Interaktív menekülés Szíriából és egyéb érdekes tudnivalók
Nyelvoktatás - 11 éve
Sokat beszélünk manapság a menekültekről. Íme egy régebben már megosztott játék arról, hogy milyen Szíriából menekülni. Nagyon jól működik. Már megint a BBC, mondhatnánk. És igazunk lenne. Közszolgálatiság másképpen. Itt az is feladata az állami médiának, hogy megértesse többek között azt a polgárokkal, hogy mi miért történik a világban. Így készült az az interaktív 'játék', amelyben végigélhetjük egy szíriai menekült dilemmáit, sorsát. Angolul kell tudni a játékhoz, nem is túl bonyolult, de rendkívül intelligens és érdekes. Kiterjedt kutatások és személyes beszámolók összegzése után készült el. Tanórán (ha van internet) is érdemes lehet végigjátszani a játékot (amely ITT TALÁLHATÓ ) nem hosszú és van elég játékelem benne, hogy valóban érdekes legyen.
Arra érdemes figyelni, hogy a játék ne vegye át az irányítást az információszerzés felett. Azaz, ne csak vadul kattintgassanak a diákok egészen addig, amíg nem oldják meg a feladatot, hanem például minden zátonyra futott próbálkozás után írják le, hogy hol és miért akadtak el. Később a jegyzeteik alapján tudnak beszámolni egymásnak a tapasztaltakról, végül akár egy esszében ezt othon meg is lehet írniuk.
A programozás tanításának egyik legjobb eszköze a LEGO Mindsorms robot. Az egyetlen gond vele, hogy elég drága, kevesen engedhetik meg maguknak, az iskolák sem vásárolgatják tucatszámra. Az alapok elsajátításához azonban nincs is szükség rá, remek számítógépes programok, játékok is vannak, amik a programozást tanítják. Korábban mi a Lightbot játékot használtuk a belépő szinthez (majd innen léptek tovább a diákok a Kodura), de ezt a Flash alapú játékot nem volt könnyű megtalálni, a legtöbb oldalon bosszantó reklámok körítették. Nagyon hasonló elven működik a LEGO saját játéka a Fix the Factory (
Szeptember 1-étől (1-jétől?) hivatalos a magyar helyesírási szabályzat legújabb 12. kiadása. Mielőtt még a boltba rohannánk, hogy megvegyük, érdemes tudni, hogy az egész online is elérhető, ingyen. Elég csak
Nagy szeretettel hívunk minden érdeklődőt a KórházSuli program első konferenciájára, amelyet 2015. október 3.-án rendezünk Budapesten, az Eötvös József Gimnáziumban (Budapest, Reáltanoda utca 7, 1053). Jelentkezési lap
Többször gondoltam már arra, hogy milyen jó lenne valami olyan program, amivel tudnék használni bármilyen interaktív táblát. Az pedig még jobb lenne, ha még telepíteni sem kellene semmit hozzá! Most találtam egy olyan webes alkalmazást, ami ilyesmit tud, meg még egy kicsit többet is. A RealtimeBoard alkalmazásról van szó (
Többször írtunk már a TED ('technology, education, design' - eredetileg) nevű oldalról, amely (hitem szerint) a 21. századi tudás tárháza. A kérdés az, hogyan lehet az előadások közül a legérdekesebbeket, leghasznosabbakat kiválasztani. Erre - mivel lassan 10 éves a program - előttünk is gondoltak tanárok, így hát most megpróbálok pár olyan olyan oldalt ajánlani, ahol elindulhatunk. Az egyik egy megosztott OneNote fájl, ahol mától kezdve heti rendszerességgel teszek közzé ingyenesen elvihető, használható, változtatható komplex óravázlatokat és tananyagokat, amelyekben az a közös, hogy egy-egy TED talk köré épülnek. A TED LESSONS anyagai
Az oktatóvideók láthatóan egyre nagyobb szerephez jutnak a 21. századi tanulásban és tanításban, a technikai fejlődés egyik leglátványosabb hatása, hogy a szöveg felől egyre inkább a videó lesz az elsődleges médium, amivel taníthatunk. Egyszerű, rövid kis videók készítését segíti az Office Snip (
Kezdődik az iskola, az első órákon még gyakran esik szó a nyárról, még nem feltétlenül kerülnek elő a keményebb, nehezebb dolgok, sokan próbálják valamiképpen belerázni a diákokat az új helyzetbe. Régebben ennek a klasszikusa volt a Legszebb nyári emlékeim fogalmazás- Most néhány olyan ötletet kínálunk, ami az iskolakezdést segítheti némi IKT-s háttérrel.
Nemrég ajánlotta magát a FormSwift nevű cég, amely egy remek ötletet váltott alkalmazássá (




