Nem is olyan régen még azt lehetett hallani a szakértőktől, hogy a promptolás, azaz annak a képessége, hogy hatékonyan tudjunk AI alkalmazásokkal kommunikálni, lesz a digitális írástudás új formája. Ahogy telnek a hónapok, és egyre újabb AI chatbot verziók jönnek ki, azt láthatjuk, hogy sokkal előbb tanul meg az AI érteni abból, amit mi írunk neki, mintsem mi megtanulhatjuk, hogyan is kell vele - a jelenlegi formájában - hatékonyan kommunikálni.

Mégis, most még elengedhetetlen, hogy hatékonyan tudjunk promptokat írni, és egyre több prompt könyvtár elérhető az interneten. Ha jobban megnézzük a tartalmát ezeknek a gyűjteményeknek, arra kell rájönnünk, hogy ezek egyrészt teljesen általánosak, azaz nem (vagy csak nagyon ritkán) egy bizonyos feladatra vannak konkrétan kitalálva, vagy már maguk is AI segítségével íródtak.

Az elmúlt több mint egy évben napi szinten használva az AI technológiát, azt vettük észre, hogy rengeteg feladatra - kisebb, nagyobb kérdésekben - használható. És használtuk is. Ebből lett egy saját, pedagógiai feladatokra emberek által generált prompt gyűjteményünk, amit január végén megosztunk minden TanárBlog olvasóval!

Összesen 50 feladat, óravázlat írásától saját chatbotok készítéséig, valamint vicces trükkökig arra, hogy sikeresen lebuktassuk az AI-val készült beadandókat, került bele a TanárBlog AI Prompt-Könyvtár első részébe, minden esetben kis leírással, a pedagógiai helyzet vázolásával, majd az általunk használt prompttal. Összegyűjteni és szerkeszteni is nagyon izgalmas feladat, meggyőződésünk, hogy a TanárBlog AI Prompt-Könyvtár nem hiányozhat egyetlen pedagógus virtuális polcáról sem.

A megjelenés várható dátuma: 2025. január 27.

A kiadványt minden előfizetőnknek emailben küldjük el. Az előfizetésekről itt lehet tájékozódni..

Lassan már történelmünk van az AI-val is, hiszen közel egy éve rendszeresen használom a tanteremben, és a készülés során is, vagyis a pedagógiai feladatok szinte teljes spektrumában. A január eleje mindig egy érzékeny időszak, hiszen ilyenkor számot vetünk (és néha vihart aratunk) az elmúlt év eseményeivel, tapasztalatokat élünk újra, és jó esetben még tanulunk is a hibáinkból, örülünk a sikereinknek. Ennek a kényszernek engedve most öt olyan tanulságot szeretnék röviden bemutatni, amit az AI jelenlegi állapotában a következő időszakban talán hasznos lehet másoknak is.

Különös dolog a placebo, olyan tabletta vagy akár injekció, amiben nincsen semmilyen hatóanyag, csak cukor vagy sós víz és mégis sok betegség esetén azt találták, hogy segít a betegeken. Természetesen nem mindegy, hogy milyen panaszról van szó, artériás vérzés vagy vakbélgyulladás esetén senkinek sem jutna eszébe placebót használni, de fájdalomcsillapításra, egyes pszichés problémákra (például depresszióra) kifejezetten hatékony lehet. Azt is tudjuk, hogy nem mindegy, milyen a plcebo, a drágább jobban hat, mint az olcsóbb és a szuri is hatásosabb, mint egy egyszerű tabletta. Egy több évig tartó vizsgálatban, még az alanyok 5%-ánál elvonási tünetek is jelentkeztek, amikor abbahagyták a szedését. Az orvosok elképzelése szerint ez a kezelés a szervezet meglévő erőforrásait, például az agy saját fájdalomcsillapító rendszerét mozgósítja, ebből a szempontból nem különbözik a minden szülő által alkalmazott gyógypuszi hatásmechanizmusától. Hiába kifejezetten hatásos bizonyos esetekben, jellemző, hogy ez a hatás nem tartós, az okokat nem kezeli, legfeljebb a tüneteket. Ráadásul a placebo használata etikai szempontból nagyon megkérdőjelezhető, hiszen tulajdonképpen becsapja az orvos a beteget, ráadásul erősen erősen megingatja az orvosba vetett bizalmat is, miért hinné el a beteg a legközelebbi alkalommal, hogy a gyógyszer, amit adnak neki valódi?

