2015-ben a neves Associated Press hírügynökség munkába állította a Wordsmith nevű szoftvert, ami a gazdasági hírek egy részét automatikusan generálja, a gép által készített szövegek az újságírók által írottak mellett jelennek meg a hírfolyamban. Amikor 2003-ban Stephen Wolfram publikálta az első teljes mértékben mesterséges intelligencia által bizonyított matematikai tételt, már lehetett sejteni, hogy egy nap ezek a rendszerek cikkeket is írhatnak majd, de talán senki nem gondolta, hogy ez a pillanat ilyen hamar elkövetkezik. A dolog még fundamentálisabb, ha belegondolunk, hogy nem csak mesterséges intelligenciák írnak cikkeket, hanem azok is olvassák. Számtalan rendszer van, a Facebook algoritmusaitól a titkos szolgálatok rendszereiig, melyek szövegeket elemeznek és értelmeznek. A szöveg szerepe, ami évszázadokon át a tudás megjelenési formája és így tulajdonképpen a tudás maga volt, megváltozik, ahogy a technika fejlődik. Mindez magával hozza a tudásról alkotott koncepcióink változását is.

Tanév elején írtam egy cikket arról, hogy vajon mi lehet az iskolai könyvtárak sorsa a digitalizálódó világban (ITT), amire sokan és sokféleképpen reagáltak. Abban mindenki egyetértett, hogy valamilyen probléma van, de hogy pontosan mi az és mi is lehetne a megoldása, abban már nagyon eltértek a vélemények. Vannak, akik szerint az gond forrása, hogy digitalizált világban már nincs szükség az idejétmúlt papírra, ahol több könyvtárat hord mindenki a zsebében, kár erre termeket fenntartani. Mások szerint az a baj, hogy a képernyő-világgal elveszik a valódi kultúra, az olvasás leglényege, ami marad az üres, tartalmatlan, értéktelen. Nem tisztem és nem is célom dönteni a vitában, de volt egy olyan eleme, ami újabb gondolkodásra késztetett.

Gyakran merült fel az az érv, hogy ha nem lenne iskolai könyvtár, akkor vajon hol tartanák meg a könyvtári órákat? Ami elsőre tűnhet viccesnek, miért tartsunk fenn egy termet és egy főállású alkalmazottat azért, hogy évente három-négy órát tarthassanak ott (és rögtön elnézést kérek azoktól, akik sokkal, de sokkal több órát tartanak a könyvtárban évente)? De amint egy kicsit belegondoltam, rájöttem, hogy nagyon is fontos szempontról van szó.

A PISA-sokk szakszót már több ország is megismerte, németek, portugálok, svédek szembesültek azzal, hogy remeknek gondolt oktatási rendszerük a nemzetközi összehasonlításban minden csak nem remek. Mindenhol jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy változtassanak és az eredmények nem is maradtak el. Ugyan nekünk már három éve is kijuthatott volna belőle, a hazai oktatási rendszer változtatásai nem az OECD felmérésére adott válaszok voltak, hanem valamilyen nehezen megfogható, de annál károsabb oktatáspolitikai nosztalgia eredményei.

Futótűzként terjedt a weben egy cikk, amiben egy matematikatanár végre megválaszolta, hogy miért van szükségünk matematikára. Sokan és nagy lelkesedéssel osztják meg a gondolatsort, hogy a matematika tanulásának célja az önkifejezés, a tévedések elfogadásának tanítása vagy éppen annak felismertetése lenne, hogy a megoldáshoz több úton is el lehet jutni. Míg első hallásra nekem is nagyon rokonszenvesnek tűnik az érvelés, kicsit belegondolva már problematikusabbnak látom. Megkérdőjelezni azt, hogy mi szükség is van a tantárgyára, szerintem minden tanárnak munkaköri feladata. Sokkal többet és sokkal gyakrabban fel kellene tennünk magunknak ezt a kérdést, mielőtt a diákok teszik fel, még akkor is, ha tartunk a válaszoktól. Feltehetjük a kérdést kicsiben: Miért pont a papucsállatkát tanítjuk az egysejtűek közül? Miért pont csendéletet kell festeni? Miért pont a Vörös és fekete a romantikus regény, amit tanítunk? De feltehetjük nagyban is: Miért kell egyáltalán kémiát tanulni? Mi szükség van az ének-zenére?

Mi történne, ha az iskolai könyvtárból kidobnánk az összes olyan könyvet, amit egy éve nem kölcsönzött ki senki? Ha csak azokat, amiket nem kölcsönöztek ki ebben az évszázadban? Mikor jutott eszébe utoljára valakinek, aki kíváncsi volt valamilyen adatra, hogy elugorjon a könyvtárba megnézni egy lexikonban? Ki vesz kötelező olvasmányt, ha letöltheti ingyen a MEK-ről? Da ha ennyi minden változik, akkor mire való az iskolai könyvtár? És mire való az iskolai könyvtáros? Szerintem ezen érdemes egy kicsit elgondolkodni és érdemes egy kicsit körülnézni, hogy mi történik a világban.

