Képeskönyv daganatos gyerekeknek
Internet a tanórán - 11 éve
Megvallom, sosem szerettem Bartos Erika könyveit, komoly erőfeszítésembe került, hogy se Anna, se Peti, se Gergő ne tegye be a lábát a gyerekszobánkba és az édibédi gerinctelenekből is csak egy könyvünk volt. Többször el kellett olvasnom, de aztán szerencsére valami véres kalóz-történet letaszította a trónról. Most azonban azt gondolom, hogy Bartos Erika nagyszerű szerző. Az Őrzők Alapítványoldalán érhető el ugyanis a Bátorságpróba című könyv (IDE KATTINTVA), amit ő illusztrált és ami daganatos gyerekeknek meséli el, mi is történik velük. Érthetően, az ő nyelvükön szépelgés nélkül.
Zseniális, egyszerű és mégis sok-sok dologra használható infografikát találtunk. Az
Aki játszott már a Virágkarnevál című társasjátékkal, annak ismerős lehet a címben idézett mondat. A nevezett játék szülői létem egyik megkeserítője volt, kislányom ugyanis valamiért szerette, miközben én ennél unalmasabb dolgot elképzelni sem tudtam. Ez a társasjáték jutott eszembe, amikor kipróbáltam a Fornetti internetes játékát, a Rókalandozót (
Öten ültek az asztal körül csöndbe burkolózva. Nem néztek egymásra, mintha szándékosan kerülték volna a másik tekintetét. Hiszen mit is lehet mondani ilyenkor ...
Izgalmas játék angolul tudóknak a Cellcraft (
A második világháború egyik legvéresebb ostroma Budapestért folyt. A harcok nyomai itt-ott még láthatók a belváros, a Vár házain. Két weboldalt is ajánlunk, amik az esemény feldolgozását segíthetik. A Budapest ostroma nevű oldal
Gyakran ér minket az a kritika, hogy persze nagyszerű mindaz, amit mutogatunk itt a TanárBlogon, de angolul van, magyarul alig érhető el valami, magyarul nem lehet naprakész anyagokhoz jutni. Ezért is örültem nagyon, amikor a
Sokszor és sokat beszélünk arról, hogy milyen is lehetne egy jó közszolgálati médium. Hogyan szolgálhatná a nemzet felemelkedését, próbálhatna meg nem politikai (na jó, nem kizárólag politikai) igények kiszolgálására berendezkedett szervezetként egyre kevésbé népszerű élni életét. És ilyenkor gyakran hozzuk fel a BBC-t, hogy no lám, bezzeg ők. Ha valaki rendszeresen többet időzik a BBC oldalán (vagy nézi az adásait), ennek virtuálisan kézzel fogható bizonyítékait is találja. Kedvencem a
A világ legrégibb egyetem Cambridge egy ideje már gyűjtögeti a könyveket. Aki elmegy Angliában meg is nézheti, de szerencsére ma már nem kell utazni ahhoz, hogy egy kicsit megnézzük, mi minden is van ott. A Cambridge Digitális Könyvtár (




