhatóak a tanításban is. A minap jöttem rá erre, amikor kiderült, hogy a diákok mobiltelefonjainak jelentős részén (jellemzően a drágábbakon) nem csak kamera van, amivel kísérleteket lehet rögzíteni, hanem olyan kamera is, ami a megszokottnál sokkal sűrűbben képes képeket készíteni (akár 60 képet másodpercenként). Amikor egy ilyen filmet visszajátszunk, akkor természetesen lassított felvételt kapunk és ez a lassított felvétel kifejezetten hasznos lehet, ha a természeti folyamatokat akarjuk vizsgálni. Kifejezetten jó hasznát vehetjük a gázok és folyadékok viselkedésének tanulmányozásakor, vagy éppen ha a mozgásokat akarjuk megértetni.

    Bővebben...

  • Megjelent egy érdekes cikk a mobiltanulásról

    Tippek, trükkök - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Czékmán Balázs kutatását ajánljuk ma minden kedves TanárBlog olvasó figyelmébe. Ahhoz, hogy megtaláljuk a digitalizáció pontos helyét a közoktatásban, fontos, hogy minél több gyakorlat, tapasztalat és tudás halmozódjon fel. Ezen az úton - véleményem szerint - a lokális, és nem a globális tudás lehet a legizgalmasabb. Ahhoz, hogy valódi változás legyen, először a változás igényének kell megfogalmazódnia, és ahhoz lehet kiválasztani a legmegfelelőbb megoldást. Érdekes lenne kipróbálni, hogy mi történne, ha az iskolákra és a tanári közösségekre bíznánk, hogy saját digitalizációs programot dolgozzanak ki, és ehhez csak segítséget, képzéseket és ajánlásokat fogalmaznánk meg állami szinten (tudom, álnaiv a feltevés, de mégis le kellett írnom). Czékmán Balázs írása (amelynek címe: Mobiltechnológia a tanórán: oktatási tartalmak, oktatást segítő digitális megoldások) egy hasznos mérföldkő és jelentés lehet ezen az úton, (IDE KATTINTVA ) érhető el.

    Bővebben...