• Mekkora Grönland?

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ha a weben elterjedt térképeket nézzük, azt kell gondoljuk, hogy hatalmas. Ez azonban nem teljesen igaz, ugyan ez a legnagyobb sziget a Földön, de jóval kisebb, mint akár a legkisebb kontinens, Ausztrália. Mégsem így tűnik a térképre nézve, aminek az oka, hogy egy gömbfelületet kell valamiképpen síkban ábrázolnunk. A Mercator-vetület sajátossága, hogy az Egyenlítőtől távolodva egyre nagyobbnak mutatja a dolgokat, ezért Grönland (vagy az Antarktisz, esetleg Kanada) messze nem olyan nagy összehasonlítva például Brazíliával vagy Ausztráliával, mint elsőre tűnne.

    Ez így elmondva kicsit bonyolultan hangzik, de szerencsére van arra is jó megoldás, hogy látványosan megmutassuk a diákjainknak, miről van szó. Ez a Mercator puzzle (IDE KATTINTVA), amiben országok körvonalait kell elhelyeznünk a térképen. Elsőre nem tűnik bonyolultnak, de van benne egy kis csavar, ahogy az országokat mozgatjuk a térképen északról délre, változik a méretük is, a Mercator-vetületnek megfelelően. Így azután összehasonlíthatjuk, mekkora lenne a térképen Ausztrália, ha a sarkoknál helyezkedne el vagy éppenséggel mekkorának látszana a térképen lenne Grönland, ha átszelné az Egyenlítő.

  • Boundless - e-kurzusok személyre szabva

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagyon izgalmas kezdeményezés a Boundless nevű oldal, ahol teljesn online kurzusokat állíthatunk össze magunknak már most sok témában. Nekem azért tetszik nagyon az alkalmazás, mert nem egyszerűen digitalizált anyagokat, vagy készített hozzájuk néhány animációt, hanem a tanulás folyamatát próbálja meg minél hatékonyabb eszközökkel segíteni. Ki kell választanunk egy tantárgyat, majd ahhoz kapunk 20-25 leckét. Azonnal tudunk kiemelni, jegyzetelni, cetliket gyártani, összefoglalni, de kapunk ellenőrző kérdéseket is. Sajnos még csak angolul érhető el az oldal, de a működési elve nagyon jó és a következő lépés az lesz, hogy saját kurzusokat tudunk majd így készíteni, és akkor a gyerekeknek valóban elég lesz egy laptop az iskolatáskába.

  • 9,9 millió nyomában

    Vezércikk - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ha jól emlékszem a Facebookon jött szembe velem az isaszegi csatáról készült videó, lett is cikk belőle itt a TanárBlogon. Láthatóan ugyanaz a csapat készítette, mint korábbi mohácsi csatáról szólót (arról is írtunk). Meg szerettem volna nézni, hogy mit csinál még a Történelmi Animációs Egyesület, ami ezt a két filmet is készítette, de az oldaluk (e-history.hu) nem működött. Rákerestem hát a neten és nagy örömömre, nem csak azt találtam meg, hogy átköltöztek a Facebookra, hanem azt is, hogy szerződést kötöttek a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal is, az erről szóló sajtóközlemények itt és itt találhatók. Ebben a sajtóhírben nem esett ugyan szó az animációkról, viszont valamilyen stratégiai játékot emlegettek, amihez sorra készülnek az érdekes csaták. A játék neve Harcmezők, de érdekes módon a sajtóhír nem mutatott rá, hogy hol érhető el a játék. Még az internetes keresők sem segítettek, bármilyen szavakat írtam be, csak sajtóhíreket kaptam linkek nélkül.

    Pedig engem nagyon érdekelt, hogy milyenek ezek a játékok. Nem maradt más hátra, mint közérdekű adatigényléssel fordulni az Archívumhoz, ebben segített a Ki mit tud? oldal, ahol nagyon egyszerűen nyújthatóak be a kérelmek az állami szerveknek. Az én adatigénylésem és az eredménye ide kattintva található. Ha már amúgy is kérdezgettem, hát az is érdekelt, hogy mennyibe került ez egész, hány adóforint ment el rá. Az átküldött szerződésből kiderül, hogy a Nemzeti Archívum bruttó 9,9 millió forintot fizetett összesen három dologért: egy 50 csatát bemutató flash alapú játékért (ez lenne a Harcmezők), egy kereskedelemben kapható játékszoftverhez készített magyar vonatkozású kiegészítőért, valamint öt darab animációs film (25-30 percesek) elkészítéséért, amik magyar hadtörténelem nagy csatáit mutatják be az Árpád-háztól a 16. századig. Nagy örömömre az Archívum válaszában az is benne volt, hogy hol találhatók meg a stratégiai játékok: ide kattintva.

    Bővebben...

  • Az internetes zaklatás árnyának markában

    Vezércikk - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Mindannyian ki vagyunk téve (internetes) zaklatásnak, ám ez különösen igaz a diákjainkra. A Magyar Narancs portálján megjelent, majd sokak által megosztott cikk is erről szól. Szóba kerül a szexting, meg a flaming, illetve néhány halálesettel végződött kiberzaklatási esetet is bemutatnak. Helyesen és jogosan. Mert hogy ilyen van. Meg olyan is van, hogy a gyerekek összeverekednek a szünetben, esetleg kövekkel ’felfegyverkezve’ egymásnak esnek az iskola melletti építkezésen. Az idézett cikk egyébként felveti a tanárok és szülők felesősségét is. Szintén jogosan. A lapozás után személyes tapasztalatok, illetve néhány kutatás segítségével megpróbálom magamban is árnyalni az internetes zaklatásról kialakult képet. Tarts velem, kedves olvasó!

