Hatalmas vihart kavart a mobiltelefonok használata VS korlátozása kérdéskör. Erről sokat írtunk már, és most nem szeretném ezeknek az írások számát gyarapítani, ehelyett megpróbálok röviden pár kutatást összefoglalni, amelyek a digitális technológia pedagógiai hasznát járja körbe. Az állítások, amelyeket igazolni, vagy cáfolni akartak a kutatók az alábbiak voltak: 1) a digitális eszközök puszta jelenléte hatással van a tanulás hatékonyságára, 2) az írás-olvasást tanító applikációk mögött komoly kutatások állnak, 3) és végül, hogy egy 'tanító' applikáción eltöltött idő, és/vagy a tanulás gyakorisága korrelál a tanulás hatékonyságával, azaz minél többet és többször tanulunk, annál hatékonyabb a tanulási folyamat.

A minap egy kötelező képzésen kellett részt vennem, hiszen kb. másfél évvel ezelőtt egy remek laptopot kaptam közoktatásban tanító tanárként, és hát ehhez dukál a profi képzés. A platform nemrég nyílt meg a csoportom számára, kik nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába - végre megtudhattuk, hogy mi az a Kahoot!, és azt is, hogy egy számítógéppel mit is kell (lehet) csinálni az órán, vagy általában az oktatásban.

Ahogy megnyitottam az első tananyagot, hihetetlen deja vu érzés fogott el. Biztos voltatok már így; amikor elolvastok egy szöveget, és azt gondoljátok, hogy 'ezt magam sem mondhattam volna másképp'. A szomorúság akkor öntött el, amikor kiderült, hogy nem is mondtam, hiszen a saját írásomat olvastam viszont tananyagként (Nádori Gergellyel közösen írt A 21. századi iskola (2018) című kiadványról van szó).

Persze lehetne kicsinyesen azon lamentálni, hogy egy RRF projektben valószínűleg elég tetemes összegért elkészített kurzus szerzőinek vajon miért nem telik saját gondolatra, és miért kell egy másik írást átemelni, de ez alapvetően hízelgő is lehetne. Mégis szomorú vagyok most, és azt is elmesélem, miért.

Természetesen a szerzők szerint ez teljesen oké, hiszen, ha megnevezem a forrást (amit kétségkívül megtettek), akkor mindenkitől azt a szellemi tulajdont hasznosítom újra, és értékesítem egy EU-s projektben, amelyiket csak szeretném. Eszembe jut hirtelen több alternatív megoldási lehetőség is (pl. írni a szerzőknek, megegyezni velük, engedélyt kérni, vagy csak közölni, hogy használjuk az anyagait, esetleg megkérdezni, hogy nem jutott-e eszükbe 2018 után valami újabb, kurrensebb tartalom - ezek a megoldások kétségkívül mind sokkal bonyolultabbak lennének, egyszerűbb simán lenyúlni, majd bízni abban, hogy nem derül ki, vagy ki is derül, hát mindegy - hiszen a forrást megjelöltük).

A korrektség kedvéért, a tananyag több részből áll, a mi könyvünk alapján az első, pedagógiáról, módszertanról szóló részt vették át (azt sem 100%-ban), a második rész már konkrét eszközökről szól (minderről később még lesz szó).

Szóval nem tehettem róla, de ahogy olvastam a saját írásunkat kurzusként, és kattintgattam a teljesen értelmetlen ellenőrző kérdésekre (90%-ot sikerült elérnem, szerintem nem rossz eredmény), azon vettem észre magam, hogy a ború okát keresem. Vajon az fáj ebben, ahogy a könyvünkkel bántak? Sajnos arra kellett rádöbbennem, hogy nem, nem az fáj. Hanem minden más.

Először is nézzük magát a koncepciót. A digitális tanulás 2020 márciusában robbant be mindenkinek az életébe, amikor egyik napról a másikra át kellett állni a COVID miatt digitális oktatásra. Ezt - mint utólag kiderült - példaértékű szakmai minőségben hozta a magyar közoktatás, ITT éppen Maruzsa Zoltán elégedettkedik, az érettségik sem sikerültek rosszabbul, mint az előző évben szóval minden remekül működött - mondták. Nézzük meg a reakcióidőt egy kicsit - 2020 márciusában kötelezővé teszik a digitális oktatást, az ehhez szükséges eszközt (laptopot) 2022-ben kiosztják, majd a képzést, ami KÖTELEZŐ mindenkinek, aki laptopot kapott (nehogy ne tudjon vele mit kezdeni) 2024-ben elindítják - ráadásul mindezt egy 2018-as könyv tematikájával. Azért ez szomorú, nem?

