A fény tulajdonságai - 3. osztályos óravázlat
Letölthető anyagok - 14 éve
Tananyag: A fény tulajdonságai (2X45 perces óra) Oktatási cél: Fényforrások, fényjelenségek. Az anyagok és a fény kölcsönhatása. Az árnyék keletkezésének okai. A fényvisszaverődés. A kísérletezés gyakorlása, a szükséges szokások alakítása. Egyszerű kísérleti eszközök használatának gyakorlása, egyre nagyobb önállóságra törekedve. A folyamatok, jelenségek, változások kísérleti körülmények között való megfigyelése, értelmezése, következtetések megállapítása tanítói segítséggel. Oksági összefüggések keresése a kísérletek tapasztalatai és a mindennapi tapasztalatok között. Rövid szóbeli beszámoló a tapasztalatokról. (A tananyaghoz a letölthető óravázlat mellett SMART Notebook tananyag is található - a szerk.).
Véget ért a PIL Akadémia a Microsoft és a TanárBlog közös, majdnem fél éves képzése, amiben 200 tanár ismerkedhetett meg az IKT használattal és a hozzá társuló pedagógiával is. Záró konfrenciánk csúcspontja egy közel húsz szereplős Teachmeet volt, ahol az akadémia résztvevői osztották meg egymással pár percben ötleteiket, sikeres tanítási gyakorlataikat.
Az elmúlt napok (és remélhetően az elkövetkező évek) nagy tudományos szenzációja a Curiosity Mars-küldetése. A NASA mindent elkövet, hogy az űrkutatást népszerűsítse és ehhez jó partnerre talált a Kodu program készítőiben. Erről az ingyenesen letölthető programról már többször szót ejtettünk (például
Az ESOL Courses oldalát (
Szerencsére még elég sok hátra van a nyári szünetből így akár egy nyári képzés is beleférhet. A SMART 30 órás interaktív tábla képzése eddig is sok pedagógusnak segített, és ha valakinek még az elmúlt tanévre van szüksége továbbképzési órákra, csatlakozhat az augusztus végi tanfolyamhoz. A részleteket
Mi minden kell az IKT sikeres alkalmazásához? Sok minden, persze, de nem utolsósorban eszközök. A minap akadtam bele az
Időről-időre találkozom olyan emberekkel, olyan kollégákkal, akik a frissen megtértek hevületével beszélnek arról, hogy az IKT használatot hogyan kellene elterjeszteni minden iskolában. Nekem ez a misszióm! - hallottam már párszor. A neofita buzgalomhoz többnyire a pogányok, az IKT nem használók vagy éppenséggel elutasítók megvetése is társul.
Az
Véget ért a PIL Akadémia a Microsoft és a TanárBlog közös, majdnem fél éves képzése, amiben 200 tanár ismerkedhetett meg az IKT használattal és a hozzá társuló pedagógiával is. Záró konfrenciánk csúcspontja egy közel húsz szereplős Teachmeet volt, ahol az akadémia résztvevői osztották meg egymással pár percben ötleteiket, sikeres tanítási gyakorlataikat.
Egyszerű módját találtam a XXX. Olimpiai Játékok és az ahhoz kapcsolódó kulturális olimpia rendezvények honlapjainak bemutatására. A már említett 