Mindez a mesterséges intelligencia, annak oktatási használata és közelebbről a mesterséges intelligencia tutorok kapcsán jutott eszembe. A nagy nyelvi modellek (ChatGPT és társai) megjelenésekor az egyike első gondolat az volt, hogy ezeket hogyan lehet majd használni az oktatásban, félelmek és távlatos remények egyaránt elhangzottak. Voltak, akik a tanárok munkáját féltették, míg mások a személyre szabott oktatás aranykorát vizionálták. Nem véletlen, hogy a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI még a legmenőbb modelljeinek megjelenése előtt megkereste Salman Khan-t, hogy dolgozzanak együtt a technika lehetséges oktatási alkalmazásain. Sal Khan nem akárki, ő alapította a Kahn Akadémiát (aminek sok anyaga már magyarul is elérhető), ami kis oktatóvideókkal segíti a tanulást és a tanítást. A Khan Akadémia megjelenése túlzás nélkül földindulásszerű hatással volt a technika oktatási használatára, hozzájárult ahhoz, hogy a 2000-es évek elején a kifordított osztályterem volt az egyik legfelkapottabb kifejezés az oktatásban. Khan nem csak könyvet írt a mesterséges intelligencia használatáról és nem csak videóban mutatta be a ChatGPT-4o tutor képességeit, hanem egy külön AI-ra épülő előfizetéses tutort is fejlesztett Khanmigo néven. Akkor most tényleg arra kell felkészülnünk, hogy a tanárok helyét átveszik a mesterséges intelligencia tutorok?

Nem lehet kérdés, hogy a mesterséges intelligencia átalakítja az oktatást - valószínűleg olyan mértékben, amire nem nagyon volt még példa. Sokan (köztük a TanárBlogon mi is) óvatosságra intenek, főleg a jelenlegi fejlettségi szintjén az AI-nak. Mások rendkívül leklekesek ... olyannyira, hogy már el is indult az első AI-tanárokkal felszerelt iskola, ahol szaktanárok már nincsenek is. Ami még hihetetlenebb: rendkívül sikeres ez a franchise, egyre jobb eredményt érnek el a diákok, és egyre kevesebb idő alatt. Azt gondolták, olvasható a cég kiadványában, hogy azért ehhez az APP-alapú tanuláshoz az óvodások talán túl fiatalok, de ... ugye, kitaláltátok: EZ NEM ÍGY VAN! Soha nem látott ütemben fejlődnek ezek az ötévesek, és nekik sem kell óvónő. A részletekről, az iskola működéséről, és az általa felvázolt jövőről szól ez a cikk.

A Tatárszentgyörgyi II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános Iskola közel két évvel ezelőtt hatalmas fába vágta a fejszéjét: úgy döntött, hogy a fenntartó segítségével újragondolja mindazt, amit az iskoláról tartunk. Hogyan lehet hatékonyabban, érdekesebben, az iskolába járó gyerekekhez igazodva valóban 'jó iskolát' működtetni – ez volt a kérdés. Ez a cikksorozat betekintést nyújt az iskolai reformok mindennapjaiba. Megpróbálja megmutatni, hogyan és mit tesz fenntartó, pedagógusok, no és a családok, diákok azért, hogy valóban sikeres, vonzó és hatékonyan működő intézmény legyen a Rákóczi. Hihetetlenül sok folyamat indult el párhuzamosan, úgy gondoltuk, ezeket talán más is szívesen olvassa, esetleg ötleteket kap, netán megkeresi az iskolát, és megnézi, mindez hogyan történik. Biztatnánk erre mindenkit!

