Kisgyerekkoromban nagyapám hetente leültetett minket a maga által eszkábált kvarclámpa elé, ahol aztán fél órát ülnünk kellett fejünkön a szintén általa készített szemüveggel. Meg volt győződve arról, hogy nagyon jót tesz nekünk ezzel, hiszen így lesz elég D-vitaminunk, ami nélkül girbe-gurba angolkórós unokái lennének. Ma már tudjuk, hogy a D-vitamin pótlást tablettában érdemes beadni és a kvarcolás jobban segítette a bőrrák kialakulását mint a helyes csontképződést. Mindez egy olyan tudományos összefoglaló (review) kapcsán jutott eszembe, ami pár napja megjelent mindenféle hazai lapban is.

Régebben magam is sokat beszéltem arról, hogy a digitális bennszülöttek mennyire mások mint mi és mennyire másként viszonyulnak a technikához. Aztán hat évvel ezelőtt írtam arról, hogy ez a digitális szupersztár, mindentudó csodalény talán nem is létezik (ITT A CIKK), most is azt gondolom, hogy igazam volt akkor. Mégis időről-időre megdöbbent, hogy milyen igazi digitális analfabétákkal, sőt igazi ludditákkal találkozom néha a tanteremben. Amikor nekikezdtünk a digitális iskola projektünknek (ITT VAN egy film róla), több olyan diák is volt, aki nem tudta használni a gépet, nem igazodott ki a OneNote-ban, nem mentette el a munkáját, elfelejtette megnyomni a Beadás gombot stb. Olyan is volt, aki ült a gépe felett és kérdésemre közölte, hogy lemerült, mondtam neki, hogy esetleg dugja be a konnektorba. Eszembe jutott erről, amit John Holt ír az Iskolai kudarcok című könyvében (Gondolat,1991):

Mivel pár hónapja lehetőségem nyílott, hogy néhány billentyűzettel is ellátott tabletet használjak rendszeresen az óráimon, egyre élesebb kép kezd kirajzolódni bennem az úgynevezett "digitális bennszülött" nemzedék digitális írástudásával kapcsolatban, mivel naponta 4-5 órában szembesülök ennek a lenyomatával a tanórákon. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni, hogy jelenleg mit is látok, ami persze lehet, hogy csak ezekre a tizenévesekre igaz, de hátha más megcáfolja, vagy megerősíti az alábbiakat.

Gyorsan az elején lelövöm a poént, szerintem soha, de hogy miért gondolom ezt, az több szempontból is érdekes lehet. A robotizáció, a negyedik ipari forradalom itt van a nyakunkon és egye gyarapszik az olyan foglakozások száma, amik a jövőben jó eséllyel teljesen gépesítettek lesznek, a kamionsofőröktől a bolti eladókon át a postásokig, időről-időre felmerül a gondolat, hogy a tanárok is felkerülnek majd erre a listára. A nagy oktatástechnikai újítások kapcsán újra és újra előkerül, hogy az majd nem csak megkönnyíti, hanem ki is váltja a tanárok munkáját. Gondolták ezt a rádió megjelenésekor, a tévé vagy éppen a videómagnó bevezetésekor. Elhangzott többször, hogy mostantól elég lesz a legjobb fizikatanár, aki az ország összes tantermében egyszerre tud órát tartani. A behaviorizmus atyja B. F. Skinner tanítógépet tervezett (ITT MUTATJA BE), ami a programozott oktatás révén átveheti a tanár munkáját (bár mechanikus szerkezet volt, em különbözött sokban a mai e-learning platformok többségétől). A számítógépek és a hálózatok megjelenésével is felmerült a gondolat, hogy mostantól elég lesz, ha a diákok az oktatószoftvereken dolgoznak, legfeljebb egy rendszergazda kell majd az iskolákba. Aztán azt látjuk, hogy mindezek ellenére itt vannak a tanárok és órákat tartanak. Vajon miért?

A világ körülöttünk egyre gyorsabban változik, amitől nem, vagy csak egyre nehezebben tudja magát függetleníteni az iskola. A feladatot Caperton és Papert így fogalmazta meg: “Az átalakult munka sokkal többet követel meg, mint a korábbi tananyag tudását. Az elmúlt századok lassan változó világában a siker kulcsa az volt, hogy jól csináljuk, amit megtanultunk az iskolában. A gyorsan változó világban azt kell jól csinálnunk, amit nem tanultunk.” (Vision for Education: Caperton & Papert). Az elkövetkezendő évek, évtizedek pedagógiai gyakorlatának sikerességét nem kis részben fogja meghatározni az, hogy a megváltozott feltételekhez és elvárásokhoz hogyan viszonyul az oktatás.

