Sokat mondogatják, hogy a programozás megtanulása a most már legalább olyan fontos, mint megtanulni olvasni. Ha előkerül, hogy tényleg az-e a cél, hogy mindenki prograozó legyen, gyakran az a válasz, hogy természetesen nem, de a programozás fejleszti az algoritmikus gondolkodást vagy a problémamegoldó készséget, esetleg a matematikai ismereteket. Nem ismerős ez az érvrendszer? Néha melléütök. Miközben ezekkel az érvekkel, hogy miért kell programozni tanulni nem tudok egyetérteni, én is azt gondolom, hogy fontos kódolni tanulni, hogy miért, azt legjobban a Wolfram nyelv kapcsán lehet megérteni. Stephen Wolfram több évtizede dolgozik tulajdonképpen egy agy művön, ennek a műnek a része a Mathematica szoftvercsomag, a Wolfram Alpha kereső majd mindezek közös alapja a Wolfram programnyelv.

Van egy feladat, amit még egy PhD órán tanultam az egyetemen sok évvel ezelőtt, és nagyon érdekesnek tartom, ezért szívesen csinálom különböző csoportokkal. Az élet úgy hozta, hogy idén egy hetedik osztályos csoportban csináltuk. A feladat rendkívül egyszerű: kapnak egy rajzolt fekete-fehér képregény kacsát, és 45 perc alatt ebből a kacsából egy MAGYAR kacsát kell csinálniuk. Bármit rajzolhatnak, színezhetnek, írhatnak ... utána kiállítást szervezünk, és megbeszéljük, hogy kinek mit is jelent a kacsa 'magyarsága'. Az idei kacsafesztivál olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttem, írok róla röviden. A gyerekek hatalmas lelkesedéssel fogtak a munkához (főleg, miután kiderült, hogy a kezemben levő papírokon nem röpdolgozat van, hanem csak egy kacsa), és igen érdekes megoldásokkal álltak elő. Az alábbiakban néhány (számomra) érdekes tapasztalatot osztok meg. (Tipp: még soha nem érte meg ennyire lapozni!).

Remek kis alkalmazás Android telefonokra a Math Battle, vagyis Matek csata (ITT TALÁLHATÓ). Egyszerű műveleteket gyakorolhatunk vele, összeadást, kivonást, szorzást és osztást három lehetőségből kell kiválasztanunk a helyes megoldást. Amitől igazán izgalmas lesz, az a csata üzemmód. Ilyenkor a telefon (vagy tablet) képernyője két félre oszlik és ketten mérkőznek meg egymással . Beállíthatjuk, hogy mindenki más-más feladatot kapjon, vagy ugyanazon kelljen gondolkodniuk. Ha valaki eltalálta a jó megoldást, kap egy pontot és jön a következő kérdés. Ha valaki rosszul tippel, elveszít egy pontot. Igazi izgalmas verseny, ami segíti a gyors fejszámolást.

Régóta szerettem volna már olyan dolgozatot íratni, amihez használhatják a a diákok az internetet. Sokat beszélünk arról, hogy milyen jó lenne a korszerű képességeket értékelni. Az egyik legfontosabb korszerű képesség pedig pontosan az, hogy miként tud valaki információkat összegyűjteni, értékelni, elemezni és feldolgozni. A dilemma az volt, hogy az egyéni teljesítményre voltam kíváncsi, azt akartam értékelni. Hogyan lehet ezt megoldani, ha közben az internet is ott van a kezük ügyében? Hogyan lehetek biztos abban, hogy nem kapnak segítséget egymástól, vagy akár kívülről e-mailen, Facebookon, bármiféle csatornán. Nem állhatok ott minden diák mögött, hogy nézzem a képernyőjét! vagy mégis?

Futótűzként terjedt a weben egy cikk, amiben egy matematikatanár végre megválaszolta, hogy miért van szükségünk matematikára. Sokan és nagy lelkesedéssel osztják meg a gondolatsort, hogy a matematika tanulásának célja az önkifejezés, a tévedések elfogadásának tanítása vagy éppen annak felismertetése lenne, hogy a megoldáshoz több úton is el lehet jutni. Míg első hallásra nekem is nagyon rokonszenvesnek tűnik az érvelés, kicsit belegondolva már problematikusabbnak látom. Megkérdőjelezni azt, hogy mi szükség is van a tantárgyára, szerintem minden tanárnak munkaköri feladata. Sokkal többet és sokkal gyakrabban fel kellene tennünk magunknak ezt a kérdést, mielőtt a diákok teszik fel, még akkor is, ha tartunk a válaszoktól. Feltehetjük a kérdést kicsiben: Miért pont a papucsállatkát tanítjuk az egysejtűek közül? Miért pont csendéletet kell festeni? Miért pont a Vörös és fekete a romantikus regény, amit tanítunk? De feltehetjük nagyban is: Miért kell egyáltalán kémiát tanulni? Mi szükség van az ének-zenére?