Mindenesetre elég jól jelzi a nagy ellátórendszerek rugalmasságát, és alkalmazkodóképességét egyes helyzetekhez. Az, hogy a mesterséges intelligenciáról például egyetlen szó sincs, cserébe az Érettségi.com oldalt ajánlják, ahol angol nyelvből többek között a ‘banking services’ című remek írást találhatjuk - ami nem más, mint egy gazdasági leírás a bankok működéséről. Ez gyakorlatilag az internet őskorába repít minket vissza, amikor a statikus oldalakon máshol megjelent szövegeket duplikáltak sokan, és ezt digitális fejlesztésként tartották számon. Amivel nincs is semmi baj, de legalábbis fura, hogy 2024-ben egy digitális kompetenciákat tanítani kívánó kurzusban ilyen tartalmakról kell írnom - hogyan használnám fel a ‘digitális oktatásban’. A válasz egyszerű: nyilván kinyomtatnám, és az órán lehetne mondjuk egyesével lefordíttatni a mondatokat a gyerekekkel. Ennyit a modern pedagógiáról 2024-ben.

Azzal persze senki nem foglalkozik, hogy az első - nagyrészt általunk írt - pedagógiáról, módszertanról szóló általános részt bármilyen szinten összekösse az eszközökről szóló folytatással. Ha bárki akár csak a legkevésbé is komolyan gondolta volna az első részt, biztosan nem ír ilyen másodikat. Középiskolai nyelvtanárként nekem a Duolingo, Xeropan és az Érettségi.com közül lehet választani. Azaz vagy statikus, nyomtatható tartalmakat nézegetek, vagy egy teljesen felépített, önjáróan működő, tanórai nyelvtanításra korlátozottan alkalmas tananyagot - hiszen a Duolingo pont azért van így kitalálva, hogy otthon mindenki naponta 10 percet nyomogassa - egyedül, világos felhasználói élményt nyújtó, lineáris tananyaggal. Vagy talán beszélgessenek a gyerekek a Xeropan csetbottal az órán? És ne egymással? Teljesen értelmetlennek érzem, hogy olyan alkalmazásokat kelljen lapozgatnom, amelyek pont az iskolai munka helyett vannak, és önálló tanulásra készültek. Vagy netán már olyan világra készülünk, ahol a tanár (vagy takarító, asszisztens, vagy aki éppen kéznél van) bemegy az órára, bekapcsoltatja a gyerekekkel a számítógépet, akik majd önállóan tanulnak egy online rendszerben?

Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy az adaptivitást hogyan is értelmezik még sokan. Pár éve egy nagy oktatási konferencián voltam, ahol egy vezető dicsérte az adaptivitást az NKP-ban. Azt mondta, hogy remek lesz, mert ha a diák egy videót kiválaszt, akkor a rendszer tudja majd, hogy milyen tartalmakat (videókat, témakört stb.) ajánljon a tanulónak. Azaz, ha jól értem, arról van szó, hogy a digitális oktatással a gyerekeket egy viszonylag szoros buborékba zárjuk be, ami jobban korlátozza őket, mint egy Facebook algoritmus. Csak érdekesség, hogy ugyanezen az előadáson hallottam anno azt is, hogy milyen fantasztikus SNI-s anyagokat készítettek az NKP-ban, és erről sajnos egy képet is mutatott, amit sikerült lefényképeznem. Persze nem elvárható, egy 60+ os, komoly oktatási vezető férfitól, hogy a South Park rajzfilmeket ismerje, de azért sokan mosolyogtak a képen - sőt, még mi is írtunk a South Park karakter generátorról régebben.

Összefoglalva, nincsenek jó híreink. Egy olyan tananyagban, amit 2024-ben 100000+ tanárnak kötelezővé tesznek, szomorú, hogy 2018-as alapokra innovatívnak 2005-ben is csak nehezen nevezhető weboldalakat kell nézegetni, és gondolkodni kreatív felhasználásukról a tanórán. Ami azonban számomra a legzavaróbb, és legkínosabb: az látszik ebből a tananyagból, hogy valójában senki nem gondolta át, hogy mit is kellene tanulnia ennyi tanárnak egy 30 kredites kurzuson, hanem innen-onnan koncepciótlanul összevágtak egy anyagot, majd gyorsan elkészítették. Csak legyen meg, egy újabb pipa egy Excelben valahol. Az, hogy nem lehet komolyan venni a második részt annak, akik az elsőt érdemben elolvasták, nem számít. Mint ahogy az sem, hogy a tesztkérdések hihetetlenül egyszerűek, egy komoly pedagógiai paradigmaváltásról szóló első rész kapcsán pl. vissza kell emlékezni szó szerint egyes elemeire a szövegnek - az, hogy ezzel semmit nem tudunk meg a pedagógusok valódi megértéséről, láthatóan senkit nem zavar. Ahogy ezt Phil Collins énekelte régen: ‘Do as I say, don’t do as I do’ - azaz szabad fordításban: Ne azt figyeljék, amit csinálok, hanem azt, amit mondok’.

Nem mindig a legbonyolultabb ötletek a legizgalmasabbak, illetve vannak olyan diákcsoportok, akik számára a nagyon összetett feladatok túlságosan nagy nehézséget okoznak. A lapozás után egy olyan ötletet mutatunk be, amely egy izgalmas, 60 percig is eltartó, nyomozós játékot tartalmaz, gyakorlatilag semmilyen komoly digitális eszköz bevonásával, mégis végig izgalmasan.

