Azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással lesz, vagy akár már van az MI az oktatásra jellemzően két sarkosan ellentétes véleményt lehet hallani. Az MI optimisták úgy látják, ezzel egy soha nem látott eszközt kaptak a kezükbe a tanárok, végtelen mennyiségben állíthatók elő tananyagok, feladatok, amiket azután az MI javítani is képes, még kevésbé kell majd unalmas procedurális tudást, alapismereteket tanítani és összességében jobb hely lesz majd az iskola. A pesszimisták ezzel szemben azzal riogatnak, hogy az iskola és a klasszikus tanítás ezzel végérvényesen szerepét veszti, hiszen semmi olyat nem tud kínálni, amit ezek a programok ne tudnának, az iskolai oktatás eljelentéktelenedése ezzel tetőzik be és a tanálok végleg csak gyermekmegőrzők lesznek. Az igazság minden bizonnyal a két véglet között van, de hogy hol, azt nem könnyű megtalálni. Segíthet ebben egy kísérlet, amiben arra próbáltam rávenni a mesterséges intelligenciát, hogy tervezzen egy sakk-készletet.

Kevés olyan agyzsibbasztó dolog van, mint amikor valamilyen adathalmazt kell megtanulni, de sajnos gyakran elkerülhetetlen. Ezeket tanítani sem túl szórakoztató, de tanulni talán még rosszabb. Most például a légkört alkotó gázok és azok tulajdonságai voltak ilyenek, amit a nyolcadikosoknak meg kellett tanulniuk. Szerencsére eszembe jutott gyermekkorom játéka az autóskártya és az is, hogy miként lehetne alkalmazni erre a helyzetre. Persze az ötlet könnyen alkalmazható bármilyen más dologra, aminél több adatot is meg kell tanulni.

Jó hír a gamifikáció iránt érdeklődőknek, és a nem érdeklődőknek sem rossz, szóval érdemes tovább olvasni! :) Az elmúlt időszakban egy Erasmus pályázatnak (#Gamifactory) köszönhetően intenzíven tudtunk dolgozni azon, hogy a tanári közösségünknek elkészíthessünk egy színes, izgalmas, szakmai csomagot a játékosításról (gamification) és kitekintésképpen a játékalapú tanulásról (Game-based learning). Ezt osztjuk most meg veletek most nektek!

Az utóbbi hónapokban a csapból is mesterséges intelligencia folyik, köszönhetően annak a radikális fejlődésnek, amit az MI által vezérelt csetbotok produkálnak. Sokan töprengtek már arról, hogy vajon milyen hatással lesz mindez az oktatásra és a felvázolt lehetőségek között a hurrá-optimistától az oktatási Armageddont jóslóig mindenféle van. A lehetséges eszközök remek gyűjteménye található meg IDE KATTINTVA. Természetesen az első gondolata szinte mindenkinek az volt, hogy miként tudják a diákok majd csalásra használni ezeket az eszközöket, bizonyítva ezzel, hogy a tanár-diák viszony ma is sokkal inkább rabló-pandúr és nem kooperatív munka. Sokan az esszé, a klasszikus számonkérések végét jövendölték (mi is megnéztük hogyan teljesít az érettségin a ChatGPT), meglehet, nem ezek az igazi kérdések, hanem sokkal inkább az, hogy miként alakítják át ezek az eszközök a tudás szerkezetét és ehhez miként lehet és kell alkalmazkodnia a tanításnak.

Rengeteg kérdést, egyben lehetőséget hoznak életünkbe a ChatGPT-hez hasonló AI alkalmazások. Ezekről ír cikkében Kőműves Edina. Nagy örömmel osztjuk meg és ajánljuk írását.

A ChatGPT egy nagy nyelvi modell, amelyet az OpenAI fejlesztett ki, és a GPT-3.5 architektúrára épül. Ez a modell képes szöveges kommunikációra, és az emberekkel való interakcióra, hasonlóan egy chatbot-hoz. A ChatGPT a gépi tanulás és az AI (mesterséges intelligencia) területén található fejlett technológiák felhasználásával működik, és képes széles körű információkra adni választ a felhasználók kérdéseire.

Elindult a jelentkezés a Képességmátrix Óralemező Excel (KéÓEx) megszerzéséért (természetesen ez továbbra is nyitott, IDE KATTINTVA lehet nevezni). Azt találtuk ki, hogy mindent ingyen adunk ebben a képzési rendszerben, cserébe viszont némi 'munkát', befektetett energiát kérünk - aminek az eredményét megosztjuk a közösséggel, és közösen épülünk belőle. Alig pár óra alatt közel 170 jelentkezést kaptunk, ezt nagyon köszönjük! A KéÓEx-ért egyébként egy egyszerű jelentkezési lapot kell kitölteni. Ezután pár napon belül elküldjük az Excel-t, és a továbblépéshez egy pár kérdésből álló kérdőívet kell kitölteni - visszajelzést adni a felhasználásról. Ha nem működött valami, hiányzott belőle egy szempont, netán nem volt érthető egy elem, akkor közösen még jobbá tehetjük. Akik ezt a visszajelző kérdőívet is kitöltik, beléphetnek az digitális pedagógiai önfejlesztés eleddig példa nélküli világába :) - ahogy mi azt elképzeljük. A lapozás után az általatok feltett kérdésekre próbálunk meg röviden válaszolni a KéÓEx kapcsán.

