Newseum - hírek múzeuma
Letölthető anyagok - 15 éve
Éppen a médiáról kellett órát összeállítanom, amikor beleakadtam a Newseum nevű (ITT TALÁLHATÓ) oldalba. Az ötlet egyszerű, egy adott nap újságjainak a címoldalát lehet PDF formátumban letölteni. Eddig összesen kb. 900 dokumentum között kereshetünk, és folyamatosan frissül az oldal. Ez azt jelenti, hogy teljesen aktuálisak is lehetünk, én például kiválasztottam 3 újság címlapját ugyanarról a napról, és a diákok feladata az volt, hogy kizárólag a címlap alapján összeállítsanak egy rövid beszámolót az adott városban legfontosabbnak tartott, címlapra kerülő eseményekből. Sokat kellett ehhez viszonylag gyorsan olvasni, össze kellett foglalni az eseményeket, és a végén beszéltek is róla. Teljes siker, és 45 percig egyfolytában dolgoztak - persze szavakat kérdeztek, illetve fontos lehetett, hogy röviden írásban is össze kellett foglalniuk az eseményeket ... vagyis elég egyszerű input alapján lehetett nagyon érdekes, hasznos órát tartani.
Az
A Fővárosi Levéltár oldala igazi kincsesbánya! Irodalomból és történelemből nagyon izgalmas lehet az a gyűjtemény, ami a költő pereinek dokumentumait gyűjti össze (
A blogokat olvasgatva, illetve a Pedagógia-online beszélgetéseit hallgatva azon tűnődtem, hogy vajon milyen hidakat is kellene vernünk és kik / mik közé nekünk, akik az oktatás szereplőinek tartjuk magunkat. Adott mindenek felett a kutató, aki a neveléstudománynak igencsak örül, meg él is belőle (ha szerencséje van), és olyan dolgokkal foglalkozik, amit szeret. A beszélgetésben Nahalka István mondta, hogy a pedagógusok (az egyenlet másik oldalán) ugyanakkor szakirodalmat egyáltalán nem olvasnak. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy netán a neveléstudomány szakkifejezéseit sem tudják helyesen használni, máris kitárul az a szakadék, ami főlé hidat illene verni. A 'lövészárkokban' dolgozó, adminisztrációtól, a leépítésektől, az óraszám emelésétől, és ki tudja mitől nem sújtott pedagógus társadalom van tehát a másik oldalon, akit egyfolytában továbbképzésekre küldözgetnek ráadásul, ahol semmi használhatót nem kapnak. Márpedig nekik a gyakorlati, kézzelfogható ötletekre, receptekre volna szükségük, nem pedig (számukra gyakran teljesen marginális) kutatások statisztikai elemzésének részletes bemutatására. Különben is, az egyetemi katedrán állók 'soha nem láttak élő gyereket osztályban'.
A képregénykészítés nagyszerű elfoglaltság lehet az órán. Jól használhatjuk dialógusok tanítására, vagy bármiféle téma, könnyed, játékos feldolgozásához. Az interneten külön kultúrája alakult ki a LEGO képregényeknek, ilyeneket mutat be a Flood blog is (
Talán mindenki hallott már a Microsoft forradalmi szerkezetéről a Kinectről. Egy olyan mozgásérzékelős irányítórendszerről van szó, aminél nincs szükség semmilyen speciális kütyüre, a rendszer ételmezi az emberi test mozdulatait. A hardver eredetileg az XBox játékkonzolhoz jött ki, és elsőként vicces játékok irányítására lehetett használni. Már akkor feltűnt a szakértőknek, hogy a kütyü csatlakozása egyszerű USB és a rajta átfolyó adatok nincsenek titkosítva, így könnyen használható akár egy PC-vel is. Nem sokat kellett arra várni, hogy lelkes amatőrök előálljanak különféle megoldásokkal, amikkel a Kinect mindenféle számítógéphez csatlakoztatható.
Nagyon szeretem azokat az alkalmazásokat, amelyek segítenek elkerülni a videók feltöltésével, szerkesztésével, konvertálásával kapcsolatos nehézségeket, amelyek szinte teljesen elveszik néha az ember kedvét a munkától - vírusos pendrive-on behozott házi videók, 200 MB-os 1 perces bemutatók, vagy rengeteg szabály és technikai részlet egyeztetése - mindkettő az oktatás, tanulás rovására megy ilyenkor. Ezért is tetszett meg az Intervue.me nevű oldal, amikor a minap olvastam róla (
A Tsunami Maps (
Ahogy kezdünk megbarátkozni a Twitter szolgáltatással, úgy látjuk egyre több hasznát is. Nagyszerű eszköz az információszerzésre, hogy tudjuk, mi van a világban és mi van a barátainkkal, de ennél sokkal több is. Nagyszerű eszköze lehet a visszajelzésnek is. ehhez nincsen másra szükség csak egy közös címkére, úgynevezett hashtagre. Ha például a Kodály Iskola sulinapjáról van szó, akkor ez lehet a #kodalynap. Ezek után könnyen megjeleníthetünk minden olyan üzentet, amiben ez a címke szerepel és máris van egy, az sms-falakhoz hasonló visszajelző rendszerünk.




