Mi hír a nagyvilágban?
Hírek - 14 éve
Hiába sütött ki a nap, nem állt meg az IKT világ sem. Lássuk, mi mindenről adott hírt ezen ahéten az IKT Híradó:
"A héten több pályázatot és eseményt is beharangoztunk (például ezt és ezt és ezt és ezt és ezt és ezt és ezt és ...), elutaztunk a világ két egymástól igen távoli pontjára, megnéztük az élet térképét, számítógépes játékokat játszottunk a tanteremben, megnéztük milyen egy digitális kottagyűjtemény, jártunk a kalózegyetemen és ókori térképeken, hírt adtunk a build&lead díjnyertes játékról, az új TV maciról. Sorolhatnám, de nem teszem tessék böngészni!"
A PIL Akadémia mostani tananyaga folytatja a vizualizációk témáját. Ezúttal arról lesz szó, hogy mi magunk miként manipulálhatjuk a képeket és hogyan készíthetünk akár magunk is filmeket. Természetesen az adotok látványos megjelenítéséről is szót ejtünk. A témához illendően most a szokásosnál is több videó mutatja be az egyes programok és alkalmazások használatát.
Kevés unalmasabb dolog lehet a gyakorlásnál, érdemes tehát minden eszközt megragadni, hogy izgalmasabbá tegyük. A különféle edutainment játékok általában nem pont azt tartalmazzák, ami az embernek éppen kéne, nem pontosan az a példa, amit tanítottunk, nem pontosan olyan sorrendben jönnek a feladatok, ahogyan mi szeretnénk. Az egyszerű tanárban felmerül a vágy, hogy milyen jó lenne, ha ő is csinálhatna könnyedén ilyen játékokat.
Mindent megtanulhatunk a Google maps alkalmazásról egy (nem is olyan) új játék segítségével. A Maps Cube (
Diákjaimmal a molekuláris biológiáról tanultunk és azt a feladatot kapták, hogy készítsenek el egy újságot 2050-ből, amiben az akkori újdonságok, hírek szerepelnek. A feladat célja az volt, hogy gondolják át milyen lehetőségei, kihívásai vannak a biotechnológiának. Az elkészült újságokat (amik természetesen csak elektronikus formában léteztek) azután megosztották velem, én pedig a jól sikerülteket a többiekkel. Mielőtt belevágtak volna a munkába, csokorba szedtem nekik azokat a webes eszközöket, amik jól jöhetnek.
'Unalmas a tankönyv!' hallgatom elég gyakran angoltanárként a gyerekektől. De most visszavágtam: 'Tényleg unalmas? Írj másikat!'. Persze, csak nevettek, pedig kár volt. Mivel egy csoportommal pont egy hónappal az év vége előtt fejezzük be a könyvet, gondoltam, az utolsó hónapban abból tanítom őket, amit ők írnak. Választhatott mindenki témát (párban dolgoztak), egyeztettük, hogy ne mindenki ugyanazt csinálja, majd kijelöltünk 'mérföldköveket' (pl. mikorra kellett a nyersanyagot, a forrásokat, az első feladatokat leadni stb.), hogy - amennyire lehet - ne 1 délután alatt szülessenek a művek. Két hét múlva - csodák csodája - elkészült összesen 25 fejezet B1+, B2 és C1 szinten. Nemsokára közzé is teszünk anyagokat, de még folynak az utómunkák. Az mindenesetre látszik, hogy legalább 7-8 kifejezetten tanítható anyag született, helyenként meglepőan igényes tipográfiával, sőt, van olyan is, aki SMART Notebook-ban készítette az anyagot (az órán is ilyet használunk sokszor). A projektről a
Mi is az a TeachMeet? A koncepció egyszerű: tanárok beszélnek tanároknak olyan dolgokról, amiket ők csináltak, sikeresnek, jól működőnek vagy éppen ellenkezőleg, problémásnak, nehéznek találtak. Az alkalom lényege, hogy nagyon laza, oldott hangulatban történik és a klasszikus változatban az egyes előadások kifejezetten rövidek, gyakran csak három percesek, az előadók sorrendjét is sorsolják. Három perc valóban csak arra elegendő, hogy az ember bedobjon egy ötletet, felvessen egy problémát. Természetesen igazán fontos az egyes előadások közti szünet, a kávézás, ahol beszélgetni lehet az előadókkal, egymással. Szeretettel várunk mindenkit, kis előadással is lehet érkezni, erre
Régóta használom a Film-English nevű (
A múlt héten volt szerte a világon (leginkább az USA-ban) a Teacher Appreciation Week (azaz a tanárok megbecsülésének a hete). Ezen a héten (illetve május 8-án) kis ajándékokkal köszöni meg a társadalom a tanárok munkáját. Elgondolkodtam azon, mit is jelent nekünk mindez, és mit is hozott ez a hét itthon és külföldön a megbecsülés hete mellett. Szombaton a NYESZE konferenciáján jártam, és ott hangzott el egy előadásban, hogy a kis majmok is csak az alfahímtől hajlandóak tanulni, akárkitől nem. A kérdés az, hogy a (magyar) tanárok társadalmi elismertsége hogyan viszonyul egy ilyen alfahím szerephez ... lapozás után egy érdekes tanárellenes blogról, valamint egy angol cikkről szeretnék beszámolni.




