Nagy erőkkel írjuk a vibe-kódolásról szóló kézikönyvünket, ahol te is megtanulhatsz alkalmazásokat fejleszteni saját és diákjaid épülésére. A könyből hozunk a csoportba néha önmagukban használható részleteket, most egy általam fejlesztett interaktív játékot mutatunk be.

Ha valakit érdekel mindez, és lenne kedve megtanulni, jöjjön el a webináriumunkra OKTÓBER 27-én 15:00-17:00 között, itt a jelentkezési lap

Mi volt a pedagógiai helyzet?

Az egyik nyelvkönyvben egy érdekes televíziós játék volt a téma, ahol az ábécé 25 betűjét egy nagy keréken elhelyezték (az X-et okosan kihagyták), és a játék abból áll, hogy összesen bruttó 5 perc alatt a versenyző egy betűre kattintva kap egy definíciót, amelyre a válasz az adott betűvel kezdődik (pl. A: egy hely, ahol repülők szállnak le és fel. A megoldás: airport). A versenyző - ha nem jut eszébe a szó - passzolhat, és visszatérhet a definícióhoz később. Ha 5 perc alatt végigér, nyert. Izgalmas, vicces, jó kis játék, sajnáltam, hogy nem tudunk (vagy csak nagyon körülményesen, egy táblával, egyszerre az egész osztállyal) ilyet játszani. Aztán eszembe jutott, hogy hiszen többek között erre találták ki a vibe-kódolást, és feltöltöttem a nyelvkönyvből a játék képét, valamint a szabályait, és vártam a csodát.

Hogyan nyújtott a vibe-coding megoldást?

És a csoda megtörtént. Sőt, én hosszabb, bonyolult fejlesztésre számítottam, ehhez képest két lépésben el is készült az alkalmazás. Ez végül is logikus, hiszen volt konkrét vizuális terv, illetve nagyon világos folyamatleírás, ahogyan az appnak működnie kellett.

Az első verzió, ami szerintem tökéletesen működött, megbukott a tanórán. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel vetették rá magukat, itt az időkorlát külön stresszelte őket, de az órán egy hanganyagban megtanultuk a működést, szóval az nem volt probléma. Aztán egy-két perc után egyre több helyen csalódott arcok, idegesség, egy-egy csúnya szó kezdemény kezdett úrrá lenni a tanórán, és 3 perc után a diákok felének elment a kedve a játéktól. Amikor megkérdeztem, mi a baj, elmondták, hogy a Passz és a reset gomb olyan közel vannak egymáshoz, hogy amikor gyorsan próbálnak dolgozni, akaratlanul folyamatosan a Reset gombra kattintanak, és ez mindent lenulláz, kezdhetik elölről az egészet. Azaz, egy aprócska hiba elrontott mindent. Ezért arra kértem az AI-t, hogy tervezze át a gombok helyét. Az első képen a gyakorlatilag használhatatlan első verzió, a másodikon a nagy sikerrel használt második verzió található. Néha ennyin múlik. A játék ITT TALÁLHATÓ.

A Mintaiskola program kezdetekor az egyik izgalmas innováció az e-mentorálás bevezetése volt az iskolában. Hogy ez pontosan mit jelent, és hogyan működik, még senki sem tudta, de Diós Orsi kollégánk magára vállalta a szervezést, koordinációt (ami az egyeztetések, diákpárok kialakítása mellett azt is jelentette, hogy noszogatta a tatárszentgyörgyi gyerekeket, hogy lépjenek be az online órára). Nagy segítség volt, hogy a most már 10 éve működő E-tanoda alapítvány módszertanát tudtuk használni, így gyorsan lettek a rákóczis gyerekeknek mentoraik (gimnazisták vagy egyetemisták), akikkel minimum fél éven keresztül heti egy alkalommal egy meghatározott tantárgyból tanulnak, dolgoznak közösen, és megpróbálnak haladni. Ez olyan jól sikerült, hogy a 2025-ös tanév kezdetéig az elmúlt két évben átlagosan 6-7 tanuló vett részt a programban, és 370 (!) órán át dolgoztak együtt a gyerekek.

