Az egyre jobban duzzadó AI az oktatásban, vagy a mesterséges intelligencia és a tanítás keresztmetszetében található online fórumokat böngészve egy érdekességre lettem figyelmes: ismét mintha az lenne, hogy egyre inkább informatikusok mondják meg, hogy mit és hogyan is kellene tanítani, illetve ezeknek az eszközöknek hol lehet az oktatásban a helye.

Ebben néha felmondják a kötelező ‘projektek’ (leginkább előadott prezentációkat értve ez alatt), vagy éppen ‘kollaboratív felület’ mantrát, de valójában az, amiért igazán és őszintén tudnak lelkesedni az a Notebook LM, hiszen ott bármilyen dokumentumból pillanatok alatt készíthetünk podcast-ot, videót, sőt, és ez most az abszolút nagy újság , infografikát.

És valóban: fantasztikus, gyönyörű, és szakmailag is kifejezetten vállalható infografikák özönlötték el ezeket a csoportokat. Amikor esetleg felveti azt, hogy ‘no de ez akkor egy frontális óra lesz az infografikával, nem?’, akkor gyorsan jön a ‘kis csoportokban dolgozzák fel a gyerekek’ standard válasz, de valójában, azt gondolom, hogy nem csoportokban dolgozzák fel, hanem egy gyönyörű prezentációs eszközzel lettünk gazdagabbak.

Amikor utánanézünk, hogy ezeket az oktatási segédleteket előállító felhasználók kik is, sokkal gyakrabban találunk fejlesztőt, informatikust, vagy abból az irányból érkezőket, mintsem pedagógust. Ők pedig teljes mellszélességgel lelkesednek, hiszen a legutolsó emlékük talán az volt, amikor biológia órán egy unalmas fekete-fehér képen kellett bekarikázni a párosujjú patásokat. Ehhez képest pedig egy ilyen infografika maga a vizuális kánaán. Az egyik csoportban kifejezetten úgy írtak a Notebook LM infografikáról, mint az oktatásban a ‘hiányzó láncszem’-ről. És bár kétségtelen, hogy az a pillanat, amikor Comenius kitaéálta, hogy metszeteket tegyenek a tankönyvekbe szemléltetésként, a pedagógia történetének meghatározó pillanata volt, nem gondolom, hogy mostanra a szemléltető ábrák hiánya, minősége okot adna erre a lelkesedésre. Tudniillik nem az a kérdés, hogy mi ez, hanem az, hogy mire jó? Nagyon izgalmas oktatási eszköznek tűnt az interaktív tábla annak idején, többen pedagógiai paradigmaváltást kiáltottak - mint kiderült azóta: hiába. És nem azért, mert az interaktív tábla önmagában egy rossz eszköz, hanem azért, mert nem, hogy nem új paradigma, hanem kifejezetten a frontális prezentációk támogatására alkalmaz, azzal segít egy már meglévő, és nem pont túl progresszív, paradigma még mélyebb beágyazásában.

Hasonlóképpen imádják sokan a Kahoot-ot, és társait. Ami valójában nem tesz mást, mint a feleltválasztós teszteket kicsit izgalmasabbá, online, és csapatokban elvégezhetővé teszi. Azaz: pontosan ugyanaz a paradigma, mint a papíron kiadott feleletválasztós tesztek esetében. Ez ugye a csokival leöntött brokkoli esete, amikor egy a diákok számára (szerintünk) kedves, élvezhető mázzal öntjük le a ‘nehéz’, ‘unalmas’ tananyagot. Ami véleményem szerint tévút: nem arra kellene erőfeszítést tennünk, hogy minél finomabb legyen az a csoki, hanem arra, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne elérhetővé, érthetővé (netán szerethetővé) tenni azt, amit tanítani szeretnénk.

Szintén sok tesztkészítő szakértő nőtt ki az AI bugyraiból, hiszen sokan kifejezetten büszkén dicsekszenek azzal, hogy egy AI alkalmazás milyen jó kis tesztsort csinált. Aki foglalkozott tesztkérdések készítésével, írásával, tudja, hogy egy tesztkérdést így, AI-val elkészíteni jó minőségben (elsőre) szinte lehetetlen. Olyan kérdéseket lehet generálni, amelyek tényszerűen ‘visszakérik’ a tananyagot, pl. azt, hogy mikor született egy költő, vagy mikor ért véget egy háború. Arról, hogy mennyi valós tudás van emögött (pl. összefüggések értelmezése) már sokkal kevesebbet tudhatunk meg. A probléma az, hogy a közepesen rossz minőségű,valójában értelmetlen teszteket generálni nagyon egyszerűvé vált. Régen még igaz volt az a mondás, hogy ‘egy rossz pörköltet megfőzni kb. annyi idő, mint egy jót’, de ez mára közel sincs így. Bárki 3 perc alatt bármilyen tankönyv szövegéből képes számtalan tesztkérdést generálni - a kérdés az, hog ymiért, és ez mit mond el a tanulók tudásáról. Én azt gondolom, hogy igaz az az állítás, hogy minél könnyebb egy tesztkérdést automatizálni, annál kevesebb valódi információt ad a válasz a tanulók tudásáról. És akkor most a tesztkérdések validálásáról nem beszélek, és nem lepődünk meg, ha egy feladatban az egyik oszlopban évszámok vannak, a másikban pedig események, és össze kell párosítani az 1848-as évszámot az ‘1848-as forradalom’ eseményével. Az AI ugyanis nem gondolkozik - ezt a tesztet publikálóknak illene.

