Végigolvasgattam hát a tananyagot, gyorsítva megnéztem a remek videókat, és elérkeztem a vizsgához. Fontos, hogy amit eddig írtam, az a saját véleményem, de ami ezután következik az merő spekuláció, hiszen semmilyen adatom, bizonyítékom sincs, csupán az őszi kertben, mókusokkal kertészkedés közben gondolkodtam el a dolgok folyásán.
Hogyan lehet egy ilyen vizsgát letenni? Az látszik, hogy egy adatbázisból jönnek a kérdések, de az is látszik, hogy ez egy korlátos adatbázis. Azaz, ha lelkesek vagyunk, és folyamatosan kimentjük a kérdéseket, akkor viszonylag gyorsan összeállítható lenne egy olyan adatbázis, ami teljesen megspórolhatja nekünk az összes időt, energiát, és elég a kérdésekre bemagolni a választ (műveltségi területenként mondjuk 60 ilyen lehet kb.), és már meg is vagyunk. Honnan találhatnánk ilyen adatbázisokat? Jó kérdés, lehet, hogy soha nem tudjuk meg a választ! 😀. Azt sem tartom elképzelhetőnek, hogy közösségi médiában erre szakosodott csoportok jönnének létre, vagy iskolai levelezőlistákon forognának közkézen ezek az adatbázisok. Nonszensz!
A másik út az lehetne (hangsúlyozottan spekuláció mindez), hogy a NAT-ot egyszerűen feltöltené valaki egy AI chatbotnak, és utána a kérdéseket is szintén a ChatGPT oldhatná meg. Ha igényesebb valaki, akár a NAT tananyagot is feltölthetné, és abból gyorsabban tudna esetleg dolgozni az AI. Nem tudom, lehet. Nem hiszem, hogy ezt kipróbálta volna valaki.
Én, bevallom, egy kicsit teszteltem még nem a vizsgán, hanem az ellenőrző kérdések során. Olyan kérdést választottam, ahol egy legördülő menüből kellett a három lehetséges válasz közül a jót megadni. Képernyőképet készítettem, tökéletesen tudta olvasni a ChatGPT, de a 3 három lehetőség megzavarta. Jobban működött, amikor üresen hagytam a kitöltendő mezőt, és tökéletesen megoldotta a feladatot az AI.
És ezzel eljutottunk a végső eleméhez, amiről senki nem beszél: vajon mennyire bemértek ezek a kérdések? Honnan tudjuk, hogy mit mérnek, és azt milyen hatékonysággal? Ez alatt azt értem, hogy nem az érdekel (vizsgáztatóként), hogy tudja-e egy angoltanár, hogy hány német könyv van a tankönyvlistán, hanem az, hogy képes-e a saját csoportjának hatékonyan kiválasztani a tankönyvet. Ehhez aztán lehet tesztkérdéseket készíteni (de ehhez szükséges, hogy egy csoport profilja meg legyen adva, készíteni kell egy interaktív szimulációt, a tankönyvek tartalmával, jellemzőivel meg kellene ismerkedni, mert ezelkül nem lehet értelmesen dönteni. Az azonban egyértelműen kiderülne, hogy annak a kérdésnek, hogy hány akkreditált könyv van németből, az égvilágon semmi relevanciája sincs (sem annak, hogy hány évig érvényes az akkreditáció - egyébként 5), ezért butaság megkérdezni. Egészen biztosan nem gondolkodtak el ezen a tesztek készítői. Sem nem alkalmazták a pedagógiai értékelés alapvető módszertanát, hanem a lehető legrosszabb gyakorlatot támogatják ezzel, mondván: egyáltalán nem érdekel, hogy mit értettél meg vizsgázóként, de tessék, itt van 20 random, összefüggéstelen tesztkérdés, ami gyakorlatilag szó szerint a képzés szövegét kéri számon. Hatalmas kihagyott ziccer, hogy szakmailag példát mutasson egy képző intézmény, és ne egy régen meghaladott, jó ha 20. Századi módszertannal, semmitmondó, nyilvánvalóan értelmetlen kérdéseket feltéve bombázza a pedagógusokat. Mi az üzenete ennek? Csak nem az, hogy a teljesen értelmetlen, összefüggéstelen, a tesztfeladatok összeállításának legalapvetőbb szabályait sem betartó, semmit nem mérő ál-tesztekkel gyorsan letudjuk a feladatot. Csak egy példa:
A Nat 2020 szerint milyen differenciáló módszer segíti elő a tanulási eredmények elérését?