A mentorálási program hatalmas sikere, hogy bár idén a A Mintaiskola pályázati háttere megszűnt, az iskola, és a szervező pedagógus úgy döntött, folytatják, és továbbra is biztosítják a tanulók számára ezt a lehetőséget (az iskola lelkesedésén felül már csak azért is, mert volt, ahol a szülő is betelefonált, hogy idén akkor mi lesz az ő gyermekével. Ennél jobb visszajelzést pedig nem is kaphattunk volna.

Az E-tanoda lényege: egy hátrányos helyzetű tanulót összepárosítanak egy tenni akaró gimnazistával, és a TEAMS platformján keresztül heti mentorálást végeznek. A mentorok felkészítőn vesznek részt, módszertani szupervízión vesznek rendszeresen részt, ahol folyamatos, komoly szakmai segítséget kapnak ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudják a leszakadó tanuló munkáját segíteni.

Az E-tanoda érdekes módon épült be a tatárszentgyörgyi Rákóczi Baptista iskola esetében, hiszen itt a felzárkóztatás mellett kifejezetten nagy igény mutatkozott a tehetséggondozásra is. Azaz nem a bukás, vagy a rosszabb jegyek elkerülése volt gyakran a cél, hanem az egyes tantárgyakban a tehetség kibontakoztatásának elősegítése. Idén már olyan diák is van, aki azt kéri, hogy ne csak egy tantárgyból, hanem kettőből is legyen mentora, vállalva ezzel a dupla terhelést délutánonként.

Természetesen nem ment könnyen a rendszer bevezetése, meg kellett szokni a gyerekeknek, hogy önállóan belépnek (délután, iskolaidőn kívül) a TEAMS-be, és ott bizony nem játék, hanem tanulás van - még ha másképpen is, hiszen a kortárs segítők máshogyan tudják ezeket a gyerekeket megszólítani. Gond volt az eszközök biztosítása, idén már tud az alapítvány segíteni, de van két mentorált, aki saját maga vállalta, hogy eszközt szerez be, és internetet a mentoráláshoz, csak legyen. Bár nem feltétlenül része a programnak, és az E-tanodán belül erre nincs (vagy csak közös rendezvények keretében lehet) lehetőség, és alkalom, szövődtek barátságok is, és a mentorálás végeztével kapcsolatban maradtak, akár barátként találkoztak a helyi gyerekek a budapesti mentoraikkal. (Az E-tanoda 2025-ben az OTP Oktatási Innovációs Díj Középiskolai ketagóriájában Arany Fokozatú díjat nyert rendszeréről, és a mentorálás folyamatáról IDE KATTINTVA lehet részletesebben tájékozódni).

Összefoglalva talán mára elmondható, hogy az E-tanoda kifejezetten hatékonyan és pozitívan talált helyet saját magának a Rákóczi életében. Ezt az eredmények is igazolják, hiszen a mentoráltak azokból a tantárgyakból, amelyből segítséget kaptak, sikeresebbek lettek, javítottak az érdemjegyeiken is. Sikerült tehát egy újabb, olyan programelemet elindítunk, amely minden bizonnyal képes lesz gyökeret verni az iskola életében, és hasznos támogatója lesz az iskolában zajló pedagógiai munkának.

A program az a RRF-MMSZA-1.0.0.1-23-2024-00001 Mintaiskola modellprogram megvalósítása Tatárszentgyörgyön keretében valósul meg.

Vajon eredeti szöveget kapunk a tanítványainktól, vagy éppen egy AI által generáltat? Többek között erre is választ ígér egy új AI detektor oldal. Ahogy írtuk már, érdemes ezeknek az oldalaknak az ígéreteit némi fenntartással fogadni, hiszen nagyjából ugyanarra az algoritmusra alapozva mondják meg, hogy AIe-e valami, amely a szöveget eleve elkészítette. A ma ajánlott oldalnak azonban vannak további érdekességei is, hiszen feltölthetünk képeket, hangot, vagy videót, és megmondja, hogy valódi, vagy deep fake. Mondjuk az AI által generált képeknél (még) könnyebb a dolgunk, de ott is lehet félrevezető már egy-egy profibb munka. Ez a szolgáltatás (amely korlátozottan ugyan, de ingyen is használható), érdekes lehet akár digitális kultúra tanítása során. Szóval, ha kipróbálnád, nem kell mást tenned, mint kattintani, és tenni egy próbát. Szerintünk megéri.

