A minap egy dolgozatban olyan feladatot adtam, amiben sorba kellett rendezni dolgokat. Például a földtörténeti korokat. A dolgozat javításánál jöttem rá, hogy az ilyen feladatok klasszikus pontozása tulajdonképpen milyen igazságtalan. Tegyük fel, hogy A B C D E F, a diák pedig tulajdonképpen csak egyet téveszt és azt írja F E A B C D egy pontot sem kap, pedig a sorrend nagyját igazából tudta. Arra gondoltam, hogy talán tisztességesebb lenne, ha nem az érne pontot, hogy hány elem van pontosan a helyén, hanem az, hogy hány olyan van, aminek helyes mindkét szomszédja. A fenti példában például a diák két pontot legalább megkaphat, hiszen a B és a C is olyan, aminek a két szomszédja helyes.

Miről szól még a cikk?
Egy percek alatt lekódolt eszközről, ami segít az ilyen feladatok ekként történő pontozásában. Ráadásul aki szeretné még egy pszichedélikus változatot is kipróbálhat belőle.

Nemrég írtunk itt a tanárBlogon is a ‘feladás kultúrája’ jelenségről, amikor a diákok inkább hagyják a feladatot, ha az nem azonnali eredménnyel jár, és nem könnyű, lehetőleg annyira könnyű, hogy valódi erőfeszítést ne is igényeljen. Ahogy egy diákom mondta: én akarnám, tanár úr, de annyira nehéz akarni akarni’. Vagyis az az első lépés nehéz, hogy valahogy intellektuális erőfeszítést legyen hajlandó tenni valamiért. Az az értékelési és visszajelzési rendszer, amit a MotiMore is képvisel, pont azt mondja, hogy akkor lesz egy diák hajlandó megmozdulni, ha az első lépések pont annyira nehezek, hogy minimális erőfeszítést igényeljenek, és fokozatosan érdemes egyre összetettebb feladatokat adni. A jó hír az, hogy most egy 2024-es kutatás már oldalról közelítve a kérdést, nagyon hasonló eredményekről számolt be. Lehet, hogy ez lesz a kulcs a jelen és a közeljövő tanulóihoz?

Mi az értelme az értékelésnek? Ezt a kérdést biztosan minden tanár felteszi magának, nagyon sok időt töltünk ugyanis az értékeléssel, ezért is igazán komoly kérdés, hogy milyen célból. A diákok az iskolában töltött idejük ötödét-tizedét töltik azzal, hogy felelnek, dolgozatokat írnak, esetleg valamilyen házidolgozatot készítenek el. Ehhez még hozzájön az az időt, amit mi tanárok a javítással töltünk el. Mindezek mellett ez egy olyan feladat, amit senki sem szeret. A diákok rettegnek a számonkérésektől, a tanárok pedig boldogan csapnak le bármilyen olyan megoldásra, ami a javítás automatizálását ígéri.

A valódi kérdés az, hogy ugyan mi az, ami ezt a sok erőfeszítést és rászánt időt értelmessé teszi, ami miatt megéri ezekkel ennyi időt tölteni. Tény, hogy egyes értékeléseknek van rangsorképző szerepe, ilyen például a felvételiként is szolgáló érettségi, de ahhoz képest, hogy hány dolgozatot írnak a diákok, ezek száma elenyésző. Ami mégis értelmessé teheti ezeket, az az, ha az értékelés a tanulást, a fejlesztést szolgálja. Ez a fejlesztő értékelés olyasmi kezd lenni, mint a differenciálás, mindenki tudja, hogy fontos, de igazán kevés jó megoldás van rá. Attól még, hogy egy dolgozat nem zár le teljesen egy tanulási szakaszt, hanem követheti még egy másik dolgozat, még egyáltalán nem biztos, hogy valóban tanulnak is belőle. Tapasztalataim szerint a dolgozatokra, számonkérésekre hajlamosak úgy tekinteni a diákok, mint amin túl kell esni és aztán el lehet felejteni. Fontos lenne tehát, hogy használjunk olyan technikákat, amik segítenek az értékelést valóban fejlesztővé tenni.

"Előttem fekszik egy csoport dolgozata, esszéje. Tudom, hogy sok idő lesz, és tudom, hogy lesznek a javítás során hullámvölgyek. Viszont ha jól rendezem el a kupacot, sikerülhet. Kiválasztom az első öt esszét. Szép íráskép, könnyen olvasható szöveg. Ez lelkesedést, lendületet ad. Úgy érzem, mindenre képes vagyok! Itt következik két olvashatatlan esszé, ami jelentősen megnöveli az átlagos javítási időt, de a lendület visz előre. Ebből fokozatosan jövök ki, nem túl gyorsan, egyre olvashatóbb esszéket egymás után helyezve. A végén arra figyelek, hogy a legolvashatatlanabb esszék ne legyenek az utolsó háromban, nehogy végleg elmenjen a kedvem, és még legyen tétje, hiszen van utána még 3-4 írás, nem tehetem félre azzal, hogy na már csak egy van hátra, azt simán kijavítom később. Az utolsó esszé kijavítása után pedig elégedetten ülök be a TV elé, és megnézem annak a focimeccsnek az utolsó 10 percét, amire egész héten vártam" Talán másnak is ismerős a helyzet, és sok szombatunk, vasárnapunk telt így. Azonban most egy kevéssé váratlan helyről kaptunk segítséget. Búcsút mondhatsz az olvashatatlan esszéknek, írásoknak. A lapozás után mutatjuk a trükköt!

