• Elsősegély telefonra

    Letölthető anyagok - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az új NAT már előírja, hogy a diákoknak az alapvető elsősegélynyűjtási ismeretekkel is rendelkezniük kell. Kevesen vitatják, hogy ez mennyire fontos, elég csak arra gondolni, hogy hány hirtelen szívmegállás lenne gyógyítható, ha mindenki tisztában lenne az újraélesztés alapjaival. Természetesen sok kérdést is felvet az új szabályozás, ezekről részletesen ír az elsosegely.hu oldal (IDE KATTINTVA). Mi azonban nem ezeket szeretnénk megismételni, ehelyett egyfajta hathatós segítséget ajánlunk, tanároknak is diákoknak is egyaránt.

    Korábban már emlegettük az ingyenesen elérhető webes tananyagot (ITT), most viszont egy androidos telefonokra telepíthető alkalmazást mutatunk be. Az Elsősegély - Mit kell tennem? elnevezésű applikáció ingyenesen telepíthető (INNEN), használható vészhelyzetekben, hiszen az egyes esetekben, lépésről lépésre, fényképes illusztrációkkal visz végig a követendő eljáráson, akár mérgezésről, vérzésről vagy éppen újraélesztésről van szó. Már az is életmentő lehet, ha egy osztálykirándulás alatt, ott van a tanár telefonján ez a kisokos, de ugyanilyen jól használható tanulásra, gyakorlásra is, amit a beépített teszt is segít.

    Bővebben...

  • Restauráljunk freskót!

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Sokan megtanulták Cecilia Gimenez nevét az elmúlt pár hétben, hiszen ki ne hallott volna az amatőr restaurátor munkájáról a templomában lévő freskóval. A 'Bundás Krisztus' természetesen megihlette az internetes közösséget is, és egy elindult egy weboldal, ahol - igaz, hogy csak virtuálisan, de mi is elkészíthetjük saját verziónkat a híressé vált festményről. Külön öröm, hogy egy galériában közzé isi tehetjük az eredményt, a legjobb alkotás pedig Cecilia díjban részesül! Az oldal ITT TALÁLHATÓ. Jó szórakozást.

  • Elhunyt John Soars, a Headway szerzője

    Vezércikk - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Talán a címben a név keveseknek mond akármit is, de ha azt mondom, HEADWAY, már sokkal többen bólogatnak, hiszen abból tanultak angolul. Mint ahogy a rendszerváltás után gyakorlatilag a fél ország, amikor a Headway sorozat meghatározó szereplőjévé volt a nyelvtanítás világának. Felnőtteknek szóltak a könyvek elsősorban, akik rendkívül élvezték, hogy végre érdekesebben, színesebben tanulhatják a számukra annyira fontossá vált angol nyelvet. A Headway sorozatnak azonban nem csupán múltja, hanem jelene és jövője is van, hiszen továbbra is az egyik leggyakrabban választott tankönyv. Fura, de mi, magyarok, még világviszonylatban is nagy Headway rajongónak számítunk (ha jól emlékszem az Olaszokkal együtt). Új könyv azonban már nem születhet, mert John Soars már nem ír többet. Pár napja, egy súlyos betegség vette el tőlünk. 61 éves volt. Itt, a TanárBlogon is volt szerencsénk, a Headway sorozat egy régebbi, videókkal tanító részét 'számítógépre alkalmazni'. Nagy öröm, hogy közel 30 000 alkalommal tanultak már nálunk is belőle.

  • Google Form (űrlap) gondok

    Tippek, trükkök - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Sokat használjuk a Google Form (űrlap) szolgáltatását kutatáshoz, kapcsolattartásra, sőt még arra is, hogy visszajelzéseket, adatokat gyűjtsünk különböző programokban résztvevő tanároktól, diákoktól. A minap azonban a Cool cat teacher oktatási blogon megjelent egy blogposzt, amely eléggé megijesztett és elgondolkodtatott (ITT OLVASHATÓ a poszt - angolul). Röviden arról volt szó, hogy a Googe Form-okat adatvédelmi szempontból ellenőrző program egyszerűen letiltotta egy fontos, sok tanárt érintő projekthez készült űrlapjaikat. Minden úgy működik, hogy vannak bizonyos szavak (szerencsére magyarul - úgy látszik - még nem tudnak), amelyeket nem tartalmazhat az űrlap (ezek személyes adatok, pl. email, név, felhasználónév stb.). Ami még rosszabb: nincs figyelmeztetés, sem pedig lehetőség arra, hogy a letiltott Form-ok adatait visszakaphassuk (ha mégis szeretnénk, akkor egy publikus fórumon kell - állítólag - a Form linkjét közzétenni, ami vicces, hiszen pont azért lett letiltva, mert 'érzékeny' információkat gyűjtött). Egy szó mint száz, óvatosan mentsük el a Google Form-ban gyűjtögetett adatainkat, és legyenek alternatíváink (a fenti blog olvasói sok megoldást ajánlottak egyébként).