    Bővebben...

  • Elindult a PIL Akadémia új évada!

    Hírek - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Újabb január, újabb PIL Akadémia! Ismét közel 200 tanárral vágunk neki az IKT és a 21. századi pedagógia dzsungelének. Nagy a várakozás, nagyok az elvárások. Az elkövetkezendő mintegy hat hónapban sok minden terítékre kerül majd a virtuális tanulási terektől kezdve a játékokon át egészen a képszerkesztésig. A nyitó konferencia hangulatát egy rövid videóban szeretnénk átadni, amely IDE KATTINTVA található.

  • 3D emberi test

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyon sok olyan program van, amivel az emberi testet nézhetjük meg. Található ilyen a Sulinet Digitális Tudásbázisban is, de tipikusan olyan téma ez, amiből mindig lehet jobbat, érdekesebbet csinálni. A ShareCare oldalon található emberi test (IDE KATTINTVA) a jobbak közé tartozik.

    Nem csak a teljes férfi és női testet nézhetjük meg három dimenzióban körbeforgatva és nem csak az egyes szervrendszereket külön külön, hanem az egyes szervekről is szép 3D modelleket vizsgálhatunk meg. Az oldal segítségével könnyen megérthető és megértethető például a máj érrendszere vagy akár az agykamrák elhelyezkedése. Embertan tanulásához angolul tudó és érdeklődőbb diákok számára nagy segítség lehet.

  • Irodalmi térkép

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Mire jó egy mesterséges intelligencia? Akár arra is, hogy feltérképezze az emberek olvasási szokásait és azokról egy térképet készítsen. Pontosan ezt tudja a Gnod Literature-Map (ITT TALÁLHATÓ).  Ha beírjuk egy szerző nevét, egy térképen láthatjuk, hogy az adott szerzőt olvasók milyen más szerzőket olvastak még. Az egyes szerzők annál közelebb vannak egymáshoz, minél többen választják mindkettőt, így jól definiálható csoportok is kialakulhatnak.

    Ugyan az oldal (természetesen) az angolszász szerzőket ismeri elsődlegesen és mellettük a nagy viláirodalmi művek íróit (Móriczot hiába keresnénk), így is hasznos és meglepő lehet. Használhatjuk irodalomból például arra, hogy a diákok próbálják meg definiálni az egyes csoportokat (pl. T. S. Elliot esetében ITT), de arra is, hogy olvasnivalót ajánljunk egy diáknak, akinek tetszett pl. Dosztojevszkij.

    Bővebben...

  • Könyvek három dimenzióban

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A kihajtós könyvek kicsiknek-nagyoknak egyaránt kedvencei. Azokról a könyvekről van szó, amikben a lap kinyitásával három dimenzióban ugranak elő a kivágott figurák. A Zooburst oldalán (IDE KATTINTVA) ilyeneket csinálhatunk.

    A regisztrációhoz egy angol nyelvű (3 kérdéses) kérdőívet kell kitöltenünk és pár óra múlva már érkezik is a jelszónk és a felhasználónevünk. A használat nagyon egyszerű: az egyes oldalakra képeket tehetünk, vagy gépünkről feltöltve vagy a program galériájából válogatva. Megadhatjuk, hogy ezek miként helyezkedjenek el és milyen gyorsan váljanak láthatóvá. Az egyes képekhez szöveget is fűzhetünk.

    Bővebben...

  • Webes képszerkesztés

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A Citrify nevű online képszerkesztő (ITT ÉRHETŐ EL) nem egy Photoshop, de ingyen elfut egy böngészőben és azért sokmindent megtehetünk vele. Fényképek feljavításához használhatjuk a legjobban, lehetőségünk van a szeplők és ráncok eltüntetésére, a becsillanások kiszerkesztésére.

    Ezen túl még különféle stílusokba (akvarell, print, obama) is átalakíthatjuk a feltöltött képünket. természetesen az elkészült alkotást ezután letölthetjük. A program legnagyobb előnye, hogy bármikor használhatjuk, amikor van internet, akár kisebb kapacitású gépeken is.

    Bővebben...

  • Kérdőívgyártó a Skydrive-on

    Tippek, trükkök - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nagy a verseny az ingyenes tárhelyek szolgáltatói között. Leginkább a Google Drive (Google), a Skydrive (Microsoft) és talán a Dropbox (Dropbox) verseng a felhasználók adataiért. A Google és a Microsoft is gőzerővel fejleszt, hogy lépéselőnybe kerülhessen (ITT írtunk már erről). Eleddig az egyik kétségtelen előnye a Google-nek a Google form, azaz a kérdőívkészítő alkalmazás volt, míg a Skydrive több tárhellyel, illetve többek között az Office ingyenes online verzioójával, valamint a OneNote alkalmazással hasított. Újabb fejlemény a Skydrive-on az Excel survey elindulása, amely segítségével most már a Microsoft oldalán is tudunk kérdőíveket készíteni. Kipróbáltam, egész jól működik, barátságos a felhasználói felülete is, szóval lehet, hogy ismét olyasmit csináltak, ami működik, és még az iskolában is hasznunkra válhat :) Rövid bemutató a lapozás után.

    Bővebben...