Napórát mindenkinek
- 6 éve
A napóra egészen csodálatos dolog és biztosak lehetünk benne, hogy sok diák érdeklődését leköti. Mindezek mellett kiválóan használható arra is, hogy a Föld mozgásairól, esetlegesen a geometriai vetületekről tanítsunk vele. Az INNEN LETÖLTHETŐ ingyenes Shadows szoftver arra használható, hogy megunknak is készítsük egyet. Vagy akár sokat és nagyon sokfélét is. Érdemes akár csak arról is beszélgetni a diákokkal, hogy vajon miért pont azokat az adatokat igényli a program, amiket meg kell adnunk neki. Ha pedig valami még komolyabbra vágyunk a programmal akár asztrolábiumot is készíthetünk magunknak.
A klímaváltozás mára az egyik olyan fontos kérdés lett, amely megkerülhetetlen az iskolai mindenapokban is. Fontos, hogy erről kézzelfogható, konkrét adatok segítségével (is) beszéljünk a diákokkal. Az egyik égető kérdés a különböző közlekedési eszközök környezetszennyező hatása. A co2nsensus (
Nagy sikernek örvend a Codycolor (
A technika iskolai megjelenésének egyik érdekes leírása a SAMR-modell. A modellt Ruben R. Puentedura dolgozta ki (pl.
Idén az iskolánk egy saját maker space boldog tulajdonosa lehetett. Ez annyit jelent, hogy érkezett egy újabb (szebb, jobb) 3D nyomtató és egy lézervágó is. Ez utóbbi jóval nagyobb és jóval drágább is, mint a már több helyen megszokott 3D nyomtatók. Egy ilyen masinával papírt, műanyagot, fát vághatunk nagy pontossággal és (ami a 3D nyomtatóhoz képest hatalmas előny) gyorsan. De hogyan kerülhet be egy ilyen eszköz az iskola mindennapjaiba?
Egyre többen keresünk online tesztelésre a lehető legrugalmasabban használható megoldást. A HASHTAG.SCHOOL tesztmotorjában összesen 17 feladattípus közül választhatunk. Ha iskolában szeretnénk használni, 2 perc alatt alatt elkészíthetjük saját csoportunkat, ahol kioszthatjuk az elkészített tesztsorokat, amit a diákok kitölthetnek. Ha kicsit jobban átböngészitek a Haladó beállításokat, olyan funkció is van, hogy egy megadott időponttól indul a teszt, valamint az is, hogy csak bizonyos ideig írhatják - majd lezár - de az is személyre szabható, hogy hányszor tölthessék ki - magadhatjuk azt is, hogy csak egyszer - nyilván - így nek lehet ismételni. Személyre szabható visszajelzések is vannak, de ezeket is ki lehet kapcsolni, így marad a 'száraz' lényeg - a teszt!. Próbáljátok ki,
Itt az ősz, újabb cikk jelent meg arról, hogy a számítógépek valójában hátráltatják az oktatást, ezúttal a Családinet oldalon (
Nem szeretek különösképpen applikációkról írni, mert hasznukat erősen korlátosnak gondolom az oktatásban. Most mégis kivételt teszek, mert nagyon szórakoztató (bizonyos szempontból) a Magnus nevű művészeti app (




