Momó rádió - gyerekeknek
Hírek - 12 éve
Működik a Momó rádió, amely gyerekdalokat sugároz 0-24-ben, emellett felolvasott mesét ad (01:00-kor is, többek között). Aztán van még itt altatódal és mesejáték is bizonyos rendszerességgel. A külseje megtévesztő, mert egy Wordpress van kiképezve Momó rádióvá, ami nyög is ettől ( ITT TALÁLHATÓ az oldal). Láthatóan egy ember munkája viszi leginkább előre az oldalt (legalábbis nincs más az impresszumban nevesítve). Egy ilyen rádiót működtetni, tartalommal etetni és informatikalag is vinni nem kis munka. Azt, hogy a zenék és a mesék honnan vannak, ki énekel, nem tudjuk meg, de ezeket a tartalmakat előállítani sem lehet kis feladat. Összességében, ha ez tényleg az, aminek látszik - azaz egy 'one-man show' - akkor különösen impresszív. És valóban bármikor bele lehet hallgatni a zenébe. Ha vannak kisebb gyermekek a közelben, egy kattintást feltétlenül megér.
Egyre többen mondogatják, hogy milyen fontos lenne, ha minél többen tanulnának programozni. Európa, Amerika komoly munkaerőhiánnyal küzd ezen a területen annyira, hogy ez már a gazdaságok versenyképességének is kulcskérdése. Egy ír programozó indította el a CoderDojo programot (
A verseny nagyszerű motivációs erő lehet, ezt használja ki a Kahoot nevű alkalmazás is. Kérdéseket tehetünk fel, amire a diákok válaszolnak a saját gépükön. Tulajdonképpen bármilyen eszközt használhatnak, amin van böngésző és hozzáfér az internethez, számítógépet, laptopot, tabletet vagy akár mobiltelefont is. A helyes válaszokért pontokat kapnak és a legtöbb pontot elérők nevét láthatjuk kivetítve. Igazi motiváció a diákoknak, hogy a legjobbak között legyenek. Az oldalra a tanárok a
Itt van, megjött, megérkezett. Ezúttal egy új interaktív tábla, és az iskolánkba. A neve
Az angol Királyi Kémiai Társaság minden évben meghirdet egy olyan kísérletet, amit a világ részéről bárki elvégezhet és az eredményeit közzéteheti. Mivel az idei év a Krisztallográfia Éve ezért most a kristályosításra esett a választás. A Világkísérlet oldala
A felhő alapú levelezést és az Office 365 szolgáltatásait minden debreceni egyetemista ingyenesen veheti igénybe a Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomagjának köszönhetően. Harmincezer diáknak biztosít a Microsoft legmodernebb, felhő alapú technológiájára alapozva e-mail szolgáltatást, belső intézményi címet 50 gigabájtos tárhellyel és 1 terabyte-os személyes tárhelyet a Debreceni Egyetemen. A rendszer bevezetését és üzemeltetését a Microsoft innovatív technológiáinak köszönhetően a nagy hagyományokkal rendelkező egyetem lényegi beruházás nélkül tudta megvalósítani, mert az annak az 52 milliárd forint értékű támogatásnak a része, amelyről 2012-ben állapodott meg Magyarország kormánya és a Microsoft Magyarország.
A Földet elpusztító vagy legalábbis katasztrófába sodró meteorok, kisbolygók mindig leköti a diákok figyelmét. A 444.hu összegyűjtött három olyan programot (
A digitális lábnyomaink ott maradnak mindenfelé szerteszét az interneten, amerre csak járunk. Ha csak abba belegondolunk, hogy egy átlagos londoni polgár naponta 300 különböző filmen jelenik meg (és mintha már Magyarországon is 100+ adatot olvastam volna), joggal merülhet fel a kérdés, hogy a magánélet határai hol húzódnak majd. Most már nem az információ megszerzése az igazi kérdés, hanem a rendszerezése az adatoknak. Legyen minél könnyebb pillanatok alatt lenyomozni valakit. Ebben segít a Pipl.com (
Sok van, mi csodálatos, de semmi sem csodálatosabb az embernél! A biológiatanár feladata részben az, hogy ezt az érzést felkeltse a diákjaiban. Ebben segíthetnek Lennart Nilsson fényképei és videói. A svéd kutató évtizedek óta készít fényképeket a méhen belüli fejlődésről, emberi szövetekről, sejtekről, igazán lenyűgöző minőségben. A fényképek gyűjteménye
Egy egészen egyszerűen használható, mégis zseniális alkalmazásra akadtam, a neve Videonot.es (és 




