Mesterséges intelligencia, mint tanfelügyelő

Vezércikk - 2025. június 12.

Írta: Prievara Tibor

Sok szerepben megmutatkozott már az AI az iskolában, és ezek között több olyan is van, amire nem annyira számítottunk, vagy nem biztos, hogy szeretjük - tanárként. Ilyen kezdeményezés a 2-hour school, azaz a kétórás iskola, ahol 2 óra AI segítette intenzív tanulás során mindazt, amit el kell sajátítani elsajátítanak a diákok, majd foglalkozhatnak ‘értelmes’ dolgokkal - amik gyakran lehetnek valóban sokkal értelmesebbek (pl. Csapatjátékot játszhatnak, vagy éppen építhetnek egy hajót). Most egy újabb szerepben mutatjuk be az AI-t, amivel elég könnyen meggyűlhet a bajunk - ez pedig a tanfelügyelő Képzeljük el azt, hogy minden diák zsebében lapul egy szaktanár, aki mindent azonnal megmond. És ugye kérdés az, hogy mi van akkor, ha másképpen mondja, mint a tanár. Érdekes módon ez a probléma gyakran még diplomás embereknek sem megfejthető, oktatási csoportokban Facebook-on.

Az egyik Ai-val foglalkozó csoportban egy felháborodott posztban ‘másológépnek’ értelmetlenül, és fogalmatlanul tudást imitáló ‘majmoló’ szerkezetnek titulálta, hiszen a Föld Nap körüli geometriai pályájára azt mondta, hogy ‘elliptikus’. Pedig minden csillagász tudja, hogy ez nem (pontosan) így van. Szintén érdekes volt a Reddit beszélgetés (Itt olvasható eredetiben, ahol egy tanár arról panaszkodik, hogy egy diákja (puszta érdeklődésből és tudásvágyból) számon kérte őt, hogy miért nem a “valódi’ választ mondta. És akkor lehet magyarázkodni, hogy valójában mindként válasz lehet akár helyes, a különbség abból adódik, hogy sok szinten lehet egy kérdésre választ adni (egyébként, ha a Chat gpt-t szapuló kolléga ismerte volna a ChatGPTműködési elvét, akkor tudta volna, hogy lehet mélyebb választ kérni tőle, csak szólni kell), és nem biztos, hogy egy 8 éves gyereknek adott korrekt és érthető válasz pont az, amit egy PhD disszertációban elvárhatunk.

És egyre több ilyen helyzet adódik. Angoltanárként ott van rögtön például a feltételes mondatok képzése. MIndaz, amit megtanítunk gyenge középhaladóknak, gyakorlatilag megdől haladó szinten. Nem azért, mert nem igaz, hanem azért, mert nem ÚGY igaz. És ezzel nem is lenne baj, hiszen, ha MINDENT, és TELJESEN korrektül szeretnénk megtanítani akár egyetlen nyelvtani tézisről, akkor soha nem csinálnánk mást az angolórákon (valahol láttam egyszer az angol névelőkről szóló könyvet, azt hiszem 1000 oldalnál is hosszabb volt, és szabadkoztak a szerzők, hogy mennyi minden kimaradt belőle). A tudomány állása szerinti legutolsó, legkurrensebb, és legaprólékosabb tudás nem mindig ugyanaz, mint amit egy középiskolásnak tudnia kell középszinten.

Lehet tehát, hogy fel kell készülnünk a hasonló jelenségekre, és egyre gyakrabban kell megvédenünk a pedagógiai szempontok szerint ‘lebutított’ tudást akkor, amikor a teljes tudástár, ráadásul egyre precízebb, egyre kifinomulattab működő zsebtanárral kell szembenéznünk, aki bármelyik pillanatban beleszólhat abba, amit scinálunk, és kijavíthatja mindazt, amit mondunk. Hiszen jobban tudja.