• Online tanárképzés

    21. századi tanár - 5 napja

    Írta: Nádori Gergely

    mseduHosszú évek óta tartunk taárképzéseket a Microsofttal együttműködésben, az első ilyen még a PiL Akadémia volt, amire talán sokan emlékeznek. Azóta folyamatosan fejlődött, hogy mit és miként akarunk elmondani a kollégáknak. Azonban akárhogyan is igyekeztünk mindig korlátozott volt, hogy hány tanárt érünk el személyesen, kihez juthat el a mondanivalónk. Mostantól viszont bárki részt vehet ezeken a képzéseken, mert online formában is megjelentek az Educator Community oldalán (IDE KATTINTVA). 7 modul készült el, a következők:

    Bővebben...

  • Hipersuli - digitális iskola program hatástanulmányok

    21. századi tanár - 15 napja

    Írta: Prievara Tibor

    Most, hogy az iskolák egyre több digitális eszközt kapnak, elkerülhetetlen, hogy szó essen a módszertanról, és arról, hogy az órán ezeket az eszközöket hogyan is lehet használni. Itt, a TanárBlogon, igyekszünk minél több adatot, tanulmányt - ha úgy tetszik, jó gyakorlatot - összegyűjteni és megosztani. Ilyen például a Telenor által pár éve indított Hipersuli program, ahol tejes osztályokat szereltek fel digitális eszközökkel (tabletekkel), és ezek hasznosulását mérték. Akit ez érdekel, IDE KATTINTVA a tavalyi évben készült részletes kutatás eredményei közül szemezgethet, míg ITT egy digitális eszközökkel megtartott óra anekdotikus leírását találhatjuk.

    Bővebben...

  • Heti kalandozás az oktatás világában

    21. századi tanár - egy hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    agotaÉvekkel ezelőtt kezdte el Anthony Salcito a Microsoft oktatási igazgatója a Daily Edventures sorozatot, amiben naponta készített interjút egy-egy innovatív tanárral a világ minden részéből. Pár hete az MS hazai oktatási konzulense Fleischer Sára fogott neki, hogy valami hasonló készüljön itt Magyarországon is, Heti beszélő néven (mint sejthető heti frissítéssel). Az interjúk a Microsoft Education Community oldalán olvashatóak, eleddig három jelent meg: Skultéty Kati, Havassy András és Klacsákné Tóth Ágota mesélnek a saját tapasztalataikról, ötleteikről, trükkjeiről. Érdemes olvasgatni őket és akár etente keresni az újabbat!

    Bővebben...

  • Diákvélemények az órai okostelefonozásról

    21. századi tanár - 8 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    kepHavassy András írása

    A tanév utolsó óráján megkértem diákjaimat a szokásos év végi kérdőív kitöltésére. A válaszok önmagukban is értelmezhetők, de többet mondanak a háttér – az órák menetének, munkaformáknak és módszereknek – ismeretében. Ezekről szól a blog korábbi bejegyzéseinek többsége. A kérdőívezés részletesebb leírása és a korábbi adatfelvétel eredménye itt olvasható.

    A kérdőív kitöltését egy rövid magyarázat előzte meg (miért kérem, nem kötelező, névtelen, néhány praktikus információ).

    Bővebben...

  • Digitális iskola projekt - 4 részben

    21. századi tanár - egy éve

    Írta: Nádori Gergely

    AKG A 2015/2016-os tanévben határozta el az iskolám, hogy nekivág a digitális iskola projektnek, azaz az újonnan belépő diákok mindegyikének saját, teljes funkcionalitású digitális eszköze lesz. Várakozások és félelmek egyaránt kísérték ezt a változást, és így lassan két év elteltével itt az ideje, hogy megvonjuk az első mérleget. Mire számítottunk? Milyen nehézségekbe ütköztünk? Mik a tapasztalatok? Négy rövid filmecskében beszélnek tanárok, diákok és szülők arról, hogy milyen is egy digitális iskola.

    Bővebben...

  • Mondj tipikus csetszövegeket - kértük. És ők mondtak

    21. századi tanár - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    A TanárBlog és a Telenor közös programja az ún. 'Biztonságos internet' interaktív előadás, amely tegnap már tizedik alkalommal került megrendezésre. A program indig kicsit más, de az állandó benne, hogy a Momentán Társulat impro-színházas feldolgozása online konfliktusoknak töretlenül népszerű a hallgatóság körében. Most azt kértük a középiskolás hallgatóságtól, hogy írjanak olyan valahol már leírt, jellemző vagy érdekes 'csetmondatokat', amelyek egy rögtönzött jelenetben elhangozhatnak. A játék remekül sikerült, azonban a mondatok maguk is annyira érdekesek lettek, hogy egy kis csokorral szeretnénk átnyújtani olvasóinknak. A lapozás után vicces és talán érdekes korlenyomat a cset világából.

    Bővebben...

