A World Robot Olympiad (WRO) a világ egyik legrangosabb és legnépesebb nemzetközi robotikaversenye az általános és középiskolás korosztály számára, amelyben Magyarország már hosszú évek óta aktívan, szép sikereket felmutatva vesz részt. A megmérettetésen a diákok négy különböző kategóriában és három életkori csoportban mérhetik össze a tudásukat, felkészültségüket és problémamegoldó képességüket.

• RoboMission: A legklasszikusabb kihívás, ahol egy előre megadott pályaasztalon kell egy teljesen autonóm, saját tervezésű és programozású robotnak a lehető legrövidebb idő alatt, önállóan minél több feladatot megoldania.

• RoboSports: Egy rendkívül dinamikus, kétszemélyes "robottenisz" vagy csapatsport, amelyben az ellenfelek egyszerre két-két robotot irányítva küzdenek a pontokért.

• Future Engineers: A mérnöki precizitást kereső kategória, amely valóban a jövő technológiájára készíti fel a fiatalokat egy összetett, kamerás képfeldolgozásra és szenzorokra épülő önvezető jármű megtervezésével és megépítésével.

• Future Innovators: A leginkább kreatív, nyitott kategória, ahol a csapatok teljesen szabad kezet kapnak: bármilyen hardveres és szoftveres innovációval nevezhetnek, amely valamilyen valós problémára ad választ az adott év központi témájához kapcsolódva.

Ez utóbbi, kifejezetten kreatív mezőny legidősebb, Senior korosztályában nyerte meg az országos válogatót az EmBear nevű formáció. A csapat tagjai között az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) Robotika szakkörének tehetséges diákjai, valamint a Csányi Alapítvány által támogatott mentorált fiatal dolgozott együtt.

A projektjük lényege egy olyan különleges, beépített kamerával és intelligens mikroszámítógéppel ellátott terápiás plüssmaci kifejlesztése volt, amely valós időben képes elemezni és azonosítani a vele szemben ülő ember arckifejezéseit, érzelmi reakcióit. A fejlesztők célja az volt, hogy ez a barátságos külsőbe rejtett digitális asszisztens kézzelfogható támaszt nyújtson a mindennapi szociális helyzetekben, és segítse a neurodiverz (például autizmus spektrumzavarral élő) gyermekeket a finom, nehezen olvasható metakommunikációs jelek pontosabb értelmezésében.

Ezzel a társadalmilag is rendkívül hasznos ötlettel sikerült kivívniuk a jogot, hogy Magyarországot képviseljék a világdöntőn Szingapúrban. A fiatalok hatalmas energiával, heteken át készültek az utazásra: a helyszínen egy rendkívül igényes, interaktív bemutatóstandot építettek fel, ahol a háromnapos nemzetközi verseny teljes ideje alatt fáradhatatlanul, angol nyelven demonstrálták a prototípus működését a zsűrinek és az érdeklődőknek.

Bár a nemzetközi élmezőny legfelső fokára most nem sikerült felállniuk, a részvétel önmagában is hatalmas mérföldkő, hiszen a világ legkiválóbb fiatal mérnökpalántáinak százai között állhattak helyt. A nemzetközi tapasztalatok, a szakmai visszajelzések és a globális légkör mind új lendületet adtak nekik: a csapat tagjai motiváltabbak, mint valaha, és a levont tanulságokat beépítve már most javában dolgoznak a jövő évi, újragondolt fejlesztéseiken.

A klasszikus svéd gyermekvers így hangzik:

"Bélyeget gyűjtöttem.
Apám egyszer hozott egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget."

Mintha nagyon hasonló helyzet alakulna ki az AI-generált tartalmakkal, ráadásul minden korábbinál gyorsabb ütemben. Saját magamon tapasztaltam, hogy milyen gyorsan lesz elegem az AI által generált dolgok esztétikájából, milyen gyorsan jön el a pillanat, amikor már kifejezetten zavar az, ami pár hónappal, héttel korábban még csodának tűnt.

