• Tananyagdömping Halloween-ra

    Letölthető anyagok - 3 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Azon gondolkodtam, hogy talán érdemes lenne Halloween alkalmából anyagokat keresni, hátha fel lehet dobni vele a szünet utáni első órákat. Aztán végig néztem a TanárBlog eddigi Halloween kínálatát, és azt gondoltam, hogy talán felesleges lenne ehhez még újabbakat írni. Végül kaptunk eg levelet Szalay Katától (ex-PIL Akadémia), aki nem keveseb mint 8 újabb érdekességet, anyagot, feladatlapot osztott meg velünk. Kata anyagait IDE KATTINTVA lehet elérni a SkyDrive-on (és persze letölteni), íme egy SMART Notebook tananyag, ITT egy interaktív tökvájós játék, ITT TALÁLHATÓ egy A1 szintű kezdő tananyag, EZ egy durvább játék (interaktív kvázi-horror), de azért talán annyira nem vészes, EZ PEDIG egy gyűjtemény 10 ötlettel, végül pedig a New York Times teljesen kimerítő tananyagcunamija a témakörben. Azt gondolom, ebből lehet szemezgetni bőven!

  • Az év első angolórája - tippek, ötletek

    Nyelvoktatás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Közeledik az új tanév, és ilyenkor lassan az eddig leginkább lángosok emésztésére kondicionált agyunk elkezd töprengeni azon, vajon mit is csinálunk majd az első héten. Ebben ad jelentős segítséget a TanárBlog most már viszonylag rendszeres szerzője, Tóth Éva, aki rengeteg hasznosítható ötletet gyűjtött csokorba angoltanárok számára, és volt olyan kedves, hogy ezt meg is osztotta velünk. A lapozás után található Éva gyűjteménye, valamint képek arról, hogy ezek a feladatok hogyan is néztek ki a gyakorlatban. Kellemes böngészést.

    Bővebben...

  • Tanulásmódszertan és interaktív film (magyarul!)

    Internet a tanórán - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Ma egy részben saját készítésű anyagot ajánlok mindenki figyelmébe, amely segítségével (szerintem) remek tanulásmódszertani projekteket lehet középiskolában, de akár felső tagozaton is csinálni. Az ötlet egyszerű: van egy gimnazista lány, akit a töritanára megfenyeget, hogy másnapra mindent kell tudnia az Árpád-házról, különben vége! Természetesen ez kivitelezhetetlennek tűnik, de Bogi választhat - ha a hazavezető ajtón lép ki a teremből, akkor folytatódik tovább az élete, ha pedig a másik ajtót választja, 7 állomáson keresztül, akadályokat legyőzve (IKT eszközök segítségével) felkészülhet holnapra. Útján minden állomáson segíti valaki a problémákat megoldani, megtanul hatékonyabban keresni, játékot vagy tanulókártya csomagokat készíteni, de az előadáshoz is hasznos tippeket szerez. Minden állomáson feladatot kap a néző is, aki az utazást a YouTube-on követheti, sőt aktív részesévé is válik, mivel az állomások végén feladat kap és a helyes megoldás után tárulkozik fel a következő ajtó! A filmekhez egy letölthető feladatlap is tartozik, hogy semmilyen információ ne vesszen el, illetve, hogy további gyakorlatokkal segítsük a tanulókat. Az utazás indul hát, nem kell mást tenni, mint IDE KATTINTVA megismerkedni Bogival és az őt segítő 'koboldokkal'!!

  • Interaktív labirintus - angolul

    Internet a tanórás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A BBC ismét segít egy alapvetően unalmas témát érdekesen feldolgozni. A Destination impossible nevű játékban (amely egyébként IDE KATTINTVA érhető el) egy városban kell eligazítani embereket. Utasításokat kapunk, ezeket követve 8 embernek összesen 16 cél elérésében segédkezhetünk.

    Bővebben...

  • Csillagok böngészése egyszerűen

    Internet a tanórás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Szeretjük nézegetni a csillagokat. Ez már csak így van. Szerencsére nem kevés erre szakosodott mobilalkalmazás tölthető le, illetve tehetjük mindezt egészen professzionálisan a Microsoft Worldwide Telescope (ITT ÍRTUNK róla). A Nakshart (ITT TALÁLHATÓ) pont az ellenkezőjét ígéri - rendkívüli egyszerűség, ugyanakkor visszafogott vizuális felhasználói élmény. Nem kell mást tennünk, mint engedni az oldalnak, hogy a számítógépünk IP címéhez hozzáférhessen, ezek alapján a Nakshart azt a képet generálja nekünk, amit éppen a fejünk felett láthatunk. Nagyíthatunk, kicsinyíthetünk a képen, sőt még pillanatképet is készíthetünk róla. Kifejezetten vicces és nagyon egyszerű, még angolórán is működött!

