• Kié a zene?

    Vezércikk - 3 éve

    Írta: Nádori Gergely

    kepEz most egy kifejezetten taccsvonalról bekiabálós írás, olyasmiről lesz szó, amihez közvetlenül nem értek, hiszen nem vagyok énektanár. Mentségem, hogy saját élményből fogok dolgozni és remélem, hogy a mondandóm lényege nem csak az énektanításra vonatkozik, hanem tágabb értelemben a tanítás jövőjéről (jelenéről?) szól.

    Az általunk 21. századi iskolának, 21. századi pedagógiának nevezett gondolkodásnak fontos része az az elv, hogy a tanítás célja nem lehet csak az ismeretek átadása, hanem sokkal inkább a képességek fejlesztése. Azonban még ennyi sem elég, hiszen a legfontosabb képesség, a képességek fejlesztésének képessége. Egy gyorsan változó világban még az sem elég, ha a jelen pillanat által megkövetelt képességeket sajátítják el a diákok, ha közben nem készülnek fel arra, hogy képesek legyenek újakat gyorsan és hatékonyan megtanulni. Ennek a metaképességnek fontos része egy mentális alapállás, a meg tudom csinálni, képes vagyok rá gondolkodásmódja. Ez a gondolkodásmód jelenik meg az ezen az oldalon is sokszor emlegetett maker szemléletben, a különféle eszközök, 3D nyomtatók, lézervágók, mikrokontrollerek, de grafikai- és videóvágó szoftverek használatában is. Az elv, hogy oktatási szempontból jobb egy nem tökéletes szélmérő (például ilyen), amit a diákok maguk raknak össze, mint egy, a Mérésügyi Hivatal által hitelesített profi eszköz. Nem csak azért, mert közben talán jobban megértik az eszköz működési elvét, hanem azért is, mert így megtapasztalják, hogy rendelkeznek azzal tudással és képességgel, amivel egy ilyen eszköz elkészíthető. Ebből a szemszögből tartom kihagyott lehetőségnek azt, ami zeneoktatásban történik az iskoláink többségében.

    Bővebben...

  • Zene füleinknek

    - 3 éve

    Írta: Nádori Gergely

    flat.ioA közös éneklés, közös zenélés nagyszerű dolog, és a digitális oktatási rend egyik legnagyobb vesztesége. Nem pótolja persze a Flat.io alkalmazás (IDE KATTINTVA), de a semminél biztosan jobb. Kottázhatunk benne, dalokat készíthetünk, azokat mindenféle hangszerekkel meghallgathatjuk. Az ingyenes változatban egyszerre 15 dalunk lehet, az előfizetéssel további lehetőségek is megnyílnak. Jópofa feladat lehet, ha valamilyen dallamtöredéket adunk ki a diákoknak, akik aztán azt gondolhatják tovább, akár több körben tökéletesítve egymás munkáit. Külön jó, hogy a program remekül együttműködik a OneNote-tal, az elkészített kották megjelennek a jegyzetfüzetünkben.

    Bővebben...

  • Midomi - dúdold el a dalt, ő felismeri

    Internet a tanórán - 5 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Annyiszor előfordul mindenkivel, hogy a fejében ott motoz egy dallam, de valahogy nem ugrik be, hogy ki is énekelte. Nos, a Midomi (ITT TALÁLHATÓ) pont erre szolgál - kapcsoljuk be a mikrofont, kezdjük el dúdolni a számot, amire kíváncsiak vagyunk, és az algoritmus felismeri (állítólag). Énekórán remek szórakozás lehet (de bárhol egyébként, ahol azt szeretnénk, hogy énekeljen valaki), akár tesztelni is lehet az oldalt azzal, hogy lejástszunk egy számot (bár ők a dúdolást igénylik). Szerettem volna tesztelni, de a soul szám, amit dúdoltam szerinte minimum Rammstein volt (esetleg Nu metál). Nehéz ilyenkor - az én zenei tehetségemmel - az algoritmusra mutogatni. Hátha valaki nagyobb szerencsével jár. Akárhogyan is, vicces lehet órán használni!

    Bővebben...

  • Zeneszerzés számítógépen

    Letölthető anyagok - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    musescoreRitkán ajánlunk programot éneket tanítóknak, de most végre itt a ehetőség rá. a MuseScore nevű ingyenesen letölthető programmal (IDE KATTINTVA) ugyanis kottát írhatunk és meg is hallgathatjuk az eredményt. Remek eszköz lehet a diákoknak arra is, hogy kísérletezzenek, mi történik, ha egy meglévő dallamot próbálnak módosítani. A programnak nincsen túl nagy gépigénye, de ha órán próbálják használni, fontos a fülhallgató, hogy ne legyen kakofónia a dologból!

    Bővebben...

  • Csináljunk appot

    Internet a tanórán - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    logoEbben a cikkben arról lesz szó, hogy miként lehet telefonra letölthető appot készíteni könnyedén. De egy kicsit messzebbről kezdem, hogy látszódjon, mi értelme lehet az ilyesminek. Merthogy nap mint nap hallhatjuk, hogy a kódolásé a jövő és ez milyen fontos dolog, hogy mindenkinek szüksége lehet rá, de sokan kérdeznek vissza, hogy na vajon az ő életükben pont mikor lenne erre szükség. Most nekem kiderült, hogy mikor.

