Sok szerepben megmutatkozott már az AI az iskolában, és ezek között több olyan is van, amire nem annyira számítottunk, vagy nem biztos, hogy szeretjük - tanárként. Ilyen kezdeményezés a 2-hour school, azaz a kétórás iskola, ahol 2 óra AI segítette intenzív tanulás során mindazt, amit el kell sajátítani elsajátítanak a diákok, majd foglalkozhatnak ‘értelmes’ dolgokkal - amik gyakran lehetnek valóban sokkal értelmesebbek (pl. Csapatjátékot játszhatnak, vagy éppen építhetnek egy hajót). Most egy újabb szerepben mutatjuk be az AI-t, amivel elég könnyen meggyűlhet a bajunk - ez pedig a tanfelügyelő Képzeljük el azt, hogy minden diák zsebében lapul egy szaktanár, aki mindent azonnal megmond. És ugye kérdés az, hogy mi van akkor, ha másképpen mondja, mint a tanár. Érdekes módon ez a probléma gyakran még diplomás embereknek sem megfejthető, oktatási csoportokban Facebook-on.

Szinte mindenki egyetért abban, hogy a legfontosabb készség a szövegértés, még a másik nagyon jelentősnek tartott matematika sem képzelhető el nélküle. Gyakori eset, hogy egy-egy matematika feladat megoldása valójában nem a matemtaikai készségeken, hanem azon úszik el, hogy a diák nem értette jól a feladatban megfogalmazottakat. nem véletlen, hogy mind a PISA-, mind a kompetenciamérés és eredetileg a szövegértéssel és a matematikával foglalkozott, csak ezek után jöttek be egyéb területek is a mérésbe. Nem kétséges, hogy a szövegértés fejlesztése kiemelt feladat. De vajon ugyanazt jelenti a szövegértés ma is, mint húsz évvel ezelőtt?

A mesterséges intelligencia alkalmazások felhasználások igen széles spektrumát nyitotta meg. Kérdezünk tőle, esszét vagy feladalapot készíttetünk, vicces és/vagy értelmes képeket, videókat, és még ki tudja, mint nem vagyunk képesek AI segítségével létrehozni. Ugyanakkor érdemes egy kicsit az AI használatát az affektív (érzelmi, szociális jóllét) oldaláról is megvizsgálni. Nos, pont ezt tette az OpenAI és az MTI, akik egy közös kutatásban vizsgálták a mesterséges intelligencia hatását ezeken a területeken. Izgalmas eredmények születtek, a lapozás után mi is megosztjuk a legfontosabb tudnivalókat.

És ez egyáltalán nem biztos, hogy olyan jó nekünk, tanároknak.

Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy 2025-től új szelek fújnak a világban, Donald Trump elnökké választásával alapjaiban változott meg a világ vezető hatalmának és technológiai vezetőjének ideológiai iránya. Talán meglepő, de ennek a hatásaival nekünk, tanároknak is szembesülnünk kell, ha akarjuk, ha nem. A jelen írás szempontjából legfontosabb változás, hogy a hatalomra került jobboldali erők hadjáratot hirdettek meg a szerintük a korábbi évekre jellemző, a szólásszabadságot korlátozó gondolkodásmóddal szemben. A jellemzően a cancel culture vagy wokeizmus néven emlegetett bizonyos radikális baloldali körökben valóban jelen levő szómágiát nevezték meg elsődleges célpontnak, de a különféle szexuális orientációk elfogadható megnevezésén túl lényegesen többről is szó van itt, az ideológiai harcnak áldozatai lett a sokszínűségi programok, ami eredetileg arról szólt volna, hogy mindenféle kisebbségek kapjanak akár a valós súlyuknál nagyobb reprezentációt is. A szólásszabadságot zászlajára tűző háború egyik első áldozata a közösségi médiában az utóbbi években elkezdett, a tényellenőrzést, az álhírek elleni fellépést szorgalmazó rendszerek voltak. Ezeket a rendszereket a nagy technikai cégeknek kellett/illett fenntartania, nem véletlen, hogy a profit-orientált vállalatok az első lehetséges alkalommal szabadultak meg ezektől. Úgy látszik, hogy ez a fajta változás elérte a mesterséges intelligenciát is és ezt fontos figyelembe vennünk, ha használni akarjuk a tanításban.