Érdekes, hogy az oktatást milyen sokféleképpen lehet látni. Általános iskolai találkozón, egy rég nem látott padtársam kérdezte, hogy én vajon készülök-e az óráimra. Igen – mondtam gyanútlanul (és kicsit büszkén). – Hát ez baj, ezért tart itt az oktatás. – jött a sokkoló válasz. - Elég nagy szégyen, ha valakinek ennyi év tanítás után is még készülnie kell az órákra. És – lássuk be – valahol, az ő világában talán ez a gondolat logikusnak tűnik. Aztán minap egy kedves ismerősöm Facebook posztját olvasva gondolkoztam el ismét azon, hogy ugyanazt a kérdést mennyire különbözően látjuk. Arról szólt az írás, hogy teljesen felesleges tableteket adni a diákok kezébe, bőven megfelelne egy e-olvasó, hiszen rendes digitális tananyag úgysincs, a könyvek kiváltására pedig tökéletesen alkalmas, és még a szemnek is kellemesebb, mint egy tablet kijelzője.

Ezt az írás nagyon aktuálpolitikus, hiszen mostanság érkezett meg az iskolákba a pedagógusok digitális kompetenciáit felmérő kérdőív (pdf-ben, de ezen lendüljünk túl), a kitöltés határideje május 15-e. Az önbevallásra építő kérdőívben olyan izgalmas kérdések szerepelnek, mint hogy valakire jellemző-e a Digitális tartalmak létrehozása, átalakítása, formázása, szerkesztése változatos programok, alkalmazások és azok komplex funkcióinak együttes használatával. vagy esetleg a Digitális eszköz(ök) összekapcsolódó funkcióinak működtetése, gyakran előforduló, több lépést igénylő probléma-helyzetek kiküszöbölése. Túl azon, hogy ezek mennyire gumifogalmak és mennyivel hasznosabb lenne konkrét helyzeteket, konkrét feladatokat felhozni a képességek felmérésénél, egy dolog biztos, arról egy szó sem esik benne, hogy milyen pedagógiai helyzetekben, milyen célok elérésére és milyen módszerekkel használja az illető a digitális kompetenciáit. Pedig a digitális pedagógiai kompetencia és a digitális kompetencia nem ugyanaz.

A futurológia nagyszerű dolog, valahol a természettudomány és a költészet határvidékén helyezkedik el és lehetőséget ad arra, hogy mindenféle jövőbeli dolgokról képzelődjünk, többé-kevésébe komolyan vehetően. Akár arról is, hogy milyen lesz a jövő osztályterme. De ne felejtsük el, amit Demjén Rózsi tanított nekünk, hogy ma van a tegnap holnapja! Sőt mi van akkor, ha a jövő elkezdődött? Ezt vehette figyelembe a European Schoolnet is, amikor Brüsszelben létrehozta a jövő osztálytermét Future Classroom Lab néven. Első pillantásra az FCL oktatástechnikai bemutatóteremnek tűnik és bizonyos szempontból az is, nem egy iskolában van és nem tartanak ott rendszeresen órákat, viszont egészen mérhetetlen mennyiségű kütyüvel van telezsúfolva. Szerencsére azonban jóval több ennél, a technika mellé ugyanis metodika is jár. Hat nagy tanulási típust különítettek el és a teret is úgy rendezték be, hogy ezek már a színek alapján is elkülönüljenek. A hat típus a következő:

A Microsoft nemrég tette közzé egy érdekes kutatás eredményét, amelyben arra keresték a választ, hogy milyen jellegű veszélyeknek ilyen mértékben vagyunk kitéve a digitális térben. Négy kategóriát állítottak fel: Tolakodás (pl. bejelölnek kéretlenül), a Viselkedés (pl. trollkodás), Szexuális és végül a Jóhírnév csorbítása. A kutatás eredményeként létrejött az ún. Digital Civility Index (DCI), amit az alapján állapítanak meg, hogy a felhasználók hány százaléka volt kitéve ilyen jellegű veszélyeknek, kockázatoknak. A kutatást egy remekül strukturált infografikában is közzé tették, amely (IDE KATTINTVA ) érhető el (angol nyelven). A lapozás után pár érdekességet kimazsolázva szeretettel nyújtunk át egy csokorban.

2015-ben a neves Associated Press hírügynökség munkába állította a Wordsmith nevű szoftvert, ami a gazdasági hírek egy részét automatikusan generálja, a gép által készített szövegek az újságírók által írottak mellett jelennek meg a hírfolyamban. Amikor 2003-ban Stephen Wolfram publikálta az első teljes mértékben mesterséges intelligencia által bizonyított matematikai tételt, már lehetett sejteni, hogy egy nap ezek a rendszerek cikkeket is írhatnak majd, de talán senki nem gondolta, hogy ez a pillanat ilyen hamar elkövetkezik. A dolog még fundamentálisabb, ha belegondolunk, hogy nem csak mesterséges intelligenciák írnak cikkeket, hanem azok is olvassák. Számtalan rendszer van, a Facebook algoritmusaitól a titkos szolgálatok rendszereiig, melyek szövegeket elemeznek és értelmeznek. A szöveg szerepe, ami évszázadokon át a tudás megjelenési formája és így tulajdonképpen a tudás maga volt, megváltozik, ahogy a technika fejlődik. Mindez magával hozza a tudásról alkotott koncepcióink változását is.