Az új pedagógus teljesítményértékelő rendszer egy olyan tervezet, amely a TanárBlogon két versengő elméletet hívottt életre: 1. ennyire cinikus, vagy 2. ennyire dilettáns. Megpróbáljuk összefoglalni egy cikk-sorozatban, miért gondoljuk ezt. Az első rész a leegyszerűsített problémákról szól. Lapozzatok, olvassátok, szóljatok hozzá!

Tegnap írtunk arról, hogy milyen problémákat vet fel, ha az értékelésben az átlagokat használjuk. Ha megkérdeznénk egy tanárt arról, hogy az év végi jegyet például miért az átlag alapján határozza meg, vajon meg tudná indokolni, hogy miért ez a módszer a legjobb a tudás, eredmény számszerűsítésére? Egy számsorból nem csak az átlag segítségével lehet valamilyen információt kinyerni. Ott vannak például a másféle átlagtípusok a mértani közép (a számok szorzatának gyöke) vagy a harmonikus közép (a reciprokok összegének reciproka). Ezekkel például a diákok nem nagyon járnának jól, hiszen mindegyik kisebb, mint a hagyományos számtani közép. Tény viszont, hogy minden statisztika kurzus első óráján elmondják, hogy az átlag semmit nem ér szórás nélkül. Hiába van kettőnknek átlagosan ötszáz forintja, nem mindegy, hogy mindkettőnk zsebében egy-egy ötszázas lapul, vagy csak nekem egy fityingem sincs, miközben a másiknak van egy ezrese. A szórás (az átlagtól való eltérések átlaga) azt mutatja meg, hogy mennyire egyenletes egy sokaság eloszlása. Vajon mi ér többet, ha egy diák úgy ér el négyest, hogy a szórása közel nulla vagy ha a szórás kettő felett van?

Ez a rövid írás az értékelésről szól. Először engedd meg, nyájas olvasó, hogy rövid gondolatkísérletre hívjalak. Tegyük fel, hogy egy diák egy tantárgyból szerzett kettő darab 4-es érdemjegyet, így 'szín 4-es' az átlaga (az iskolában 80%-90% között adnak 4-es érdemjegyet). Ezután valamiért (mondjuk este meccse volt, és fáradt volt), nem készült például matekból, és a másnapi feleléskor, amikor kihívták, 1-es érdemjegyet kapott. A kérdés: ennek a diáknak vajon hány további 5-ös érdemjegyet kell szereznie, hogy statisztikailag 4-es legyen ismét az átlaga? Megfejtés, és további érdekfeszítő fejtegetések a lapozás után.

A Nemzeti Pedagógus Kar vezetője szerint a magyar közoktatás 4-esre vizsgázott a digitális munkarendben. Ez egy elég konkrét értékelés, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy milyen szempontok alapján történt az osztályzás (meddig volt hármas, és honnantól lett volna ötös)? Ezt egyébként egy iskolai jegy esetében is illene elmondani, nem csak odavágni egy számot. Elgondolkoztunk azon, hogy ahelyett, hogy 'holisztikus' számokkal dobálóznánk, vajon adhatnánk-e a tanárok, iskolák kezébe egy olyan analitikus rendszert, ahol valóban felmérhetnék saját sikerességüket. Természetesen ez csak egy lehetséges megoldás, attól függően, hogy mit gondolunk a hatékony pedagógiáról, mást is gondolhatunk a témáról, de talán érdemes átböngészni a sorozat darabjait. Az első témánk a digitális keretrendszer. Minden szemponthoz készítünk az egyes pedagógus, illetve egy iskolai közösség működésének hatékonyságának felméréséhez. Bízunk benne, hogy hasznos lesz.

Az értékelés, számonkérés az oktatásnak az a vetülete, amit talán a leglátványosabban érint a digitális oktatásra átállás. Hogyan írassunk dolgozatot? Van értelme egyáltalán a számonkérés klasszikus formáinak? Csak most nincs vagy úgy egyébként sem? Úgy gondoltuk, érdemes lenne egy szakembert megkérdezni erről. Nahalka István oktatáskutató felelt a kérdéseinkre.

Nem találkozhatunk a diákjainkkal, mégis valahogy azon kellene dolgoznunk, hogy a digitáis oktatásban azért történjen tanulás. Most egy egyszerűen használható, jól működő ötetet adunk a visszajelzés hatékonyabbá tételére. Ha komolyan vesszük, hogy a digitális munkarendben is szeretnénk élhető, a diákok számára hasznosítható tudást építeni, ehhez ez az apró ötlet sokban hozzájárulhat.