Karácsonyi történet - a kis fenyőfa és az IKT

Jöjjön először a mese ... Volt egyszer egy fenyőfa, aki boldog akart lenni. Csak állt magányosan a kertben és érezte, ahogy roskadozik a sűrűn hulló hópelyhek súlya alatt. Szerette volna megrázni magát, hogy ismét friss, egészséges, boldog lehessen. Szerencsére észrevették ezt a házban lakó emberek, akik egyre nagyobb aggodalommal figyelték, ahogy próbál kiegyenesedni a már-már elviselhetetlennek tűnő nyomás alatt. De csak nem sikerült neki. Egy nap aztán a ház lakói úgy döntöttek, hogy ez nem mehet így tovább. Segíteni kell a kis fenyőfának. Összedugták a fejüket, és csakhamar boldogan csaptak egymás markába - megtalálták a megoldást. Este jó melegen felöltöztek, és kisétáltak a kertbe. A fenyőfa hajladozó ágaira csillagszórót, szebbnél-szebb díszeket, égősorokat tettek, majd hátrébb léptek, és elégedetten szemlélték a munkájuk eredményét. A kis fenyőfa is nagyon boldog volt, hiszen végre nem unatkozott, nézhette, ahogy csillog-villog minden körülötte, a többi fa nem kis irigységgel szemlélte, ahogy a kis fenyőfa elégedetten hajladozott jobbra-balra.

Eddig a mese, talán nem nehéz kitalálni, hogy a kis fenyőfa a tanítási folyamat, az emberek a tanár, és a csillogó díszek az IKT. A bevezetőben idézett cikkben egyébként egy irodalmi művet dolgoztak fel úgy, hogy egy applikációval titkos üzeneteket lehetett bármilyen felületen hagyni, amelyet a többiek GPS segítségével megtalálhattak. És ennek nyilván örültek. Azt gondolom egyébként, hogy ez egy kifejezetten érdekes ötlet, de egy pillanatra idézzük fel, hogy mi történt az órán:

"Irodalomórán csoportokat alakítottunk és minden csoport megkapta a Romeo és Júliával kapcsolatos kérdéseket, melyekre válaszolniuk kellett könyv és az internet segítségével. És eztán jött a varázslat: azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy posztolják körbe a tantermet a drámával kapcsolatos kérdésekre adott válaszaikat. Eztán mindenki elindulhatott a telefonjával és megkereshette az információkat. "

Ha értelmezzük módszertanilag, akkor itt nem történik más, mint hogy a diákok egy mű kapcsán válaszolnak kérdésekre. Ezt tettük érdekesebbé és bonyolítottuk tovább egyszerre. Ha az unalmas, hagyományos megoldást választjuk a feldogozáshoz, akkor nem kell mindenkinek appot letölteni, a falra posztolni telefonon pötyögve, majd a falról leszedni telefonnal a válaszokat stb. Kérdés, hogy mi lett volna akkor, hogy ha IKT nélkül, egyszerűen minden csoportnak más színű borítékot adunk, vagy más jelet rajzolunk a borítékokra, és a feladat az, hogy minél több kérdésre válaszoljanak, majd a 'csapatuk' jelével ellátott borítékokat ragasszák ki a falra, amit a többiek kinyithatnak és elolvashatnak. Meggyőződésem, hogy azt is majdnem annyira élvezték volna, főleg, ha izgalmasak és átgondoltak a kérdések, amit érdemes elolvasni. És ahhoz nem kell más, mint pár szétvagdosott papírdarab vagy boríték, valamint némi ragasztó.

Ha továbbgondoljuk a leírt vázlatot, és a 21. századi képességek irányából elemezzük, arra kell rájönnünk, hogy ez egy igencsak hagyományos, konzervatív (ha úgy tetszik poroszos) szemléletű tanórának tűnik. Előre meghatározott, irányított kérdésekre kellett választ találniuk, és ezt osztották meg egymással. Nem volt valós kollaboráció sem, hiszen nem kellett érdemi döntést hozniuk, csupán az információkat cserélték ki, amelyet a tanár kérdéseire válaszolva kerestek. Nem történt tudásépítés, legalábbis a leírásból nem nyitott végű kérdésekre következtethetünk . Nem volt problémamegoldás, és az IKT eszközt is olyan esetben használták, ahol egyébként IKT nélkül is lehetett volna boldogulniuk (ha pl. a Rómeó és Júlia megismertetésére szerveztek volna egy kampányt, ahol ki kellett volna találniuk, hogy a diáktársaik érdeklődését milyen információk alapján lehetne felkelteni, és felosztották volna a témaköröket, amelyhez érdekes kérdéseket, adatokat, felvetéseket írtak volna, amelyet ezután elhelyeznek az iskolában szanaszét, majd egy kampányt szerveznek,hogy megismertessék a projektet a többi diákkal, akiknek megtanítják az app használatát, netán akadályversenyt szerveznek nekik, amelynek a végén valami jutalmat adnak stb., akkor egészen más lenne ez a projekt). De nem ez történt.

