Futótűzként terjedt a weben egy cikk, amiben egy matematikatanár végre megválaszolta, hogy miért van szükségünk matematikára. Sokan és nagy lelkesedéssel osztják meg a gondolatsort, hogy a matematika tanulásának célja az önkifejezés, a tévedések elfogadásának tanítása vagy éppen annak felismertetése lenne, hogy a megoldáshoz több úton is el lehet jutni. Míg első hallásra nekem is nagyon rokonszenvesnek tűnik az érvelés, kicsit belegondolva már problematikusabbnak látom. Megkérdőjelezni azt, hogy mi szükség is van a tantárgyára, szerintem minden tanárnak munkaköri feladata. Sokkal többet és sokkal gyakrabban fel kellene tennünk magunknak ezt a kérdést, mielőtt a diákok teszik fel, még akkor is, ha tartunk a válaszoktól. Feltehetjük a kérdést kicsiben: Miért pont a papucsállatkát tanítjuk az egysejtűek közül? Miért pont csendéletet kell festeni? Miért pont a Vörös és fekete a romantikus regény, amit tanítunk? De feltehetjük nagyban is: Miért kell egyáltalán kémiát tanulni? Mi szükség van az ének-zenére?

Mi történne, ha az iskolai könyvtárból kidobnánk az összes olyan könyvet, amit egy éve nem kölcsönzött ki senki? Ha csak azokat, amiket nem kölcsönöztek ki ebben az évszázadban? Mikor jutott eszébe utoljára valakinek, aki kíváncsi volt valamilyen adatra, hogy elugorjon a könyvtárba megnézni egy lexikonban? Ki vesz kötelező olvasmányt, ha letöltheti ingyen a MEK-ről? Da ha ennyi minden változik, akkor mire való az iskolai könyvtár? És mire való az iskolai könyvtáros? Szerintem ezen érdemes egy kicsit elgondolkodni és érdemes egy kicsit körülnézni, hogy mi történik a világban.

A jó tanár modern eszközöket használ, a modern tanár beépíti a korszerű eszközöket a tanításba, a 21. századi pedagógus tágra nyitja az osztályterem ajtaját a technika előtt. Az a jó iskola, amit átitat a digitális technika. Ha valaki mostanában kezd tanítani, könnyen támadhat az a képzete, hogy annál jobb tanár, minél több kütyüt és minél többet használ az óráin. A pedagógusértékelésben is komoly szempont, hogy mennyire IKT-s valaki. Mégse lesz feltétlenül jó vége, ha valaki minden áron IKT-jedi akar lenni.

Új tanév küszöbén vagyunk, sokan most kezdenek egy új iskolában, felmerül a kérdés: ki kit jelölhet be Facebook-on. Régebben még nem volt ennek akkora súlya (ki emlékszik még az IWIW-re?), aztán a Facebook elterjedésével mostanra elég fontos kérdéssé nőtte ez ki magát. Ebben a cikkben megpróbálunk pár tanáccsal szolgálni, és megosztani azokat a tapasztalatokat, amelyeket a képzések alkalmával vagy beszélgetések során összegyűjtöttünk. A digitális magánélet egy érdekes fogalom, mivel minden, amit megosztunk, elérhető és továbbosztható mások számára. Megszűnt a hagyományos értelemben vett magánszféra, és sokunknak okoz nehézséget, hogy a magán- és a nyilvános életünk között meghúzzuk azt a bizonyos vonalat. A lapozás után izgalmas részletek! :)

Hosszas várakozás után megjelent a szakgimnáziumok kerettanterve, benne a komplex természettudomány tanterveivel is (van ugyanis egy-, két-, és három éves változat is). (IDE KATTINTVA tölthető le.) Természetesen botrányos, hogy a tanév kezdése előtt két héttel jelenjen meg a tanterv, miközben egy tanterv megírása, kipróbálása, bevezetése tíz év a miénknél boldogabb országokban. A tanárok többsége már előre fumigálta az egész koncepciót. A természettudományos tárgyakat tanítók között ugyanis a komplex természettudomány (az államtitkár által is emlegetett science) vörös posztónak, a szakmaiatlanság csúcsának, rejtett óraszámcsökkentésnek tartják. Elnézve a megjelent kerettantervet ez jobbára így is van, de minthogy több mint húsz éve komplex természettudományt tanítok, úgy érzem, mégis érdemes lenne egy kicsit védelmembe venni a koncepciót. Lássuk, hogy min érdemes egy kicsit elgondolkodni a komplex természettudomány kapcsán.

