Az oktatásban valahogy mindig feltűnnek csodaszerek, messiások és többnyire az a sorsuk, mint az önjelölt messiásoknak lenni szokott. Jobb esetben kiderül, hogy a beígért fantasztikus változás, forradalom és csodaszép jövő csak nagyon korlátozottan igaz, rosszabb esetben pedig az derül ki, hogy semmi sem igaz az ígéretekből, sőt adott esetben az ellenkezője az. Így járt például a szóképes olvasástanulás módszere, amit a ’70-es években az egész országban bevezettek, bár alapos tudományos bizonyíték nem volt a hatásosságára. Míg az angol nyelvben az első 2-300 szó megtanulásához akár még hatékonyabb is lehet, a hagyományos betűzésnél, de a továbblépés már ott is nehézkes, a magyar nyelv sajátosságai miatt még ez a hatás sem figyelhető meg. A szókép vitát végleg és vitathatatlanul a modern fMRI vizsgálatok zárták le, kimutatva, hogy az olvasás során az agy nem képeket tárol, tehát erre alapozni a tanítást sem célszerű.

Kicsit hasonló a helyzet a számítógépek iskolai használatával, a várakozások felülmúlták a tudományos vizsgálatok eredményeit. Természetesen a laptopot minden gyereknek programok a politika számára népszerűek, lehet fotózkodni az átadott gépekkel, a program modernnek tűnik, és talán a zsíros közbeszerzések is vonzóak egy politikus számára. Sok országban volt kisebb vagy nagyobb laptop program, de a mérések alapján vitatható a hatásuk. Nem könnyíti meg a tisztánlátást, hogy nem egyszer egyéb reformokhoz kötve zajlott a számítógépek bevitele a tanításba, így nem könnyű eldönteni, hogy a látott javulás például a PISA eredményekben (például Portugáliában, Észtországban) biztosan ennek tudható-e be. Sok a kiábrándító eredmény is (Uruguay, Izland, Ruanda), összességében azt lehetett megállapítani, hogy a többnyire választásokhoz kapcsolódó hardver-eső (ilyet láthattunk mi is) néha még kifejezetten káros is, a nagyon tervezett, a pedagógiára fókuszáló programok pedig hozhatnak valamennyi sikert.

Hogy ez így van, annak nem kellene igazán meglepőnek lennie. Az iskolai számítógép használat apostola Seymour Papert már 1996-ban írt arról, hogy a számítógépek bevezetése az iskolába a teljes pedagógia újragondolása nélkül tökéletesen értelmetlen. Érdekes jóslatot is mond: A megújulás az iskolán kívülről érkezik majd, amikor a diákok otthon használják ezeket az eszközöket. Izgalmas vitaindító lehet, hogy miben és milyen mértékben volt igaza, de meglehet, nincs sok időnk foglalkozni vele, mert itt van a következő messiás, most éppen az AI.

Miről szól még a cikk?
Az eddigi legnagyobb tudományos vizsgálatról az AI használatáról. Arról, hogy miként lehet a vizsgálatot félreértelmezni és milyen következtetéseket érdemes levonni belőle.

Sok olyan dolog van, ami józan paraszti ésszel egyértelműnek tűnik, de amint a tudomány egy kicsit megvakargatja, kiderül, hogy nem is pont úgy vannak a dolgok, ahogyan azt a közvélekedés tartja. Szinte mindenki egyetért abban, hogy képernyőn olvasni messze nem olyan jó a diákoknak, mint könyvben, de tényleg így van-e, és ha igen, akkor mi ennek az oka. Utanájártunk és nagyon érdekes dolgokat találtunk. Meglehet, hogy nem is a képernyőket kellene betiltani az iskolában, hanem a nyomtatott könyveket! Persze nem erről van szó, de érdemes megnézni, mit is mond pontosan az idegtudomány az olvasásról napjainkban. IDE KATTINTVA bárki elolvashatja, mit találtunk.

Közismert tény és józan ésszel is belátható, hogy a digitális kütyük káros hatással vannak a gyerekekre. Tudjuk, hogy ugyanolyan függőséget okoznak, mint a drogok, ráadásul hozzájárulnak a koncentrációs készség leépüléséhez, tulajdonképpen az ADHD kialakulásához, nem véletlen, hogy ahogy nő a kütyühasználat, úgy nő a figyelemzavarosok száma is. Nem véletlen, hogy az országok, melyek korábban az oktatás digitalizációjának élharcosai voltak, sorra fújnak visszavonulót és vennék ki az eszközöket a gyerekek kezéből. Azt is mindenki tudja, hogy pont a figyelemipar fő vámszedői, a nagy techmilliárdosok mind eltiltják a gyerekeiket ezektől az eszközöktől, ők csak tudják, hogy miért.

