Tatárszentgyörgyi krónikák 3 - virtuális tanulótárs és mentor
- 2 hónapja
A Mintaiskola program kezdetekor az egyik izgalmas innováció az e-mentorálás bevezetése volt az iskolában. Hogy ez pontosan mit jelent, és hogyan működik, még senki sem tudta, de Diós Orsi kollégánk magára vállalta a szervezést, koordinációt (ami az egyeztetések, diákpárok kialakítása mellett azt is jelentette, hogy noszogatta a tatárszentgyörgyi gyerekeket, hogy lépjenek be az online órára). Nagy segítség volt, hogy a most már 10 éve működő E-tanoda alapítvány módszertanát tudtuk használni, így gyorsan lettek a rákóczis gyerekeknek mentoraik (gimnazisták vagy egyetemisták), akikkel minimum fél éven keresztül heti egy alkalommal egy meghatározott tantárgyból tanulnak, dolgoznak közösen, és megpróbálnak haladni. Ez olyan jól sikerült, hogy a 2025-ös tanév kezdetéig az elmúlt két évben átlagosan 6-7 tanuló vett részt a programban, és 370 (!) órán át dolgoztak együtt a gyerekek.
A mentorálási program hatalmas sikere, hogy bár idén a A Mintaiskola pályázati háttere megszűnt, az iskola, és a szervező pedagógus úgy döntött, folytatják, és továbbra is biztosítják a tanulók számára ezt a lehetőséget (az iskola lelkesedésén felül már csak azért is, mert volt, ahol a szülő is betelefonált, hogy idén akkor mi lesz az ő gyermekével. Ennél jobb visszajelzést pedig nem is kaphattunk volna.
Az E-tanoda lényege: egy hátrányos helyzetű tanulót összepárosítanak egy tenni akaró gimnazistával, és a TEAMS platformján keresztül heti mentorálást végeznek. A mentorok felkészítőn vesznek részt, módszertani szupervízión vesznek rendszeresen részt, ahol folyamatos, komoly szakmai segítséget kapnak ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudják a leszakadó tanuló munkáját segíteni.
Az E-tanoda érdekes módon épült be a tatárszentgyörgyi Rákóczi Baptista iskola esetében, hiszen itt a felzárkóztatás mellett kifejezetten nagy igény mutatkozott a tehetséggondozásra is. Azaz nem a bukás, vagy a rosszabb jegyek elkerülése volt gyakran a cél, hanem az egyes tantárgyakban a tehetség kibontakoztatásának elősegítése. Idén már olyan diák is van, aki azt kéri, hogy ne csak egy tantárgyból, hanem kettőből is legyen mentora, vállalva ezzel a dupla terhelést délutánonként.
Természetesen nem ment könnyen a rendszer bevezetése, meg kellett szokni a gyerekeknek, hogy önállóan belépnek (délután, iskolaidőn kívül) a TEAMS-be, és ott bizony nem játék, hanem tanulás van - még ha másképpen is, hiszen a kortárs segítők máshogyan tudják ezeket a gyerekeket megszólítani. Gond volt az eszközök biztosítása, idén már tud az alapítvány segíteni, de van két mentorált, aki saját maga vállalta, hogy eszközt szerez be, és internetet a mentoráláshoz, csak legyen. Bár nem feltétlenül része a programnak, és az E-tanodán belül erre nincs (vagy csak közös rendezvények keretében lehet) lehetőség, és alkalom, szövődtek barátságok is, és a mentorálás végeztével kapcsolatban maradtak, akár barátként találkoztak a helyi gyerekek a budapesti mentoraikkal. (Az E-tanoda 2025-ben az OTP Oktatási Innovációs Díj Középiskolai ketagóriájában Arany Fokozatú díjat nyert rendszeréről, és a mentorálás folyamatáról IDE KATTINTVA lehet részletesebben tájékozódni).
Összefoglalva talán mára elmondható, hogy az E-tanoda kifejezetten hatékonyan és pozitívan talált helyet saját magának a Rákóczi életében. Ezt az eredmények is igazolják, hiszen a mentoráltak azokból a tantárgyakból, amelyből segítséget kaptak, sikeresebbek lettek, javítottak az érdemjegyeiken is. Sikerült tehát egy újabb, olyan programelemet elindítunk, amely minden bizonnyal képes lesz gyökeret verni az iskola életében, és hasznos támogatója lesz az iskolában zajló pedagógiai munkának.
A program az a RRF-MMSZA-1.0.0.1-23-2024-00001 Mintaiskola modellprogram megvalósítása Tatárszentgyörgyön keretében valósul meg.