Örömhír lehet minden kedves vibe-kódoló amatőrnek, hogy az 'ügynök mód' bevezetésre kerül a ChatGPT-ben. A lényege annyi, hogy önállóan sokkal több döntést tud, és hajlandó a ChatGPT ügynök módban tenni, ami kódolásnál (kezdő, kódolni nem tudó vibe-os kollégáknak) kifejezetten előnyös lehet. Kicsit talán túl önálló is nekem, de villámgyorsan, és nagyon proaktívan készít kódokat. Jó javaslatokkal, sokkal messzebb látva, mint például én. Első blikkre időt, energitá spórol, és gyorsabban lehet vele dolgozni. Még korlátos (40 kérdés/hónap, ahogy látom körülbelül a korlát havonta), de szerintem ez is változni fog. Szóval: vibe-kódolásra fel! Aki pedig nem tudja, hogy ez mi, de szeretne saját maga nagyon rövid idő alatt alklamazásokat fejleszteni kódírás nélkül, nézzen be a webináriumunkra október 27-én 15 és 17 óra között.

Sokat írtunk itt a TanárBlogon már a játékosítás (gamification) és a játékkal tanítás (game-based learning) közti különbségről, többnyire azért, hogy az előbbiről írjunk azután részletesebben, hangsúlyozva, hogy a gamifikáció nem a játékok használatát jelenti az oktatásban. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy annak ne lehetne nagyon is szerepe a tanításban, csak érdemes megtalálni a pontos helyét. Nem jó, ha azt ígérjük, hogy egy játék képes lesz mindent, például egy teljes idegen nyelvet megtanítani, de arra, hogy a tanulás változatosabb legyen kifejezetten jól jöhet egy-egy játék. A most bemutatottak például az élővilág sokféleségének tanítására.

Sokat töprengtek azon, hogy vajon egy enciklopédiával érdemesebb dolgozni egy iskolában, vagy bízzuk a kérdéseinket egy AI chatbot-ra, azzal, hogy tudjuk, jó eséllyl 10-ből félszer rossz választ kapunk. Régebben ez a vita még úgy folyt, hogy 'hagyományos' enciklopédiák, vagy a Wikipédia. Sokan azt gondolják, hogy a Wikipédia szörnyen pontatlan - és nyilván van ilyen is - de még kb. egy évtizede számolt be (mondjuk a Wikipédia alapítója) egy kutatásról, amelyben nagy enciklopédiákkal vetették össze a Wikipédiát, és - láss csodát a- Wikipédia mindenben sokkal pontosabbnak tűnt. No de mi van akkor, amikor egy új technológia nem simán konkurenciája egy meglévőnek, hanem összenő. Erre mutatunk ma egy izgalmas példát.

Az internet őskorában, több mint öt éve ért véget egy különleges fájlformátum, a Flash pályafutása. Az eredetileg1996-ban animációs programnak készült Flash egyre terebélyesedett, egyre jobban kezdett hasonlítani egy külön programnyelvre és hamarosan a weben található mindenféle interaktív tartalom ebben készült, még a YouTube is ezzel a technológiával működött eleinte.

Idővel egyre több biztonsági hiba derült ki vele kapcsolatban, olyanok is, amik a rendszer alapjaiból fakadtak, így tulajdonképpen lehetetlen lett volna javítani őket, ezért aztán idővel leváltotta a html5 formátum és mindaz, ami eladdig Flashben készült mehetett a levesbe. Beleértve számtalan jópofa oktatási alkalmazást (például a Sulinet Digitális tudásbázis kezdeti anyagait). Ezeknek a megmentése tulajdonképpen az újra írásukat jelentette volna. Van azonban egy elég jó megoldás, amivel mégis fel lehet használni a régi, jó swf anyagokat.

