Mit tanulhatunk a játékokból?
Vezércikk - 14 éve
A számítógépes játékok egyre jobban betörnek a mindennapokba. Egy-egy játék megjelenését a hollywoodi kasszasikereke premierjéhez hasonló felhajtás kísér és a legnagyobb címek nyitónapi bevételei sokszorosan felülszárnyalják azt, amit egy film hoz a konyhára a készítőknek. A nappaliknak ma már alapvető kiegészítője a játékkonzol, társasági szórakozás wii-vel vagy Kinecttel játszani és ha valaki azt mondja, hogy esténként játszik a számítógépen, senki nem gondolja reménytelen szociopatának.
A fiatalok, a digitális bennszülöttek persze még több időt tudnak tölteni a számítógép előtt a játékokkal. Ahogyan arról a neves játékkutató Jane McGonigal is beszélt (ITT), a játékosok képesek fókuszálni, kitartóak és mindig arra törekednek, hogy meghaladják önmagukat. Ilyen diákokra vágyunk, nem? Úgy tűnik azonban még több is van, amit tanulhatnánk a számítógépes játékokról. Bror Saxberg a neves oktatáskutató láthatóan beleszeretett egy számítógépes játékba, ITT ÍR a tapasztalatairól és gondolatairól, miközben a frissen megjelent Skyrim című játékkal játszik.
A Flickr (
Korábban is írtunk már arról, hogy pénteken és szombaton Budapesten felsorakoznak az alternatív oktatási intézmények a Van másik iskola! elnevezésű rendezvényen (
Mesékre mindig szükség van, akár az irodalom tanításához, akár idő kitöltésre, akár önálló feladatnak. A mesék jelentik a gyerekek számára a belépést az irodalomba, de a felnőttek se nagyon lehetnek meg nélkülük. Jó, ha mindig elő tudunk kapni egy-egy az alkalomra való mesét.
A mai napig, azaz 2011. november 21-ig már jóval több jelentkezőnk van a Microsoft PIL Akadémiára (részletek
A modern pedagógiában egyre többen hangoztatják, hogy fontos lenne a valós életből vett problémákat tanítani, az is slágertéma, hogy mennyire mesterséges a tudás tantárgyakra osztása, hiszen az életben azok a dolgok, amikkel foglalkoznunk kell a legritkább esetben szűkülnek csak le egy akadémiai diszciplínára. A korábban emlegetett 21. századi tanulási képességek (
Nem működik. Ezt kellett kimondanom a chat használatáról az osztályteremben. Ez azért nem annyira meglepő, hiszen minek is használnánk a chat-et, amikor az osztályban egyszerűbb a valódi (személyes) kommunikáció. Miért is chat-elnénk, ha beszélgethetünk is. Ugyanakkor azon is töprengtem, hogy ha már egyszer ennyire élvezik a gyerekek a chat-et, nem lehetne mégis helyet szorítani neki a módszertani palettán. Végül is mit tudhat a chat, amitől érdekessé válhat? A válasz: anonimitás. Az egyetlen előnye a 3D-s kommunikációval szemben az, hogy elbújhatunk álnév mögé. Ha pedig így van, akkor érdekes lehet egy olyan játék, ahol a egymást megpróbáljuk 'lebuktatni'. Részletek a kísérletről, és annak eredményéről a lapozás után!
Onision egy vlog-ot (videó blogot) csinál, méghozzá - nyelvtanárok számára - elég érdekesen. Rövid, 2-3 perces videókban mondja el, hogy mit is gondol számára fontos dolgokról (pl. barátság). A videókat általában szívesen veszik, hiszen tinédzserekről szól, és egy kvázi tinédzser szerkeszti. Ha bármilyen témakörben szükségünk lenne egy pár perces, picit lelkizős videó anyagra, érdemes a YouTube-on Onision csatornájára kapcsolódni, amely
Többször is írtunk már arról, hogy hamarosan IKT országjárásba kezd több cég és szervezet. A Kool-túra elnevezésű sorozat első állomása Dunaújváros volt. Szerencsére nagyon sok tanár volt kíváncsi arra, milyen újdonságokkal szolgálhatnak a számukra, így az egész délután lázas tevékenységben telt. Jelen volt a Cartographia, a Műszaki és az Apáczai kiadó, a Balázs-Deák Kft, az Educatio Nonprofit Kft. és természetesen a SMART táblák forgalmazója az LSK Hungária is. Miközben egy helyszínen előadások zajlottak, az egyes standokon lehetett érdeklődni, beszélgetni. Ott volt a TanárBlog is, és megpróbáltuk egy kicsit oldani a megszokott kereteket, így egy vérbeli teleshopos előadásban mutattuk be a TanárBlog kínálatát. Az eseményről egy rövid videót is készítettünk, ami
Egyre több szó esik arról, hogy milyen szerepe lehet a játékoknak az oktatásban. Izgalmas például erről Jane McGonigal TED előadása (