Az első cikkben az értékelés, visszajelzés újragondolásáról lesz szó. Ez több szinten is megvalósul, hiszen az iskolában szinte minden osztályban kísérleti jelleggel bevezették a strukturális gamifikáció módszertanát, amely képes arra, hogy a diákok fejlődését önmagukhoz képest tudja visszajelezni, így igazságosabb, és kiválóan alkalmas hátránykompenzációra. Ez önmagában talán azért újdonság, mert látszik, hogy egy tantestületen belül hogyan tudnak ezek a módszertanok lassan elterjedni, látható, ahogy a szemünk előtt zajlik az 'élő' változás.

Azt tapasztaltuk, hogy a gamifikáció, vagyis az, amikor nem kizárólag jegyekkel értékelünk, hanem egy tanulási időszakban (mondjuk 3 hét alatt) kihívásokat kell teljesíteniük a diákoknak, majd ezekre pontokat, jelvényeket kapnak, és a tanulási időszak végére - ki így, ki úgy - bejárják saját tanulási útvonalukat, és célhoz érnek, meglepően pozitív eredményeket hozott. Már első osztálytól kezdtük el a bevezetését, és rengeteg tapasztalat gyűlt össze, látszik, hogy önmagában az, hogy egy nem olyan kiváló teljesítmény következménye nem egy azonnali 1-es, hanem akár 0 pont (de újra lehet próbálkozni, akár másképp). Ennek a hatása a stressz, a teljesítményszorongás jelentős csökkenése, fenntarthatóan magasabb motiváció.

Természetesen nem mindenkinél, és nem azonnal működik minden, érdekes az a folyamat is, ahogy a pedagógusok, és a diákok is lassanként ráéreznek ennek az ízére, a lehetőségekre, a visszajelzés fontosságára (akár az értékelés kárára is). Érdekesek a tapasztalatok, hiszen azzal kísérletezünk, hogy mi van akkor, ha egy egész iskola egy ilyen értékelési rendszerben működik, ami informálja természetesen a jegyeket, amiktől nem lehet, és nem is szeretnénk eltekinteni. A különbség az, hogy az érdemjegyek más szerkezetben alakulnak ki, és ez rendkívül izgalmas szakmai folyamat.

A tanulói értékelés mellett kisebb fejtörést okozott az iskolában a bevezetendő Tanár Értékelési Rendszer (azaz a TÉR). Aztán sikerült kitalálni valamit, mégpedig azt, hogy elindítjuk a Tanári Képességmátrix névre keresztelt innovációt, amely segítségével az iskolai folyamatok ütőerén tudják tartani a kezüket az intézmény pedagógusai. Leegyszerűsítve így működik: 0. Még mielőtt bárki bármit vállalna, leült a tantestület, és a vezetőséggel, fenntartóval közösen kitalálta, milyen is lehet a jól működő iskola, milyen változások, innováció, fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy egy későbbi 'ideális' állapotot képesek legyenek elérni. Ahogy a gamifikációban, itt is fontos volt, hogy a hosszú-, közép- és rövidtávú tervezés összekapcsolódhasson. És össze is kapcsolódott.

(A következő alapvetés az volt, hogy akkor működik jól egy pedagógus, ha olyan dolgokkal tud foglalkozni, olyan irányban indulhat el, amire elve motivált (érdekesség, de olyan nem volt a tantestületben, aki semmire sem volt motivált). Ezeket tette meg mindenki egyéni vállalásainak, és a későbbiek során egymást támogatva terjednek és kapcsolódnak össze az egyes programelemek. És mostanra (1 év után) ez kezd megvalósulni. Jó látni, amikor a robotika szakkörön olyan társasjátékot fejlesztenek (van társasjáték szakkör is), amit később be lehet vinni, és játszani a földrajzórán. Ezek azok a kapcsolódási pontok, amelyek képesek sokszorosan felerősíteni egy innováció hatását. )

1 Ezután (rövid- és középtávú tervezés) mindenki vállalásokat tesz, és ezeket felviszi a KRÉTA-ba, a TÉR-ben; ebben semmi újdonság, de ez egy szükséges első lépés). Ehhez ki kellett jelölni iskolai célokat, és azt kitalálni, hogy az egyes pedagógusok vállalásai ezekbe hogyan csatornázódhatnak be.