A jó tanár modern eszközöket használ, a modern tanár beépíti a korszerű eszközöket a tanításba, a 21. századi pedagógus tágra nyitja az osztályterem ajtaját a technika előtt. Az a jó iskola, amit átitat a digitális technika. Ha valaki mostanában kezd tanítani, könnyen támadhat az a képzete, hogy annál jobb tanár, minél több kütyüt és minél többet használ az óráin. A pedagógusértékelésben is komoly szempont, hogy mennyire IKT-s valaki. Mégse lesz feltétlenül jó vége, ha valaki minden áron IKT-jedi akar lenni.

Új tanév küszöbén vagyunk, sokan most kezdenek egy új iskolában, felmerül a kérdés: ki kit jelölhet be Facebook-on. Régebben még nem volt ennek akkora súlya (ki emlékszik még az IWIW-re?), aztán a Facebook elterjedésével mostanra elég fontos kérdéssé nőtte ez ki magát. Ebben a cikkben megpróbálunk pár tanáccsal szolgálni, és megosztani azokat a tapasztalatokat, amelyeket a képzések alkalmával vagy beszélgetések során összegyűjtöttünk. A digitális magánélet egy érdekes fogalom, mivel minden, amit megosztunk, elérhető és továbbosztható mások számára. Megszűnt a hagyományos értelemben vett magánszféra, és sokunknak okoz nehézséget, hogy a magán- és a nyilvános életünk között meghúzzuk azt a bizonyos vonalat. A lapozás után izgalmas részletek! :)

Hosszas várakozás után megjelent a szakgimnáziumok kerettanterve, benne a komplex természettudomány tanterveivel is (van ugyanis egy-, két-, és három éves változat is). (IDE KATTINTVA tölthető le.) Természetesen botrányos, hogy a tanév kezdése előtt két héttel jelenjen meg a tanterv, miközben egy tanterv megírása, kipróbálása, bevezetése tíz év a miénknél boldogabb országokban. A tanárok többsége már előre fumigálta az egész koncepciót. A természettudományos tárgyakat tanítók között ugyanis a komplex természettudomány (az államtitkár által is emlegetett science) vörös posztónak, a szakmaiatlanság csúcsának, rejtett óraszámcsökkentésnek tartják. Elnézve a megjelent kerettantervet ez jobbára így is van, de minthogy több mint húsz éve komplex természettudományt tanítok, úgy érzem, mégis érdemes lenne egy kicsit védelmembe venni a koncepciót. Lássuk, hogy min érdemes egy kicsit elgondolkodni a komplex természettudomány kapcsán.

Miután a tavalyi tanévben egy óra erejéig visszatértem egy kicsit az egyetemi tanításhoz az ELTE-n, azon kaptam magam, hogy egyre többet töprengek azon, milyen is volt kezdő tanárnak lenni (no meg fiatalnak, persze). Amikor a hallgatók (vagy egy munkahelyen a frissen végzett kollégák) tanácsokat kértek, nehezen tudtam mit mondani, és észrevettem, hogy egyre szívesebben hivatkozom szakirodalomra és kutatásokra. Mintha fontos lenne egy kicsit eltávolodni a problémától, és bebújni a tudományos absztrakció kényelmes köntösébe. A nyár azonban a könyörtelen szembesülések és a reggel akár 8-ig alvások időszaka. Lehet, hogy pusztán ezért, de úgy döntöttem, megpróbálok néhány szubjektív (és tudományosan nem feltétlenül védhető) tanácsot vagy tanulságot összegyűjteni. Segített ebben, hogy a TeachThought oldalán egy hasonló témájú cikkbe botlottam, és azt kellett látnom, hogy nem csak bennem fogalmazódnak meg ezek a gondolatok. Lássuk hát :)

A 21. századi oktatás három nagy kihívásából kettőre (IKT-használat és valós problémákra fókuszálás) megoldást nyújtott a Prievara Tibor által kidolgozott, gamifikáción alapuló értékelési rendszer. Ez olyan keretet jelent a tanórákon, mely demokratizálja az oktatási folyamatot, a tudásépítést helyezi előtérbe és a korábbinál nagyobb felelősségvállalásra ösztönzi a diákokat, hiszen jóval többször kerülnek döntéshelyzetbe. A hazai tapasztalatok alapján a jelenlegi berendezkedés nem támogatja a diákok önállóságát a saját tanulási folyamatuk szervezésében, ezért is tartom nagyon előremutatónak a pontrendszert, hiszen az egész életen át tartó tanulás koncepciójának (LLL) megalapozásához alapvető az önszabályozás kialakítása, a metakognitív képességek fejlesztése.