Gyakran beszélnek arról, hogy az AI tanárok majd ‘elveszik a hús-vér tanárok’ munkáját, és természetesen arról is, hogy mennyivel könnyebb lesz majd a tanárnak, ha rendszerszinten tud AI-t használni a tanóráin. MIndkét gondolatban lehet igazság, bár azt gondolom, hogy jelenleg a tanárok munkájának értékajánlata erősebb tud lenne egy AI tutor-nál. Ha pedig nem, és pont ugyanazt tudja egy AI tutor, mint egy rendes tanár, ráadásul egyszerűbben, és hatékonyabban, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy ‘miért is ne’? Ezen a ponton az merül fel óhatatlanul, hogy - akármilyen kínos - el kell kezdenünk azt bizonygatni, vagy illusztrálni, hogy mivel tudunk mi többet egy AI botnál. Vannak pl. arra kutatások, hogy egy AI chatbot tanárral eltöltött 45 perc mennyivel jobban lefárasztja az agyat (aki ezzel kísérletezett, jól tudja, miről beszélek), ugyanakkor az nem lehet biztosan a megoldás, hogy a homokba dugjuk a fejünket, és arra várunk, hogy a) majd elmúlik (nem fog), vagy b) az iskolától távol lehet tartani (nem lehet, már most látszik). Azaz, tetszik, avagy nem, dolgunk van vele. Mégpedig az, szerintem, hogy megpróbáljuk a tanulás támogatására, hatékonyan integrálni ezeket az alkalmazásokat. Ez azonban közel sem olyan egyszerű, mint sokan gondolják. AZ alábbiakban a hatékony AI integráció pár szempontját, és gyakorlati tapasztalatait osztom meg, valamint egy olyan ‘mega-promptot’, amely azt mutatja be, hogyan lehet talán félig önjáróan, a tanulást (még csak ne is a tanítást) támogatva használni a mesterséges intelligenciát.

Az egyik nagyon fontos felismerés az volt az iskolában, hogy az 1-től 5-ig érdemjegyekkel történő értékelés nem képes pozitívan motiválni a gyerekeket (ez nem csak itt, hanem általában igaz, nem nagyon nehéz levezetni az érdemjegyek - fekete kalapos gamifikáció között a párhuzamokat. Szóval az iskola közössége egy innovatív gondolatot próbált a gyakorlatba ültetni: mi lenne akkor, ha gamifikált értékelési eszközöket használnánk, és nagyon hangsúlyt fektetnénk a formatív értékelésre? Ebben az írásban egy történeten keresztül próbáljuk bemutatni, ilyen az, amikor egy iskola támogató közegként segíti a pedagógusok innovációját.

A történet ‘hőse’ Antal Márta, második osztályos tanító a Tatárszentgyörgyi II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános Iskolában. Az iskolában rengeteg újdonság, innováció indult el, ezek egyik eleme az értékelés újragondolása, a ‘gamifikáció’, (mint értékelési rendszer, nem mint játékok a tanórán) akár rendszerszintű bevezetése. A bevezetéshez a lehetőségek, a képzés, és a szakmai segítség adott volt, de a végső elrugaszkodást a pedagógusoknak kellett elvégezniük. Ami nem is olyan könnyű, hiszen a hagyományos dolgozat, röpdolgozat, felelés paradigmából egy olyan rendszerbe csöppentek, ahol a diákok munkáját, haladását, hozzáadott értékét jelezzük vissza folyamatosan - így téve igazságossá az értékelést.

Amikor a gamifikáció bevezetéséről kérdeztem Mártit, elmondta, hogy először tartott tőle, hiszen 2. osztályban még kicsinek tartotta a gyerekeket hozzá. Most, már a harmadik tanulási időszakot tervezve arra jött rá, hogy adaptálva a gyerekekhez kiválóan működött a gamifikált értékelési rendszer, (ahol egy időszakon belül a tanulók pontokat gyűjtenek az elvégzett feladatokért, kihívásokért. A cél pedig az, hogy az időszak végére elérjék a legmagasabb szintet, amit egy egyre magasabbra épülő ház szimbolizál). A kulcs az, hogy nem adott ezért a gyerekek kezébe digitális eszközt, mivel erre nem is volt szükség, ugyanakkor a pontok vezetése, a fejlődés bemutatása, visszajelzése napi szinten történt az órákon, és a diákok megnézhetik, láthatják, hogyan épül a házuk, de mindez nem jár digitális eszközhasználattal.