2 És itt jön a neheze, hiszen a kérdés az, hogyan lehet mindezt igazságosan, folyamatosan követni. És ebben kiválóan használható a gamifikációs rendszer. A tanárok havonta átgondolják, hogy mit is végeztek, milyen lépéseket tettek azért, hogy a céljaik megvalósulhassanak. Ezeket dokumentálják is (először, mert kell, aztán azért, mert jó), és egy nagyon egyszerű Google Forms-ban elküldik az iskola vezetésének.

3 A kijelölt felelős ezeket a beküldött (önbevallás) elemeket átnézi, és jelvényekkel értékeli. Három ‘szint’ van: Belépő, Haladó, és Jedi. Ez attól függ, hogy mennyire komoly és sok energiabefektetést igénylő volt az adott innováció.

4 Ezeket a jelvényeket aztán pontokra váltjuk (10, 20 és 30 pont), és egy névtelen ranglistán megosztjuk. Látható, és követhető minden pedagógiai folyamat, és ami ennél még fontosabb; az egyes pedagógusok teljesítménye, és erőfeszítései a Tanári Képességmátrixban összegződnek, és sikerül azt is elérni, hogy az iskola teljes innovációs térképe egyre szebben kirajzolódik. Az látszik, hogy ez egyrészt igazságosabbá teszi a pedagógusok értékelését, másrészt remek motivációs eszköznek bizonyult, hogy az iskolában zajló pedagógiai innovációk ‘kézzel foghatóvá’ válnak.

Nagyon izgalmas az a folyamat, amely során azt tapasztalják meg az iskola pedagógusai, hogy az elért eredmények sokkal nagyobbak, mint az egyes tanárok erőfeszítéseinek az összessége.

Ahogy beköszöntött volna az őszi szünet, és én éppen a kertben a mókusokkal próbáltam egyezkedni arról, hogy milyen ütemben verjék le a száradó leveleket a fákról, hogy majd kertészkedés során töltődjek fel a szünet hetében, nos, pont az utolsó munkanapon megkaptam a behívómat a nagy NAT-képzés és vizsgára. Nagyot dobbant a szívem, hiszen régóta készültem rá, azon kevesek közé tartoztam, aki még a NAT-ot is elolvasták, és nagyon vártam, ahogy végre ‘hivatalos’ képzésen láthassam viszont, hogy miért is fontos pedagógiai kötelességem a diákokat többek között a ‘korrupció elleni fellépés’-re nevelni, vagy végre megtudhatom, hogy kellene mindazokat a szerintem egyébként teljesen modern, jó és vállalható elveket megvalósítanom, amelyekre a NAT engem utasít (a teljesség igénye nélkül: az SNI tanulók tanítása szükségleteinek vagy fogyatékosságának típusához igazodó szakképzettséggel rendelkező szakember támogatásával történik, Segíteni kell a párban vagy csoportban végzett felfedező, tevékeny és jól szervezett, együttműködésen alapuló tanulást, Lehetőség szerint biztosítani kell, hogy a tanulók IKT és digitális eszközöket vehessenek igénybe, “A tanulók értékelését egyéni fejlődésük és sikeres tanulási teljesítményük érdekében az igazságosság, az esélyteremtés és a méltányosság alapelveit szem előtt tartva, emberi méltóságuk tiszteletben tartásával, az értékelés személyes jellegének figyelembevételével szükséges megvalósítani., Az értékelési folyamatokat megalapozó tervező munka figyelembe veszi a tanuló előzetes tudását, aktuális fejlettségi szintjét, egyéni fejlődési lehetőségeit, életkori sajátosságait, az értékelés személyiségfejlődésére gyakorolt hatását és a pedagógiai célokat.).