A legváratlanabb pillanatokban szalad bele az ember izgalmas ötletekbe. A minap egy értekezleten egy rajztanár kolléga - "csak úgy, a semmiből" - elmesélte, hogy például ő azt is csinálja, hogy a diákok készítsenek a telefonjukkal egy képet valamiről, amiről azt gondolják, hogy "szép". Az ötlet ennyi, én nyelvtanárként egy kiállítást, külön Facebook csoportot és rengeteg beszédet látok az egyszerű ötlet mellé, ami szerintem azért működik, mert a kép mellé esztétikai állásfoglallást is kér a gyerekektől, ami pedig alapértelmezetten beszélgetésre és vitára ösztönöz. Szintén fontos volt, hogy nem az volt a feladat, hogy hozzanak, keressenek egy ilyen képet, hanem nekik kell készíteniük. Szintén könnyíti a dolgot, hogy már 7. osztályban is van szinte mindenkinél mobil, vagy ha nincs, egy digitális fényképezőgép a szekrény mélyéről előkerül ilyenkor. Probáljátok ki, szerintem zseniális ötlet (nyilvánnem korszakalkotóan új, de nekem ebben a formában nem jutott eszembe - köszönet Raszler Györgynek érte :)

Diákjaimmal éppen a Kárpát-medencét tanuljuk és ennek részeként készítünk közösen egy nagy térképet róla. A térképre először felmásolták a folyókat, hegyeket, majd a fontosabb városokat, ásványkincseket, a Nemzeti Parkokat. A következő lépés az volt, hogy turisztikai látványosságok is kerüljenek fel rá. Választhattak, hogy rajzot vagy 3D modellt akarnak-e készíteni róla, amit azután ki is nyomtatunk. Többen is nekivágtak a modellezésnek, amihez többen a 3DSlash, mások a Sketchup, a Tinkercad vagy a korábban is bemutatott OpenSCAD programot használták.

Nagy örömmel számolunk be mindig magyar kezdeményezésekről. A mai, amelynek a neve Mistory, pedig kifejezetten aktuális, hiszen egy október 23-ával kapcsolatos kalandjátékot fejlesztettek ki. Ha valaki szeretné végigizgulni az eseményeket, töltse le és járja végig az utat. Az alábbiakban mindent elmondunk az alkalmazásról, a szerzők, fejlesztők saját szavaival. Érdemes belelapozni! Részletek a lapozás után, vagy az app weboldalán, itt: www.mistorygame.com

A Hack the Classroom online konferencián láttam egy remek módszert arra, ahogy egyszerű elektronikából adatgyűjtőt lehet készíteni (erről van szó). Mivel Arduinonk nekünk is van (nem drága mulatság, itt például 2000 forint) arra gondoltam, talán magam is tudnék valamilyen izgalmas mérőeszközt készíteni. Mivel a kémia az, amiben a legritkábban használunk méréseket, valami ilyen területen használhatón gondolkodtam. A csapadékképződési reakciók sebességét például lehet mérni abból, hogy mennyi fényt ereszt át az oldat, vagy milyen gyorsan válik átlátszatlanná. A klasszikus kísérletben nátrium-tioszulfát és híg sósav szerepel, a csapadék pedig kén. Ezzel kezdtem el kísérletezni én is.

Fontos szempont (számomra) nyelvórák tervezésénél, hogy valahogy minél közelebb kerüljünk ahhoz a világhoz, amelyben a diákjaink élnek, illetve megpróbáljunk bemutatni a mi életünkkel párhuzamosan létező valóságokat. Erre zseniális szerintem az a képgyűjtemény, amely egy-egy képre összegyűjti mindazt, amit egy nap megérintünk. Vadászni kell rá az interneten, a legegyszerűbb szerintem az, ha a keresőbe ezt írjuk be: paula zuccotti everything we touch. A képek között tallózva lehet azt játszani, hogy kitaláljuk, hogy az adott ember mivel tölthetia napjait, összeállthatjuk egy nap programját, vagy éppen kereshetünk olyan tárgyakat, amelyeket mi nem érintünk meg soha, de ő igen, vagy éppen fordítva. Érdekes órák kerekedhetnek akár csak tíz képből. Érdemes kipróbálni, nagyon vicces!