Szintén érdekes, és némi meglepetés volt Márti számára, hogy a gamifikáció adta lehetőségek, az értékelés menete nem idegen az addigi pedagógiai gyakorlattól, hiszen rengeteg dolgot már addig is csinált, csináltak. Ami újdonság volt, az a keret, amit a rendszer mindehhez biztosított, sok kis elem hirtelen a helyére került, és azok így sokkal hatékonyabban, egységesebben tudtak működni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek nagyon gyorsan megértették, hogyan működik a rendszer, és azzal, hogy sok-sok választásuk van, szívesebben is dolgoznak. És ami még fontosabb, lényegesen többet. Márti felidézte, hogy az első tanulási időszakban egy viszonylag nehéz, meseírás feladatot adott a gyerekeknek (választhatóan), és még aznap este felhívta az egyik kisgyerek szülője, hogy mi történik az iskolában, mennyi a házi feladat, mert a kisfia, mióta hazajött, egyfolytában ír és rajzol.

Fontos, hogy az iskolában a tanárok többsége használja a gamifikációs értékelési rendszert, így komoly támogatást nyújthatnak egymásnak. A bevezetéshez egy mentort kapott az iskola a fenntartótól (ez én voltam, és már lassan 2 éve járok az iskolába rendszeresen, tanítani, és mentortanárként), aki segített a kezdeti lépések megtételében, ami sokat segített. Azóta már egymást támogatják a kollégák, és egyre többen merik ezt a lépést megtenni, már majdnem minden évfolyamon működik a gamifikált értékelési rendszer.

Nemsokára újabb fejezettel jelentkezik a Tatárszentgyörgyi krónikák, annak a történet, hogy egy iskolában hogyan vetette meg a lábát a pedagógiai innováció. Hogy mi működött, mi nem, mit tettek, milyen sikerek, nehézségek, küzdelmek voltak (vannak) az úton. Ha megtetszett a hely, és szeretnéd magad te is kipróbálni pedagógusként, keress meg minket, lehet, hogy pont te hiányzol a tantestületből - és a gyerekek életéből (a TanárBlog Facebook csoportban, vagy akár a tanarblog (kukac)gmail(pont)com címen is érdeklődhetsz!

A program az a RRF-MMSZA-1.0.0.1-23-2024-00001 Mintaiskola modellprogram megvalósítása Tatárszentgyörgyön keretében valósul meg.

Lassan már történelmünk van az AI-val is, hiszen közel egy éve rendszeresen használom a tanteremben, és a készülés során is, vagyis a pedagógiai feladatok szinte teljes spektrumában. A január eleje mindig egy érzékeny időszak, hiszen ilyenkor számot vetünk (és néha vihart aratunk) az elmúlt év eseményeivel, tapasztalatokat élünk újra, és jó esetben még tanulunk is a hibáinkból, örülünk a sikereinknek. Ennek a kényszernek engedve most öt olyan tanulságot szeretnék röviden bemutatni, amit az AI jelenlegi állapotában a következő időszakban talán hasznos lehet másoknak is.

Különös dolog a placebo, olyan tabletta vagy akár injekció, amiben nincsen semmilyen hatóanyag, csak cukor vagy sós víz és mégis sok betegség esetén azt találták, hogy segít a betegeken. Természetesen nem mindegy, hogy milyen panaszról van szó, artériás vérzés vagy vakbélgyulladás esetén senkinek sem jutna eszébe placebót használni, de fájdalomcsillapításra, egyes pszichés problémákra (például depresszióra) kifejezetten hatékony lehet. Azt is tudjuk, hogy nem mindegy, milyen a plcebo, a drágább jobban hat, mint az olcsóbb és a szuri is hatásosabb, mint egy egyszerű tabletta. Egy több évig tartó vizsgálatban, még az alanyok 5%-ánál elvonási tünetek is jelentkeztek, amikor abbahagyták a szedését. Az orvosok elképzelése szerint ez a kezelés a szervezet meglévő erőforrásait, például az agy saját fájdalomcsillapító rendszerét mozgósítja, ebből a szempontból nem különbözik a minden szülő által alkalmazott gyógypuszi hatásmechanizmusától. Hiába kifejezetten hatásos bizonyos esetekben, jellemző, hogy ez a hatás nem tartós, az okokat nem kezeli, legfeljebb a tüneteket. Ráadásul a placebo használata etikai szempontból nagyon megkérdőjelezhető, hiszen tulajdonképpen becsapja az orvos a beteget, ráadásul erősen erősen megingatja az orvosba vetett bizalmat is, miért hinné el a beteg a legközelebbi alkalommal, hogy a gyógyszer, amit adnak neki valódi?