A lapozás után egy igen érdekes, ám nem kevésbé ijesztő pedagógiai kísérletről számolunk be. A napokban Párizs mellett egy kisvárosban tartották a francia Erasmus+ országos konferenciáját, ahol nekünk is volt lehetőségünk részt venni, sőt, három vibe kódolás workshop erejéig képviselni is a magyar innovatív pedagógiát. Rengeteg hasznos dologról értesülhet ilyenkor az egyszeri tanár, és folyamatosan fogunk - szerintünk - érdekes taapasztalatokat megosztani. Ebben a cikkben egy holland pedagógiai kísérletről számolunk be, ami nem kevesebbet próbál elérni, mint bevezetni egy AI avatar tanárt/asszisztenst a tanórán. A hologram-tanárt mi is megnéztük, és sok szempontból lenyűgöző valóban. Tapasztalataink és egy rövid videó a működéséről a lapozás után, illetve a TanárBlog Oktatási Hírcsatorna zárt csoportjában megosztva. Ha érdekel a cikk, de nem szeretnél (még :) előfizetni, csatlakozz a zárt csoporthoz, és döbbenj meg velünk együtt :)

Nagy fájdalma volt sokunknak, hogy valahogy a képgenerátorok nem értették meg, hogy szeretnénk egy olyan történetet elmesélni, ahol ugyanazok a szereplők. Amikr egy párt kértem tőle, gyakran a második képkockán már teljesen más párt kaptam, de legalábbis a ruhájuk más volt. Sokszor azonban teljesen értelmezhetetlen lett a végeredmény - és nem lehetet azt mondani a diákoknak, hogy 'na az ott egy pár végig, ne foglalkozz vele, hogy máshogy néz ki, vagy éppen a harmadik kockán már egyneműek a párok, foglalkozz a történettel'. Ennek most talán vége, hiszen eljött az a pillanat, amikor ez már kiválóan működik. Mutatjuk, hogy és mit kell tenni ahhoz, hogy kiváló képregényeket készítsünk.

Egyre több helyen van az iskolában 3D nyomtató (a szépemlékű Digitális Oktatási Stratégia szerint már mindenhol többnek is kellene lennie), de nem mindig könnyű kitalálni, hogy mire lehetne jól használni. Nem egy iskola van, ahol ugyanazt az egy kulcstartót nyomtatják már évek óta, a győztes csapaton ne változtass elvet követve. Valószínűleg fals elvárás, hogy mindenki képezze ki magát profi 3D modellezővé, de szerencsére az internet tele van izgalmas és 3D nyomtatásra kész dolgokkal. A most bemutatott gyűjtemény például a világ nagy múzeumainak gyűjteményéből tartalmaz egészen megdöbbentő mennyiségű modellt.

Az egyre jobban duzzadó AI az oktatásban, vagy a mesterséges intelligencia és a tanítás keresztmetszetében található online fórumokat böngészve egy érdekességre lettem figyelmes: ismét mintha az lenne, hogy egyre inkább informatikusok mondják meg, hogy mit és hogyan is kellene tanítani, illetve ezeknek az eszközöknek hol lehet az oktatásban a helye.

Ebben néha felmondják a kötelező ‘projektek’ (leginkább előadott prezentációkat értve ez alatt), vagy éppen ‘kollaboratív felület’ mantrát, de valójában az, amiért igazán és őszintén tudnak lelkesedni az a Notebook LM, hiszen ott bármilyen dokumentumból pillanatok alatt készíthetünk podcast-ot, videót, sőt, és ez most az abszolút nagy újság , infografikát.

És valóban: fantasztikus, gyönyörű, és szakmailag is kifejezetten vállalható infografikák özönlötték el ezeket a csoportokat. Amikor esetleg felveti azt, hogy ‘no de ez akkor egy frontális óra lesz az infografikával, nem?’, akkor gyorsan jön a ‘kis csoportokban dolgozzák fel a gyerekek’ standard válasz, de valójában, azt gondolom, hogy nem csoportokban dolgozzák fel, hanem egy gyönyörű prezentációs eszközzel lettünk gazdagabbak.