Miután a tavalyi tanévben egy óra erejéig visszatértem egy kicsit az egyetemi tanításhoz az ELTE-n, azon kaptam magam, hogy egyre többet töprengek azon, milyen is volt kezdő tanárnak lenni (no meg fiatalnak, persze). Amikor a hallgatók (vagy egy munkahelyen a frissen végzett kollégák) tanácsokat kértek, nehezen tudtam mit mondani, és észrevettem, hogy egyre szívesebben hivatkozom szakirodalomra és kutatásokra. Mintha fontos lenne egy kicsit eltávolodni a problémától, és bebújni a tudományos absztrakció kényelmes köntösébe. A nyár azonban a könyörtelen szembesülések és a reggel akár 8-ig alvások időszaka. Lehet, hogy pusztán ezért, de úgy döntöttem, megpróbálok néhány szubjektív (és tudományosan nem feltétlenül védhető) tanácsot vagy tanulságot összegyűjteni. Segített ebben, hogy a TeachThought oldalán egy hasonló témájú cikkbe botlottam, és azt kellett látnom, hogy nem csak bennem fogalmazódnak meg ezek a gondolatok. Lássuk hát :)

A 21. századi oktatás három nagy kihívásából kettőre (IKT-használat és valós problémákra fókuszálás) megoldást nyújtott a Prievara Tibor által kidolgozott, gamifikáción alapuló értékelési rendszer. Ez olyan keretet jelent a tanórákon, mely demokratizálja az oktatási folyamatot, a tudásépítést helyezi előtérbe és a korábbinál nagyobb felelősségvállalásra ösztönzi a diákokat, hiszen jóval többször kerülnek döntéshelyzetbe. A hazai tapasztalatok alapján a jelenlegi berendezkedés nem támogatja a diákok önállóságát a saját tanulási folyamatuk szervezésében, ezért is tartom nagyon előremutatónak a pontrendszert, hiszen az egész életen át tartó tanulás koncepciójának (LLL) megalapozásához alapvető az önszabályozás kialakítása, a metakognitív képességek fejlesztése.

A Miami Herald hasábjain írt egy kicsit harcos, mégis némileg elkeseredett cikket egy tanárnő, ezzel a címmel: Unatkoznak a diákjaid az iakolában? Mondd meg nekik, hogy oldják meg. A szerző úgy látja, hogy manapság az oktatásban elcsúszott a fókusz. Olyan hívószavak mellett, hogy differenciálás, élménypedagógia, eljátékosítás stb. a pedagógia egy termék lesz, a diákok fogyasztók, a tanár pedig szolgáltató. Ha a tanóra (vagy projekt, házi feladat stb.) nem elég érdekes, játékos, izgalmas, akkor a diákok nem csinálják, vagy csak fél gőzzel. A termék nem kell. A cikk írója úgy látja, hogy egy nagyon veszélyes spirálba kerül így az oktatás, ahol folyamatosan megpróbáljuk tanárként változatos eszközökkel átütni a diákok egyre magasabb ingerküszöbét. Gondolkozzunk el ezen egy percre!

Új, minden eddiginél nagyobb és alaposabb tanulmány jelent meg a számítógépek tantermi használatáról a minap (ITT OLVASHATÓ). A kutatók az USA katonai főiskoláján vizsgálták a hallgatók eredményeit egy bevezető közgazdaságtan kurzuson, úgy, hogy a több mint 700 diákot véletlenszerűen osztották három csoportba. Voltak, akik olyan órán vettek részt, ahol tilos volt bármiféle számítógépet használni, mások használhattak tabletet, aminek folyamatosan képernyővel felfelé az asztalon kellett lennie, míg az utolsó csoportba járók teljes interneteléréssel használhattak laptopot, a tanár csak akkor szólt rájuk, ha látványosan mással voltak elfoglalva. Az eredmények hasonlóak ahhoz, amit a korábbi vizsgálatok mutatnak: a számítógépet használók (mindegy, hogy milyen formában) rosszabbul teljesítenek azoknál, akik hagyományos módon jegyzetelnek. A különbség nem nagyon nagy, de szignifikáns és nem is elhanyagolható (a szórás 18%-a). Nem ez az első ilyen vizsgálat és nem az első hasonló eredmény, olyan kutatás is van, ami kimutatta, hogy nem csak a géppel jegyzetelők eredménye múlik, hanem a mellettük ülőké is. Egy elemzés fel is veti (ITT), hogy jelen pillanatban az lenne a legtanácsosabb, ha betiltanánk a technikai eszközöket a tanulásban.

Önnek nincs olyan egészségügyi problémája, amely miatt nem lehet alkalmas tanárnak? Befizette a 4000 Ft-os csekket? Olvasott pedagógiáról szóló irodalmat? Meg tud írni egy motivációs levelet anélkül, hogy szörnyű ostobaságok lennének benne? És végül: fel tud-e készülni 15 darab pedagógiai szituációból? Ha a válaszai a fenti kérdésekre IGEN, Ön minden valószínűség szerint alkalmas tanárnak. Avagy: mi az? 10+ napon át csak az ELTE-n ezzel foglalkoznak oktatók százai, és minden vizsgálat ugyanazt az eredményt hozza? Éz nem más, mint a pedagógiai 'alkalmassági vizsgálat' (sic). Megpróbálunk a színfalak mögé nézni, hogy megtudjuk, vajon mennyit ér ez a több ezer óra befektetett munka.