Csapatépítő foglalkozás
Internet a tanórán - 14 éve
Meglepő ereje lehet a kortársak elismerő szavainak, érdemes erre akár építeni is. Tizenöt fős csoportommal csináltam meg a következő gyakorlatot, ami a diákoknak csak fél óráját vette el, a hatása mégis évekig kitartott. Létrehoztam annyi Titanpadet (ITT ÍRTUNK RÓLA), ahány diák volt, mindenkinek egyet. Ezután papíron mindenki megkapta a többiek oldalainak linkjeit, a sajátját tehát nem. (A Titanpad persze csak az egyik lehetséges megoldás, használhattam volna Skydrive-on megosztott Word dokumentumokat vagy akár Google űrlapot is. ) A feladat annyi volt, hogy írja le az adott ember egy jó tulajdonságát, valamit amit kedvel benne, vagy olyasmit, amiért nagyra tartja. Fontos volt, hogy a sajátját tehát nem látta senki, csak a többiekéhez írhatott. A nyolcadikos diákok nagyon komolyan vették a feladatot, egyszer sem kellett senkire sem rászólni, hogy ne hülyéskedjen, hogy vegye komolyan a dolgot.
Talán nem nehéz kitalálni, hogy mi volt a következő lépés: az egyes diákokról írt pozitív üzenetekből mindenkinek készítettem egy saját dokumentumot, szépen megformázva, színesben, amit aztán kartonra nyomtattam. A saját születésnapján mindenki megkapta ajándékba ezt a lapot, mindazt, amit a többiek benne sokra tartanak. Ennek már két éve, de most tudtam meg, hogy van, akinek még mindig ott függ a falán ez a lap és még most is sok erőt ad neki. Nem csak egó-masszázsbak volt jó ez a foglalkozás (bár néha az sem árt), hanem a közösséget is összébb hozta, mindenkinek el kellett azongondolkodnia, hogy mit tart sokra a többiekben, még azokban is, akiket esetleg nem ismert vagy éppen nem kedvelt és ez már magában megérte a fél órát.
A Facebook-on tette ki az egyik tanítványom legfrissebb prédánkat. Nagyon egyszerű, és nagyon vicces, mégis használható nyelvórán (is). Nincs másról szó, mint egyetlen (viszonylag nagy) képről, ami telis tele van linkekkel (
Érdekes vállakozás a Lumisonic (
Saját magam számára is félelmetes kísérletbe kezdtem, most már egy ideje tart, ezért arra gondoltam, hogy megosztom másokkal is éppen aktuális aggodalmaimat, esetleges sikerélményeimet, hátha másnak is eszébe jut róla (hozzá) valami. Az ötlet nem új, de eddig nem mertem a gyakorlatban ennyire 'radikálisan' alkalmazni. Oktatásügyi világnagyságotól mást sem hallunk, mint hogy a mai oktatási rendszer elavult és nem képes a diákokat arra készíteni, amire igazán szükségük lenne. Összegyűjtöttem néhány hívószót, és úgy döntöttem, megnézem mi lesz, ha ezt a mindenapokba is átültetjük. Ilyenekre gondolok, mint 21. századi készségek, nem tanítás, hanem tanulás, diáközpontú oktatás, kifordított osztályterem (flipped classroom), egyéni tanulási útvonalak a diákok számára. A lapozás után az egyéni tanulási útvonalakról szólok, mert úgy látom, lehetséges és működik.
Nagyon sok egyszerű, nem IKT-val segített órán is gyakran használt játék létezik, amit annyira szívesen átemelnénk a digitális osztályterembe csak hát - Forgó-morgót idzve a nyolcvanas évekből: kinek van erre energiája? Most egy ilyen ötletet nyújtunk át szeretettel Toró Csilla billenytűzetéből, letölthetően, elvihetően, továbbfejleszthetően, SMART Notebook fájl formájában. Hogy Csilla miként használja mindezt a tanórán, arról a legutóbbi TeacMeet-en beszélt, erről egy videót is meg lehet tekinteni,
Korábban már említettük a Java alapú természettudományi szimulációk fantasztikus gyűjteményét a PhET-et (ha máshol nem, hát a
Bevallom, kicsit türelmetlen vagyok számítógépes játékokat játszani. A diákjaim azonban nem, ezért néha játszunk az órán. A kérdés azonban itt is az, hogy végül mit is tanulnak meg a gyerekek, amellett, hogy az órán izgulnak, és dolgozni látszanak. A múlt héten egy 'nyomozós' játékkal próbálkoztam angolul, B2 szinten már biztosan megy, de B1-en is használható szerintem - némi rásegítéssel. A játék egyszerű: történt egy bűneset, és ki kell nyomozni. Vannak eszközeink, meg egy térkép, ahol akkor léphetünk tovább, ha minden nyomot rögzítettünk. A játék (amely
A PIL Akadémia Rapid randiján ismertem meg ezt a weboldalt (
Jópofa prgramot adott közre a Microsoft Reasearch, a Cliplets programmal (




