Olimpia Kodu-val
Internet a tanórán - 14 éve
Dúl az Olimpia-láz és remélhetőleg még szeptemberre is marad belőle valamennyi. Ezért is lehet érdekes az a három játék, amik a gyerekeknek szánt programozási környezethez, a Kodu-hoz készültek. Erről az ingyenesen letölthető programról már többször szót ejtettünk (például ITT és ITT IS vagy éppen ITT), lényege, hogy komoly programozásiismeretek nélkül készíthetünk mi és diákjaink is látványos és élvezetes játékokat.
Ha már olimpia izgalmas feladat lehet a számukra, hogy bármiféle versenyek kodusított változatát csinálják meg. Kioszthatjuk az egyes versenyszámokat a diákok között és utána meg is rendezhetjük a saját olimpiánkat. Mutatóba érdemes megnézni (esetleg a diákokkal is megosztani) a következő három játékot, amik már erre a témára készültek, a Kodu olimpia változatai: EGYIK, MÁSIK, HARMADIK. azért is érdekesek lehetnek ezek a példák, mert a diákok láthatják, mások hogyan oldották meg ezt a feladatot és bőven szedhetnek belőle ötleteket.
A 85 éves Magyar Rádió érdekes oldalt állított össze (
A tananyag nemzetközi példákon át Magyarországgal (is) foglalkozik. A téma a népesedéspolitika. Vajon mi lesz itt 50 év múlva? Mik a kihívások, illetve a lehetséges megoldások. Mindez rengeteg érvvel, vitafeladattal, interaktívan, vagy nyomtathatóan.
Társadalomismeretből lehet hasznos a most ajánlott oldal, ahol egy interaktív migrációs térképet találunk (
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon hogyan lehetne a Facebook-ot használni 'rendes' tanulásra (rendes alatt azt értem, hogy nem csupán random vicces fényképeket teszünk ki angolul, majd gyűjtjük a lájkokat, de igazából sem valódi koncepció, sem tematika nem érhető tetten az oldalon). Bujtás Barbara (aki hosszú ideje a Facebook-on tanítás/tanulás hithű képviselője) most - úgy tűnik - valami ilyesmivel próbálkozik. A Facebook CoW csoport
A magyar állam egy évtizede ad a normatíván felül kiegészítő támogatást, a sajátos nevelési igényű illetve a szegény sorsú gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskoláknak. Ez az összeg lényegesen kevesebb, mint amit az önkormányzati (állami), illetve az egyházi iskolák kapnak, de mégis valamelyest lehetővé teszi a szerény működést. Az idei pályázatban több olyan iskola nem kapott támogatást, akik, szegény, nyomorúságos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, ha ők bezárnak, sok gyerek kerül azonnal az utcára.
Ma könnyű nyári szórakozást kínálunk, hiszen dübörög a napsütés az ablak másik oldalán. Remek pár perces kikapcsolódást nyújthat ezekben a forrósággal telített percekben 




