Futásnapló
Letölthető anyagok - 16 éve
Nem sok olyan programot kínáltunk eddig, amely a testnevelés tanításában lehet hasznos, de most itt van egy. Az OpenJogBlog (ITT TÖLTHETŐ LE) az, amit a neve is ígér egy nyílt forráskódú program, amellyel futás naplót vezethetünk. A naplóba bevihetjük az adatainkat (magasság, tömeg), kedvenc útvonalainkat és természetesen azt is, hogy melyik nap mennyit és merrre futottunk. Arra is lehetőségünk van, hogy rögzítsük, miként változott a pulzusunk a futás során.
Mindezek után részletesen elemezhetjük is a futásainkat, grafikonokon nézhetjük meg, hogyan változott a teljesítményünk, esetleg sikerült-e elérnünk a kitűzött céljainkat. A program Java nyelven fut, így a legtöbb gépen semmilyen installálás nem kell hozzá és valóban platform független. A program honlapja ITT TALÁLHATÓ.
Új szolgáltatást indítunk a TanárBlogon! Minden héten összegyűjtjük a legérdekesebb híreket, eseményeket, információkat, amelyek hasznosak lehetnek minden IKT-val foglalkozó tanár számára. Kávé mellé, hétfő reggelente érdekes olvasmányokat kínálunk szerte a webről! Kezdje velünk a hetet, olvasson belénk - a lapozás után!
A számítógépes játékok piaca mára nagyobb lett, mint a legmenőbb hollywoodi filmeké - ezzel együtt persze a költségvetésük is. Mindez mégis megéri. Gazdaságosan lehet játékokat készíteni. Valószínűleg azért, mert sokan és sokat játszanak vele. A becslések szerint 3 milliárd órát töltünk el a világon játékokat jatszva - hetente! Belátható: ez a szám gigantikus. A kérdés, amire megpróbálunk választ keresni: mi lenne akkor, ha ezt az időt, energiát, tehetséget megpróbálnánk a világ problémáinak megoldására (netán tanulásra) szánni.
A börtönök helyzetétől a bűnüldözés hatékonyságáig sok kérdést ölelünk fel ebben a tananyagban. Összesen 2x45 percnyi anyagot készítettünk, azaz legalább egy dupla órát illik rászánni. Természetesen tartozik az anyaghoz multimédia, videó, interaktív táblás, letölthető tananyag, továbbá a szokásos részletes óravázlat is. Szintje: B2 + (felsőfokon is kiválóan használható, nem lesz túl könnyű a csoportnak, ezt megígérhetjük :) !).
Nincs könnyű dolga a kémiatanárnak, ha számítógépet akar használni, hiszen a kémiai képleteket nem olyan könnű bevinni a szövegszerkesztőbe vagy bármilyen más programba. Még nehezebb a dolog, ha a diákokat akarjuk rávenni arra, hogy valamilyen kémiához kapcsolódó feladatot gépen végezzenek el, például a gépen írják meg a kísérleti jegyzőkönyvet.
Az IKT iránt érdeklődőknek érdemes ellátogatniuk a Classmate PC oldalára (
Az Intel nem csak a világ legnagyobb chip gyártója, hanem az IKT alkalmazások egyik úttörője is. Az Intel technikáit használó Classmate PC-k szerte a világon részét képezik az innovatív oktatási megoldásoknak. most az intel minden oktatással kapcsolatos tevékenysége és híre elérhető egy helyről az Intel Learning Series oldalról (
A hannoveri CeBit kiállításon mutatkozott be a legújabb Classmate PC. Elfordítható képernyője 10,1 collos és már 8 és fél órán át működik egy töltéssel. Hasznos természetesen a nagyobb billentyűzet, a rücskös felület és a szabadon fordítható kamera.
Az utóbbi időben már mintha kevesebbet kellene azon vitatkozni, hogy van-e bármi tere is a számítógépnek, az IKT eszközöknek a tanításban. Elfogadott, hogy az új technológiák segíthetnek az oktatás érdekesebbé, színesebbé, hatékonyabbá tételében. A legnagyobb lépés, hogy ezeknek az eszközöknek a használata már nem az informatika tanárok belügye, a modern 8elsődlegesen a webkettes) eszközök már nem kívánnak meg komolyabb informatikai tudást a felhasználótól, mint egy irodai programcsomag, így egy egyszeri biológia vagy angoltanár is nekiállhat használni őket.
eTanulás Szakmai kollégium - Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. eLearning Igazgatósága az eTanulás Szakmai Kollégium projekt részeként pályázatot ír ki a digitális kompetencia fejlesztését szolgáló oktatási, pedagógiai jó gyakorlatok készítésére és továbbfejlesztésére. A suli.net.tan senior pályázatban gyakorló pedagógusok, míg a suli.net.tan junior pályázatban tanárjelöltek jelentkezését várjuk.