Összefoglalva, érdemes lehet az AI hihetetlen forradalma mellé helyenként egy kis pedagógiai tudást és gondolkodást is tenni.

Mindig veszélyes, amikor valaki új paradigmáról beszél, többnyire ködösítést takar. Ezért is vagyok nagyon óvatos azzal, hogy vajon a vibe-kódolás jelent-e új paradigmát a tanításban (a tanulásban semmiképp), de a tanári munkában talán. Ha paradigmaváltásról nem is, de újfajta tanári munkamechanizmusról biztosan beszélhetünk. Jó példája ennek, ami a minap történt velem.

Molekuláris biológiát tanítottam és azon belül is a polimeráz láncreakció volt a téma (a COVID óta a PCR rövidítés mindenkinek ismerős, ha nem is a legkellemesebb emlékeket idézi fel. A bemutatásához mindenképpen valamilyen szimulációra van szükség, senkinek nincsen olyan laborja egy középiskolában, amivel értelmesen meg lehetne csinálni és még akkor sem biztos, hogy az, hogy egy szürke gépbe löttyöket öntök és a végén kijön egy lötty többet ér a tanulás szempontjából, mint egy olyan animáció vagy szimuláció, ami pontosan bemutatja a folyamatot. A célom viszont az volt, hogy ne én mondjam el a dolgot, hanem a diákoknak kellen megértenie.

A mesterséges intelligencia iskolai alkalmazása joggal ver egyre nagyobb hullámokat. Minél inkább érezzük, hogy elkerülhetetlen lesz, annál jobban tartunk tőle, hogy miként is fog ez pontosan kinézni. Azt gondolom, hogy a korlátlan AI-optimizmus általában nem pedagógusok, hanem a technológia oldaláról érkezők sajátja. Salman Khan (a Khan akadémia atyja) elsőként kezdte el beépíteni a ChatGPT-t a saját online oktatási rendszerébe (ez a Khanmigo), és erről egy erősen elfogult, lelkesítőnek szánt (de tanárok számára gyakran talán felületes) könyvet is írt. Mi azt gondoltuk végig, lassan 2 év intenzív AI-val eltöltött idő után, hogy lehetne-e vajon olyan ajánlásrendszert kidolgozni, ami nem borítja fel azonnal az iskolai rendet és folyamatokat, ugyanakkor óvatosan kijelöli az AI helyét (jelenleg) az oktatásban. Ezt teszteltük, vannak iskolák, ahol bevezették, most megosztjuk az olvasóinkkal is.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak mi vagyunk igazán lelkesek a vibe-kódolástól, hanem az egész világ. Pár napja elérhetővé vált a mesterséges intelligenciák új generációja és ezek közül is kiemelkedik a Google Gemini 3.0-s verziója, aminek egyik erőssége pont a kódolás. Egészen lenyűgöző, hogy akár egyetlen promptból is mire képes (itt egy példa). Ez azonban nem minden, kijött egy izgalmas segédprogram is a vibe-kódoláshoz.

Történt, hogy az egyik angol tankönyvben (ráadásul nem is haladó szinten) belefutottunk a Nash-egyensúly fogalmába. Azt kellett elmagyaráznom (és nekik a tankönyv olvasmánya alapján megérteniük), hogy ha egy tengerparti szakaszon egy fagyiárus mellett megjelenik egy másik, az egy idő után azt fogja eredményezni, hogy ... node nem szeretném elrontani annak a játékát, akik esetleg nem ismeri ezt a játékelméleti fogalmat, és szeretné azt lejátszani azt annak az interaktív animációnaka segítségével, amit ehhez gyorsan vibe-kódoltam.

Sokan próbálták/próbáltuk képregény készítésére rábírni az AI chatbotokat, de mindezidáig a karakterek szétesnek sajnos - azaz, nem tudtuk azt elérni, hogy ugyanazok a szereplők ugyanúgy nézzenek ki. Erre voltak házi barkács megoldások (pl. elkésztíteni az első képkockát, majd visszatölteni az AI-nak azzal, hogy a másodikon PONT Ilyen szereplők legyenek, vagy éppen nem képet, hanem képregényt kérünk tőle, ahol eleve azt kérjük, hogy mindegyik szereplő ugyanaz legyen). Ez hozhat eredményeket, de például összeakadhat a politikai korrektség beállításokkal, így a második képen már nem egy férfi-nő pár van, hanem két férfi - lásd illusztrációnk (Gemini készítette, és nem tudtam úgy promptolni, hogy nőt csináljon mindhárom képre). Van-e megoldás? Könnyen lehet, hogy igen. A lapozás után egy olyan AI-alapú oldalt mutatunk, amely ezen is tud segíteni.