A digitális kompetenciák fejlesztése ma már minden szaktanár feladata a NAT szerint, és nem korlátozódhat kizárólag az informatikaórákra. Részben helyes, hogy ezt már az alaptanterv szintjén kimondjuk, csakhogy az egyébként sok oldalról gúzsba kötött pedagógus már eddig is nehezen képes a tananyagot elsajátíttatni a diákokkal, ha még erre a digitális kompetenciák fejlesztése is rákerül plusz teherként, könnyen belátható, hogy nem feltétlenül érjük el a magasztos célt. Ezért is gondoltuk, hogy helye lenne egy teljesen újragondolt informatikai tantervnek, amely alkalmazkodik a diákok aktuális igényeihez, és három szinten, modulárisan segíti az IKT-kompetenciák fejlesztését. A lapozás után egy teljesen újragondolt digitális kultúra (informatika) tantervet találsz, amely nem csupán digitális kultúra órán, hanem bármilyen órán remekül elővehető, fejleszthető. Ha ezt kiegészítjük egy olyan értékelési rendszerrel, amely képes a nem dig.kult. órán történő tanulást is visszajelezni, akkor teljes az innováció! :)

Rengeteg digitális eszköz elérhető az IKT iránt fogékony tanárok számára. Sőt, kimondhatjuk, hogy soha nem fognak kifogyni azon újdonságok, amelyek megkönnyíteni kívánják a munkánkat. Olyannyira így van ez, hogy mi, amikor a tanárblogot mintegy 10 évvel ezelőtt elindítottuk, komolyan tartottunk tőle, hogy egész egyszerűen ez a világ nem képes egy napi frissülésű portált eltartani ötletekkel. Most, több könyv és 5000+ cikk után azt látjuk, hogy ha egész nap kizárólag erről írnánk, és napi tíz cikket tennénk közzé, akkor is örök lemaradásban lennénk. A kérdés azonban mostanában már más. Sokkal fontosabbá válik az, hogy hatékonyan tudjuk a számunkra megfelelő eszközöket kiválasztani. A lapozás után 10 szempontot ajánlunk, amelyeket érdemes átgondolni mielőtt egy alkalmazást elkezdünk az osztályteremben használni. Öt ebben a cikkben, további szempontok a folytatásban.

A világ körülöttünk egyre gyorsabban változik, amitől nem, vagy csak egyre nehezebben tudja magát függetleníteni az iskola. A feladatot Caperton és Papert így fogalmazta meg: “Az átalakult munka sokkal többet követel meg, mint a korábbi tananyag tudását. Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.” (Vision for Education: Caperton & Papert). Az elkövetkezendő évek, évtizedek pedagógiai gyakorlatának sikerességét nem kis részben fogja meghatározni az, hogy a megváltozott feltételekhez és elvárásokhoz hogyan viszonyul az oktatás.

Indul a Microsoft Innovatív Pedagógus Program új évada, ahol szeretettel várunk új jelentkezőket is. Közel 500 pedagógus vett részt a tavalyi képzésben, idén új szerkezettel, talán még érdekesebb, hasznosabb programokkal várunk mindenkit. A program ingyenes, semmilyen költség nincs. Mit ad nekünk a MIPP? Nos kétheti rendszerességgel Office Mix-ben elkészített előadásokat, tananyagokat küldünk az pedagógia és az IKT érdekes szeleteiről. Ezekről szintén kéthetente webináriumon beszélgetünk. Rengeteg óravázlatot, ötletet igyekszünk megosztani, és idén 'IKT gyorsszervíz' is lesz, azaz bárkinek szívesen ajánlunk, akár a holnapi órájára weboldalakat, eszközöket bármilyen tantárgyból. Tervezünkjelenléti képzéseket és a legújabb, és legérdekesebb alkalmazások használatát is segítünk megtanulni, értékelés, tesztelés, visszajelzés, IKT, megosztás és még ki tudja hány témakörben ebben az évben. Mit kell tenni a jelentkezéshez? Semmi mást, mint 20 mp alatt kitölteni azt a jelentkezési lapot, amely IDE KATTINTVA érhető el.

Nem értjük, nem úgy terjed, ahogy sokan szeretnék, lemaradunk. Hányszor hallottuk már ezt a magyar tanárok és az IKT kapcsán. Júniusban tették közzé az Africa report című jelentést, amely a helyzetet Afrikában próbálja feltárni - sikeresen. Mint kiderült, ők sem jobbak, és ugyanazokat azellentmondásokat táplláják önmagukban, mint mi. Mindösszesen 1500 oktatási intézményben jártak a felmérést készítők, és - nagyon dicséretes módon - a válaszadók 95%-a vallotta, hogy az infokommunikációs műeltség és eszközhasználat rendkívül fontos. Ugyanakkor 57% gondolta azt, hogy kevéssé használják (vélelmezhetően mások) ezeket a fejlesztéseket.