Amikor utánanézünk, hogy ezeket az oktatási segédleteket előállító felhasználók kik is, sokkal gyakrabban találunk fejlesztőt, informatikust, vagy abból az irányból érkezőket, mintsem pedagógust. Ők pedig teljes mellszélességgel lelkesednek, hiszen a legutolsó emlékük talán az volt, amikor biológia órán egy unalmas fekete-fehér képen kellett bekarikázni a párosujjú patásokat. Ehhez képest pedig egy ilyen infografika maga a vizuális kánaán. Az egyik csoportban kifejezetten úgy írtak a Notebook LM infografikáról, mint az oktatásban a ‘hiányzó láncszem’-ről. És bár kétségtelen, hogy az a pillanat, amikor Comenius kitaéálta, hogy metszeteket tegyenek a tankönyvekbe szemléltetésként, a pedagógia történetének meghatározó pillanata volt, nem gondolom, hogy mostanra a szemléltető ábrák hiánya, minősége okot adna erre a lelkesedésre. Tudniillik nem az a kérdés, hogy mi ez, hanem az, hogy mire jó? Nagyon izgalmas oktatási eszköznek tűnt az interaktív tábla annak idején, többen pedagógiai paradigmaváltást kiáltottak - mint kiderült azóta: hiába. És nem azért, mert az interaktív tábla önmagában egy rossz eszköz, hanem azért, mert nem, hogy nem új paradigma, hanem kifejezetten a frontális prezentációk támogatására alkalmaz, azzal segít egy már meglévő, és nem pont túl progresszív, paradigma még mélyebb beágyazásában.

Hasonlóképpen imádják sokan a Kahoot-ot, és társait. Ami valójában nem tesz mást, mint a feleltválasztós teszteket kicsit izgalmasabbá, online, és csapatokban elvégezhetővé teszi. Azaz: pontosan ugyanaz a paradigma, mint a papíron kiadott feleletválasztós tesztek esetében. Ez ugye a csokival leöntött brokkoli esete, amikor egy a diákok számára (szerintünk) kedves, élvezhető mázzal öntjük le a ‘nehéz’, ‘unalmas’ tananyagot. Ami véleményem szerint tévút: nem arra kellene erőfeszítést tennünk, hogy minél finomabb legyen az a csoki, hanem arra, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne elérhetővé, érthetővé (netán szerethetővé) tenni azt, amit tanítani szeretnénk.

Szintén sok tesztkészítő szakértő nőtt ki az AI bugyraiból, hiszen sokan kifejezetten büszkén dicsekszenek azzal, hogy egy AI alkalmazás milyen jó kis tesztsort csinált. Aki foglalkozott tesztkérdések készítésével, írásával, tudja, hogy egy tesztkérdést így, AI-val elkészíteni jó minőségben (elsőre) szinte lehetetlen. Olyan kérdéseket lehet generálni, amelyek tényszerűen ‘visszakérik’ a tananyagot, pl. azt, hogy mikor született egy költő, vagy mikor ért véget egy háború. Arról, hogy mennyi valós tudás van emögött (pl. összefüggések értelmezése) már sokkal kevesebbet tudhatunk meg. A probléma az, hogy a közepesen rossz minőségű,valójában értelmetlen teszteket generálni nagyon egyszerűvé vált. Régen még igaz volt az a mondás, hogy ‘egy rossz pörköltet megfőzni kb. annyi idő, mint egy jót’, de ez mára közel sincs így. Bárki 3 perc alatt bármilyen tankönyv szövegéből képes számtalan tesztkérdést generálni - a kérdés az, hog ymiért, és ez mit mond el a tanulók tudásáról. Én azt gondolom, hogy igaz az az állítás, hogy minél könnyebb egy tesztkérdést automatizálni, annál kevesebb valódi információt ad a válasz a tanulók tudásáról. És akkor most a tesztkérdések validálásáról nem beszélek, és nem lepődünk meg, ha egy feladatban az egyik oszlopban évszámok vannak, a másikban pedig események, és össze kell párosítani az 1848-as évszámot az ‘1848-as forradalom’ eseményével. Az AI ugyanis nem gondolkozik - ezt a tesztet publikálóknak illene.

