Elhunyt John Soars, a Headway szerzője
Vezércikk - 14 éve
Talán a címben a név keveseknek mond akármit is, de ha azt mondom, HEADWAY, már sokkal többen bólogatnak, hiszen abból tanultak angolul. Mint ahogy a rendszerváltás után gyakorlatilag a fél ország, amikor a Headway sorozat meghatározó szereplőjévé volt a nyelvtanítás világának. Felnőtteknek szóltak a könyvek elsősorban, akik rendkívül élvezték, hogy végre érdekesebben, színesebben tanulhatják a számukra annyira fontossá vált angol nyelvet. A Headway sorozatnak azonban nem csupán múltja, hanem jelene és jövője is van, hiszen továbbra is az egyik leggyakrabban választott tankönyv. Fura, de mi, magyarok, még világviszonylatban is nagy Headway rajongónak számítunk (ha jól emlékszem az Olaszokkal együtt). Új könyv azonban már nem születhet, mert John Soars már nem ír többet. Pár napja, egy súlyos betegség vette el tőlünk. 61 éves volt. Itt, a TanárBlogon is volt szerencsénk, a Headway sorozat egy régebbi, videókkal tanító részét 'számítógépre alkalmazni'. Nagy öröm, hogy közel 30 000 alkalommal tanultak már nálunk is belőle.
Sokat használjuk a Google Form (űrlap) szolgáltatását kutatáshoz, kapcsolattartásra, sőt még arra is, hogy visszajelzéseket, adatokat gyűjtsünk különböző programokban résztvevő tanároktól, diákoktól. A minap azonban a Cool cat teacher oktatási blogon megjelent egy blogposzt, amely eléggé megijesztett és elgondolkodtatott
A British Library interaktív anyagai (
Egyre jobban látszik, hogy a technika fejlődésének iránya az, hogy a szöveget egyre inkább a hang váltja fel, a különféle berendezések egyre jobban megértik a beszédet, és a szövegek felolvasása sem nagy kunszt ma már. Az Audioboo (
A kettes számrendszer tanításához vehetjük jó hasznát a bináris születésnapok oldalnak (
Izgalmas és mindenképpen tanulságos próbálkozás volt a 2011-es SciCast verseny, amit érdemes megnéznie minden természettudományokat tanítónak (
Már a tévében is reklámozzák, hogy milyen fontos a mindennapos testnevelés. Mit tehet ehhez hozzá egy IKT-val foglalkozó blog? Természetesen sokat, hiszten nem egy olyan alkalmazás létezik, amivel a testnevelést lehet játékosabbá, érdekesebbé tenni. A most bemutatott program a Runtastic (
Újabb tananyag készült el az
A OneNote igazi rejtett kincs, olyan, amiről kevesen tudják, milyen nagyszerűen használható, pedig egy egészen kiváló programról vanszó. Az Office csomaghoz járó jegyzetelő-program lehetővé teszi, hogy anyagainkat rendezve, átláthatóan, jegyzet formában tartsuk, legyen szó akár óravázlatokról, akár jegyzetekről. Diszgráfiás diákoknak, akik géppel jegyztelhetnek pedig nélkülözhetetlen. Wordben nem lehet igazán jegyzetelni, nem is arra való.
Az ingyenes, megbízhatóan működő, nagy tárhelyet adó szolgáltatások terén egy időben csak a Google volt (elég a Gmail kontra Hotmail viadalra gondolnunk). Pár éve azonban komolyan beszállt a Microsoft a versenybe, és megpróbált felzárkózni, helyenként még el is húzni. A Googe sites-ra azért nem talált még választ, de a Skydrive 25 GB-os ingyenes tárhelye már komolyabb fegyvertény volt. Sajnos ezt azóta aj felhasználók számára 7 GB-ra csökkentették, viszont a 'régiek' kérhették a 25 GB visszaállítását. A lapozás után a két nagy szolgáltató néhány újdonságát vesszük górcső alá, érdemes kattintani!




