A nagy Kahoot!-láz idején sok tanár hamar rájött arra, hogy az online kvízek használata akkor a legkényelmesebb, ha azt a diákok állítják össze. Magam is adtam ki ilyen feladatokat, amiben kvíz kellett készíteniük például az összefoglaló órához. A végeredmény szinte mindig lehangoló volt. Nem sokban különböztek attól a burgonya fajtákra kérdező kvíztől (megnézhető IDE KATTINTVA), amit egyszer kifejezetten viccből raktam össze. A kérdések többsége adatokra, szavakra, magukban lényegtelen részletekre kérdezett rá. Ilyesmik mint: Milyen magas a Kékes? A) 1014 m B) 1015 m C) 1016 m. Egy újabb érdekes adat! – mondhatná rá Galla Miklós.

Az egyperces novella a magyar irodalom egyik legnagyobb találmánya, egy percben nem lehet mellébeszélni, az egyperces, tömör, lényegretörő és izgalmas. Ezt próbáltuk átültetni a TanárBlog Egypercesek videóiba is. Egy (néha két) perces videóban vetünk fel valamilyen oktatással kapcsolatos kérdést, témát. Ha a tutit nem is mondjuk el, elgondolkodtatni jó lehet egy-egy ilyen videó, ahogyan egy egyperces novella is. A videók lejátszási listája IDE KATTINTVA érhetők el.

Ez most egy kifejezetten taccsvonalról bekiabálós írás, olyasmiről lesz szó, amihez közvetlenül nem értek, hiszen nem vagyok énektanár. Mentségem, hogy saját élményből fogok dolgozni és remélem, hogy a mondandóm lényege nem csak az énektanításra vonatkozik, hanem tágabb értelemben a tanítás jövőjéről (jelenéről?) szól.

Az általunk 21. századi iskolának, 21. századi pedagógiának nevezett gondolkodásnak fontos része az az elv, hogy a tanítás célja nem lehet csak az ismeretek átadása, hanem sokkal inkább a képességek fejlesztése. Azonban még ennyi sem elég, hiszen a legfontosabb képesség, a képességek fejlesztésének képessége. Egy gyorsan változó világban még az sem elég, ha a jelen pillanat által megkövetelt képességeket sajátítják el a diákok, ha közben nem készülnek fel arra, hogy képesek legyenek újakat gyorsan és hatékonyan megtanulni. Ennek a metaképességnek fontos része egy mentális alapállás, a meg tudom csinálni, képes vagyok rá gondolkodásmódja. Ez a gondolkodásmód jelenik meg az ezen az oldalon is sokszor emlegetett maker szemléletben, a különféle eszközök, 3D nyomtatók, lézervágók, mikrokontrollerek, de grafikai- és videóvágó szoftverek használatában is. Az elv, hogy oktatási szempontból jobb egy nem tökéletes szélmérő (például ilyen), amit a diákok maguk raknak össze, mint egy, a Mérésügyi Hivatal által hitelesített profi eszköz. Nem csak azért, mert közben talán jobban megértik az eszköz működési elvét, hanem azért is, mert így megtapasztalják, hogy rendelkeznek azzal tudással és képességgel, amivel egy ilyen eszköz elkészíthető. Ebből a szemszögből tartom kihagyott lehetőségnek azt, ami zeneoktatásban történik az iskoláink többségében.

A COVID-19 alatt jól látszott, hogy a digitális munkarend gyakorlatilag megoldhatatlan feladatok elé állította a magyar közoktatást. Szépíthetjük és árnyalhatjuk ezt a képet, én is rengeteg kiváló és működő példát látok, mégis összességében azt gondolom, hogy sokkal inkább és sokkal többször folyt 'digitális alibizés', mint 'digitális tanulás. A TanárBlogon ismét nagy fába vágtuk a fejleszénket, és a TanárBlog Akadémia anyagai közé egy teljesen új szemléletű tananyagfolyam (és teljes online kurzus kerül már novemberben, amely a Digitális Tanítás Kézikönyve (zavarbaejtőan megtévesztő) munkacímet viseli nálunk. Olyan gyakorlati online kurzusról van ugyanis szó, amely 11 modulban, modulonként 90 perces tananyagot biztosítva, lépésről segít hatékonyan változtatni a minennapok gyakorlatán - karanténban és azon túl! Íme egy rövid problémafelvetés a kurzusból:

A technika iskolai megjelenésének egyik érdekes leírása a SAMR-modell. A modellt Ruben R. Puentedura dolgozta ki (pl. ITT), mi is ismertettük könyvünkben. Eszerint a technika kétféleképpen jelenhet meg az iskolában vagy bővíti vagy átalakítja a tanítás menetét. Mindegyik két szintje képzelhető el: a bővítés esetében a helyettesítés és a kiterjesztés, az átalakításnál a módosítás és az átértelmezés. Gyakran egy piramisnak ábrázolják ezeket, aminek az alján a helyettesítés, a tetején az átértelmezés áll, ez azonban nem mindig célravezető kép, talán többet segít, ha egy spektrumon képzeljük el a technika szerepét a helyettesítés infravörösétől az átértelmezés ultraibolyájáig. Így talán elkerülhető az is, hogy automatikusan értékítéletet társítsunk az egyes típusokhoz (minél magasabban van, annál jobb), hanem úgy gondolkodjunk, hogy a különféle alkalmazási szinteknek megvan a szerepe, ahogyan a különféle fényeknek is.