Mindez a mesterséges intelligencia, annak oktatási használata és közelebbről a mesterséges intelligencia tutorok kapcsán jutott eszembe. A nagy nyelvi modellek (ChatGPT és társai) megjelenésekor az egyike első gondolat az volt, hogy ezeket hogyan lehet majd használni az oktatásban, félelmek és távlatos remények egyaránt elhangzottak. Voltak, akik a tanárok munkáját féltették, míg mások a személyre szabott oktatás aranykorát vizionálták. Nem véletlen, hogy a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI még a legmenőbb modelljeinek megjelenése előtt megkereste Salman Khan-t, hogy dolgozzanak együtt a technika lehetséges oktatási alkalmazásain. Sal Khan nem akárki, ő alapította a Kahn Akadémiát (aminek sok anyaga már magyarul is elérhető), ami kis oktatóvideókkal segíti a tanulást és a tanítást. A Khan Akadémia megjelenése túlzás nélkül földindulásszerű hatással volt a technika oktatási használatára, hozzájárult ahhoz, hogy a 2000-es évek elején a kifordított osztályterem volt az egyik legfelkapottabb kifejezés az oktatásban. Khan nem csak könyvet írt a mesterséges intelligencia használatáról és nem csak videóban mutatta be a ChatGPT-4o tutor képességeit, hanem egy külön AI-ra épülő előfizetéses tutort is fejlesztett Khanmigo néven. Akkor most tényleg arra kell felkészülnünk, hogy a tanárok helyét átveszik a mesterséges intelligencia tutorok?

Nem lehet kérdés, hogy a mesterséges intelligencia átalakítja az oktatást - valószínűleg olyan mértékben, amire nem nagyon volt még példa. Sokan (köztük a TanárBlogon mi is) óvatosságra intenek, főleg a jelenlegi fejlettségi szintjén az AI-nak. Mások rendkívül leklekesek ... olyannyira, hogy már el is indult az első AI-tanárokkal felszerelt iskola, ahol szaktanárok már nincsenek is. Ami még hihetetlenebb: rendkívül sikeres ez a franchise, egyre jobb eredményt érnek el a diákok, és egyre kevesebb idő alatt. Azt gondolták, olvasható a cég kiadványában, hogy azért ehhez az APP-alapú tanuláshoz az óvodások talán túl fiatalok, de ... ugye, kitaláltátok: EZ NEM ÍGY VAN! Soha nem látott ütemben fejlődnek ezek az ötévesek, és nekik sem kell óvónő. A részletekről, az iskola működéséről, és az általa felvázolt jövőről szól ez a cikk.

A Tatárszentgyörgyi II. Rákóczi Ferenc Baptista Általános Iskola közel két évvel ezelőtt hatalmas fába vágta a fejszéjét: úgy döntött, hogy a fenntartó segítségével újragondolja mindazt, amit az iskoláról tartunk. Hogyan lehet hatékonyabban, érdekesebben, az iskolába járó gyerekekhez igazodva valóban 'jó iskolát' működtetni – ez volt a kérdés. Ez a cikksorozat betekintést nyújt az iskolai reformok mindennapjaiba. Megpróbálja megmutatni, hogyan és mit tesz fenntartó, pedagógusok, no és a családok, diákok azért, hogy valóban sikeres, vonzó és hatékonyan működő intézmény legyen a Rákóczi. Hihetetlenül sok folyamat indult el párhuzamosan, úgy gondoltuk, ezeket talán más is szívesen olvassa, esetleg ötleteket kap, netán megkeresi az iskolát, és megnézi, mindez hogyan történik. Biztatnánk erre mindenkit!

Az első cikkben az értékelés, visszajelzés újragondolásáról lesz szó. Ez több szinten is megvalósul, hiszen az iskolában szinte minden osztályban kísérleti jelleggel bevezették a strukturális gamifikáció módszertanát, amely képes arra, hogy a diákok fejlődését önmagukhoz képest tudja visszajelezni, így igazságosabb, és kiválóan alkalmas hátránykompenzációra. Ez önmagában talán azért újdonság, mert látszik, hogy egy tantestületen belül hogyan tudnak ezek a módszertanok lassan elterjedni, látható, ahogy a szemünk előtt zajlik az 'élő' változás.

Azt tapasztaltuk, hogy a gamifikáció, vagyis az, amikor nem kizárólag jegyekkel értékelünk, hanem egy tanulási időszakban (mondjuk 3 hét alatt) kihívásokat kell teljesíteniük a diákoknak, majd ezekre pontokat, jelvényeket kapnak, és a tanulási időszak végére - ki így, ki úgy - bejárják saját tanulási útvonalukat, és célhoz érnek, meglepően pozitív eredményeket hozott. Már első osztálytól kezdtük el a bevezetését, és rengeteg tapasztalat gyűlt össze, látszik, hogy önmagában az, hogy egy nem olyan kiváló teljesítmény következménye nem egy azonnali 1-es, hanem akár 0 pont (de újra lehet próbálkozni, akár másképp). Ennek a hatása a stressz, a teljesítményszorongás jelentős csökkenése, fenntarthatóan magasabb motiváció.

