Debrecenbe utazik a SMART IKT roadshow-ja
Hírek - 14 éve
Őszintén szólva nem hittem volna, hogy az LSK Hungária (a SMART hazai hivatalos képviselete) Interaktív Kool-Túra nevű rendezvénysorozata képes lesz ekkora tömegetket megmozgatni. Mivel mi is a meghívottak között vagyunk, érdeklődve mentünk el még novemberben Dunaújvárosba, hogy lesz-e egyáltalán olyan, aki pénteken egy hűvös, ködös, sötét délutánon inkább 1 órával később megy a gyerekért az óvodába, csak hogy interaktív tananyagokat böngészhessen, előadásokat hallgasson az IKT-ról, és beszélgessen velünk. Nos, nagyon kellemes csalódás volt, hogy már az első alkalommal is 100+ kolléga vett részt a programokon, és azóta - ha lehet - láthatóan még nagyobb lett az érdeklődés a sorozat iránt. Mellékeljük a következő rendezvény beharangozóját, amely ezúttal Debrecenben lesz, mégpedig február 10-én, és pontosan itt: Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája 4026 Debrecen, Hunyadi utca 17., és ekkor: 13:00 - 16:30. Sok izgalmas előadás mellett a TanárBlog teljesen szerkesztősége is felvonul majd. Beszélgessünk egy kicsit!
Nagy bejelentést tett a Pearson (Longman kiadó, ha valaki így ismeri még). Egy olyan teljesen ingyenes tanulás szervező rendszert (LMS) csináltak, amely egy hagyományos rendszer minden előnyével rendelkezik, a felhőben van (vagyis nem kell letölteni szoftvert hozzá, és nem kell semmit bűvölni rajta, mint pl. a Moodle-en), viszont tökéletesen együttműködik a Google oktatási alkalmazásaival. Ez nagyo sok jót jelenthet, hiszen két elég komoly cég fejlesztéséről van szó, és már a béta él is. Sajnos még nem lehet belenézni, de már egy bemutató videó felkerült YouTube-ra, illetve rá lehet nézni a funkciókra. Az új oldal neve Open Class (
Nagy felháborodást váltott ki a bonsai macskák esete kb. 10 éve (kiscicákat kellett - állítólag - egy üvegbe tenni, így nem nőttek meg. Persze csak kamu volt, de még az FBI is nyomozott az ügyben). A minap éppen internetes csalásokról kerestem anyagot, amikor beleakadtam a Snopes.com oldalba, ahol átverések és városi legendák valódi kincsesbányáját találtam (
Érdekes dilámmával küzd a fejlett világ: miközben gazdasági és technikai előnyét elsődelegesen a műszaki és természettudományok terén elért fejlettségének köszönheti, ezek a szakmák egyre kevésbé népszerűek. Az oslói egyetemen végzett ROSE vizsgálat tapasztalata szerint a tudományok népszerűsége fordítottan arányos az ország fejlettségével és az adott ország természettudományos oktatásának sikerességével. Régóta tudható, hogy az USA-ban például csak a nagyfokú brain drain tölti fel az egyetemi helyeket, kutatói állásokat. Valamit tenni kell.
Rengeteg helyen látható comic sans betűtípussal, rengeteg témájú kiírás. Legutóbb például az influenza járványról függesztettek ki az iskolámban egy kedveset, szintén comic sans-ban. Egy külön weboldal szakosodott arra, hogy elmagyarázza, hogy ez miért helytelen. Ha Ön nem egészen piciket tanít, és mindent comic sans-ban ír, akkor bizony egyike a sok CS bűnözőnek. Az elég vicces, angol nyelvű oldal
Közismert, hogy a ma már teljesen meghonosodott blog kifejezés a webes naplóból (web blog) ered. De hol vannak ma már ezek a valódi naplóktól? Itt a TanárBlogon sem lekünk finom rezdüléseit osztjuk meg a világgal, hanem szakmai tartalmat, szakmai segítséget kívánunk kínálni. A valaha olyan népszerű én-blogok ideje lejárt (és nem is biztos, hogy ezen nagyon bánkódnunk kell).
Nemrég írtunk arról a kísérletről, mely során diákoktól azt kértem, hogy hetente osszanak meg egymással egy-egy olyan érdekes oldal, ami hasznos lehet a többieknek is, és az angolhoz kapcsolódik. Valóban igaz, hogy ha hagyjuk, hogy saját maguktól írjanak a gyerekek, egészen meglepően jó dolgokat tudnak hozni. Ma a Kids react című YouTube csatornát ajánljuk (
Sokat lehet azon töprengeni, hogy a nagy technológiai váltás milyen folyamatokat indít majd be az oktatásban. Mi lesz az osztálytermekkel, a tanár-diák viszonnyal, mi lesz a tankönyvekkel? Fontos elméleti kérdések ezek, de vannak olyan kollégák is, akik nem csak gondolkodnak róla, hanem egyszerűen megcsinláják. Gergelyi Katalin, a tavalyi PIL Fórum egyik díjazottja például interaktív irodalomkönyvet készített diákjainak (
A mai poszt nem kifejezetten IKT, bár tartozik egy letölthető feladatlap hozzá. Nemrégiben 'csoportok' volt a téma, és arról kezdtünk beszélgetni a gyerekekkel, hogy vajon az amerikai filmekben látható középiskolás 'típusok' mennyire igazak itthon. Aztán elkezdtem utánaolvasni a dolognak egy picit, és készítettem egy gyűjteményt. Ezt most mellékelem csatolmányban. Az óra így zajlott: kerestem 6-7 képet, amin ezek a típusok voltak láthatóak (pl. számítógépes 'nerd', pompomlány stb.), és megkérdeztem, hogy mit gondolnak, milyenek lehetnek ezek a diákok. Ezután mindenki kapott 1-2 kártyát a típusok leírásával, és körbejártak a teremben, mindenki elmesélte a másiknak, hogy ő mit tud (a kártyák alapján). Ezután párban megpróbálták az összes típust felidézni, akiről hallottak (nem volt szabad jegyzetelni, de mondtam nekik, hogy nagyon figyeljenek). Végül a párok egymást tesztelték. Ha a csoport nyitott, arról szoktunk még beszélgetni, hogy vajon ezek a kategóriák mennyire jellemzőek a magyar iskolákra.




