Angol rövid filmeken keresztül
Nyelvoktatás - 14 éve
Régóta használom a Film-English nevű (ITT TALÁLHATÓ) blog anyagait, és rémülten láttam, hogy mindeddig nem írtam róla itt, a TanárBlogon. Nem véletlenül kapott nem kevés mindenféle szakmai díjat a Film-English, több érdemes is van. Először is látszik, hogy gyakorlatban kipróbált anyagokat tesz közzé (vagy nagyon profi tanár írja, aki tökéletesen el tud képzelni egy valós osztálytermi helyzetet). Mindenesetre nem csupán filmeket szór elénk, hanem óravázlatokat, letölthető feladatlapokat, segédanyagokat is kapunk. Több mint 2 éve él a blog, havi 2-4 bejegyzéssel. Persze nem minden lesz mindenkinek megfelelő, nekem sem minden téma jön be, ugyanakkor ha csak 15-20 érdekes óravázlatot találunk itt, már megéri körbenézni!
A múlt héten volt szerte a világon (leginkább az USA-ban) a Teacher Appreciation Week (azaz a tanárok megbecsülésének a hete). Ezen a héten (illetve május 8-án) kis ajándékokkal köszöni meg a társadalom a tanárok munkáját. Elgondolkodtam azon, mit is jelent nekünk mindez, és mit is hozott ez a hét itthon és külföldön a megbecsülés hete mellett. Szombaton a NYESZE konferenciáján jártam, és ott hangzott el egy előadásban, hogy a kis majmok is csak az alfahímtől hajlandóak tanulni, akárkitől nem. A kérdés az, hogy a (magyar) tanárok társadalmi elismertsége hogyan viszonyul egy ilyen alfahím szerephez ... lapozás után egy érdekes tanárellenes blogról, valamint egy angol cikkről szeretnék beszámolni.
Az IKT használattal kapcsolatos (többnyire érzelmi alapú) fenntartások között gyakran szerepel az, hogy mennyire természetellenes, elidegenítő a számítógépek használata. Aki így gondolja, azt biztosan megbotránkoztatja mejd, ha arról számolok be, miként használtuk a számítógépeket egy erdei iskolában. Minden évben eltöltünk egy hetet a diákjainkkal valahol Magyarország hegyei között. Ezek az erdei iskolák (természettudományos terepgyakorlatok) a tantervünk fontos részét képezik, itt van helye annak, hogy sokféle terepi vizsgálatot elvégezzenek a diákok és megismerkedjenek a temészettudományos vizsgálódás módszertanával is.
Sok kínos pont van az osztályfőnöki munkában, ilyen a szexuális felvilágosítás, de az is, amikor drogokról, alkoholról, dohányzásról beszélgetünk. Fontos és megkerülhetetlen témák, amikről beszélni kell, mégis gyakran röhögcsélés vagy kínos feszengés a vége. A tanár fél bizonyos dolgokat kimondani, a diák pedig nem meri bevallani, hogy mi az, amit már tud és mi az, amit nem.
Mi minden történik az interneten egyetlen perc alatt? Erre ad választ egy újabb érdekes videó. A lapozás után megtekinthető (sajnos angolul), de néhány adaton érdemes elgondolkozni. A sávszélesség, illetve a felhasználók számának bővülése az online tartalom robbanását hozza magával. Például nemsokára percenként 100 000 twitter bejegyzés fog születni. Néhány további érdekes adat (percenként): 30 órányi újonnan feltöltött videó a YouTube-on, 6 millió Facebook oldalletöltés, 20 millió képet nézünk meg a Flickr-en, valamint 47 000 alkalmazást töltünk le. Ugyanakkor szintén percenként 45 rosszindulatú oldalt jelentünk be, és a világ internet forgalma egyetlen perc alatt 230 000 DVD-re férne rá. 2015-re várhatóan már 15 milliárd eszköz lesz az internetre kötve, 11-szeresére nő a mobil internet forgalom, 3-szorosára a globális internet forgalom. Íme, ezt a (szép új?) világot jósolják nekünk most. És ahogy ígértük, mindez vizuálisan is vonzó formában megtekinthető a lapozás után.
Egyre több olyan program van, amivel körülnézhetünk az égen, vagy éppen a csillagok között. Ilyen a nagyszerű Worldwide Telescope (
Így szólt hozzám egy kollégám,a mikor meghallottta, hogy a diákok az iskolánkban elindították a
Mivel az elmúlt hét a környezet, a természet témaköréhez kapcsolódott iskolánkban, ezért kerestem egy olyan egyszerűen használható programot, amit a gyerekek még nem ismertek és sokoldalúan használható. Rövid keresgélést követően akadtam rá a
Gondolom, egyre többen hallottak már az Instagramról, ez az a mobiltelefonos alkalmazás, amivel a nem túl jó mobiltelefonnal készített képekből sokkal gynegébb minőségűeket lehet készíteni. Pár előre beállított szűrő közül lehet választani, amivel régies hatást adhatunk a képnek. Az egész nem egy nagy csoda, de mégis hallatlanul népszerű lett, sokmillió felhasználóval. Legutóbb arról lehetett hallani, hogy a Facebook egymilliárd dollárért vette meg a céget.