Az egységes célkijelölés.
Az egyszintű tananyagalkalmazás.
Az akadálymentes tanulási környezet.
Az egyszintű tervezés.
Nem kell hozzá ész, sem NAT-jártasság, hogy tudjuk, a differenciálás azt jelenti, hogy a tananyagban, vagy a módszerekben mást-mást kínálunk az egyes tanulóknak. Tehát: az egyszintű, egységes, és ismét egyszintű megoldások nem lehetnek jók. Ez egy simán csak rossz tesztkérdés, de valami értelme talán lehet, mert hátha utánanéz valaki, hogy mi is az a differenciálás. Annak azonban, hogy hány évig él egy tankönyv akkreditációja, egy tanárt a legkevésbé sem érint, legfeljebb egy tankönyvkiadót. De nézzünk egy másik kérdést:
Milyen képességeket fejlesztenek a felső évfolyamokon a kooperatív tevékenységek?
Kritikus gondolkodás, önismeret, memória.
Önbizalom, együttérzés, hazafias tudat, segítőkészség.
Felelősségtudat, érzelemközvetítés, bátorság.
Együttműködési készségek, a kitartás, a céltudatosság és a kötelességtudat.
Itt már egyáltalán nem gondolkodtak szerintem, csupán kivettek elemeket a szövegből. Egy kooperatív tevékenység miért is ne feljeszthetné a kritikus gondolkodást, az önismeretet, és a memóriát? Például, ha azt kérem a diákoktól, hogy együttműködve készítsenek egy érvrendszert a halálbüntetés eltörlése ellen, vagy mellett, és ebből rövid jegyzeteket (tenyérpuskát) gyártva vitázzanak egymással, személyes véleményüket is megfogalmazva, akkor ez most kooperatív, avagy sem? Véleményem szerint az ilyen kérdések azt jelzik, hogy vagy nem akartak, vagy nem tudtak a szöveg szintjénél mélyebbre lépni.
Azért mondom, hogy nem akartak esetleg, mert az egész tananyag+vizsgának van egy nagyon (számomra) visszatetsző hangulata, ami nagyjából annyit tesz, hogy ‘na, dolgoztassuk meg őket, legyen valami teszt + vizsga’ - és nem kizárt, hogy ezen a ponton nem puszta rosszindulatból, hanem tényleg azért, hogy a pedagógusok ismerjék meg a működésük alapdokumentumait). Aztán ehhez hozzá lett téve valahol az úton, hogy ‘de azért annyira ne szívassuk már meg őket’ talán. És ebből lett ez a szörnyszülött, amelyről nyilvánvaló, hogy minimális összefogással, egymás segítésével pillanatok alatt kijátszható, csupa-csupa olyan kérdéssel, amelyre egy AI kiválóan tudja a választ, és ami az égvilágon semmit nem mond el arról, hogy mennyire érti egy pedagógus a NAT szellemiségét, és menniyre képes azokat az elveket hatékonyan alkalmazni a tanórákon, amely elvek egyébként szerintem támogathatóak, jók, és sok szempontból (a szó nem terhelt értelmében) progresszívak.
Ehelyett kapjuk a kötelező vizsgát, és a kis kikacsintást, hogy ‘na, ugye, hogy nem is volt ez annyira nehéz, meg lehetett ezt oldani’. Hiszen általánosban, ha nem volt növény- vagy rovargyűjteményem, mert nem tudtam, hogy kell ilyet csinálni, és a panelben korlátozott volt a hozzáférésem, akkor azt mondták (az engem egyébként kedvelő) a tanárok, hogy kérjem el a Gyusziét a C-ből, és az akkor majd ötös lesz. Remegve adtam oda a tanárnak Gyuszi rovargyűjteményét, hiszen tudtam, hogy tudja, hogy nem én csináltam. De nem volt baj, a tanárnő kedvesen, rám mosolygott, és mondta, hogy köszöni szépen. És ötös lett. Mint ahogy a NAT vizsgám is. Csak már nem remegek.