Természetesen nem mindenkinél, és nem azonnal működik minden, érdekes az a folyamat is, ahogy a pedagógusok, és a diákok is lassanként ráéreznek ennek az ízére, a lehetőségekre, a visszajelzés fontosságára (akár az értékelés kárára is). Érdekesek a tapasztalatok, hiszen azzal kísérletezünk, hogy mi van akkor, ha egy egész iskola egy ilyen értékelési rendszerben működik, ami informálja természetesen a jegyeket, amiktől nem lehet, és nem is szeretnénk eltekinteni. A különbség az, hogy az érdemjegyek más szerkezetben alakulnak ki, és ez rendkívül izgalmas szakmai folyamat.

A tanulói értékelés mellett kisebb fejtörést okozott az iskolában a bevezetendő Tanár Értékelési Rendszer (azaz a TÉR). Aztán sikerült kitalálni valamit, mégpedig azt, hogy elindítjuk a Tanári Képességmátrix névre keresztelt innovációt, amely segítségével az iskolai folyamatok ütőerén tudják tartani a kezüket az intézmény pedagógusai. Leegyszerűsítve így működik: 0. Még mielőtt bárki bármit vállalna, leült a tantestület, és a vezetőséggel, fenntartóval közösen kitalálta, milyen is lehet a jól működő iskola, milyen változások, innováció, fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy egy későbbi 'ideális' állapotot képesek legyenek elérni. Ahogy a gamifikációban, itt is fontos volt, hogy a hosszú-, közép- és rövidtávú tervezés összekapcsolódhasson. És össze is kapcsolódott.

(A következő alapvetés az volt, hogy akkor működik jól egy pedagógus, ha olyan dolgokkal tud foglalkozni, olyan irányban indulhat el, amire elve motivált (érdekesség, de olyan nem volt a tantestületben, aki semmire sem volt motivált). Ezeket tette meg mindenki egyéni vállalásainak, és a későbbiek során egymást támogatva terjednek és kapcsolódnak össze az egyes programelemek. És mostanra (1 év után) ez kezd megvalósulni. Jó látni, amikor a robotika szakkörön olyan társasjátékot fejlesztenek (van társasjáték szakkör is), amit később be lehet vinni, és játszani a földrajzórán. Ezek azok a kapcsolódási pontok, amelyek képesek sokszorosan felerősíteni egy innováció hatását. )

1 Ezután (rövid- és középtávú tervezés) mindenki vállalásokat tesz, és ezeket felviszi a KRÉTA-ba, a TÉR-ben; ebben semmi újdonság, de ez egy szükséges első lépés). Ehhez ki kellett jelölni iskolai célokat, és azt kitalálni, hogy az egyes pedagógusok vállalásai ezekbe hogyan csatornázódhatnak be.

2 És itt jön a neheze, hiszen a kérdés az, hogyan lehet mindezt igazságosan, folyamatosan követni. És ebben kiválóan használható a gamifikációs rendszer. A tanárok havonta átgondolják, hogy mit is végeztek, milyen lépéseket tettek azért, hogy a céljaik megvalósulhassanak. Ezeket dokumentálják is (először, mert kell, aztán azért, mert jó), és egy nagyon egyszerű Google Forms-ban elküldik az iskola vezetésének.

3 A kijelölt felelős ezeket a beküldött (önbevallás) elemeket átnézi, és jelvényekkel értékeli. Három ‘szint’ van: Belépő, Haladó, és Jedi. Ez attól függ, hogy mennyire komoly és sok energiabefektetést igénylő volt az adott innováció.

4 Ezeket a jelvényeket aztán pontokra váltjuk (10, 20 és 30 pont), és egy névtelen ranglistán megosztjuk. Látható, és követhető minden pedagógiai folyamat, és ami ennél még fontosabb; az egyes pedagógusok teljesítménye, és erőfeszítései a Tanári Képességmátrixban összegződnek, és sikerül azt is elérni, hogy az iskola teljes innovációs térképe egyre szebben kirajzolódik. Az látszik, hogy ez egyrészt igazságosabbá teszi a pedagógusok értékelését, másrészt remek motivációs eszköznek bizonyult, hogy az iskolában zajló pedagógiai innovációk ‘kézzel foghatóvá’ válnak.

Nagyon izgalmas az a folyamat, amely során azt tapasztalják meg az iskola pedagógusai, hogy az elért eredmények sokkal nagyobbak, mint az egyes tanárok erőfeszítéseinek az összessége.