A tanári pálya márpedig menő(zés)?
Vezércikk - 10 éve
AZ ALÁBBI CIKKET 10 ÉVE ÍRTAM, EGY TED TALK KAPCSÁN - MA IS ELÉG AKTUÁLIS (ELTEKINTVE A SZEMÉLYES VONALTÓL, AZ IGAZÁBÓL MINDEGY)
Futótűzként terjedt Joós Andrea tanár TEDxDanubia előadása az internetes sajtóban. Mivel láthatóan hullámokat vert Andrea, mi is elgondolkodtunk, hogy mi is lehetett az, ami annyira vagy tetszett az embereknek, vagy nem (IDE KATTINTVA tekinthető meg az előadás). Azért is fontosnak tartom ezt, mert több pontban magam is érintett vagyok, hiszen azt a rendszert, amiről Andrea beszél, én vezettem be először és használom 2011 óta. És rögtön az első kérdés: mi az, amit ez az előadás elmond? Mi lehet vajon az üzenete? Én ebben kettősséget éreztem; volt egy tartalmi (szakmai) és egy motivációs, elsősorban az érzelmekre ható szintje. A lapozás után mindkét jelentésréteget elemzem, illetve megpróbálom az előadás előnyeit, illetve hátrányait a kommentek fényében értelmezni.
A mesterséges intelligencia forradalma nemcsak a mindennapi életünket alakítja át, hanem az energiafogyasztás világát is – sokkal drámaibb mértékben, mint azt elsőre gondolnánk. Miközben egy AI-válasz vagy kép elkészítése apróságnak tűnhet, a háttérben működő adatközpontok óriási áramot emésztenek fel, gyakran fosszilis forrásokból. A technológiai óriások százmilliárdokat költenek új adatközpontokra és speciális hardverekre, amelyek folyamatosan pörögnek, hogy kiszolgálják az egyre növekvő igényeket – és ezzel együtt egyre nagyobb terhet rónak az energiahálózatokra és a környezetre. Az alábbi 15 tény jól mutatja, milyen mértékben nő az AI energiaéhsége, és miért kell erről mindannyiunknak tudnia.
Az Edutopia nevű oldalon jelent meg egy
Újra szakmai napot rendezünk mindazoknak, akik szeretnének mélyebben megismerkedni azzal, hogyan használhatják a mesterséges intelligenciát a tanításban. Az egész napos (9-től 16 óráig tartó) napon gyakorlat orientáltan, a praxisból kiindulva segítünk mindenkinek, hogy az AI használata beépüljön a pedagógiai mindennapokba. A szakmai napon sok egyéb mellett arról lesz szó, hogy:
Megjelent a study mode - magyaruk 'oktatás és tanulás' eszköz a ChatGPT-ben, és ezzel - ahogy több helyen írták - gyakorlatilag be is fellegzett a tanároknak. Ki akarna egy tanórán fárasaztó feladatokat végezni, amikor a ChatGPT MINDIG kedvesen, zavaró tényezők nélkül, tökéletesen képes pótolni minket, szerencsétlen hús-vér tanárokat.
Nem is olyan régen még Photoshop tudás kellett ahhoz, hogy egy kép hátterét eltávolítsuk. Én (nyelvtanárként) nagyon szeretem ezt a funkciót, hiszen remek alkalom arra, hogy spekuláljunk egy képről az, hogy nem látjuk a hátteret (azaz a kontextust). Ehhez most egy ún. mini-tool-t ajánlunk, amelynek hatalmas előnye, hog yingyenes, korlátlan (legalábbis én még nem tudtam kifárasztani, bár igaz, hogy nem ipari mennyiségben szerkesztek képeket), és még csak regisztráció sem kell hozzá - ezzel remek iskolai eszköz is lehet belőle, ha szeretnénk, hogy a diákok dolgozzanak vele, és készítsenek ilyen preparált képeket.




