Csak annyira lehet jó egy eszköz, amennyire jól használják

Szóval az van, hogy tantárgy lesz az AI. Ez remek hír, meghallottuk az idők szavát, és felkészítjük a gyermekeinket egy AI-val összefestett jövőre. Szép. Ugyanakkor a tantárgyiasítás, mint ötlet, elég abszurdnak tűnik. Azt feltételezi, hogy létezik mondjuk a matematikához hasonló tudásanyag, amelyet minden valamire való magyar felnőttnek, és gyermeknek tudnia kell, ezért ezt az AI ismeretek tantárgy keretein belül megtanuljuk. Ennek ellentmondani látszik a mesterséges intelligencia működése, ami sokkal inkább egy (bár dinamikusan változó, de azért mégiscsak) eszköz, technológia. Promptolni nem a promptolás kedvéért kellene megtanulni a diákjainknak, hanem azért, hogy a promptok írása kapcsán mondjuk megoldjanak egy problémát, vagy készítsenek egy alkalmazást, amit társaik is használni tudnak. Ez sokkal inkább azt tenné logikussá, hogy ne a diákok számára legyen ez tantárgy, hanem a tanárok számára egy lehetőség (vagy akár elvárás), hiszen az AI felhasználása ezekben a projektben kaphat értelmet. Csak úgy, a képszerkesztés kedvéért képeket szerkeszteni üres formalitás, nem alkalmazott, a semmiben lógó tudás. De erről majd kicsit később szólok még.

Az is egy út, hogy az AI egy készségtárgy, ahol a kreativitás ül hetente (gondolom pénteken 8. órában, mert máshol nem fér az órarendbe) digitális tort. Ez azt feltételezi, hogy egy olyan kreatív, az AI--t minimum készségszinten, sokoldalúan használni képes tanárpopulációt kellene hozzárendelni, ami szerintem nem áll rendelkezésre. Nagyon kevés olyan pedagógus van, aki az AI-t, mint művészetet lenne képes tanítani. Mi marad tehát? Anélkül, hogy láttam volna a részleteket, le merem írni, és nem hiszem, hogy nagyot fogok tévedni (bárcsak így lenne, én lennék a legboldogabb, és hatalmas örömmel eszem meg a kalapom, ha úgy alakul) az alább menetrendet: 1) kötelezővé teszik, felmenő rendszerben az AI tantárgyat, mondjuk AI ismeretek néven. 2) fejlesztenek egy AI ismeretek tankönyvet, tanmeneteket stb. 3) elindítanak egy képzést (azt gondolom, hogy az NKE-n), ahol fél év alatt, mondjuk egy 30 órás akkreditált képzésen BÁRMILYEN SZAKOS kollégát kiképeznek arra, hogy az AI ismeretek tárgyat tanítsa (ez már meg is valósult részben, hiszen 60 kolléga már ki van képezve, szóval itt sínen vagyunk már most). 4) Órarendi óra lesz belőle, és jegyet kapnak a gyerekek a promptolási technikájukra (amelynek a szabályai, ajánlásai kb. tízszer változtak legalább az elmúlt 2 évben, és amit a ChatGPT 3 kapcsán leírtunk, hittünk, már egyáltalán nem lesz igaz az 5-re. Vagy ami jó a Claude-nak, nem igazán működik a Copilot-tal. És akkor most arról nem is beszéltünk, hogy vajon 5. osztályban a gyerekek erre mennyire felkészültek, vagy akár mennyire legális az, hogy kötelezzük őket AI chatbot regisztrációra.

Láthatóan arra nem gondoltak a döntéshozók, hogy esetleg azokban bízzanak, és azokra bíznák az AI iskolai integrációját, akik nap mint nap ott vannak. A tanárokra tudniillik. Nem elkülönítve, külön tantárgyba zsúfolva havonta elévülő tananyagot (a ChatGPT 3 prompotlási technikái kicsit olyanok már most, mintha digitális kultúra órán a MySpace-t akarnánk bemutatni). Ezzel ugyanis digitális karanténba zárjuk az AI-t, amit az AI órán kell majd használni, Emlékszik még valaki, hogy mennyi próbálkozás volt arra, hogy a digitális kultúrát, vagy ha úgy tetszik, az IKT eszközöket kiszabadítsuk a számítógépteremből? Idősebbek még tologathattak digitális zsúrkocsit Magyar Bálint jóvoltából, vagy zsúrkocsi nélkül elolvashatták a legújabb NAT-ban, hogy nekik az IKT kompetencia fejlesztése bármilyen tantárgyon belül kutya kötelességük. Már ha lenne rá idő. De nincs, úgyhogy így járt az a diák, aki töriórán szeretne digitális kompetenciákat fejleszteni. Na, kiváló úton járunk ahhoz, hogy az AI ugyanerre a sorsra jusson. Pedig egy olyan mindent átjáró, átható jelenségről van szó az AI-ban, amely azért kiált, hogy ne külön tantárgyban tanítsák.