A mai ötletünk talán kevésbé hasznos, ellenben szerintem erősen elgondolkodtató. Bemutatunk egy olyan weboldalt, amely azt ajánlja, hogy 'megjavítja' a blogposztjainkat. Hiszen a blogposztok akkor léteznek, ha olvassák őket, az olvasást, ajánlást, pedig már leggyakrabban AI csinálja. Azaz, a blogger legfontosabb eszköze az, amelyik segít abban, hogy az emberi fogyasztásra készült blogposztot csupán 3 kattintással úgy átírja, hogy az AI csetbotok sokkal hamarabb és szívesebben ráharapjanak. Ha majd megkérdezik egyszer, hogy hol vesztettünk a robotokkal szemben véglegesen, majd emlékezzünk a pillanatra, amikor az emberek által, embereknek írt blogposztokat úgy kell átfogalmazni, hogy az AI-nak jobban tessen.

Új könyv készül a TanárBlog szerkesztőségében, ezúttal az AI-val asszisztált kódolásról és mi nagyon lelkesek vagyunk tőle. A könyv előszavát, kedvcsinálóként meg is osztjuk:

Az elmúlt, több mint tizenöt évben sok kiadványunk jelent meg, volt közöttük CD-ROM, papír alapú könyv és sok elektronikus kiadvány. Szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptunk róluk, mégis ez a mostani kiadvány az, ami minden korábbinál lelkesebbé tesz minket. Ha nem lenne már rettenetesen elcsépelt, akkor azt is le mernénk írni, hogy egy pedagógiai paradigmaváltás, egy oktatási korszakhatáron érezzük magunkat, de nem meglepő, ha az ilyen kijelentéseket mindenki kellő szkepszissel kezeli. Az elmúlt évtizedekben se szeri, se száma nem volt az olyan technikai újdonságoknak, amikről azt állították, hogy majd forradalmasítják a tanítást, de aztán valahogy mindig elmaradt a nagy változás. Ki emlékszik már a nyelvi laborokkal, interaktív táblákkal, szavazórendszerekkel, osztályfelügyeleti rendszerekkel kapcsolatos ígéretekre? Teljesen jogos minden szkepszis a nagyívű állításokkal szemben, de azért annak az esélyét se vessük el teljesen, hogy valami tényleg transzformatív lehet.

Amikor megérkezett az AI, mi is éreztük, hogy itt valami lényeges dolog történik a tanítással, alapjaiban változtatja ugyanis meg azt, hogy mi számít (releváns) tudásnak. Ezzel együtt sokféleképpen próbálkoztunk azzal, hogy miként tudjuk beépíteni a tanítási folyamatba. Erős távolságtartással kezeltük az első pillanattól azokat az ígéreteket, amik szerint az AI rendszerek megcsinálják a munkát a tanárok helyett, óravázlatokat raknak össze, kijavítják a dolgozatokat, megtanítanak dolgokat a tanár helyett. Egyrészt azért, mert tapasztalatunk szerint a tanítás mindig is személyes, a tanár és a tanuló közti viszonyra építő folyamat, ahol a tanulás eredményessége nagyban múlik a kapcsolaton, másrészt pedig azért, mert mi nem azt szerettük volna, hogy gyorsabban tudjuk elvégezni a munkánkat, hanem, hogy jobban, mélyebben, olyan módokon, ahogy arra korábban nem volt lehetőségünk.

Még egy éve sincs, hogy sorban írtunk arról, milyen promptok lehetnek hatékonyak egy tanárnak a munkájában, milyen órákon lehet használni az AI-t, hogyan tudják a diákok használni a saját tanulásukban. Vannak dolgok, amik ez alatt az egy év alatt is kifáradtak, senki nem gondolja például, hogy a prompt engineer, a hatékony promptok írója lesz a jövő legmenőbb szakmája és az Ai generált képek is nagyon gyorsan váltak a lenyűgözőből a fárasztón át dögletesen unalmassá. Közben azonban rátaláltunk valamire, ami a legmerészebb álmainkat is felülmúlta.

