Amióta megjelentek a nagy nyelvi modellekre épülő mesterséges intelligenciák, a ChatGPT és társaik, szinte mindenkiben az a kérdés motoszkál, hogy vajon mennyire okosak ezek a rendszerek. Papagájok csupán, amik értelem nélkül ismételgetnek dolgokat vagy valami olyasmi van mögöttük, ami hasonlít az emberi gondolkodásra. Egyáltalán hol van a különbség a gondolkodás és aközött, ami pontosan úgy néz ki, mint a gondolkodás? Erre egyhamar nem fogunk tudni válaszolni, de egy érdekes kísérlet eredményét megosztjuk.

Milyen jó lenne, ha az órákra meg lehetne hívni a világ legnagyobb tudósait, hogy meséljenek a szakterületükről, vagy akár csak az életükről. A legnagyobb tudósokat közül sokt azért is nehéz meghívni, mert sajnos már nem élnek. Szerencsére van egy oldal a Web of Stories (IDE KATTINTVA), ahol nagyon sok fontos tudós, majd később művészek, társadalmi aktivisták interjúit gyűjtöttek egybe. Az oldal angolul van, de a videók szövegleiratai is elérhetők. A legjobb az eglszben, hogy pont tanórán jól használható, négy-öt perces darabokra tagolták a filmeket, amiket így remekül lehet használni akár úgy is, hogy csoportok más-más videókat kapnak meg, amiket egymásnak bemutatnak. Mutatunk pár példát arra, hogy melyik videókat lehet remekül felhasználni:

Nagyon sokfelé lehet olvasni a tanulási stílusokról. Az elképzelés szerint minden egyes emberre jellemző, hogy mi a legjobb módja annak, ahogyan ő maga tanulni tud. A három legnagyobb kategória az auditív (hallás után tanuló), vizuális (olvasással, filmekkel jól tanuló) és a mozgásos típus (aki a dolgok manipulációjával tud tanulni). Mások ehez még további al- és melléktípusokat is rendelnek, így lehet szó szociális, verbális vagy akár logikai típus is. A tanulási stílusokról lehet tanulni az egyetemen, tanártovábbképzéseken, online teszteken mérheti meg bárki, hogy ő vagy a gyereke, tanítványa melyik stílushoz tartozik. Egy egyszerű internetes kereséssel is ömlik ránk az információ arról, hogy ekként kell differenciálni, a tanulási stílusok figyelembe vételével kell a gyerekeket hatékonyan tanítani. Érdekes, hogy a tudományos kutatások nem feltétlenül támasztják alá, hogy egyáltalán lenne olyan, hogy tanulási stílus.

Sokan mondogatjuk, hogy a modern pedagógia nem csak módszertani, hanem legalább annyira térszervezési kérdés is. A klasszikus iskola és osztályterem tökéletesen kiszolgálja a 19. századi oktatási modellt. Kaszárnya-logikára felépített épületekben a frontális tanításra berendezett termekben ülnek a passzív befogadók, a diákok. A '70-es évektől épített új iskolák ugyan a kaszárnya helyett inkább a hivatalok elrendezését követték, de a tanterem elrendezése nem változott. Könyvünkben külön fejezetet szenteltünk annak, hogy milyen lehet az a tér, ami megfelel az új pedagógiai kihívásoknak. IDE KATTINTVA tizenhat izgalmas osztályterem tekinthető meg, de talán még érdekesebb az ITT TALÁLHATÓ tanulmány.

Kisgyerekkoromban nagyapám hetente leültetett minket a maga által eszkábált kvarclámpa elé, ahol aztán fél órát ülnünk kellett fejünkön a szintén általa készített szemüveggel. Meg volt győződve arról, hogy nagyon jót tesz nekünk ezzel, hiszen így lesz elég D-vitaminunk, ami nélkül girbe-gurba angolkórós unokái lennének. Ma már tudjuk, hogy a D-vitamin pótlást tablettában érdemes beadni és a kvarcolás jobban segítette a bőrrák kialakulását mint a helyes csontképződést. Mindez egy olyan tudományos összefoglaló (review) kapcsán jutott eszembe, ami pár napja megjelent mindenféle hazai lapban is.

Új, minden eddiginél nagyobb és alaposabb tanulmány jelent meg a számítógépek tantermi használatáról a minap (ITT OLVASHATÓ). A kutatók az USA katonai főiskoláján vizsgálták a hallgatók eredményeit egy bevezető közgazdaságtan kurzuson, úgy, hogy a több mint 700 diákot véletlenszerűen osztották három csoportba. Voltak, akik olyan órán vettek részt, ahol tilos volt bármiféle számítógépet használni, mások használhattak tabletet, aminek folyamatosan képernyővel felfelé az asztalon kellett lennie, míg az utolsó csoportba járók teljes interneteléréssel használhattak laptopot, a tanár csak akkor szólt rájuk, ha látványosan mással voltak elfoglalva. Az eredmények hasonlóak ahhoz, amit a korábbi vizsgálatok mutatnak: a számítógépet használók (mindegy, hogy milyen formában) rosszabbul teljesítenek azoknál, akik hagyományos módon jegyzetelnek. A különbség nem nagyon nagy, de szignifikáns és nem is elhanyagolható (a szórás 18%-a). Nem ez az első ilyen vizsgálat és nem az első hasonló eredmény, olyan kutatás is van, ami kimutatta, hogy nem csak a géppel jegyzetelők eredménye múlik, hanem a mellettük ülőké is. Egy elemzés fel is veti (ITT), hogy jelen pillanatban az lenne a legtanácsosabb, ha betiltanánk a technikai eszközöket a tanulásban.

