Milyen a jó képzés
Hírek - 14 éve
Vitathatatlan, hogy a jó tanár képzi magát, ebben az önképzésen túl a tanártovábbképzések is fontos szerepet töltenek be. A módszertani megújulásnak egyik fontos része az IKT használat elsajátítása, hiszen ez az az eszköz, amiről csak kevés tanár tanulhatott az egyetemen és még kevésbé láthatott mintát arra, hogyan érdemes az IKT eszközöket használni a saját tanáraitól. Mégis sokaknak vannak rossz tapasztalatai a továbbképzésekről és sokan mondják azt rájuk, hogy vagy értelmetlen időpocsékolás volt az egész vagy ugyan a képzés alatt nagyon izgalmasnak tűnt a dolog, de a mindennapi tanítási gyakorlatba aztán nem épült be semmi belőle. Ezért gondoltuk, hogy érdemes lenne felmérni, mi is az, amit a tanárok elvárnak egy IKT képzéstől, mit tartanak fontosnak és mi az, ami szerintük nem annyira lényeges.
Kérdőívünket több mint száz tanár töltötte ki, akiknek ezúton is köszönjük, hogy vették erre a fáaradságot. A Funscreen tabletet (ILYET), Horváthné Toró Csilla, a budapesti Petőfi Gimnázium tanára nyerte, gratulálunk neki! A válaszok összesítéséből kiderült, hogy olvasóink viszonylag jártasnak tartják magukat az IKT területén (3,9 az 1-től 5-ig terjedő skálán, a szórás 1,15) és sokat is használják az órákon is (4,08, a szórás 0,75). Abban tulajdonképpen mindenki egyetértett, hogy szüksége van képzésre (4,45, a szórás 0,75).
A Pulitzer center rengeteg témához kínál óravázlatokat. A témák aktuálisak, és jó minőségben dolgozták fel őket. Sokszor jelent gondot, hogy egy aktualis eseményből hogyan készítsünk a tanórán valóban használható tananyagot, óravázaltot. Ebben segít az oldal, amely
Könyvekről, olvasásról, borítókról tanultunk, és én megpróbáltam összegyűjteni néhány kreatív és kevésbé sikerült könyvborítót. Többé-kevésbé sikerült is, de elég sokat szenvedtem vele. Gondolhattam volna, hogy lesz olyan tanítványom, aki tudja a megoldást. A Bad book covers oldalán (
Népszerű mostanában a 7 milliárdos határt várni - már ami a népességet illeti. A Guardian is így gondolta, azonban nem elégedett meg a gondolattal, hanem egy nagyon egyszerű, világos, informatív interaktív 'Föld népessége' alkalmazást készített (amely
Holnap születik meg a hétmilliárdodik földlakó. A fenti szám pedig azt mutatja, hányadik voltam a Földön én, amikor megszülettem. Mindezt a BBC nagyszerű kalkulátorával számoltam ki, ami
November 18-án, pénteken indul útjára a SMART által szervezett Interaktív Kool-Túra, ahol minden látogató színvonalas programmal találkozhat, valamint sok érdekességet láthat, tanulhat, tapsztalhat, kipróbálhat. Emellett beszélgetni is lehet majd - többek között akár velünk is személyesen - ami legalább annyira hasznos szokott lenni, mint egy előadás. Fontosak ezek az alkalmak, mindenkit szeretettel invitálunk hát ide: Széchenyi István Gimnázium, aula (2400, Dunaújváros, Dózsa György út 15/a.), már délután 13:00-tól, egészen 17:30-ig. Előadások, bemutatók, nyeremények, játék, sok információ. A szervezők mindenkit szeretettel látnak, nem csak Dunaújvárosból. A mellékelt digitális meghívó további részleteket is tartalmaz. Kalandra fel!
Fontos kérdés az internet biztonság. Ha a diákokkal gyakran használjuk, akkor kifejezetten fontos, hogy arra is megtanítsuk őket, miként kell használni, mire kell vigyázni, mitől kell tartani. Ezért is jöhetne jól egy olyan oldal, ahol érthetően, de szórakoztatóan tanulhatják meg mindezt.
Mielőtt bármilyen alkalmazással dolgoznék az órán, igyekszem nagyon átgondolni, hogy vajon valóban értelmes-e az IKT használata, azaz többet kapok-e az IKT-tól, mintha csak a tábla-kréta kombóval dolgoznék. Most a feladat az volt, hogy könyvajánlókat készítsenek egymásnak a diákok (középfok körül tudnak angolul, de bármilyen nyelven lehet csinálni). Ezt csináltuk: párban dolgoztak gép előtt (pontosabban azzal a Fujitsu rendszerrel, illetve a Microsoft multi-point szerverével, amelyről részletesebben 