Mindezek alapján egy rugalmas, a tanterem berendezéstől kezdve a tanulásszervezésen át egészen az értékelésig ízig-vérig modern pedagógiai paradigmát kellene megvalósítanunk, ugyebár. Kérdés, hogy mit látunk, ha körbenézünk - lecsavarozott padokat, egy-két ped. asszisztenst egy 600 fős intézményben, akinek nincs szakirányú végzettsége, hatalmas vitákat arról, hogy most tanítani kell-e Herczeg Ferencet, vagy sem, de sehol nem láttam arról vitát, hogy miért frontális egy óra, és miért nem ‘tevékenységközpontú’, ahogy azt a NAT előírja, valamint majdnem minden iskola pedagógiai programjában le van írva, hogy hány százaléktól 5-ös egy TZ. Szóval lenne mit tenni itt, és a NAT ebben látszólag partner is, szóval izgatottan vágtam bele a képzésbe, hogy végre megélhessem azt, hogy egy minisztériumi szervezésű kurzus azt kéri számon, amit én eleve hiszek. Sokban csalódtam!

Először is a tananyaggal szembesültem. Itt pár, 4-5 perces videóval kezdődik minden fejezet, ami a spontaneitás leghalványabb illúzióját is nélkülözi. Pont olyan, amit a minisztériumi (vagy talán OH?) alkalmazottak felmondanak, mint amit később olvashatunk. Azaz, nekem úgy tűnt, hogy egyszerűen írtak egy bevezetőt, amit nem szövegként, hanem videóként olvastak fel. Ez gondolom azért kellett, hogy ne legyen ‘unalmas’, vagy egysíkú a tananyag. Illetve egy lépéssel több, amíg az ember rájön, hogy teljesen felesleges végignézni, mert hozzáadott értéke nincs, unalmas, viszonylag érdektelen, cserébe elég hosszú. Úgyhogy az egyszeri vizsgázó ezt szépen áttekeri a végéig. Emellett szerencsére lelkesítő jelmondatokat is kapunk, amelyek esetenként kifejezetten a 80-as évek Népszabadságát idézik, április első napjaiból. Példa: ‘Az általános nevelési célok kitűzése és elérése mindannyiunk közös érdeke’, vagy ‘Az eredményes tanulást támogató módszertanok a pedagógus mesterkulcsai’. No shit, Sherlock, gondolhatná a 2020-as évek mémkultúrájában szocializálódott fiatal, lelkes pedagógus.

Az egyes fejezetek után vannak segítő, értékelő kérdések is. Ez már előrevetíti, hogy mire is számíthatunk a vizsgán, hiszen a pedagógia, a NAT szerint is összetett, sok változót folyamatosan kezelő komplex folyamat. Mi sem mutatja jobban, hogy ezeket mennyire sikerült megérteni, és mennyire felkészült egy pedagógus arra, hogy az osztálytermi hétköznapokban is alkalmazza, mint az pl. hogy tudjuk, hogy alsóban maximum hány órájuk lehet a gyerekeknek 2. osztályban, vagy az, hogy angoltanárként tudom, hogy a tankönyvlistán hány német tankönyv található (spoiler alert: 22, illetve 140). Így már sokkal inkább felvértezve érzem magam a NAT által az előttem álló kihívásokra.

Szintén izgalams volt számomra az, hogy mi az, ami méshogyan van a képzésben, mint az eredeti dokumentumban. Sok helyen egyébként valóban teljes az egyezés, de az Állampolgárságra, demokráciára nevelés- nél ezt látjuk (kiemelve a kimaradt részeket):

EREDETI NAT

Állampolgárságra, demokráciára nevelés

A demokratikus jogállam, a jog uralmára épülő közélet működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. Ezt a cselekvő állampolgári magatartást a törvénytisztelet, az együttélés szabályainak betartása, az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az erőszakmentesség, a méltányosság jellemzi. Az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket, és ennek keretében biztosítja a honvédelmi nevelést. A részvétel a közügyekben megkívánja a kreatív, önálló mérlegelő gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra fejlesztését. A felelősség, az önálló cselekvés, a megbízhatóság, a kölcsönös elfogadás elsajátítását hatékonyan támogatják a tanulók tevékeny részvételére építő tanítás- és tanulásszervezési eljárások.