Csak akkor kritizáljon, ha tud jobbat csinálni - hangzik el gyakran a nem éppen magasröptű internetes vitákban és ugyan igaz, hogy ahhoz sem kell tudni tojást tojni, hogy eldöntsük, melyik a záp, valami igazság mégiscsak van a dologban, egy kritika akkor ér valamit, ha azt is megmutatja, hogyan lehetne valamit jobban csinálni. Mi itt a TanárBlogon már pár hete erősen kritizáltuk, azt, amit a Belügyminisztérium tanári teljesítményértékelésnek nevezett el, de valójában sokkal inkább tűnik egy nagyon szoros póráznak, amin a tanárok még jobban foghatók és irányíthatók. Megírtuk, hogy mi a baj az alaphelyzettel, mik a konkrét bajok a tervezettel és milyen elvek mentén lehetne egy jobb, hasznosabb rendszert kiépíteni. Most még tovább megyünk, kidolgoztunk ugyanis egy olyan eszközt, ami lehetőséget ad arra, hogy valaki a saját óráit legyen képes értékelni elemezni. Ez az eszköz segítséget adhat ahhoz, hogy valaki meg tudja határozni, mi az, amiben esetleg fejlődnie kellene, mi az, amivel jobbá tudja tenni az óráit, de arra is hasznos lehet, hogy mások számára megjelenítse, milyen is egy adott óra.

Ostobaság lenne azt gondolni, hogy a tanároknak nincs szükség arra, hogy fejlődjenek, tanuljanak. Miközben a csapból is az folyik, hogy a 21. században milyen gyorsan változik a világ, milyen gyorsan strukturálóik át az, hogy mi a fontos, értékes tudás, azt állítani, hogy egy tanárnak bizonnyal elegendő, amit az egyetemen megtanult nem tűnik vállalható álláspontnak. A szakmai fejlődésnek az alapja pedig az, hogy tudjuk és lássuk, hogy állunk, mi az, amiben fejlődnünk kellene, egyszóval egyfajta állapotfelmérés, ha úgy tetszik értékelés. A tanári munkát értékelni, azt visszajelezni tehát szükséges, de nagyon nem mindegy, hogy miként. Korábban már írtunk arról, hogy milyen gondok vannak a Belügyminisztérium által meglebegtetett tervezettel, most arról töprengünk, hogy milyen lehetne egy ideális rendszer.

A politika számára sokszorosan nehéz terep az oktatás. Viszonylag sok pénzt felemészt (a skandináv országokban a GDP 8%-át, nálunk 5-öt sem), minden családot érint, szinte mindenkinek van vele kapcsolatban első kézből élménye, viszont a valós eredmények eléréséhez nagyon hosszútávú és alapos gondolkodás kell, az oktatáspolitika igazi dimenziói messze túlnyúlnak a politika jellemzően négy éves, választástól választásig tartó horizontján. Így válik az oktatás a látványos gesztuspolitizálás ideális terepévé, az érdemi intézkedések helyett a hangzatosak kerülnek előtérbe, így lesz sokkal több szó arról, hogy melyik író legyen a kötelező olvasmányok között, mint arról, hogy egy megváltozott világban milyen készségekre lesz majd szüksége a gyerekeknek és miként kellene az iskolának erre felkészítenie őket. Bő negyven éve az oktatáspolitika egyik kedvenc szava az elszámoltathatóság, azaz az igény, hogy a tanárok valamiképpen legyenek felelősek a tetteikért. Többek között ezzel a jelszóval vezették be az Egyesült Államokban a standardizált tesztelésnek azt a rendszerét, ami azóta látványosan rontott az oktatás helyzetén, de majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy bármilyen másfajta oktatáspolitikáról egyáltalán szó lehessen. A Pintér-éra intézkedései tökéletesen megfelelnek ennek a mintázatnak, az évekénti mérések mellett a tanári önértékelésnek nevezett rendszer is elszámoltathatóvá kívánja tenni a tanárokat, úgy, hogy az a fizetésben is meglátszódjon. A tervezett rendszerrel sok probléma van:

Az új pedagógus teljesítményértékelő rendszer egy olyan tervezet, amely a TanárBlogon két versengő elméletet hívottt életre: 1. ennyire cinikus, vagy 2. ennyire dilettáns. Megpróbáljuk összefoglalni egy cikk-sorozatban, miért gondoljuk ezt. Az első rész a leegyszerűsített problémákról szól. Lapozzatok, olvassátok, szóljatok hozzá!