Elbódultál a virág illatától, kimaradsz egy kört
Internet a tanórán - 11 éve
Aki játszott már a Virágkarnevál című társasjátékkal, annak ismerős lehet a címben idézett mondat. A nevezett játék szülői létem egyik megkeserítője volt, kislányom ugyanis valamiért szerette, miközben én ennél unalmasabb dolgot elképzelni sem tudtam. Ez a társasjáték jutott eszembe, amikor kipróbáltam a Fornetti internetes játékát, a Rókalandozót (ITT TALÁLHATÓ). A játék 1.-4. osztályos diákoknak készült, egyénileg és az osztályok is versenyezhetnek benne. Alapvetően nagyszerű dolog, hogy egy cég veszi a fáradságot és készít egy olyan oldalt, amin a gyerekek játszhatnak és még tanulhatnak is, de én most mégis megvizsgálnám ennek az ajándék lónak a fogazatát.
Öten ültek az asztal körül csöndbe burkolózva. Nem néztek egymásra, mintha szándékosan kerülték volna a másik tekintetét. Hiszen mit is lehet mondani ilyenkor ...
Izgalmas játék angolul tudóknak a Cellcraft (
A második világháború egyik legvéresebb ostroma Budapestért folyt. A harcok nyomai itt-ott még láthatók a belváros, a Vár házain. Két weboldalt is ajánlunk, amik az esemény feldolgozását segíthetik. A Budapest ostroma nevű oldal
Gyakran ér minket az a kritika, hogy persze nagyszerű mindaz, amit mutogatunk itt a TanárBlogon, de angolul van, magyarul alig érhető el valami, magyarul nem lehet naprakész anyagokhoz jutni. Ezért is örültem nagyon, amikor a
Sokszor és sokat beszélünk arról, hogy milyen is lehetne egy jó közszolgálati médium. Hogyan szolgálhatná a nemzet felemelkedését, próbálhatna meg nem politikai (na jó, nem kizárólag politikai) igények kiszolgálására berendezkedett szervezetként egyre kevésbé népszerű élni életét. És ilyenkor gyakran hozzuk fel a BBC-t, hogy no lám, bezzeg ők. Ha valaki rendszeresen többet időzik a BBC oldalán (vagy nézi az adásait), ennek virtuálisan kézzel fogható bizonyítékait is találja. Kedvencem a
A világ legrégibb egyetem Cambridge egy ideje már gyűjtögeti a könyveket. Aki elmegy Angliában meg is nézheti, de szerencsére ma már nem kell utazni ahhoz, hogy egy kicsit megnézzük, mi minden is van ott. A Cambridge Digitális Könyvtár (
A Metropolitan Museum of Art megnyitotta és ingyenesen elérhetővé tette kiadványinak egy részét - közel 400 (nyomtatásban már nem kapható) művet. A gyűjtemény
Lassan szokás, hogy minden év első posztjában írunk arról a számról, ami éppen elkövetkezik. Most sem teszünk másképp, ebben a Number Empire nevű oldal lesz segítségünkre (