  • Angol irodalom és történelem - interaktívan

    Nyelvoktatás - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A British Library interaktív anyagai (ITT TALÁLHATÓAK) kiválóan alkalmazhatóak nyelvórákon (is). Rengeteg anyagot találhatunk sok témához kapcsolódóan. Érdemes minden nyelvtanárnak körbenézni az oldalon szemezgetve a sok izgalmas interaktív feladat, animáció és képgyűjtemény között (természetesen elsősorban haladó nyelvtanulók, vagy felnőttek számára lehet igazán érdekes a tartalom), de most külön szeretnénk felhívni a figyelmet egy irodalmi és történelmi flash idővonalra, amely IDE KATTINTVA érhető el. Századok szerint is böngészhetjük a kifejezetten profi módon összeválogatott forrásokat, rövid magyarázatokat kapunk mindehhez, amelyeket mintha órai feldolgozásra szántak volna eleve. Ha nincs internet az órán, válogathatunk az idővonalon, és PDF dokumentumként kinyomtathatjuk előre a tanítani kívánt szemelvényeket.

  • Hangfelvétel könnyen

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Egyre jobban látszik, hogy a technika fejlődésének iránya az, hogy a szöveget egyre inkább a hang váltja fel, a különféle berendezések egyre jobban megértik a beszédet, és a szövegek felolvasása sem nagy kunszt ma már. Az Audioboo (IDE KATTINTVA) oldal a hangok rögzítését és megosztását könnyíti meg. A böngészőből vagy akár mobiltelefonról vehetünk fel hangot, amit az oldal tárol. Egy kattintással megoszthatjuk a hangot a Facebookon, Twitteren vagy a Posterouson is, ezen túl még be is ágyazhatjuk a saját oldalunkba.

    Jól használhatják a nyelvtanárok, akár arra, hogy így adjanak ki feladatokat, akár arra, hogy a diákok így küldjenek be nekik megoldásokat. Diszlexiás gyerekeknek segítség lehet, ha a feladatot fel is olvassuk, vagy akár az is, ha így adhatnak be feladatokat. Adhatunk ezzel szóbeli értékelést is a diákoknak, főleg a kicsiknek, akik még nem tudnak olvasni. Kisiskolások üzenhetnek így szüleiknek, vagy akár egy másik osztálynak. A lehetőségek valóban korlátlanok.

  • Bináris születésnap

    Internet a tanórás - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A kettes számrendszer tanításához vehetjük jó hasznát a bináris születésnapok oldalnak (ITT VAN). A koncepció egyszerű: az első születésnapját (kettes számrendszerben 1) egynapos ünnepli mindenki, a következőt két naposan (10), azután négy naposan (100), majd nyolc naposan (1000) és így tovább. Így kezdetben ugyan sok születésnap van, de később egyre ritkulnak.

    Az oldal segítségével mindenki kiszámíthatja, hogy mikor voltak és mikor lesznek a bináris születésnapjai. A kettes számrendszerrel foglalkozva remek szórakozás lehet, ezzel is foglalkozni.

  • Termtud filmekkel

    Oktatóvideók - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Izgalmas és mindenképpen tanulságos próbálkozás volt a 2011-es SciCast verseny, amit érdemes megnéznie minden természettudományokat tanítónak (IDE KATTINTVA). A diákok között versenyt hirdettek, hogy készítsenek olyan rövid videókat, melyek valamilyen tudományos fogalmat, koncepciót mutatnak be. Vannak köztük komoly kísérletek és vicces dalok egyaránt, a lényeg, hogy mindegyiket diákok készítették.

    Ma már annyira könnyű filmet készyíteni, hogy nyugodtan feladhatjuk a diákjainknak hasonlók készítését. A nyomás fogalmáról készítették például az én diákjaim az alábbit:

    Bővebben...

  • Mindennapos testnevelés - online

    Letölthető anyagok - 13 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Már a tévében is reklámozzák, hogy milyen fontos a mindennapos testnevelés. Mit tehet ehhez hozzá egy IKT-val foglalkozó blog? Természetesen sokat, hiszten nem egy olyan alkalmazás létezik, amivel a testnevelést lehet játékosabbá, érdekesebbé tenni. A most bemutatott program a Runtastic (ITT TALÁLHATÓ), mindenféle okostelefonra elérhető és ingyen is van.

    Az elv nagyon egyszerű, a telefon GPS-e segítségével folyamatosan követhetjük, hogy mennyit és milyen sebességgel futottunk (de lehet szó biciklizésről vagy akár sétáról is). Az oldal nyilvántartja az eredményünket (azt is, hogy hány kalóriát égettünk el). Versenyezhetünk így másokkal, sőt mindenféle jelvényeket és kitüntetéseket is elnyerhetünk. Ismerőseink élőben is követhetnek minket, sőt buzdíthatnak is.

    Bővebben...

  • Sündörgő - foglalkozásvázlat (óvoda)

    Letölthető anyagok - 13 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Újabb tananyag készült el az Egyszervolt Suli és a TanárBlog együttműködésében, a címe: Sündörgő. Akiknek szól: Csoport: nagy és előkészítő csoport, óvoda Foglalkozás típusa: mese-vers Amiről zó lesz: esztétikai és érzelmi élményben való részesítés, mindennapi gyermeki konfliktusok feloldása a mesei motívumokkal, önkifejezés fejlesztése, társak előtt való megnyilvánulás bátorítása, kommunikáció és szókincs fejlesztése. Mindezt izgalmasan, érdekesen, részletesen a letölthető Word dokumentumban találhatjuk!