Felmerül az a kérdés is, hogy valaki miért tervez egy órán 'eleve unalmas' feladatot. Ha a feladatok, kérdések érdekesek, nem is biztos, hogy kell IKT, mert a feldolgozás szakmai érdekessége is elviszi az órát. Azaz: ne unalmas órákat tervezzünk, és dobjuk fel IKT eszközökkel, hanem érdekes órákat, feladatokat tervezzünk, és valósítsuk meg IKT eszközökkel. Még akkor is, ha esetleg ezzel kevésbé leszünk 'menők'.

És ezzel elérkeztünk a talán legrosszabb hírhez: az IKT jövője nem látványos, hanem éppen hogy - kívülről nézve - kifejezetten szürke. Ha elkezdjük rendszerszinten, naponta és valóban integráltan használni az IKT eszközöket, akkor arra kell rádöbbennünk, hogy leginkább tanulásszervezési kérdésekbe ütközünk, és azok megoldása viszi előre a pedagógiai folyamatot. Megosztott tudás, tudásépítés, az órai munka átalakítása és újragondolása lehet a jövő útja. Tudom, ez unalmas. És nehéz. Pusztán pár száz így megtartott óra után is világosan látszanak ugyanis bizonyos dolgok:

1) Ha valóban integráltan használjuk az IKT eszközöket, és hálózatban együttműködő számítógépekkel, akkor elsősorban nem appokra vadászunk. Sokkal fontosabb, hogy legyen egy megbízható kommunikációs csatorna, ahol tudják a diákok, hogy mikor lesznek dolgozatok, vagy éppen milyen számonkérésre számíthatnak. Szintén fontosabb lesz egy falról leolvasható válasznál egy kérdésre az, hogy azok, akik nem voltak az órán, letölthessék az órai kiadmányokat. Szintén fontosabb, hogy jegyzetelhessenek valahol online, és csupa ilyen unalmasnak tűnő dolgot várok el én egy ilyen rendszertől.

2) A diákok nem gondolnak sajnos menőnek. Sőt, az elején idegesek, sőt kifejezetten ellenségesek, hiszen a rendszer, amit használunk, bonyolult. Nem vicces, nem egyszerű, nem 'menő'. Ráadásul valami újat kell megtanulniuk navigálni, és ezt nem ők választották. Mindennek a tetejébe tanulásra használjuk. És felelősségük is lesz, például abban, hogy nem lehet azt mondani, hogy 'nem kaptam meg a házit', 'nem tudtam, hogy dolgozat lesz', mert ezt tudniuk kell a Teams Planner-ből. Kifejezetten azt éreztem, amit a Digitális ellenállás-ról írt nemrégiben itt, a TanárBlogon egyik állandó szerzőnk (én vagyok a másik).

3) Az a rossz hír tehát, hogy a valódi digitális transzformáció nehézkes. mert nem a felszínen próbál már meglévő, és mindenki számára jól értelmezett és ismert (vö. egyébként unalmas feladat) kontextusba némi izgalmat, újdonságot csempészni, hanem alapvető változást követel meg a tanulási folyamat minden szereplőjétől. És ez - sajnos - mindig is nehézkes volt. Érthető, hogy a diákok azt tartják izgalmasnak, ha csillogó díszeket aggatunk az órára, mert az látványos. És lehet, hogy ez gyakran elég is, és segít abban, hogy egy november végi hétfő reggel szívesen keressék azokat a válaszokat egy drámával kapcsolatban, amit egyébkét halálra unnának. Ez - véleményem szerint - kicsit olyan, mintha videón mutatnánk be pl. egy kísérletet ahelyett, hogy csak elmesélnénk. Ugyanazt csináljuk, némileg más eszközökkel.

Kérdés, hogy mivel teszünk jót a fenyőfának? Lehet, hogy érdemesebb abban gondolkodni, hogy a talajjal mit teszünk, hogy jobban nőhessen, vagy ha nagyon nyomasztja a sok hó. Én azt gondolom, hogy ha az IKT jövőjéről gondolkodunk, akkor el kell mozdulnunk az appok-tól, és sokkal komplexebb, valódi pedagógiai innovációt is feltételező változásokra kell gondolnunk. Akkor is, ha ez nem olyan látványos, és kevésbé 'menő'.