A baj ezzel a gondolatsorral, hogy pontosan olyan, mint az égési sebre tejfölt ajánlani, hiába köztudott és hiába diktálja ezt a józan ész, a valódi tudományos álláspont ennél sokkal cizelláltabb. Ahogyan a tejföl is hűtheti az égett területet, ami fontos, de erre a célra sokkal jobb például a hideg víz vagy a jég, ebben a közvélekedésben is ott vannak az igazság magvai, csak, ahogy olyan gyakran derül ki a tudományos megközelítés kapcsán, a helyzet kicsit vagy éppen nagyon bonyolultabb annál, mint amit elsőre gondolnánk. Az is tény, hogy az első tudományos közlemények, amik a digitális eszközök hatásáról szóltak még maguk is elég elnagyoltan foglalkoztak a problémával, de mára már sokkal cizellátabb a tudásunk róla, ami alapján a szélsőséges megoldások biztosan nem hatékonyak.

Kicsit fellengzős, hogy ennek a cikknek a tudomány címkét adtam, hiszen a szigorú tudományosság mércéjét biztosan nem üti meg az, amiről írni szándékozom, de talán tanulságos. Ha más szempontból nem, hát azért is, hogy mi mindenre lehet jó a mesterséges intelligencia.

Az iskolámban (AKG) az első négy év (7.-10.) a diákok komplex természettudományt tanulnak, epochális rendszerben. Évfolyamommal egy ilyen négy éves szakasz végére értünk és ez jó alkalom volt a reflexióra is. Az utolsó dolgozat mellett megkértem őket arra, hogy reflektáljanak az elmúlt négy évre. Ennek egyik része volt, hogy adják meg, hogyan változott a viszonyuk a tantárgyhoz ez alatt az idő alatt. Ennek elemzésében, értelmezésében a mesterséges intelligencia volt a segítségemre.

A történelem sok olyan esetet ismer, amikor a politika anélkül határozott el valamit, hogy a tudomány bármennyiben is támogatta volna az intézkedések indoklását. Franciaországban a 18. század közepén tiltva volt a krumpli fogyasztása, mert úgy vélték, az okozza a leprát (függetlenül attól, hogy leprásokról már a Biblia is ír, míg krumpli csak alig kétszáz éve volt akkor Európában), a természettudós Antoine Augustin Parmentier kitartó munkájára volt szükség, hogy végül megszülethessen a gratin dauphinois és a crique ardéchoise.

Úgy tűnik, sokban hasonló a helyzet a mobiltelefonok iskolai betiltásával kapcsolatban is. Az egyik legtöbbet hangoztatott érv az volt, hogy a diákok lelki fejlődésének, pszichés állapotának, mentálhigiénéjének tesz jót az, ha az iskolában el vannak zárva a telefonjaiktól. Ezt mindenki evidenciaként kezelte, hiszen a kütyü rettenetes dolog, és biztos, hogy azzal teszünk jót a gyerekeknek, ha távol tartjuk őket tőle. Röppent is a szabályozás nem csak minálunk, de egész Franciaországban és az Egyesült Királyság több iskolájában is.

Mostanra már eltelt annyi idő, hogy ennek a hatásait is lehet vizsgálni, szigorúan a tények figyelembe vételével. Ezt tették a University of Birmingham kutatói, Victoria Goodyear és társai, akik az eredményeiket a nagyon rangos Lancet című tudományos szaklapban jelentették meg (IDE KATTINTVA). A vizsgálatba 20 olyan iskolát vontak be, ahol tilos volt a mobilok használata és 10 olyat, ahol a szünetekben nem korlátozták, hogy van-e telefon a gyerekeknél. A kutatásba bevont diákokat (akik statisztikailag reprezentálták az angol diákokat) azután jól bevált kérdőívekkel vizsgálták a mentális állapotuk szempontjából.

A kutatók számára mindig nehézség, ha olyan vizsgálatról kert valahol hírt adni, ami nem talált semmi lényeges különbséget, ahogy a mondás is tartja, az nem hír, ha a kutya harapja meg a postás, csak az, ha a postás a kutyát, ebben az esetben azonban nem véletlen, hogy egy ilyen nagy presztízsű tudományos szaklap helyet adott a tanulmánynak. A várakozásokkal ellentétben ugyanis semmiféle különbséget nem találtak a két csoport között. Pont ugyanannyi volt a szorongás, a depresszió, a problémás közösségi média használat és az énkép-zavar a gyerekeknél függetlenül attól, hogy az iskolában elővehették-e a telefonjukat vagy sem.