Érdekes követni, hogy milyen elutasítás övezi az AI használatát a tanulásban. Csalás, semmire sem jó, nem fognak valódi tudást megszerezni belőle, ha nincs erőfeszítés nincs tanulás sem, akár a Facebook csoportunkban is ezek a vélemények jelennek meg. Érdekes módon ugyanezek a tanárok lelkendeznek, hogy milyen remek, hogy az AI feladatokat állít össze helyettük, óravázlatokat készít, akár meg is tanítja a dolgokat. A mi tapasztalatunk, hogy az AI remek segítőtárs lehet a pedagógiai munkában, de az nem jó, ha a tanárt helyettesíteni akarjuk vele.

Egyre kevésbé fontos, de azért még mindig nem elhanyagolható a promptolás szerepe - azaz annak, hogy hogyan beszélünk egy AI-val, vagy éppen adunk utasítást neki. Nem nagyon szoktam érteni azokat, akik 'szívatják' az AI-t, aztán vicceset posztolnak róla. Egy AI chatbot úgy fog viselkedni, ahogy szerinte mi szeretnénk. Ha rászoktatjuk, káromkodva válaszol akár. Vagyis ezekkel a posztokkal valójában magunkról mesélünk, nem az AI-ról (arról nem is beszélve, hogy ezzel egy újabb lépésben antropomorfizájlik az AI-t). Ugyanakkor vannak olyan jelenségek (pl. ha érdekes kommunikatív feladatot kérsz tőle egy nyelvórára, akkor szinte mindig a 'Find someone who ...', azaz keress valakit a csoportból, aki .... és ide bármit lehet írni, feladatot adja. Azaz, az átlagos, az egyszerű, a könnyen megoldható, kis erőforrásból kigazdálkodható, legnépszerűbb megoldást kapjuk. No de mi van, ha mi nem ezt szertnénk? Nos, erre is több megoldás létezik, a lapozás után egy olyan 'varázspromptot' mutatunk, amelyik tényleg működik, hiszen pont arra reagál, ahogyan az AI válaszokat generál. Éremes kipróbálni, sok időt fog spórolni nekünk.

A karantén idején robbant be a világba a Duolingo, ami sokaknak adta meg azt az érzést, hogy legalább valami értelmeset csinálnak. Azóta már egyértelművé vált, hogy igazán egy nyelvet senki nem tanult meg attól, hogy a négy lehetőség közül ki tudja választani, hogy melyik mondat jelenti azt, hogy a pók nem eszik almát. De igazán nem is a nyelvoktatás volt az, amiben a Duolingo nagyot alkotott, hanem a tanulási motiváció felkeltése és fenntartása. Nagyon ügyesen alkalmazta azokat a trükköket, amiket a gamifikáció használ, voltak rövidebb és hosszabb távú célok, azonnali visszajelzés, annak az érzete, hogy magunk irányítjuk a tanulásunkat (ágencia) és természetesen a dollár árverés hatása is, senki nem akarja veszni hagyni a 437 napos sorozatát, csak megcsinálja az aznapi feladatokat is. Jogos a kérdés, hogy vajon lehetne-e ugyanezt a modellt más tantárgyakra is alkalmazni?

Sokat, és egyre többet beszélünk monstanság az ún. vibe-kódolás jelenségéről, ami egyszerűen annyit tesz, hogy szabadszöveges promptokban elmeséljük egy AI chatbot-nak, hogy mit szeretnénk. és ő lekódolja nekünk az interaktív alkalmazást, játékot. Persze azért ennyire nem egyszerű, de majdnem. Ma egy olyan eszközt mutatunk be, amely arra feltétlenül jólehet, hogy egy ötlet kóddá válását, és azonnali megvalósítását megéljük. Nem kell mást tennünk, mint almondani, hogy milyen alkalmazásra vágyunk, és 2 perc múlva már meg is kapjuk az elkészült appot. Hátránya, hogy nem nagyon vihetjük el, korlátozottan tudjuk fejleszteni, akalítgatni, szóval hosszabb távon nem boztos, hogy ez a mi meogoldásunk, de annak a tabunak a lebontására kiváló, hogy 'csak akkor írj AI-val kódot, ha egyébként is jól tudsz kódolni'. Lapozás után mutatjuk az eszközt, amely és ez sem utolsó szempont - a korlátokért cserébe teljesen ingyenes.