Ha lenne tehát arra koncepció, hogy a tanárok általában képesek legyenek az AI használatára, kritikusan szemlélve azt, az önmagában jelentős változást hozhatna, hiszen automatikusan kijelölné az AI helyét az iskolában. Jelenleg nem ez van. Ami kirajzolódik, az egy olyan világ, ahol AI-val egy perc alatt elkészített óravázlatokat tanítanak tanárok, amelyek kapcsán az AI által javasolt feladatokat adják fel. Ezeket természetesen AI-val készíttetik el a diákok, és a kör bezárul, amikor az értékelést a tanár AI-val végzi majd el. Fantasztikus lesz, amikor a KRÉTA-ban is lesz AI.

Melyek az erre utaló jelek? Már most botrányok vannak arról, hogy AI-val írt esszéket készítettek diákok egy angol érettségin, és az, hogy AI készíti a gyerekek háziját, nem újdonság. Ezek nem jó dolgok, és kezelni kellene őket. De ezt nagyon nehéz megtenni, amikor a tanárokat segítő AI alkalmazások, weboldalak folyamatosan, és egymást túlharsogva azt üvöltik az éterbe, hogy "könnyebb lesz minden, 80%-kal kevesebb munka, instant óravázlat, azonnali javítás, csak fényképezd be, és már kész is", és még folytathatnám, Senki nem mondja azt, hogy ‘figyelj, az AI nem annyira egyszerű, de elég gyorsan megtanulható. Valószínűleg több munkát kell beletenned, főleg az elején, hogy értelmes válaszokat, jó megoldásokat kapj, de megéri. Nem az az értékajánlat, hogy 1 perc alatt mindent megcsinál, mert az ugyan igaz, de az pont olyan lesz, mint a diákok által 1 perc alatt megíratott történelem esszé'. Olyan ez számomra, mintha a COVID kapcsán folyamatosan azon törnénk az agyunkat, hogy hogyan lehetne még több olyan módszert, technológiát kitalálni, bevezetni, amely még elfogadhatóbbá tudná tenni a karantén bezártságát, a magányt. Vajon mennyi időnek és pénznek kell ahhoz elfolynia, hogy rádöbbenjünk, hogy sokkal inkább vakcinára volna szükség? Szerencsére még nem késő, de nincsenek különösebb illúzióink. Térjünk vissza a témára, ha már látszik a tanmenet, kijön a tankönyv (LOL).

VÉGE A CIKKNEK - a paywall mögött sincs több :)

Azt ismered, amikor egy politikus bemegy az iskolába és azt mondja, hogy heti egy órás tantárgy lesz az AI? Megírta az Index nevű portál (ITT MÉGHOZZÁ), hogy új tantárgy lesz az iskolában, mégpedig az AI (érdekel majd egyébként a tantárgy elnevezése is, talán Mesterséges intelligencia ismeretek lesz?). Mindez remek hír is lehet - vagyis lehetne - akár, amíg a részletekbe nem gondolunk bele. A legelső problémát a tanmenet fogja okozni, hiszen a tanmeneteket azért nem szokás félévente újraírni. Márpedig az AI kapcsán jogos felvetés, hogy a leírt tananyag kb. abban a pillanatban fog elavulni, ahogy a tankönyv (gondolom, tankönyv lesz hozzá) szerzője lenyomja a mentés gombot.

Ugyan nem láttuk még a tananyagot, de nagyon izgalmas lesz, hogy mi lesz benne. Vajon mennyire lesz képes megújulni majd az a gondolkodás, ahogy az informatikához alapvetően viszonyul a közoktatás - van, ahol át kell kutatni a garázst, hogy a gyerek meg tudja csinálni a házit, mert talán még ott van egy floppy lemez, internetes kereséssel mutatunk nekik CD-ket (volt olyan tanítványom, aki még az mp3 lejátszóra is érdekesen nézett), aztán pedig van az, amikor fel kell sorolni a perifériákat - ezt egyébként a mostani NKP-n elérhető anyagok nem hozzák már, hanem programozással kezdenek. És ez ugye jól néz ki, hogy vágjunk bele rögtön a programozásba, de amikor a gyerek hazajön a suliból a digitális kultúra füzetével, ahol tollal, tábláról másolva kell kódokat írnia, magolnia, az nehéz helyzet (a baj csak az volt, hogy a számítógép billentyűzete folyton kéz alatt volt, nehezen tudtak kényelmesen írni tőlük).