Vajon eredeti szöveget kapunk a tanítványainktól, vagy éppen egy AI által generáltat? Többek között erre is választ ígér egy új AI detektor oldal. Ahogy írtuk már, érdemes ezeknek az oldalaknak az ígéreteit némi fenntartással fogadni, hiszen nagyjából ugyanarra az algoritmusra alapozva mondják meg, hogy AIe-e valami, amely a szöveget eleve elkészítette. A ma ajánlott oldalnak azonban vannak további érdekességei is, hiszen feltölthetünk képeket, hangot, vagy videót, és megmondja, hogy valódi, vagy deep fake. Mondjuk az AI által generált képeknél (még) könnyebb a dolgunk, de ott is lehet félrevezető már egy-egy profibb munka. Ez a szolgáltatás (amely korlátozottan ugyan, de ingyen is használható), érdekes lehet akár digitális kultúra tanítása során. Szóval, ha kipróbálnád, nem kell mást tenned, mint kattintani, és tenni egy próbát. Szerintünk megéri.
Örömhír lehet minden kedves vibe-kódoló amatőrnek, hogy az 'ügynök mód' bevezetésre kerül a ChatGPT-ben. A lényege annyi, hogy önállóan sokkal több döntést tud, és hajlandó a ChatGPT ügynök módban tenni, ami kódolásnál (kezdő, kódolni nem tudó vibe-os kollégáknak) kifejezetten előnyös lehet. Kicsit talán túl önálló is nekem, de villámgyorsan, és nagyon proaktívan készít kódokat. Jó javaslatokkal, sokkal messzebb látva, mint például én. Első blikkre időt, energitá spórol, és gyorsabban lehet vele dolgozni. Még korlátos (40 kérdés/hónap, ahogy látom körülbelül a korlát havonta), de szerintem ez is változni fog. Szóval: vibe-kódolásra fel! Aki pedig nem tudja, hogy ez mi, de szeretne saját maga nagyon rövid idő alatt alklamazásokat fejleszteni kódírás nélkül,
Sokat töprengtek azon, hogy vajon egy enciklopédiával érdemesebb dolgozni egy iskolában, vagy bízzuk a kérdéseinket egy AI chatbot-ra, azzal, hogy tudjuk, jó eséllyl 10-ből félszer rossz választ kapunk. Régebben ez a vita még úgy folyt, hogy 'hagyományos' enciklopédiák, vagy a Wikipédia. Sokan azt gondolják, hogy a Wikipédia szörnyen pontatlan - és nyilván van ilyen is - de még kb. egy évtizede számolt be (mondjuk a Wikipédia alapítója) egy kutatásról, amelyben nagy enciklopédiákkal vetették össze a Wikipédiát, és - láss csodát a- Wikipédia mindenben sokkal pontosabbnak tűnt. No de mi van akkor, amikor egy új technológia nem simán konkurenciája egy meglévőnek, hanem összenő. Erre mutatunk ma egy izgalmas példát.
Az internet őskorában, több mint öt éve ért véget egy különleges fájlformátum, a Flash pályafutása. Az eredetileg1996-ban animációs programnak készült Flash egyre terebélyesedett, egyre jobban kezdett hasonlítani egy külön programnyelvre és hamarosan a weben található mindenféle interaktív tartalom ebben készült, még a YouTube is ezzel a technológiával működött eleinte.
A mai ötletünk talán kevésbé hasznos, ellenben szerintem erősen elgondolkodtató. Bemutatunk egy olyan weboldalt, amely azt ajánlja, hogy 'megjavítja' a blogposztjainkat. Hiszen a blogposztok akkor léteznek, ha olvassák őket, az olvasást, ajánlást, pedig már leggyakrabban AI csinálja. Azaz, a blogger legfontosabb eszköze az, amelyik segít abban, hogy az emberi fogyasztásra készült blogposztot csupán 3 kattintással úgy átírja, hogy az AI csetbotok sokkal hamarabb és szívesebben ráharapjanak. Ha majd megkérdezik egyszer, hogy hol vesztettünk a robotokkal szemben véglegesen, majd emlékezzünk a pillanatra, amikor az emberek által, embereknek írt blogposztokat úgy kell átfogalmazni, hogy az AI-nak jobban tessen.
Mi a közös a NAT vizsgában, a ‘laptopos képzés’-ben, magában a NAT-ban, a TÉR rendszerében, valamint egyre több leadott pályázati anyagban?
Sokan kértétek és végre sikerült megoldani, mától lehet csoportos előfizetést indítani a TanárBlogon, így megvan a lehetőség arra, hogy tantestületek, szervezetek, csoportok közösen fizessenek elő. Ilyenkor egy számlát kaptok (például az iskola fenntartója). A lehetőség nem csak iskoláknak, bármilyen szervezetnek nyitott. Az előfizetésben levő összes ember megkapja a hírlevelünket, előfizetőknek szóló kiadványainkat és természetesen részt vehetnek az előfizetőknek szervezett webináriumokon, szakmai napokon is.