    Kollégámmal együttest alapítottunk, a Kisvárosi vagányok az ő professzionális énekhangjára és gitározására épül, a komikus elemet az én ukulele játékom szolgáltatja. Hetente egyszer reggelenként egy-két dalt a diákokkal együtt éneklünk el. A szöveget nekik is kiadtuk persze, az első pár alkalommal fénymásolatban, de aztán rájöttem, hogy erre a célra ideális lenne egy telefonos applikáció. Elég, ha csak előkapják a zsebükből és már ott is van a szöveg, ez akár még táborokban is működhet, nem csak az iskolában. Az appot összerakni nagyjából egy óra volt az App Inventor (ITT TALÁLHATÓ) segítségével.

    Bővebben...

  • Zenélni bármivel

    Oktatóvideók - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    zenebatyuMostani posztunkban a zeneterapeuta Sőnfeld Mátyás YouTube csatornáját ajánljuk elsősorban éneket tanítóknak, de mindenki másnak is érdekes lehet (IDE KATTINTVA). A kis videókon minden hangszerré válik, de szó szerint értve minden. Hangszer lesz a már-már triviális befőttes gumiból és szívószálból, poharakból és evőeszközökből. de hagszerréválnak az utcai tárgyak is, a szellőztetőrácson szólal meg a népdal, a járdán a filmzene és így tovább. Izgalmas ötleteket ad a zenéléshez bárkinek, sőt remek feladat is lehet, hogy a diákok maguk készítsenek így zenét. Persze nem csak énekórán lehet hasznos ez a tudomány, hanem fizikából is, amikor a hanghullámokról van szó.

    Bővebben...

  • Rádióval a világ körül

    Internet a tanórán - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    radio gardenVIGYÁZAT! Olyan oldalt mutatunk be, amivel mérhetetlen időt el lehet tölteni! A Radio Garden nagyon egyszerű ötletre épül, egy térképre rakja fel az interneten szabadon fogható rádiók adását (ITT TALÁLHATÓ). Nincs más dolgunk mint pörgetni a glóbuszt és belehallgatni, hogy éppen mi szól Nairobiban, Bogotában vagy éppen Kiribatiban. Egészen izgalmas így bejárni a világot, amit csak még különlegesebbé tesz, hogy valóban élőben hallhatunk mindent.

    Bővebben...

  • Zenetérkép

    Internet a tanórán - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    musicmapUgyan a könnyű vagy populáris zene nem nagyon tartozik az iskolai ének-zene órákra, talán mégis érdekes lehet a Musicmap nevű oldal (IDE KATTINTVA), minthogy vizuálisan jeleíntse meg az egyes populáris zenei stílusok kialakulását, a közöttük levő kapcsolatokat. Az oldalon egy nagyon szép képet találunk, aol az egyes nagy stílusokat színes oszlopok jelenítik meg. A térképre nagyítva látjuk a kapcsolatokat is az egyes stílusok között. Az egyes irányzatokról olvashatunk leírást és meg is hallgathatunk pár jellegzetes dalt. Nagyon izgalmas élmény itt barangolni.

    Bővebben...

  • Programozott zene

    Letölthető anyagok - 9 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Sonic PiVan-e közös metszete az informatika és az ének órának?Hát természetes, hogy va, méghozzá igazán kiváló a Sonic Pi program formájában (ITT TALÁLHATÓ). Ez a kis program eredetileg a Raspberry Pi mikroszámítógéphez készült, de letölthető Windowsos és Maces változatban is. Segítségével zenét programozhatunk. Megadhatjuk, hogy milyen hangok és hangminták szólaljanak meg, paramétereket adhatunk meg nekik. Pillanatok alatt eljutunk oda, hogy ciklusokat és változókat használjunk, vagy akár a saját függvényeinket definiáljuk. Közben azonban a harmónia sem egy utolsó szempont, tehát a zenei ismereteink is fejlődhetnek. A program fantasztikus eszköz lehet informatika iránt érdeklődő gyerekeknek, hogy megismerkedjenek a zenével és vájt fülű diákoknak, hogy belekóstoljanak a programozásba.

    Bővebben...

  • Piano tiles - te is tudsz zongorázni

    Letölthető anyagok - 8 éve

    Írta: Prievara Tibor

    piano tiles Ha a szünetben egy telefon fölé hajoló, feszült érdeklődést mutató diákcsapatot találok, néh aodamegyek megnézni, mivel játszanak, vagy mit néznek. Ha meglátnak közeledni, és hirtelen elteszik a telefont, akkor nem is megyek oda, valószínűleg olyan videót/bejegyzést, képet stb. néznek, amit tanároknak nem szánnak. Ellenben, néha ők hívnak oda, hoy megmutassák, éppen mivel játszanak. Így tapasztaltam meg a Piano Tiles (kb. Zongora csempék magyarul) nevű appot, ahol a kis csempéken megjelenő hangokra kattintva tudunk zongoraként klasszikus zeneműveket lejátszani. Hozzá kell tennem, hogy az a lány, aki játszotta, láthatóan nem ma kezdte, de engem is szórakoztatott kezdőként. ITT TALÁLHATÓ egy online verzió, amit lehet böngészőben is játszani, de pl. a Microsoft App store-ban (ITT ingyenesen letölthető telefonunkra. Hajrá, zenére fel :)

    Bővebben...