Sok kérdést feltettek már az mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban. Mivel naponta jönnek újabb és újabb hírek, eddig talán soha nem látott sebességgel változik a világ körülöttünk, úgy döntöttünk, hogy a TanárBlogon elindítunk egy rövidebb, Hírek rovatot is, ahol a pedagógiával, osztálytermi munkával kapcsolatos, max. 5 perc alatt fogyasztható hasznos, rövidebb írásokat teszünk közzé. Érdemes lesz követni minket - és előfizetni is! Mai írásunk a környezettudatosság kérdését járja körbe - vajon tisztában vagyunk-e azzal, tudjuk-e, hogy egy AI alkalmazás használata mekkora ökológiai lábnyomot hagy? Egyre több ilyen számítás van, érdekes eredményekkel. Részletek a cikkben.

A mesterséges intelligencia térhódításának egyik kellemetlen (mondjuk ez nézőpont kérdése) következménye volt az AI segítségével megírt esszék, szövegek, beadandók sora. Természetesen ezzel kezdetét vette az a rabló-pandúr játék, amit annyiszor láttunk már. Itt az első lépés az MI-vel megírt esszé volt. A második, kitalálhattátok, azoknak az eszközöknek a megjelenése, amelyek képesek az AI által megírt szövegeket felismerni, sőt, egy olyan eszközt is mutatunk, amely százalékra megmondja, hogy mennyi készült MI-vel, és ezeket a mondatokat ki is emeli nekünk sárgával. Nagyon menő! De nem eléggé, hiszen a lapozás után egy olyan AI alkalmazást is bemutatunk, amelyik nem kevesebbet állít, mint hogy a mesterséges intelligencia által megírt szöveget ismét - és az algoritmusok által felismerhetetlenül - emberivé teszi. Az összes alkalmazást mutatjuk a cikkben. Vajon hol lesz ennek a vége???

Rengeteget beszélünk a mesterséges intelligenciáról, se szeri, se száma az újabb és újabb alkalmazásoknak, de egyre többen kérdezik tőlünk is, hogy mindezt hogyan lehetne egyszerűen, szemléletesen bemutatni a diákoknak. Nos, most egy hihetetlenül egyszerűen működő megoldást mutatunk, ahol a diákok 5 perc alatt a gyakorlatban megtapasztalják, hogyan is működik egy MI, és a 'tanítása' hogyan történik. Bármilyen órán, 10 perces kiváló aktivitásnak is használható, de lehet ez az MI-vel elmélyültebb foglalkozás első lépése.

Ha bármilyen kérdésed van, ahogy régen a válasz az volt, hogy 'biztosan van rá egy app', most már azt mondják, hogy 'biztosan van rá egy AI'. És ez nagyjából igaz is. Most egy olyan alkalmazást ajánlunk mindenki figyelmébe, amely hosszú youtube videókat foglal nekünk össze, illetve segít feldolgozni a tanórán. Mutatjuk, hogyan.

Amióta megjelentek a nagy nyelvi modelelkre épülő chatbotok és ezzel a mesterséges intelligencia belépett az életünkbe egyszerre lehet arról hallani, hogy hamarosan feleslegessé teszi a tanárok munkáját, de arról is, hogy a tanárok legjobb pajtása lehet majd, ami minden problémájukra válszt ad a dolgozatok összeállításától és javításától kezdve a differenciálásig. Közben arról is sokat hallhattunk, hogy mennyire nem egyszerű jól használni ezeket az eszközöket. Új szakmaként jelent meg a prompt szakértő, aki képes jól kérdezni a mesterséges intelligenciát és már képzések is indultak erről. Mi úgy gondoltuk, hogy arról, miként érdemes a mesterséges intelligenciától kérdezni, érdemes lenne megkérdezni a mesterséges intelligenciát. Mutatunk is ehhez egy bárki által használható remek promptot!

