MonkeyJam - animációs program
Letölthető anyagok - 16 éve
A MonkeyJam ingyenes program (ITT TALÁLHATÓ) segítségével animációs filmeket készítjetünk. A programot csatlakoztathatjuk a szkennerher, tölthetünk rá képeket vagy használhatjuk akár a webkamerát is. A program egyaránt alkalmas arra, hogy rajzokból álló sorozatokat készítsünk animációt (akár több szinten is, így csak a mozgó karaktereket kell megrajzolni), de arra is, hogy tárgyanimációt készítsünk, ebben az esetben lehetőségünk van egyes kockákat újra venni, sőt láthatjuk is a korábbi képet halványan, hogy beigazíthassuk a tárgyakat a megfelelő pozícióba.
A Rafi.ki tanulási környezet (
Az Intel Classmate PC nem csak gyerekeknek szánt netbook, de oktatási program is egyben. Egy pesti általános iskolában láttuk, hogyan működik a rendszer a gyakorlatban: PowerPoint, Google és MovieMaker a környezetismeret órán. Az ötödik osztályos gyerekek a fizika tanteremben Classmate PC (CmPC) gépeken, négy fős csoportokban végzik a környezetismeret óra összetett feladatát. A Deák Diák általános iskolában jártunk, ahol a rendszer 2008 januárja óta üzemel, és az iskola diákjai az Intel gépein ismerkednek az informatika gyakorlati oldalával. További részletek
Egyre több iskolában tűnik fel a Classmate PC, mint a modern oktatási platform. Ha minden jól megy, idén 30 ezer darabra nőhet a hazai gépek száma, ami jó hírnek is tűnhetne, de Magyarország ezzel az eredménnyel még Macedóniától is lemarad. Az oktatás hosszú távon a gazdasági fejlődés alapja, hangzik el gyakran a demagógnak tűnő állítás. 1992 után Finnország ezt komolyan vette, s látva, hogy a Szovjetunió széthullása miatt elveszítette piacai jelentős részét, komoly összegeket fektetett a közoktatás megreformálásába, tehetséges és okos gyerekeket gyártott, emellett pénzt szánt az innovációra is, ennek köszönhetően Európa egyik legirigyeltebb országává vált. További részletek
A Flickr Storm (
A Draw Anywhere egy valóban zseniális program (
Sokszor hallottuk - valószínűleg igaz is - hogy a kóla egészségtelenebb, mint a víz. De mindez elvont tudás egészen addig, amíg meg nem ismerkedünk a Two Foods nevű oldallal (
Most angol középszintű érettségire készülőknek kínálunk önálló tanulásra, és órai alkalmazásra egyaránt remekül használható hanganyagokat. A 'Question time' sorozatban az érettségin esetleg előforduló kérdéseket tettünk fel anyanyelvi beszélőknek, és feadatokat készítettünk hozzá. Most éppen a Work (azaz a munka, munkahely) a téma. Jó szórakozást!
Most angol középszintű érettségire készülőknek kínálunk önálló tanulásra, és órai alkalmazásra egyaránt remekül használható hanganyagokat. A 'Question time' sorozatban az érettségin esetleg előforduló kérdéseket tettünk fel anyanyelvi beszélőknek, és feadatokat készítettünk hozzá. Most éppen a Travelling (azaz az utazás) a téma. Jó szórakozást!