olyan sokat mondogatja mindenki, hogy milyen fontos az iskola digitalizálása és mennyire fontos része az oktatásnak az IKT, hogy ezt hajlamosak vagyunk készpénznek venni. Érdekes módon azonban nincs nagyon sok olyan kutatás, ami adatokkal támasztaná ezt az állítást. A vizsgálatok egy része nagyon nagy mintákat hasonlít össze (jellemzően országokat), ahol leginkább csak azt lehet nézni, hogy van-e IKT vagy nincs, de azt már kevésbé, hogy azt mire és miként használják. Más vizsgálatoknál sem egyértelmű, hogy az IKT használat a tanulásnak melyik rétegét, melyik szeletét fejleszthetné. Mivel pár éve úgy adódott, hogy két ugyanolyan képességű osztályban egymást követően kellett a mozgásokat tanítanom, úgy éreztem, esetleg magam is megpróbálkozhatnék valamilyen kutatással. Az ebből született cikk a minap jelent meg a Scientix Observatory-ban (IDE KATTINTVA).

Az év végén sokan visszatekintenek, összegeznek, listákat készítenek, így tett a rangos Nature magazin is, ami többek között közölte a legnehezebben kiirtható tudományos mítoszok listáját is (ITT), ezek között jelent meg egy olyan, ami nekünk tanároknak is érdekes lehet. A negyedik helyre ugyanis az a vélekedés futott be, hogy mindenkinek van valamiféle megfelelő tanulási stílusa, amiben atékonyan tud tanulni. Eszerint az elképzelés szerint lennének például vizuális típusok vagy éppen olyanok, akik hallgatás alapján tanulnak jobban. A dolog annyira népszerű gondolat, hogy számtalan helyen beszélnek róla, tanítják, alapoznak továbbképzéseket rá (egy leírás van itt). A gond vele csak az, hogy semmilyen vizsgálat, tapasztalat nem támasztja alá, hogy ez így lenne.

Egy hónapja jelent meg és jelentős port kavart az OECD tanulmánya a laptopok iskolai használatáról. Mi is írtunk róla és meg is fogalmaztuk az értelmezésével kapcsolatos aggályainkat (ITT), az OECD kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a technika bevezetése magában az iskolákba nem sokat jelent. A neo-ludditák úgy érezték, hogy végre igazolva lett amit mindig is mondtak: a technika elbutít, elidegenít, árt. Valójában pedig csak arról volt szó, hogy a technika magában semmit nem jelent, ha nincs hozzá megfelelő pedagógia, ha nincs hozzá megfelelő elképzelés, hogy miért is kellene.

Pár napja megjelent egy újabb kutatás, az eredménye kevésbé bombasztikus, így jó eséllyel nem fogja majd megjárni az országos médiát és a blogoszférát, pedig nagyon alapos és nagyon megfontolandó dolgokról szól. A kutatást a European Schoolnet végezte két éven át nyolc ország több mint negyven iskolájában. Az iskolákban különféle felállásokban, különféle szcenáriókban vizsgálták az IKT eszközök használatát, a kutatók hosszas megfigyeléseket végeztek az osztálytermekben, interjúkat készítettek, felméréseket csináltak. Az eredmények elolvashatók projekt oldalán (Creative Classrooms Lab).

Érdekes cikket találtam, ami a Journal of Cognitive Science című tudományos lapban jelent meg 2011-ben és a többszörös választásos tesztek hatékonyságát vizsgálta. A többszörös választásos tesztek nagyon népszerűek, a mi érettségi rendszerünkben is gyakran előfordulnak, de nagyon sok kritika is éri őket. Leginkább az, hogy nem segítik elő a valódi gondolkodást, az elmélyült tanulást. Az IKT-val foglalkozó tanárok számára ez azért is lehet érdekes, mert a különféle programok, e-learning rendszerek előszeretettel alkalmaznak ilyen teszteket. Előnyük, hogy a számítógép is ki tudja javítani őket, hátrányuk, hogy nem derül ki belőle, miként gondolkodott a diák és tudjuk, hogy hibás úton is lehet helyes eredményre jutni.

Nos Jeri Little és munkatársai azt vizsgálták, hogy a tanulási folyamat közben végzett felmérés hogyan befolyásolja a végső eredményt ha ez a felmérés többszörös választásos és ha rövid kifejtős típusú. A diákoknak egy rövid szöveget adtak, azután következett egy gyakorló teszt, tovább olvashatták a szöveget majd egy végső teszten derült ki, mennyit tanultak meg a szövegből. Meglepő módon a leghatékonyabban a többszörös választás segítette elő tanulást.