NAT KÉPZÉS

3. Állampolgárságra, demokráciára nevelés

A demokratikus jogállam működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. Az állampolgári magatartást a törvénytisztelet, az együttélés szabályainak betartása, az emberi méltóság és az emberi jogok tisztelete, az erőszakmentesség, a méltányosság jellemzi. Az iskola feladata, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket, és az is, hogy ennek keretében biztosítsa a honvédelmi nevelést. Fejlesztési cél a kreatív, önálló mérlegelő gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra kialakítása.

Végigolvasgattam hát a tananyagot, gyorsítva megnéztem a remek videókat, és elérkeztem a vizsgához. Fontos, hogy amit eddig írtam, az a saját véleményem, de ami ezután következik az merő spekuláció, hiszen semmilyen adatom, bizonyítékom sincs, csupán az őszi kertben, mókusokkal kertészkedés közben gondolkodtam el a dolgok folyásán.

Hogyan lehet egy ilyen vizsgát letenni? Az látszik, hogy egy adatbázisból jönnek a kérdések, de az is látszik, hogy ez egy korlátos adatbázis. Azaz, ha lelkesek vagyunk, és folyamatosan kimentjük a kérdéseket, akkor viszonylag gyorsan összeállítható lenne egy olyan adatbázis, ami teljesen megspórolhatja nekünk az összes időt, energiát, és elég a kérdésekre bemagolni a választ (műveltségi területenként mondjuk 60 ilyen lehet kb.), és már meg is vagyunk. Honnan találhatnánk ilyen adatbázisokat? Jó kérdés, lehet, hogy soha nem tudjuk meg a választ! 😀. Azt sem tartom elképzelhetőnek, hogy közösségi médiában erre szakosodott csoportok jönnének létre, vagy iskolai levelezőlistákon forognának közkézen ezek az adatbázisok. Nonszensz!

A másik út az lehetne (hangsúlyozottan spekuláció mindez), hogy a NAT-ot egyszerűen feltöltené valaki egy AI chatbotnak, és utána a kérdéseket is szintén a ChatGPT oldhatná meg. Ha igényesebb valaki, akár a NAT tananyagot is feltölthetné, és abból gyorsabban tudna esetleg dolgozni az AI. Nem tudom, lehet. Nem hiszem, hogy ezt kipróbálta volna valaki.

Én, bevallom, egy kicsit teszteltem még nem a vizsgán, hanem az ellenőrző kérdések során. Olyan kérdést választottam, ahol egy legördülő menüből kellett a három lehetséges válasz közül a jót megadni. Képernyőképet készítettem, tökéletesen tudta olvasni a ChatGPT, de a 3 három lehetőség megzavarta. Jobban működött, amikor üresen hagytam a kitöltendő mezőt, és tökéletesen megoldotta a feladatot az AI.

És ezzel eljutottunk a végső eleméhez, amiről senki nem beszél: vajon mennyire bemértek ezek a kérdések? Honnan tudjuk, hogy mit mérnek, és azt milyen hatékonysággal? Ez alatt azt értem, hogy nem az érdekel (vizsgáztatóként), hogy tudja-e egy angoltanár, hogy hány német könyv van a tankönyvlistán, hanem az, hogy képes-e a saját csoportjának hatékonyan kiválasztani a tankönyvet. Ehhez aztán lehet tesztkérdéseket készíteni (de ehhez szükséges, hogy egy csoport profilja meg legyen adva, készíteni kell egy interaktív szimulációt, a tankönyvek tartalmával, jellemzőivel meg kellene ismerkedni, mert ezelkül nem lehet értelmesen dönteni. Az azonban egyértelműen kiderülne, hogy annak a kérdésnek, hogy hány akkreditált könyv van németből, az égvilágon semmi relevanciája sincs (sem annak, hogy hány évig érvényes az akkreditáció - egyébként 5), ezért butaság megkérdezni. Egészen biztosan nem gondolkodtak el ezen a tesztek készítői. Sem nem alkalmazták a pedagógiai értékelés alapvető módszertanát, hanem a lehető legrosszabb gyakorlatot támogatják ezzel, mondván: egyáltalán nem érdekel, hogy mit értettél meg vizsgázóként, de tessék, itt van 20 random, összefüggéstelen tesztkérdés, ami gyakorlatilag szó szerint a képzés szövegét kéri számon. Hatalmas kihagyott ziccer, hogy szakmailag példát mutasson egy képző intézmény, és ne egy régen meghaladott, jó ha 20. Századi módszertannal, semmitmondó, nyilvánvalóan értelmetlen kérdéseket feltéve bombázza a pedagógusokat. Mi az üzenete ennek? Csak nem az, hogy a teljesen értelmetlen, összefüggéstelen, a tesztfeladatok összeállításának legalapvetőbb szabályait sem betartó, semmit nem mérő ál-tesztekkel gyorsan letudjuk a feladatot. Csak egy példa:

A Nat 2020 szerint milyen differenciáló módszer segíti elő a tanulási eredmények elérését?

Az egységes célkijelölés.

Az egyszintű tananyagalkalmazás.

Az akadálymentes tanulási környezet.

Az egyszintű tervezés.

Nem kell hozzá ész, sem NAT-jártasság, hogy tudjuk, a differenciálás azt jelenti, hogy a tananyagban, vagy a módszerekben mást-mást kínálunk az egyes tanulóknak. Tehát: az egyszintű, egységes, és ismét egyszintű megoldások nem lehetnek jók. Ez egy simán csak rossz tesztkérdés, de valami értelme talán lehet, mert hátha utánanéz valaki, hogy mi is az a differenciálás. Annak azonban, hogy hány évig él egy tankönyv akkreditációja, egy tanárt a legkevésbé sem érint, legfeljebb egy tankönyvkiadót. De nézzünk egy másik kérdést:

Milyen képességeket fejlesztenek a felső évfolyamokon a kooperatív tevékenységek?

Kritikus gondolkodás, önismeret, memória.

Önbizalom, együttérzés, hazafias tudat, segítőkészség.

Felelősségtudat, érzelemközvetítés, bátorság.

Együttműködési készségek, a kitartás, a céltudatosság és a kötelességtudat.

Itt már egyáltalán nem gondolkodtak szerintem, csupán kivettek elemeket a szövegből. Egy kooperatív tevékenység miért is ne feljeszthetné a kritikus gondolkodást, az önismeretet, és a memóriát? Például, ha azt kérem a diákoktól, hogy együttműködve készítsenek egy érvrendszert a halálbüntetés eltörlése ellen, vagy mellett, és ebből rövid jegyzeteket (tenyérpuskát) gyártva vitázzanak egymással, személyes véleményüket is megfogalmazva, akkor ez most kooperatív, avagy sem? Véleményem szerint az ilyen kérdések azt jelzik, hogy vagy nem akartak, vagy nem tudtak a szöveg szintjénél mélyebbre lépni.

Azért mondom, hogy nem akartak esetleg, mert az egész tananyag+vizsgának van egy nagyon (számomra) visszatetsző hangulata, ami nagyjából annyit tesz, hogy ‘na, dolgoztassuk meg őket, legyen valami teszt + vizsga’ - és nem kizárt, hogy ezen a ponton nem puszta rosszindulatból, hanem tényleg azért, hogy a pedagógusok ismerjék meg a működésük alapdokumentumait). Aztán ehhez hozzá lett téve valahol az úton, hogy ‘de azért annyira ne szívassuk már meg őket’ talán. És ebből lett ez a szörnyszülött, amelyről nyilvánvaló, hogy minimális összefogással, egymás segítésével pillanatok alatt kijátszható, csupa-csupa olyan kérdéssel, amelyre egy AI kiválóan tudja a választ, és ami az égvilágon semmit nem mond el arról, hogy mennyire érti egy pedagógus a NAT szellemiségét, és menniyre képes azokat az elveket hatékonyan alkalmazni a tanórákon, amely elvek egyébként szerintem támogathatóak, jók, és sok szempontból (a szó nem terhelt értelmében) progresszívak.