Most csak gyorsan ajánlok egy 8 perces animációs filmet, ami egyfelől remek rajzokkal dolgozik, másfelől viszont nagyon komoly témát érint, az energiaválságot, fenntarthatóságot. Remek beszelgetések kiindulóalapja lehet. IDE KATTINTVA érhető el. Nem feltétlenül vidám a kicsengése, de hát a téma sem az.

Amikor a 21. századi készségek kerülnek elő, szinte mindig előkerül a kreativitás is. Sir Ken Robinson is azt hagsúlyozta, hogy az iskola legfontosabb feladata a kreativitás fejlesztése kellene, hogy legyen. Ezzel mindenki egyetért, de igazából hogyan lehet fejleszeteni a kreativitást? Hogyan lehet növelni? Egyértelmű, hogy csak akkor lehet, ha erre lehetőséget adunk. A 21. szőzadi iskola egyik lényege kell legyen az olyan projektek használata, amiben szerep jut a kreativitásnak. De hogyan lehet segíteni a kreativitiást? Elég, ha a tanár azt mondogatja: Legyél kreatív!, nem olyan ez, mint amikor a rendező arra utasítja a színészt, hogy Légy spontán!, aztán várja a remek alkotást?

Érdekes lehet, hogy mit kezdett ezzel a problémával ötven évvel ezelőtt a modern zene egyik legmeghatorozóbb alakja Brian Eno, aki Peter Fuchs médiaművésszel együtt dolgozta ki a kreativitást elősegítő részútos stratégiákat. Száz kis kártyát készítettek, mindegyiken csak egy-egy mondat, egy-egy javaslat szerepel, ami segíthet továbblökni a megakadt kreatív folyamatot. A gyűjteményt azóta is széleskörűen használják.

Mostanra elég elterjedt lett a gamifikáció fogalma (pedagógusok között is), ugyanakkor ahogy köznapiasodik, úgy tágul, hígul is az értelme. Ma már gyakorlatilag mindent gamifikációnak hívunk, a Kahoot!-tó-l a fogócskázásig. Ez persze nem feltétlenül baj, ugyanakkor érdemes egy kicsit megvizsgálni a gamifikáció és a motiváció lehetséges összefüggéseit. Vajon káros-e, ha pontokat adunk a gyerekeknek? Külső motivációs eszközzel valójában demotiváljuk őket, ha jelvényeket kapnak a jegyek helyett? Ehhez Yu-kai Chou keretrendszerét hívjuk segítségül, amely számunkra kényelmesen megkülönböztet fehér és fekete kalapos gamifikációt. Vajon mivel teszünk jót, és mivel ártunk, ha gamifikálni próbálunk?

A minap egy kötelező képzésen kellett részt vennem, hiszen kb. másfél évvel ezelőtt egy remek laptopot kaptam közoktatásban tanító tanárként, és hát ehhez dukál a profi képzés. A platform nemrég nyílt meg a csoportom számára, kik nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába - végre megtudhattuk, hogy mi az a Kahoot!, és azt is, hogy egy számítógéppel mit is kell (lehet) csinálni az órán, vagy általában az oktatásban.

Ahogy megnyitottam az első tananyagot, hihetetlen deja vu érzés fogott el. Biztos voltatok már így; amikor elolvastok egy szöveget, és azt gondoljátok, hogy 'ezt magam sem mondhattam volna másképp'. A szomorúság akkor öntött el, amikor kiderült, hogy nem is mondtam, hiszen a saját írásomat olvastam viszont tananyagként (Nádori Gergellyel közösen írt A 21. századi iskola (2018) című kiadványról van szó).

Persze lehetne kicsinyesen azon lamentálni, hogy egy RRF projektben valószínűleg elég tetemes összegért elkészített kurzus szerzőinek vajon miért nem telik saját gondolatra, és miért kell egy másik írást átemelni, de ez alapvetően hízelgő is lehetne. Mégis szomorú vagyok most, és azt is elmesélem, miért.

