Új helyen az érettségi vizsgák
Angolos ötletek - 13 éve
Aki mostanában próbálta az érettségi vizsgák előző évi anyagait az OH oldaláról letölteni, talán ugyanazt tapasztalta, amit én - az érettségi vizsgák elkerültek régi helyükről, mivel az OH oldala is megújult (közoktatás helyett például már köznevelés olvasható). Íme, itt elérhetőek a vizsgák minden tantárgyból, úgy látszik, idén ezeket e linkeket érdemes elmenteni :)
Egy érdekes, 5 perces videót ajánlanék ma mindenki figyelmébe, amelyben egy amerikai műsorban amerikaiak magyarázzák el azt, hogy mikét és miért működik jól a finn oktatási rendszer. B2 szinten és felette szerintem remekül használható a videó - mondjuk emelt szintű érettésgire készülve - mivel elég sokszor ismételnek meg benne mindent, ugyanakkor világosan kirajzolódnak a finn oktatási rendszer legfontosabb elemei - különösen éles kontrasztban az ameriakiak számára természetes szereppel, amit a közoktatásnak (szerintük) be kell töltenie. A videó
Éppen történeteket írtunk az órán, és azon gondolkodtam, hogy mivel is tudnék segíteni a gyerekeknek, főleg a kevésbé aktív fiúknak. Aztán szerencsére az internet ismét segítségemre sietett, és találtam egy agyonhasznált sci-fi klisék című oldalt, ahol rengeteg olyan közhelyet gyűjtötek össze, amelyek elengedhetetlenek egy rossz (vagy éppen jó!) sci-fi történethez. Az oldal
Megírtuk életünk első tudáspróbáját a tanulói laptopokon! Nagy izgalom előzte meg: fájlt fogadni; számolni; elmenteni és még vissza is kell küldeni; kijavítva visszakapni, s ha hibátlan boldogság, ha nem, akkor sajnos javítani és újból küldeni. Nem kis feladat egy másodikos lurkónak, de nagy örömünkre, mindenkinek sikerült, minden nagyon jól ment. Természetesen, volt, akinek segíteni kellett, de érthető, az új feletti izgalom. Mire negyedikesek leszünk, már fel sem tűnik, hogy ez mekkora munka, türelemmel természetessé szelídülnek ezek a lépések. (
Immár két hete indultak tematikus alportáljaink, ahol rövidebb, egy-egy tantárgy oktatásában felhasználható ötleteket adunk. Eddig a
Ha szeretnénk feldobni az órát némi érdekes aktualitással, akkor feltétlenül mutassuk meg a gyerekeknek (leginkább gimnáziumban) az
Az internetes zaklatás már-már járványos méreteket ölt. Sokkal fájóbb az áldozatok számára, mivel mindenhová követik őket – telefonon, közösségi oldalakon és sms-ben is folyamatos a bántalmazás. Manapság nem is a ’hagyományos’ iskolai zaklatás az igazi veszély, nem csoda, hogy a tinédzserek sokkal nagyobb számban követnek el öngyilkosságot. Mindezek közkézen forgó tételek az internetes zaklatás (cyber bullying) témakörében, egy kutató ezeket vizsgálta. A lapozás után beszámolunk arról, hogy szerinte mi bizonyult igaznak, illetve csupán mítosznak a kutatása alapján.