Ehelyett kapjuk a kötelező vizsgát, és a kis kikacsintást, hogy ‘na, ugye, hogy nem is volt ez annyira nehéz, meg lehetett ezt oldani’. Hiszen általánosban, ha nem volt növény- vagy rovargyűjteményem, mert nem tudtam, hogy kell ilyet csinálni, és a panelben korlátozott volt a hozzáférésem, akkor azt mondták (az engem egyébként kedvelő) a tanárok, hogy kérjem el a Gyusziét a C-ből, és az akkor majd ötös lesz. Remegve adtam oda a tanárnak Gyuszi rovargyűjteményét, hiszen tudtam, hogy tudja, hogy nem én csináltam. De nem volt baj, a tanárnő kedvesen, rám mosolygott, és mondta, hogy köszöni szépen. És ötös lett. Mint ahogy a NAT vizsgám is. Csak már nem remegek.

Az a hatalmas megtiszteltetés ér, hogy nagyon sok iskolába hívnak képzéseket tartani, előadni, beszélgetni az oktatásról. Így hát csak az elmúlt egy évben sikerült sok kis falusi iskolában megfordulnom, de tartottam képzés ‘elit’ középiskola tanárainak, vagy éppen egy hetet töltöttem el egy máltai vagy spanyol iskolában az országon kívül. Sok minden különbözik, de valahogy egy téma mindenhol előkerült. JObb híján ‘demotivált diákok’-nak nevezik, de egyre inkább az az érzésem, hogy a ‘feladás kultúrája’ szökkent szárba az életünkben, és ennek a következményeit látjuk magunk körül.

A HVG 360 digitális lapjain jelent meg pár napja egy cikk (ITT TALÁLHATÓ), amely arról szólt, hogy egyetemeken az AI használata nem, hogy nem motiválta volna a hallgatókat, de még azoknak is elvette a kedvét, akik 'jó tanulók' voltak. Ahogy a cikkből kiderül: A rosszabb tanulók örültek, hogy találtak egy könnyebb utat a jobb jegyek eléréséhez, a jobb hallgatók viszont arra jöttek rá, hogy nem érdemes fáradozni a hagyományos tanulás módjaival, ha mások sokkal kisebb energiabefektetéssel is elérik azt, amit ők. Mit jelenthet ez? Hogyan lesz valóban egy demotiváló, legjobb esetben érdektelen vagy közömbös eszköz a mesterséges intelligencia, és vajon mit ronthattak el a cikkben nyilatkozó oktatók? Megpróbáljuk összegyűjteni a tanulságokat, hogy ne ilyen 'kísérletek' mentén alakítsunk ki véleményt az AI használatáról. Ha rossul hasznoljuk, rosszul működik. Kíváló dolog a kocsikon a kerék, de ha lapjával szereljük fel, könnyen úgy tűnik, hogy rossz és értelmetlen találmány. Vagy a költő szavaival: 'kilincsemet rángatta ordítva, jól csinálta, csak fordítva'.

Hatalmas vihart kavart a mobiltelefonok használata VS korlátozása kérdéskör. Erről sokat írtunk már, és most nem szeretném ezeknek az írások számát gyarapítani, ehelyett megpróbálok röviden pár kutatást összefoglalni, amelyek a digitális technológia pedagógiai hasznát járja körbe. Az állítások, amelyeket igazolni, vagy cáfolni akartak a kutatók az alábbiak voltak: 1) a digitális eszközök puszta jelenléte hatással van a tanulás hatékonyságára, 2) az írás-olvasást tanító applikációk mögött komoly kutatások állnak, 3) és végül, hogy egy 'tanító' applikáción eltöltött idő, és/vagy a tanulás gyakorisága korrelál a tanulás hatékonyságával, azaz minél többet és többször tanulunk, annál hatékonyabb a tanulási folyamat.