  • 14-18 évesek Facebook-használati szokásai - új kutatás

    21. századi tanár - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az egyik órán arról volt szó egy órán a hetedikes tanítványaimmal, hogy mennyire másképpen használják ők a közösségi oldalakat, mint ahogy azt gyakran a felnőttek (szüleik, tanáraik) gondolják. Kiderült a beszélgetés során, hogy úgy tűnik, igencsak változnak a trendek, és érdekes lenne ezt közelebbről megnézni. Javasoltam az osztálynak, hogy ha valakinek van kedve, csináljon belőle egy mini-kutatást. Arra, amit pár hét múlva kaptam, bevallom, nem számítottam. A lapozás után egy hetedikes diák, Trenyik Hanna, Facebook-kutatása olvasható, amit nagy örömmel közlünk a TanárBlogon. Én nagyon sokat tanultam belőle, és arra is gondoltam, hogy talán érdemes lenne máshol is megismételni, hiszen a módszertan alkalmazható bárhol, ugyanakkor nagyon következetes. Jó olvasást :)

    Bővebben...

  • Mi működik és mennyire, 1. rész - a digitális technológiák

    21. századi tanár - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    ikt Nagyon izgalmas kezdeményezésről olvastunk. Igaz, hogy Ausztráliában, de hátha hasznosak az eredmények a magyar iskolákban is. Arról van szó, hogy egy szervezet úgy döntött, hogy megpróbál segíteni az oktatás döntéshozóinak (helyi szinten is!!) abban, hogy milyen újítást érdemes bevezetni. Mindezt úgy, hogy a fellelhető, az adott módszer hatékonyságát vizsgáló kutatásokat összegyűjtötték. Végül az eredményeket teljesen közléthetően, az alábbi sorvezetők mentén teszik közzé: mennyibe kerül; mennyire hatékony a módszer a kutatások fényében; végül mennyire hasznos (ezt az oktatásban eltöltött idő gyorsításában vagy lassításában fejezik ki, azaz egy módszer lehet pl. +4 hónap). Az első kiszemeltünk a digitális technológia ... lássuk, mennyit ér és mire jó?! Végleg lerántjuk a leplet a lapozás után!

    Bővebben...

  • 1956 GO - Interaktív megemlékezés a 60 éves forradalomra a 60 éves Apáczaiban (Kőműves Edina írása)

    21. századi tanár - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    1956goOktóber 13-án szombaton az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 7. és 8. évfolyam útnak indult a városban, hogy nem hagyományos módon emlékezzenek meg az 1956-os forradalomról. A megadott feladatsor és nyomok alapján állomásról állomásra haladva, digitális tartalmakat és papír alapú dokumentumokat kombinálva ismerkedtek meg a diákok 1956 néhány fontos helyszínével és szereplőjével.
    A feladatsor kezdetén diákok összegyűlnek a gimnáziumban, kb. 10 fős csapatokra bomlanak, és megkapják az instrukciókat az őket kísérő tanártól. Kézbe veszik az első borítékot az első feladvánnyal, és a megfejtés alapján elindulnak a városban. Végiglátogatják a helyszíneket, ahol újabb és újabb feladatok várnak rájuk. A helyben, borítékban talált instrukciókat együtt kell használniuk a digitális tartalmakkal, melyek eléréséhez minden szükséges információt előre megkapnak. Az utolsó állomás megfejtése visszairányítja őket a gimnáziumba, ahol előre felállított panelekre szabadon ragaszthatnak, rajzolhatnak, írhatnak felhasználva a séta során gyűjtött anyagokból azokat, amik a legjobban megfogták őket.

    Bővebben...

  • A szépség igazság, az igazság szépség - remek ötlet tanórára

    21. századi tanár - egy éve

    Írta: Prievara Tibor

    szép A legváratlanabb pillanatokban szalad bele az ember izgalmas ötletekbe. A minap egy értekezleten egy rajztanár kolléga - "csak úgy, a semmiből" - elmesélte, hogy például ő azt is csinálja, hogy a diákok készítsenek a telefonjukkal egy képet valamiről, amiről azt gondolják, hogy "szép". Az ötlet ennyi, én nyelvtanárként egy kiállítást, külön Facebook csoportot és rengeteg beszédet látok az egyszerű ötlet mellé, ami szerintem azért működik, mert a kép mellé esztétikai állásfoglallást is kér a gyerekektől, ami pedig alapértelmezetten beszélgetésre és vitára ösztönöz. Szintén fontos volt, hogy nem az volt a feladat, hogy hozzanak, keressenek egy ilyen képet, hanem nekik kell készíteniük. Szintén könnyíti a dolgot, hogy már 7. osztályban is van szinte mindenkinél mobil, vagy ha nincs, egy digitális fényképezőgép a szekrény mélyéről előkerül ilyenkor. Probáljátok ki, szerintem zseniális ötlet (nyilvánnem korszakalkotóan új, de nekem ebben a formában nem jutott eszembe - köszönet Raszler Györgynek érte :)

    Bővebben...