Tanulásmódszertan digitálisan
21. századi tanár - 10 éve
Miközben lassan a csapból is az folyik, hogy vajon kell-e számítógép az iskolába és ha kell, akkor milyen, mennyi és hogyan (itt volt szó erről a TanárBlogon), de arról jóval kevesebbet beszélünk, hogy vajon hogyan kell tanulni a digitális eszközökkel. A 90-es években az közoktatásban megjelent a tanulás tanítása, a tanulásmódszertan, elsősorban Oroszlány Péter úttörő munkásságának köszönhetően. Azóta nagyon sokat változott a tanulási környezet,lehet, hogy érdemes lenne a tanulásmódszertant magát is idomítani hozzá. Nem csak arról van szó, hogy meg kell tanítani az új eszközök használatát (arról is), hanem arról is, hogy a digitális eszközök új tanulási lehetőségeket nyitnak meg.
Sok-sok munkával sikerült az e-StudyGroup szolgáltatásait bővítenünk. Nagy öröm, hogy ezzel is elkészültünk. Az e-StudyGroup a TanárBlog szakmai boszorkánykonyhájából nőtt ki, és nő egyre nagyobbra. Jelenleg már arra is képes, hogy pillanatok alatt (tényleg 2 perc!!) változatos, izgalmas, játékos feladatsorokat állíthassunk össze a segítségével, majd ezt egyetlen mozdulattal, nem publikus módon megoszthassuk a diákjainkkal. Összesen 12 feladattípus közül választhatunk, szabadon variálhatjuk őket, illetve akár egy-egy feladattal (pl egy vicces puzzle játék) is meglephetjük digitális tanulásra kiéhezett diákjainkat, avagy saját gyermekeinket. Minderről nem restelltem egy videót is készíteni (
Korábban is hírt adtunk mr arról, hogy ebben az évben kicsit megváltozott formában jelentkezik a Microsoft Innovatív Pedagógus Program, az egyes témákat nem webináriumokon járjuk körbe, hanem bármikor és bárhonnan elérhető Office Mixekben, így mindenki akkor hallgathatja meg az előadást, amikor éppen kedve és alkalma van rá. A webináriumokat is megtartjuk természetesen, de ezek most a kérdések megválaszolásának, a közös problémafelvetéseknek a helyei lesznek. A programra
Nagyon érdekes oldal a BoomWriter (
Már csak pár nap és indul a KórházSuli program egy várhatóan remek konferenciával. Ennek időpontja 2015. október 3. 10-17 óra között Budapesten az Eötvös József Gimnáziumban (Budapest, Reáltanoda utca 7, 1053). Nagyon nagy öröm, hogy lassan 200 kolléga, diák, érdeklődő jelezte érkezését, azonban még mindig nem késő jelentkezni, mivel pár szabad hely még van. Jelentkezési lap
Nem frissül ugyan nagyon gyakran, de mégis kiváló forrás a Network.hu mikroszkópos oldala (
Gondolt egy vicceset egy magyar cég, és kitalállt egy ún. mashup alkalmazást a Facebook messenger alá. Az ötlet alapvetően elég egyszerű, de az eredmény tényleg vicces. Ha üzenetet szeretnénk küldeni Messenger alatt, az app letöltése utána a szavakat filmekből vághatjuk össze, így egy rengeteg filmből vet rövid részletcunamival üzenhetünk ismerőseinknek. A veszélye természetesen fennáll annak, hogy annyira érdekes ahogy az üzenetet elküldjük, hogy kevesebbet figyelnek majd a tartalomra, de ebben az esetben ez egy olyan kockázat, amit érdemes vállalni. Újító kedvű olvasóink
Sok különféle oldalt mutattunk mr be, amik az emberi test felépítésével foglalkoztak (pl.
Vajon milyen érdekes filmekre lehetne órákat alapozni, merül fel gyakran a kérdés nyelvtanárokban. Nincs ez másképp velem sem, ezért is voltam nem kevéssé elragadtatva, amikor 100 dokumentumfilmből álló, érdekes gyűjteménybe akadtam bele, 