  • Ötletek nyári órákhoz - angol

    Tíz weboldal... - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Mindig nagy örömmel tesszük közzé a TanárBlog olvasóinak beküldött írásait, nagy boldogság, hogy egyre többen kapnak kedvet az íráshoz is. Ma Tóth Éva (tavalyi PIL Akadémista és angoltanár) írását osztjuk meg - amelyet elsősorban angoltanárok forgathatnak haszonnal. Éva rengeteg ötletet gyűjtött össze ahhoz, hogy az utolsó órák ne feltétlenül a videózásról szóljanak az iskolában. Mi van akkor, teszi fel szerzőnk a kérdést, ha a nyár mint téma jelenik meg.A válasz sok letölthető, interaktív, vicces és hasznos ötlet formájában a lapozás után található (angolul).

    Bővebben...

  • GeoGuessr a tanórán

    Internet a tanórás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A napokban indult a Google Streetview-ra épülő izgalmas (és kifejezetten addiktív) játék, melynek neve GeoGuessr (ITT TALÁLHATÓ). A feladat egyszerű: a Googly Streetview alkalmazása teljesen véletlenszerűen ledob valahol a világon, és nekünk a jobb oldalon található világtérképen meg kell tippelnünk, hogy hol lehetünk. Természetesen lehet a Streetview alkalmazással mászkálni a helyen egészen addig, amíg valami jelet nem találunk (pl. útjelző táblák, feliratok, emberek stb). Én nyelvórán használtam, rendkívül jól működött spekuláció, feltétteles mód tanítására (nem meglepő módon). Párban is játszották gépteremben, de kivetítve is remek, akkor mindenki ugyanarról a képről beszélt és én lépegettem az oldalon. Földrajzból is kiválóan használható lehet, hiszen sokszor valóban csak a növényzet ad támpontot. Végül tippelhetünk, és megtudjuk, hogy mennyit tévedtünk. Természetesen kapunk pontokat is (egy játék összesen 5 helyszín), illetve megtudjuk a helyes megoldást. Itt játszottuk azt, hogy az országból származó 5 híres írót kellett mondaniuk (gyűjteniük). Még nem próbáltam, de azt gondolom, hogy akár egy több órás online kincsvadászatot is össze lehetne állítani a GeoGuessr alapján, mindig más feladatokkal.

  • Keress különbségeket - játék nyelvórára

    Internet a tanórás - 4 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Music box of life nevű játék (ITT TALÁLHATÓ) kiváló szórakozás akár egy egész órán át, ha képleírást tanítunk. 15 részből áll a játék, jellemzően 5-8 különbség van képpáronként. Egyetlen hátránya van a játéknak, ami pont az, mint ami az előnye: az interaktivitás. Nagyon nagy a kényszer a gyerekekben, hogy gyorsan megoldják a feladatot, és keveset beszéljenek. Ha tényleg azt szeretnénk, hogy célnyelven, rendesen beszéljenek, akkor érdemes az első körben kivetíteni a két képet, majd párban azt a feladatot adni nekik, hogy keressenek különbségeket. Természetesen előtte tanítsuk meg nekik feltétlenül azt, hogyan tudnak arról beszélni, hogy mi hol van egy képen. Ha tetszett az oldal, IDE KATTINTVA rengeteg hasonló játék érhető el (érdemes jobban körbenézni, van értelmetlenül nehéz is, viszont itt tematikus képsorozatok vannak, pl. téli lakás, vagy éppen zombik :)

  • Megújult az Immigropoly

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Írtunk már a talán nem a legszerencsésebb nevű Immigropoly nevű játékról (méghozzá ITT), ahol végigkövethetjük bevándorlók útját az EU-ba (a játé IDE KATTINTVA érhető el). Most az ad az oldalnak aktualitást, hogy jelentősen kibővítették és sok új karakterrel játszhatunk. A játék során pontokat is gyűjthetünk, bár néha ez kicsit zavaró - pl. egy fiatal afrikai focista első lépése egy európai klubhoz igazolás során a fizetésre vonatkozik - segít a játék azzal, hogy azt tanácsolja: ne kérj sokat!. Namost, ha mégis a nagyobb összeget kérjük (lássuk, mi lesz), akkor nem a menedzser kezd el alkudozni velünk, hanem egyszerűen Game over. Ettől függetlenül érdekes és tanulságos a játék, aki eddig nem játszott vele, az tegye. Angolul kifejezetten menekültekről szól az Against All Odds nevű, kicsit hasonló játék (ITT TALÁLHATÓ).

  • Tanuljunk angolul - dalokkal (is)

    Nyelvoktatás - 5 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Az ESOL Courses oldalát (ITT TALÁLHATÓ) szeretettel ajánljuk minden angolt tanító kollégának, különös tekintettel a 'dalokkal tanító' részre, ahol nem bonyolult, hanem egyszerűen, üzembiztosan használható feladatokat találhatunk. Dalok klipjeit nézhetjük meg, és interaktív feladatokat tölthetünk ki ezekhez. Nem nagyon lehet mellélőni, ha feladjuk házi feladatként, de az órán is használható, ha a klipet mi játszuk le, és a diákok gépén csak a feladatok vannak nyitva. Ez azonban még mind semmi!

    Bővebben...