Szóval az első kérdés az, hogy milyen tananyagot is fogunk tanítani. Ki fogja ezt fejleszteni, ki fogja naprakészen tartani? Milyen gyakran lesz újragondolva? De legalább ilyen fontos, hogy ki fogja mindezt tanítani? Komolyan azt gondoljuk, hogy erre fel vannak készítve a tantestületek? Vagy egyszerűen odadobunk még egy órát a digitális kultúra tanároknak? Vagy lesz egy remek 30 órás képzés, ahol bárkit kiképzünk erre (hatvanan már vannak állítólag)? Ő magabiztos lesz ebben, érteni, tudni fogja, szeretni fogja tanítani? Jó eséllyel nem lesz több ezer ilyen pedagógus. Arról nem is beszélve, hogy ha van olyan tantárgy, ami valóban azt igényli, hogy minden nap foglalkozzon vele a pedagógus, az ez. Elvárható, hogy napi plusz 1 órát töltsön azzal, hogy annyira naprakész legyen, hogy a holnapi órán ne nézzen ki teljesen hülyének, amikor az éjszaka bejelentett legújabb modellt nem ismeri, a diákok pedig igen.

Arról nem is beszélve, hogy az AI természeténél fogva nem is tantárgy. Nem lehet - vagy csak nagyon erőltetetten - tantárgyi keretek közé szorítani. Ez egy eszköz, ha úgy tetszik, vivőanyag, ami akkor nyer értelmet, ha értelmes projektekhez, értelmezhető feladatokra használjuk. Azaz, ha szeretnénk gyakorlati, a diákok számára értelmes feladatokra használni, ahhoz az AI, mint tantárgy, nem adhat értelmes kereteket. Sokkal több értelme lenne annak, hogy a tanárokat képezzük, az ő kezükbe adjunk eszközöket, és módszertant. Emellett persze nem ártana időt és némi szabadságot is rakni, hogy ne az legyen a pedagógus választása, hogy ismétel, vagy AI-zik.

Nagyon izgalmas egy másik oktatási rendszert közelről, belülről megtapasztalni, és ez különösen igaz most, Magyarországon. Lehetőségem volt egy hetet egy galíciai kisváros (valóban kisváros, alig 13 000 ember lakja) középiskolájában élni, dolgozni, órákat látogatni, és sok-sok diákkal és tanárral beszélgetni arról, hogy mit is jelent(het) a közoktatás 2023-ban az Európai Unióban. A számomra szemléletformáló élmény rövid összefoglalóját olvashatjátok most.

Az új pedagógus teljesítményértékelő rendszer egy olyan tervezet, amely a TanárBlogon két versengő elméletet hívottt életre: 1. ennyire cinikus, vagy 2. ennyire dilettáns. Megpróbáljuk összefoglalni egy cikk-sorozatban, miért gondoljuk ezt. Az első rész a leegyszerűsített problémákról szól. Lapozzatok, olvassátok, szóljatok hozzá!

Hiába ... érezhetjük gyakran, akik az oktatás közelében vannak, és a mindennapok állandóan változó egyszínű szürkeségétől megfáradtan hazatérnek szülőként, diákként, vagy éppen portfóliót író pedagógusként. Elmarad a forradalom. Ismét. Egyébként lassan évente jut nekünk egy-egy elmaradt forradalom, vagy még rosszabb: a megszelídült ál-forradalom megnyugtató eredményeivel boldogon töltekezve. Mert valódi forradalom nincs. Lehet, hogy segíthet az a 45 000 számítógép, amit tanárok kaptak, lehet bármilyen progresszív a Digitális Oktatás Stratégia, és lassan beindul a továbbképzés-cunami is, mégis nem tudom elhessegetni az egyre makacsabbul tolakodó érzést - megint nem változik valójában semmi. Az alábbi rövid írásban ennek a lehetséges okait próbálom körbejárni, amelyek szerintem a következők: a tanárok, a diákok és a szülők. Előre is elnézést kérek mindenért, amit most leírok.