Természetesen a szerzők szerint ez teljesen oké, hiszen, ha megnevezem a forrást (amit kétségkívül megtettek), akkor mindenkitől azt a szellemi tulajdont hasznosítom újra, és értékesítem egy EU-s projektben, amelyiket csak szeretném. Eszembe jut hirtelen több alternatív megoldási lehetőség is (pl. írni a szerzőknek, megegyezni velük, engedélyt kérni, vagy csak közölni, hogy használjuk az anyagait, esetleg megkérdezni, hogy nem jutott-e eszükbe 2018 után valami újabb, kurrensebb tartalom - ezek a megoldások kétségkívül mind sokkal bonyolultabbak lennének, egyszerűbb simán lenyúlni, majd bízni abban, hogy nem derül ki, vagy ki is derül, hát mindegy - hiszen a forrást megjelöltük).

A korrektség kedvéért, a tananyag több részből áll, a mi könyvünk alapján az első, pedagógiáról, módszertanról szóló részt vették át (azt sem 100%-ban), a második rész már konkrét eszközökről szól (minderről később még lesz szó).

Szóval nem tehettem róla, de ahogy olvastam a saját írásunkat kurzusként, és kattintgattam a teljesen értelmetlen ellenőrző kérdésekre (90%-ot sikerült elérnem, szerintem nem rossz eredmény), azon vettem észre magam, hogy a ború okát keresem. Vajon az fáj ebben, ahogy a könyvünkkel bántak? Sajnos arra kellett rádöbbennem, hogy nem, nem az fáj. Hanem minden más.

Először is nézzük magát a koncepciót. A digitális tanulás 2020 márciusában robbant be mindenkinek az életébe, amikor egyik napról a másikra át kellett állni a COVID miatt digitális oktatásra. Ezt - mint utólag kiderült - példaértékű szakmai minőségben hozta a magyar közoktatás, ITT éppen Maruzsa Zoltán elégedettkedik, az érettségik sem sikerültek rosszabbul, mint az előző évben szóval minden remekül működött - mondták. Nézzük meg a reakcióidőt egy kicsit - 2020 márciusában kötelezővé teszik a digitális oktatást, az ehhez szükséges eszközt (laptopot) 2022-ben kiosztják, majd a képzést, ami KÖTELEZŐ mindenkinek, aki laptopot kapott (nehogy ne tudjon vele mit kezdeni) 2024-ben elindítják - ráadásul mindezt egy 2018-as könyv tematikájával. Azért ez szomorú, nem?

Mindenesetre elég jól jelzi a nagy ellátórendszerek rugalmasságát, és alkalmazkodóképességét egyes helyzetekhez. Az, hogy a mesterséges intelligenciáról például egyetlen szó sincs, cserébe az Érettségi.com oldalt ajánlják, ahol angol nyelvből többek között a ‘banking services’ című remek írást találhatjuk - ami nem más, mint egy gazdasági leírás a bankok működéséről. Ez gyakorlatilag az internet őskorába repít minket vissza, amikor a statikus oldalakon máshol megjelent szövegeket duplikáltak sokan, és ezt digitális fejlesztésként tartották számon. Amivel nincs is semmi baj, de legalábbis fura, hogy 2024-ben egy digitális kompetenciákat tanítani kívánó kurzusban ilyen tartalmakról kell írnom - hogyan használnám fel a ‘digitális oktatásban’. A válasz egyszerű: nyilván kinyomtatnám, és az órán lehetne mondjuk egyesével lefordíttatni a mondatokat a gyerekekkel. Ennyit a modern pedagógiáról 2024-ben.

Azzal persze senki nem foglalkozik, hogy az első - nagyrészt általunk írt - pedagógiáról, módszertanról szóló általános részt bármilyen szinten összekösse az eszközökről szóló folytatással. Ha bárki akár csak a legkevésbé is komolyan gondolta volna az első részt, biztosan nem ír ilyen másodikat. Középiskolai nyelvtanárként nekem a Duolingo, Xeropan és az Érettségi.com közül lehet választani. Azaz vagy statikus, nyomtatható tartalmakat nézegetek, vagy egy teljesen felépített, önjáróan működő, tanórai nyelvtanításra korlátozottan alkalmas tananyagot - hiszen a Duolingo pont azért van így kitalálva, hogy otthon mindenki naponta 10 percet nyomogassa - egyedül, világos felhasználói élményt nyújtó, lineáris tananyaggal. Vagy talán beszélgessenek a gyerekek a Xeropan csetbottal az órán? És ne egymással? Teljesen értelmetlennek érzem, hogy olyan alkalmazásokat kelljen lapozgatnom, amelyek pont az iskolai munka helyett vannak, és önálló tanulásra készültek. Vagy netán már olyan világra készülünk, ahol a tanár (vagy takarító, asszisztens, vagy aki éppen kéznél van) bemegy az órára, bekapcsoltatja a gyerekekkel a számítógépet, akik majd önállóan tanulnak egy online rendszerben?

Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy az adaptivitást hogyan is értelmezik még sokan. Pár éve egy nagy oktatási konferencián voltam, ahol egy vezető dicsérte az adaptivitást az NKP-ban. Azt mondta, hogy remek lesz, mert ha a diák egy videót kiválaszt, akkor a rendszer tudja majd, hogy milyen tartalmakat (videókat, témakört stb.) ajánljon a tanulónak. Azaz, ha jól értem, arról van szó, hogy a digitális oktatással a gyerekeket egy viszonylag szoros buborékba zárjuk be, ami jobban korlátozza őket, mint egy Facebook algoritmus. Csak érdekesség, hogy ugyanezen az előadáson hallottam anno azt is, hogy milyen fantasztikus SNI-s anyagokat készítettek az NKP-ban, és erről sajnos egy képet is mutatott, amit sikerült lefényképeznem. Persze nem elvárható, egy 60+ os, komoly oktatási vezető férfitól, hogy a South Park rajzfilmeket ismerje, de azért sokan mosolyogtak a képen - sőt, még mi is írtunk a South Park karakter generátorról régebben.

Összefoglalva, nincsenek jó híreink. Egy olyan tananyagban, amit 2024-ben 100000+ tanárnak kötelezővé tesznek, szomorú, hogy 2018-as alapokra innovatívnak 2005-ben is csak nehezen nevezhető weboldalakat kell nézegetni, és gondolkodni kreatív felhasználásukról a tanórán. Ami azonban számomra a legzavaróbb, és legkínosabb: az látszik ebből a tananyagból, hogy valójában senki nem gondolta át, hogy mit is kellene tanulnia ennyi tanárnak egy 30 kredites kurzuson, hanem innen-onnan koncepciótlanul összevágtak egy anyagot, majd gyorsan elkészítették. Csak legyen meg, egy újabb pipa egy Excelben valahol. Az, hogy nem lehet komolyan venni a második részt annak, akik az elsőt érdemben elolvasták, nem számít. Mint ahogy az sem, hogy a tesztkérdések hihetetlenül egyszerűek, egy komoly pedagógiai paradigmaváltásról szóló első rész kapcsán pl. vissza kell emlékezni szó szerint egyes elemeire a szövegnek - az, hogy ezzel semmit nem tudunk meg a pedagógusok valódi megértéséről, láthatóan senkit nem zavar. Ahogy ezt Phil Collins énekelte régen: ‘Do as I say, don’t do as I do’ - azaz szabad fordításban: Ne azt figyeljék, amit csinálok, hanem azt, amit mondok’.

A klímaváltozás korunk egyik legfontosabb kérdése, egyik legnagyobb kihívása. A 21. századi pedagógia egyik fontos elve, hogy valós problémákkal, valós adatokkal dolgozzunk a diákokkal, mert akkor lesz a számukra is egyértelmű, hogy amit tanulnak, annak értelme van. Ezért lenne fontos, hogy a klímaváltozásról ne csak az elvek sziintjén (üvegházhatás) és ne is csak általánosságban beszéljünk. Az is fontos szempont, hogy a diákok átérezzék, ez az egész nem csak a korallzátonyokon élők problémája és nem is csak a tájfun övezetben élőknek lényeges. Ezért is lehet nagyon hasznos, ha valahol a saját országunkra vonatkozó pontos és valós adatokat tudunk találni.