Rímgyártó - írjunk angol verset 15 perc alatt
Internet a tanórán - 16 éve
A vers, az irodalom, a művészet szerepét és lényegét sokan próbálták egy-egy definícióban (vagy akár egy szép versben, vagy műalkotásban) megragadni Platóntól T.S. Eliot-ig. Nem is próbálnék meg beállni a sorba, részben azért, mert nincs jobb ötletem, részben pedig azért, mert sokan azzal keresik a kenyerüket, hogy ilyen definíciókat gyártanak. És ahogy Piszkos Fred is megmondta: “Gyilkolás közben nem zavarok senkit, mert olyankor én is elvárom, hogy békén hagyjanak.”
Ezután a rövid kitérő után essék szó a mai weboldalunkról is, ami nem más mint a Rhymezone (IDE KATTINTVA LEHET MEGLÁTOGATNI).
A Habitat maker nevű oldal (amely
A Mindmap-készítő oldal segítségével gyorsan érdekes, praktikus illusztrációkat készíthetünk bármilyen témában, bármi illusztrálásához. Nem kell mást tennünk, mint bemásolni a szöveget, és kattintani egyet - az igényes illusztrációt máris tölthetjük le a saját gépünkre, hogy azután bárhol felhasználhassuk. Az egyes elemek közötti kapcsolatokat persze nekünk kell kitalálni, ám a program (amely
Elsőre talán szadistának tűnik a gondolat, de ha jobban belegondolunk, mindenkinek jobb ez így - a békáknak leginkább, hiszen nem szükséges minden labor minden csoportjának boncolnivalóról gondoskodnia.
A Maps ETC oldalán (ami mellesleg
Mivel a zenéhez sem értek, folyamatosan keresem annak a legetőségét, hogy az internet segítségével valahogy közelebb hozzam magamhoz - és viszont. Arra is emlékszem még halványan, hogy mindig is passzív élvezője lehettem csak a zenének - eltekintve az általános iskolai énekkart, ahonnan mutálás okán elég gyorsan kiszavazódtam - ezért azt hittem (és hiszem most is), hogy zenét írni csodálatos dolog (lehet). Meg nagyon nehéz is - olyasmi, amit én soha sem érthetek meg.
Több okból is kedves számomra ez az oldal. Egyrészt megtanít egy csak kevéssé érdekes nyelvtani szerkezetet (felszólító mód), másrészt segít felkelteni a diákok érdeklődését a művészetek iránt - talán.
Egy 5 órás projektet csináltam egy csoporttal, amelyben az volt a feladat, hogy egy képzeletbeli mini-tőzsdén a megkapott információk alapján költsenek el 5000 játék dollárt. Izgalmas volt a feladat, hiszen az, hogy az információt értették-e a diákok, illetve helyesen értelmezték, nagyban befolyásolta a virtuális bróker iroda sikerét.
Igazi kincsesbányát mutatunk most az interaktív táblát használó tanároknak, a Smart TananyagPiacon (
Ma egy online szintetizátort ajánlunk, az eredeti, egész képernyős változat 