Összefoglalva, érdemes lehet az AI hihetetlen forradalma mellé helyenként egy kis pedagógiai tudást és gondolkodást is tenni.

Mindig veszélyes, amikor valaki új paradigmáról beszél, többnyire ködösítést takar. Ezért is vagyok nagyon óvatos azzal, hogy vajon a vibe-kódolás jelent-e új paradigmát a tanításban (a tanulásban semmiképp), de a tanári munkában talán. Ha paradigmaváltásról nem is, de újfajta tanári munkamechanizmusról biztosan beszélhetünk. Jó példája ennek, ami a minap történt velem.

Molekuláris biológiát tanítottam és azon belül is a polimeráz láncreakció volt a téma (a COVID óta a PCR rövidítés mindenkinek ismerős, ha nem is a legkellemesebb emlékeket idézi fel. A bemutatásához mindenképpen valamilyen szimulációra van szükség, senkinek nincsen olyan laborja egy középiskolában, amivel értelmesen meg lehetne csinálni és még akkor sem biztos, hogy az, hogy egy szürke gépbe löttyöket öntök és a végén kijön egy lötty többet ér a tanulás szempontjából, mint egy olyan animáció vagy szimuláció, ami pontosan bemutatja a folyamatot. A célom viszont az volt, hogy ne én mondjam el a dolgot, hanem a diákoknak kellen megértenie.

A mesterséges intelligencia iskolai alkalmazása joggal ver egyre nagyobb hullámokat. Minél inkább érezzük, hogy elkerülhetetlen lesz, annál jobban tartunk tőle, hogy miként is fog ez pontosan kinézni. Azt gondolom, hogy a korlátlan AI-optimizmus általában nem pedagógusok, hanem a technológia oldaláról érkezők sajátja. Salman Khan (a Khan akadémia atyja) elsőként kezdte el beépíteni a ChatGPT-t a saját online oktatási rendszerébe (ez a Khanmigo), és erről egy erősen elfogult, lelkesítőnek szánt (de tanárok számára gyakran talán felületes) könyvet is írt. Mi azt gondoltuk végig, lassan 2 év intenzív AI-val eltöltött idő után, hogy lehetne-e vajon olyan ajánlásrendszert kidolgozni, ami nem borítja fel azonnal az iskolai rendet és folyamatokat, ugyanakkor óvatosan kijelöli az AI helyét (jelenleg) az oktatásban. Ezt teszteltük, vannak iskolák, ahol bevezették, most megosztjuk az olvasóinkkal is.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak mi vagyunk igazán lelkesek a vibe-kódolástól, hanem az egész világ. Pár napja elérhetővé vált a mesterséges intelligenciák új generációja és ezek közül is kiemelkedik a Google Gemini 3.0-s verziója, aminek egyik erőssége pont a kódolás. Egészen lenyűgöző, hogy akár egyetlen promptból is mire képes (itt egy példa). Ez azonban nem minden, kijött egy izgalmas segédprogram is a vibe-kódoláshoz.

Történt, hogy az egyik angol tankönyvben (ráadásul nem is haladó szinten) belefutottunk a Nash-egyensúly fogalmába. Azt kellett elmagyaráznom (és nekik a tankönyv olvasmánya alapján megérteniük), hogy ha egy tengerparti szakaszon egy fagyiárus mellett megjelenik egy másik, az egy idő után azt fogja eredményezni, hogy ... node nem szeretném elrontani annak a játékát, akik esetleg nem ismeri ezt a játékelméleti fogalmat, és szeretné azt lejátszani azt annak az interaktív animációnak a segítségével, amit ehhez gyorsan vibe-kódoltam.