Fontos megjegyezni, hogy a tanulmány nem azt bizonyította, hogy a telefonhasználat nem káros a mentális egészségre, csak azt, hogy az, hogy valaki az iskolában hozzáfér a telefonjához vagy sem, nincs hatással erre. Erős kapcsolatot sikerült kimutatni a problémák és a telefonnal töltött idő között. Minél többet lóg egy gyerek a telefonján annál inkább lesznek problémái. Egyszerűen csak az derült ki, hogy az iskolai tiltás nincs igazán befolyással a mobiltelefonnal eltöltött időre, eddig sem az iskola volt az a hely, ahol a legtöbbet nyomkodták a telefonjukat a diákok és azok, akiknek erre az iskolai szünetekben nem volt lehetőségük, gond nélkül pótolták a lemaradást iskola után.

Ami természetesen felveti annak a kérdését, hogy akkor mit ér a tiltás? És vajon nem lenne-e fontosabb a démonizálás helyett a felelős használatra tanítani?

Amióta megjelentek a nagy nyelvi modellekre épülő mesterséges intelligenciák, a ChatGPT és társaik, szinte mindenkiben az a kérdés motoszkál, hogy vajon mennyire okosak ezek a rendszerek. Papagájok csupán, amik értelem nélkül ismételgetnek dolgokat vagy valami olyasmi van mögöttük, ami hasonlít az emberi gondolkodásra. Egyáltalán hol van a különbség a gondolkodás és aközött, ami pontosan úgy néz ki, mint a gondolkodás? Erre egyhamar nem fogunk tudni válaszolni, de egy érdekes kísérlet eredményét megosztjuk.

Milyen jó lenne, ha az órákra meg lehetne hívni a világ legnagyobb tudósait, hogy meséljenek a szakterületükről, vagy akár csak az életükről. A legnagyobb tudósokat közül sokt azért is nehéz meghívni, mert sajnos már nem élnek. Szerencsére van egy oldal a Web of Stories (IDE KATTINTVA), ahol nagyon sok fontos tudós, majd később művészek, társadalmi aktivisták interjúit gyűjtöttek egybe. Az oldal angolul van, de a videók szövegleiratai is elérhetők. A legjobb az eglszben, hogy pont tanórán jól használható, négy-öt perces darabokra tagolták a filmeket, amiket így remekül lehet használni akár úgy is, hogy csoportok más-más videókat kapnak meg, amiket egymásnak bemutatnak. Mutatunk pár példát arra, hogy melyik videókat lehet remekül felhasználni:

Nagyon sokfelé lehet olvasni a tanulási stílusokról. Az elképzelés szerint minden egyes emberre jellemző, hogy mi a legjobb módja annak, ahogyan ő maga tanulni tud. A három legnagyobb kategória az auditív (hallás után tanuló), vizuális (olvasással, filmekkel jól tanuló) és a mozgásos típus (aki a dolgok manipulációjával tud tanulni). Mások ehez még további al- és melléktípusokat is rendelnek, így lehet szó szociális, verbális vagy akár logikai típus is. A tanulási stílusokról lehet tanulni az egyetemen, tanártovábbképzéseken, online teszteken mérheti meg bárki, hogy ő vagy a gyereke, tanítványa melyik stílushoz tartozik. Egy egyszerű internetes kereséssel is ömlik ránk az információ arról, hogy ekként kell differenciálni, a tanulási stílusok figyelembe vételével kell a gyerekeket hatékonyan tanítani. Érdekes, hogy a tudományos kutatások nem feltétlenül támasztják alá, hogy egyáltalán lenne olyan, hogy tanulási stílus.

Sokan mondogatjuk, hogy a modern pedagógia nem csak módszertani, hanem legalább annyira térszervezési kérdés is. A klasszikus iskola és osztályterem tökéletesen kiszolgálja a 19. századi oktatási modellt. Kaszárnya-logikára felépített épületekben a frontális tanításra berendezett termekben ülnek a passzív befogadók, a diákok. A '70-es évektől épített új iskolák ugyan a kaszárnya helyett inkább a hivatalok elrendezését követték, de a tanterem elrendezése nem változott. Könyvünkben külön fejezetet szenteltünk annak, hogy milyen lehet az a tér, ami megfelel az új pedagógiai kihívásoknak. IDE KATTINTVA tizenhat izgalmas osztályterem tekinthető meg, de talán még érdekesebb az ITT TALÁLHATÓ tanulmány.

Kisgyerekkoromban nagyapám hetente leültetett minket a maga által eszkábált kvarclámpa elé, ahol aztán fél órát ülnünk kellett fejünkön a szintén általa készített szemüveggel. Meg volt győződve arról, hogy nagyon jót tesz nekünk ezzel, hiszen így lesz elég D-vitaminunk, ami nélkül girbe-gurba angolkórós unokái lennének. Ma már tudjuk, hogy a D-vitamin pótlást tablettában érdemes beadni és a kvarcolás jobban segítette a bőrrák kialakulását mint a helyes csontképződést. Mindez egy olyan tudományos összefoglaló (review) kapcsán jutott eszembe, ami pár napja megjelent mindenféle hazai lapban is.