Dunaújvárosban jártunk
Hírek - 14 éve
Többször is írtunk már arról, hogy hamarosan IKT országjárásba kezd több cég és szervezet. A Kool-túra elnevezésű sorozat első állomása Dunaújváros volt. Szerencsére nagyon sok tanár volt kíváncsi arra, milyen újdonságokkal szolgálhatnak a számukra, így az egész délután lázas tevékenységben telt. Jelen volt a Cartographia, a Műszaki és az Apáczai kiadó, a Balázs-Deák Kft, az Educatio Nonprofit Kft. és természetesen a SMART táblák forgalmazója az LSK Hungária is. Miközben egy helyszínen előadások zajlottak, az egyes standokon lehetett érdeklődni, beszélgetni. Ott volt a TanárBlog is, és megpróbáltuk egy kicsit oldani a megszokott kereteket, így egy vérbeli teleshopos előadásban mutattuk be a TanárBlog kínálatát. Az eseményről egy rövid videót is készítettünk, ami IDE KATTINTVA tekinthető meg. A rendezvény végén a megjelentek értékes nyereményekkel lehetettek gazdagabbak.
A show természetesen folytatódik (ahogy ITT OLVASHATÓ) a következő állomások: Veszprém, Lovassy László Gimnázium – december 1. (csütörtök) Makó, Makói Általános Iskola és AMI, Almássy Tagintézmény - december 16. (péntek).
Egyre több szó esik arról, hogy milyen szerepe lehet a játékoknak az oktatásban. Izgalmas például erről Jane McGonigal TED előadása (
Gyorsan változó világban élünk. Számalan dolog, ami számunkra úgy tűnik nem is olyan régen még a mindennapok része volt, a diákjainknak már relikvia. Ezért is lehet érdekes ez a fényképsorozat (
Ismét megrendezésre kerül - többek között a SMART támogatásával - az. V. Aquaprofit-Polgár Sakknap - 2011. november 19., szombat. Helyszín: Magyar Telekom Székház Budapest I.ker, Krisztina krt. 55.
Mindig nagy öröm, ha volt tanítványunk kezdeményezéséről számolhatunk be. Most éppen Molnár Péter blogjáról / weboldaláról, akit évekig volt szerencsém tanítani. Ő aztán beleszeretett Spanyolországba, a nyelvbe és a kultúrába, felvételizett spanyol szakra, ki is mert egy időre, majd elkezdett gondolkodni azon, hogy mihez is kezdhetne. Már Spanyolországban is elkezdett blogolni, elég jól és érdekesen írt. Aztán azon töprengett, hogy milyen kreatív, másoknak is hasznos tevékenységgel tudná az egyetem mellett keletkező szabadidejét, energiáját lekötni. Nos, ebből lett a KultúrTapas (
Bárhol is tanít az ember, fontos és hasznos lehet azt látni, hogy miként is csinálják ezt mások. Ezért lehet izgalmas és érdekes az alternatív iskolák fesztiválja, amit november 25-én 14 és 18, 26-án 10 és 17 óra között rendeznek meg, a helyszín az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (
Egészen megdöbbentő hatású tud lenni a Hány rabszolga dolgozik neked? elnevezésű oldal (
A Storify nevű oldal segítségével (
Nagyon fontos - bár kevésbé kellemes - témáról forgatott dokumentumfilm sorozatot (illetve készített egy nagyon komoly weboldalt) a CNN (
November 10-én ért véget Washingtonban az innovatív tanárok világbajnoksága, a Partners in Learning Global Forum 115 projekt versenyzett az eseményen és hat kategóriában hirdettek győzteseket. Cikkünkben röviden összefoglaljuk, hogy milyen tanárok, milyen projektek ítéltettek idén a világ legjobbjainak. (A jövő évi verseny hazai válogatójáról 




