Portrék nőkről, lányokról - Rania Matar képei
Internet a tanórás - 12 éve
Nemrégiben ajánlották nekem Rania Matar, libanoni származású USA-ban élő fotóművész oldalát, ahol elsősorban portrékat találunk nőkről és lányokról. A művész több projektet is készített, talán a tanórán leginkább a Tinédzser lányok a saját szobájukban használható, ahol összehasonlíthatjuk, hogyan élnek, mit gondolnak lányok a világ különböző részein. Ezt akár nyelvórán, akár osztályfőnöki, vagy történelem, média, magyar, de még földrajz órán is fel lehet használni. Fontos, hogy némi angoltudás nem árt, mert van egy-két kép, ahol disznóság van a falra írva, érdemes gyorsan ellenőrizni (akár Bing vagy Google fordítóban). A többi portfólió is érdekes, bár a L'enfant-Femme című furcsa is, hiszen itt 8-13 éves kislányok pózolnak nőként. A Family moments is érdekes, de itt is válogatni kell a képek között.
Azon gondolkodtam, hogy talán érdemes lenne Halloween alkalmából anyagokat keresni, hátha fel lehet dobni vele a szünet utáni első órákat. Aztán végig néztem a TanárBlog eddigi Halloween kínálatát, és azt gondoltam, hogy talán felesleges lenne ehhez még újabbakat írni. Végül kaptunk eg levelet Szalay Katától (ex-PIL Akadémia), aki nem keveseb mint 8 újabb érdekességet, anyagot, feladatlapot osztott meg velünk. Kata anyagait
A világűr csodái majdnem mindenkit lenyűgöznek. A NASA igyekszik a kedvünkben járni, és rengeteg videót oszt meg a NASA.gov videógalériáiban (
Egy érdekes, 5 perces videót ajánlanék ma mindenki figyelmébe, amelyben egy amerikai műsorban amerikaiak magyarázzák el azt, hogy mikét és miért működik jól a finn oktatási rendszer. B2 szinten és felette szerintem remekül használható a videó - mondjuk emelt szintű érettésgire készülve - mivel elég sokszor ismételnek meg benne mindent, ugyanakkor világosan kirajzolódnak a finn oktatási rendszer legfontosabb elemei - különösen éles kontrasztban az ameriakiak számára természetes szereppel, amit a közoktatásnak (szerintük) be kell töltenie. A videó
Ha szeretnénk feldobni az órát némi érdekes aktualitással, akkor feltétlenül mutassuk meg a gyerekeknek (leginkább gimnáziumban) az
Hihetetlennek tűnik a cím, pedig az utoldó szóig pont így igaz. Sokat és sokan gondolkodtak azon, hogy milyen haszna lehet a közösségi oldalaknak, illetve a videómegosztóknak a közéletben. Érdekesség, hogy a legnagyobb botrányok az angol futball világában leginkább twitter bejegyzésekből fakadnak. Egyre gyakoribb a BBC-n is, hogy egy cikk agy játékos tweet-jéről és annak fogadtatásáról ír. Most egy sokkal izgalmasabb dolgot ajánlunk - a washingtoni Fehér Ház YouTube csatornáján mindenki feltehet kérdéseket magának az amerikai elnöknek, aki január 30-án eg sajtótájékoztatón sok kérdésre válaszol. A legjobb kérdések beküldőit meghívják egy Google + csevegésre, magával az elnökkel. Kérdezni bármilyen nyelven lehet, Google fordítóval azonnal angolítják. A határidő január 28., szóval sietni kell, de a Fehér Ház YouTube csatornája egyébként is trtogat érdekességeket (
Nemrég írtunk arról a kísérletről, mely során diákoktól azt kértem, hogy hetente osszanak meg egymással egy-egy olyan érdekes oldal, ami hasznos lehet a többieknek is, és az angolhoz kapcsolódik. Valóban igaz, hogy ha hagyjuk, hogy saját maguktól írjanak a gyerekek, egészen meglepően jó dolgokat tudnak hozni. Ma a Kids react című YouTube csatornát ajánljuk (
Érdekes, hogy a diákjaim között (is) milyen komoly visszhangja volt Steve Jobs halálának. Posztoltak róla, az órán is szóba hozták. Ezért is örültem, amikor kollégám, Murányi Natália a figyelmembe ajánlotta a Guardian érdekes, órán is használható multimédiás prezentációját, amely 23 rövid diában mutatja be Jobs életének legfontosabb állomásait. Érdemes lehet a linket (amely
Fontos az órán használandó anyagoknál, hogy ne legyenek túl hosszúak. Igaz ez videókra, olvasmányokra, vagy éppen feladatlapokra egyaránt. Ezért is nagyon hasznos, és jól használható a Time magazine 10 kérdés című sorozata (




