Irány az űr!
Letölthető anyagok - 14 éve
Nagyszerű kis program a Kerbal Space Program (ITT TALÁLHATÓ), saját űrprogramot indíthatunk a segítségével. Elsőként az adott modulokból meg kell építenünk a saját űrhajónkat, majd kipróbálhatjuk, hogyan is műküödik. Nem csak látványos a program, de még a fizikát is teljesen pontosan tudja ezért kifejezetten alkalmas arra, hogy valamiylen probléma-alapú projekt tárgya legyen. Elég ugyanis, ha csak a célt mondjuk meg (hatékony űrhajó építése, föld körüli pálya elérése stb.) és hagyjuk, hogy a diákok csoportokban kidolgozzák a lehető legjobb megoldást.
Versenyt hírdethetünk, hogy ki tud jobb, hatékonyabb rakétát tervezni, de abban is összemérhetik az erejüket, hogy ki tudja például föléd körüli pályára állítani az űrhajót. Nem is olyan egyszerű dolog, mint amilyennek hallatszik, ráadásul tudni kell hozzá mindent, ami a newtoni mozgásokkal kapcsolatos. A program még erősen fejlesztési fázisban van, érdemes időről-időre visszanéázni az oldalra, hogy milyen újdonságok kerültek bele.
A TanárBlog és a Microsoft IKT Akadémiájára (részletek
Sokat lelkeldenztünk már Kodu-ról (
A 22frames nevű oldal (
Kedves kollégák! Az alábbi kérdőívben arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit gondoltok az IKT (információs és kommunikációs technológiák - azaz a digitális fényképezőgéptől az online tananyagokig minden) használatát segíteni kívánó képzésekről.
Természetesen nagyon könnyű elhatározni, hogy megtanulunk - ha lehet, egyedül - egy nyelvet, és megint más dolog ezt véghez is vinni. Most belenézünk egy olyan rendszerbe, amely sokak tapasztalata szerint képes arra, hogy megtanítson nekünk egy idegen nyelvet. Azért azt tudnunk kell, hogy nincs az a kiválóan összerakott rendszer, amely erőszakkal a gép elé tud minket ültetni. És most a lapozás után betekintünk a
Immár megerősödve, még több információt, érdekességet kínálva indul újra a TanárBlog IKT hírportálja, az IKT Híradó! Itt olyan hírek, érdekességek, aktualitások jelennek meg, amelyek nem annyira az IKT osztálytermi használatához tartoznak, viszont hasznosak, érdekesek lehet gyakorló pedagógusoknak is. Íme egy csokorra való a heti termésből:
Hosszú ideje folyik az ötletelés arról, hogy miként lehetne közelebb hozni az iskolában elsajátított tudást közelebb hozni mindahhoz, ami a való életben lényeges. egyes kutatások szerint a valódi tanulásunknak csak 30%-a az, amit formális (iskolai) keretek között teszünk meg, míg a többit informális csdatornákon (tévé, múzeumok, könyvek stb.) szerezzük meg. Többféle megközelítés is született arra, hogy a kétféle tudást közelítsük egymáshoz, több-kevesebb sikerrel. Az érettségihez közelítők számára különösen fontos lehet, hogy a pályaválasztásra készülve találkozhassanak olyanokkal is, akik nem csak tanítják, hanem akár csinálják is az egyes tudományokat.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire is lehet egyszerű egy feladat, ha számítógépteremben vagyunk. Azt hiszem, megtaláltam a legeslegegyszerűbb feladatot, ami ráadásul működik is. Az órán a 'sport' volt a témánk, és egy kellemes, multi point szerveres teremben voltunk (hogy ez mi, arról 