Rájöttünk, hogy a mesterséges intelligencia remekül használható programozásra, arra, hogy elkészítsük azokat az eszközöket, amiket szeretnénk. Ráadásul ehhez semmiféle programozási tudásra nincsen szükség, tényleg bárki belevághat. Elsőre talán nem egyértelmű, hogy ez miért olyan nagy dolog, de ha belegondolunk, hamar egyértelmű lesz, hogy egy minden eddiginél erőteljesebb eszközt kaptak a tanárok arra, hogy a tanításukat magasabb szintre emeljék. A századfordulón a modern iskolával egy időben született meg a differenciálás gondolata, amit azóta úgy hajszol a pedagógia, mint a Kerekasztal Lovagjai a Szent Grált, nagyjából ugyanolyan sikerrel. Az AI segítségével történő programozás egyfajta differenciálást kínál, de nem az egyes diák, hanem az egyes tanár szintjén. Ahelyett, hogy válogatnunk kellene a meglevő eszközök közül, hogy ráakadjunk arra, ami még legjobban megfelel az éppen szükséges kívánalmainknak, egyszerűen elkészíthetjük magunknak azt, amire éppen szükségünk van. Sokban hasonlít ez arra, amilyen változást a biotechnika fejlődése hozott a gyógyításban. Amióta képesek vagyunk megismerni a DNS-ben tárolt információt, megváltozott a gyógyítás algoritmusa, létrejöhetett a személyre szabott medicina. Korábban, az orvos megismerte a tüneteket, majd azt a kezelést rendelte el, ami az esetek legnagyobb részében ilyenkor hatásos volt, ha az nem működött, jött a következő terápia a sorban és így tovább, amíg rá nem akadtak arra, amelyik működött. A személyre szabott orvoslás esetében megvizsgálják a genetikai hátteret és ennek tudatában tudják kiválasztani a megfelelő kezelést. Kicsit hasonló az is, amit az AI segítségével történő programozás kínál, ahelyett, hogy hosszasan keresgélnénk és próbálgatnánk, hogy melyik digitális eszköz csinálja nagyjából azt, amire szükségünk lenne, nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthetjük magunknak azt, amire szükségünk van.

Az utóbbi években nem egyszer tapasztaltuk meg azt, hogy milyen visszás tud lenni, amikor a tanár, aki tudja és érti, hogy mire lenne szüksége, ki van szolgáltatva az informatikusok kénye-kedvének, amire ők azt mondják, hogy az túl bonyolult, vagy nem lehet megcsinálni, az nem lesz. Ennek vége, egy kicsit olyan Bolyai érzés ez, a semmiből egy új, más világot teremthetünk, minden tanórára. Erről szól ez a könyv.

Mi a közös a NAT vizsgában, a ‘laptopos képzés’-ben, magában a NAT-ban, a TÉR rendszerében, valamint egyre több leadott pályázati anyagban?

Nem más, mint a következetlenség. Egyre inkább úgy érezhetjük, hogy bármit kérnek tőlünk, pedagógusoktól, azt azok sem gondolják komolyan, akik a feladatokat kiadják. Nem az számít, hogy ki mit értett meg, sajátított el a NAT-ból, hanem az, hogy ki lehet-e pipálni valahol azt a rubrikát, ahol ‘százezer tanár képzése NAT-ból’ sor található. Senkit nem érdekel az, hogy a digitális kompetenciák végül is fejlődnek-e, vagy éppen hol és milyen módon fejlődnek, tökéletesen elég, ha beleírják a NAT-ba, hogy ezt minden szakórán fejleszteni kell. És ezzel be is fejezhetjük az ezzel való foglalkozást.

Itt volt az a fantasztikus ‘laptopos képzés’, talán emlékeztek még rá, ha nem tévedek, kb. 120 000 tanárnak kellett ezen a képzésen végigszenvednie magát (halkan jegyezzük meg, hogy egy évvel, vagy akár évekkel a laptopok kiosztása után). Nem is tudom, miért lepődtem meg, amikor a bevezető fejezetben a saját és a TanárBlog írásait láttam visszaköszönni szóról szóra. Azon pedig végképp nem lett volna szabad meglepődnöm, hogy a bevezető pedagógiai fejezeteket olyan ‘gyakorltai’ eszközbemutatók követik, amelynek semmilyen kapcsolata nem volt az elvi háttérrel - azt gondolom, mások is írták, illetve egyáltalán nem lehetett szempont, hogy új, koherens képzési anyagot írjanak - egyszerűen nincsen erre igény . Legyen valami maszlag a 21. századi pedagógiáról az elején, aztán meséljük el, hogy az erettsegi.com oldalon mi minden van (ez egy statikus oldal, nagyrészt összelopott tartalommal - ha fizettek azért a katyvaszért, akkor innen is megkövetem őket), vagy a Tankockát milyen klasszul lehet …. mire is használni magoláson kívül?