A nyáron meghívtak egy vidéki nagyvárosba, és nagy örömmel mentem, hogy egy új tanulóközösség pedagógiai jövőképének kialakításában segédkezzem. Tényleg nagyon jó volt látni a sok 'laikus', nem pedagógus lelkesedését, akik - észlelve a közoktatás helyenként tragikus helyzetét - a saját kezükbe vették a sorsukat, és megszerveztek egy tanulóközösséget, előbb 4-5, majd 8-10 gyereknek. És várhatóan - újságolta büszkén meghívóm - ez a szám még tovább nő a közeli jövőben. Olyannyira így van ez, hogy más tanulócsoportok már közösségként, kvázi-franchise-ként működnek, és már kezdenek várólisták is kialakulni egyes helyeken. Mivel az igény egyre nagyobb - és egyre gyorsabban nő - remek ötlet lehet most ilyen rendszereket működtetni. a nyáron további 5-6 olyan felkérést kaptam, hogy tartsak előadást egy tanulócsoport indításának pedagógiai minimumáról.

Alexander Fleming a penicillin felfedezéséről híres és sokan tudják, hogy maga a felfedezés a véletlennek, egy elfertőződött petri-csészének köszönhető. A történet azonban ennél is érdekesebb,Fleming ugyanis valóban a gondatlanságból elől hagyott tenyészeten találta meg a gombát, ami elpusztítja a baktériumokat, azonban ezt sokáig csak a művészet érdekében használta fel. Fleming ugyanis azzal szórakoztatta magát, hogy színes baktériumokkal festett képeket, olyanokat, mint ami a mellékelt képen is látható (innen). Nem könnyű dolog ez, hiszen úgy kell időzíteni a különböző baktériumokat, hogy a színük egyszerre jelenjen meg. Amikor észrevette a penicillin hatását, megörült, hogy a segítségével a tájképeken remek napocskát tudott létrehozni. Aztán csak jóval kezdte el vizsgálni, hogy mi is ez az anyag és használható-e gyógyításra is. A digitális eszközök használatával jó eséllyel mi is azon a szinten vagyunk, mint Fleming a napocskáival

A DigCompOrg nevű EU-s kezdeményezés abban hivatott segíteni, hogy az iskolák digitális átállását (illetve az iskolák helyzetét a digitális átállás során) visszajelezze. Remek, bár nem egyszerű mérési eszközről van szó, hiszen összesen 74 indikátort találunk az írásban, amelyek néha illuzórikusnak tűnhetnek. Ez azonban nem feltétlenül baj, hiszen nem csak a következő pár lépés az, ami feltétlenül izgalmas, hanem egy távolabbi, ideális jövő képét is hasznos lehet felvázolni. Az indikátorokhoz magyarázatok is társulnak, így könnyebb felmérni, hogy az adott intézményben éppen hol tartanak a transzformációban. És végül a legjobb hír: az írás most már magyarul is elérhető, PDF formátumban, INNEN LETÖLTVE

Kedves Lelkes és Kitartó olvasóink! Az elmúlt időszakban kicsit szórványosabban jelentek meg itt, a TanárBlogon a posztok. Ennek nem a lelkesedésünk hanyatlása volt az oka, hanem az, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket: úgy döntöttünk, lassan itt az ideje, hogy a 21. századi pedagógia talaján szilárdan megvetve a lábunkat olyan kézikönyvet írjunk, amely segít abban, hogy a lassan minden intézményben bekövetkező digitális transzformáció valódi pedagógiai haszonnal mehessen végbe.

A 21. századi iskola három részből áll: először az elméleti hátteret szedtük össze, ahol többek között diákközpontú oktatásról, 21. századi képességekről, digitális tanulókról, a 21. századi tanításról, gamification-ről szólunk . Ezt követi az elvek gyakorlatba való átültetésének a több lehetséges módja. Itt már digitális tanórákról, tanulásszervezésről, óravázlatokról stb. van szó. A harmadik rész pedig még ennél is konkrétabb lehetséges terveket javasol, lépésről lépésre bevezethető módon.

A könyv tehát mindkét végén elkezdhető: lehet a gyakorlati lépések tanórai vetületeit tanulmányozni a fontosabb pedagógiai elvek alapján, de el lehet kezdeni az elméleti alapoknál, majd megnézni, hogy mindez hogyan változtatja meg az iskolai gyakorlatot, végül kísérletezni ezek bármelyik elemével a harmadik rész útmutatója alapján. Fontosnak érezzük, hogy arról is beszéljünk, hogy pontosan milyen elvek alapján érdemes egy ilyen folyamatnak nekifogni, és azt is jó látni, hogy milyen nehézségekkel, buktatókkal kell szembenéznie annak, aki erre vállalkozik. Mivel mindketten, akik szerzői vagyunk a műnek (Nádori Gergely és Prievara Tibor) már elég régóta a digitális transzformáció pedagógiai megvalósításán dolgozunk a saját iskolánkban, bőven tudunk érdekes tapasztalatokkal szolgálni - akár azzal, hogy leírjuk azt is, hogy nekünk mi nem működött. :) A könyv a TanárBlogon lesz rendelhető már tavasszal, a részletekről később értesítjük minden kedves olvasónkat.